Anime MBTI Akisével – 2. rész: A lányok

 A legutóbbi Anime MBTI bejegyzésünk sikerén felbuzdulva, Akisével erősen gondolkodtunk, hogy szeretnénk megcsinálni az előző elemzésünk párját, ezúttal női karakterekre fókuszálva… az ötlet jó volt, de részben a problémák miatt, amikkel szembesültünk (és amiket a beszélgetés elején meg is említünk majd), részben pedig azért, mert a téma mindkettőnknek eléggé szívügye, ez a cikk sokkal kontroverzálisabb és bonyolultabb kérdéseket is érint, mint maga a Myers-Briggs féle személyiségelmélet. Az egyes karakterekhez kapcsolódva szóba kerül majd a női karakterek általában jellemző kezelése, nem csak animékben, a sztereotípiák kérdése, a karakterdizájnok fontossága, néhol objektívebben, néhol szubjektívebben megközelítve: minden esetben törekszünk rá, hogy indokoljuk a véleményünket, de természetesen bármikor nyitottak vagyunk párbeszédre.

Az előző beszélgetésünket ITT olvashatjátok el – ha esetleg nem ismeritek az MBTI-t, akkor írtam róla egy rövid ismertetőt is, amire érdemes ránézni, mielőtt elkezditek olvasni ezt a bejegyzést, valamint ott találjátok meg a rövid bemutatást Akiséről is. Ahogy legutóbb, úgy most is spoileres lesz az írás, de ha egy konkrét karakterre nem vagytok kíváncsiak, nyugodtan hajtsátok tovább az elemzést, élesen elkülönítettük az egyes szereplőket. Az én színkódom továbbra is kék, Akiséé pedig piros.

Vágjunk is bele!

Köszönöm, hogy megint csatlakoztál hozzám egy beszélgetésre.

Igenis, kapitány!

Legutóbb ugyebár nyolc férfi karakternek az MBTI típusáról beszélgettünk. Ez már viszonylag régen volt, de most adódott mindkettőnknek ideje/lehetősége, hogy leüljünk és összerakjuk az anyagot.

Egyéb apró motivációkkal.

Egyéb apró motivációkkal. Szerintem az sem egy nagy titok, így olvasók előtt, hogy nem csak a saját lustaságunk, és a karantén volt az, ami elérte, hogy ne tudjunk egykönnyen nekiállni ennek. Legalább ekkora gondot jelentett, hogy az istennek nem tudtuk összeszedni a nyolc női karaktert. Ez pedig szerintem rögtön rávilágít egy problémára az elemzésünk kapcsán.

Hát igen, zötyögős kezdet. A jól kidolgozott nők reprezentációja manapság a különböző sorozatokban meglehetősen… elmaradt. Őszintén, manapság már kevésbé nézem a „mainstream” animéket, meg sorozatokat, mert az a meglátásom, hogy egy szinten túl perverz irányba indultak, és ez a karakterek személyiségére, kidolgozottságára rossz hatással van. Ezért nem is találok a mai animékben olyan szereplőket, akikkel ténylegesen tudnék azonosulni, vagy egyszerűen csak kedvelni őket.

Ezt a „perverz irányba mentünk” témát az egyik karakterünknél érdemes is lesz majd megemlítenünk. Őt ugyan nagyon szeretjük, sőt, egy olyan animének a szereplője, amit szintén imádunk, de nagyon szép példa a problémára, ahogy ő évadokon át alakult – különösen karakterdizájnját tekintve.

Spoiler alert: Awashima Seri az.

Nos, igen, Awashima Seri lesz az. Szóval ez volt az egyik nagy problémánk, egyszerűen nem találtunk női karaktereket.

Meg aztán felmerül majd az a téma, hogy az eredeti anyagban lehet egy rendkívül jól kidolgozott női karakter, akire az adaptációk lesznek rossz hatással.

Végül pont ezek az akadályok okozták, hogy bevettük egy egészen friss mesének is két karakterét, ami ugyan nem anime, de egyébként hasonló kultúrkörre építkezett.

És pozitív meglepetés volt.

Nagyon pozitív meglepetés volt. Egy kicsit a reményünk a jelenben – felnevetek. – Szerintem kezdhetünk is. Ezúttal is a nagyon népszerű és mindkettőnk által nagyon szeretett Mo Dao Zu Shival szeretnénk indítani. Amiből viszont egy erősen alulértékelt hősnőt választottunk, aki pedig…

Madam Yu!

Pontosan. Az az igazság, hogy nekem ebben az elemzésben egy szinten személyes vágyam is volt, hogy kifejthessem kicsit, miért is szeretem ennyire ezt a nőt.

Teljesen egyetértek. Sajnos neki elég rosszat tettek az adaptációk, és elég kevesen olvassák el a könyvet – akik pedig mégis, azok általában már úgy kezdenek bele, hogy túl vannak az animén és a sorozaton. Ilyenkor pedig van egy alapelvárás, és inkább azokra a jellemzőire figyelnek fel, amiket az adaptációk hangsúlyoztak. Pedig ezek nem igazán definiálják a karakterét.

Én azt is mondanám, hogy Madam Yu kicsit áldozatául esett annak a szemléletnek, hogy ha valaki a főhős ellen van, bármilyen szinten, nem lehet rendes ember. Ez egyébként valamennyire igaz a fiára is. Jiang Cheng megítélésére is nagyon erősen hat, hogy a történet egy részében kvázi antagonista. Miközben jellemileg sok tulajdonságában pozitívabb, mint a főhős.

Abszolút.

Eközben kapok egy telefonhívást, ami kicsit megszakítja a lendületet, de gyorsan vissza is térek.

Kezdjük akkor azzal, hogy magát a személyiségét a könyv szerint elemeznénk, főként. Az az eredeti, és messze az a legkidolgozottabb is.

Aminek örülök, hogy – ugyan csak az animét találom PDB-n, de ott legalább ESTJ-nek írják. Tehát T.

Na igen. Viszont az a helyzet, hogy ő egyébként egy introvertált karakter.

Az elég egyértelmű, igen.

Nem nagyon fordul senkihez, hogy megossza a bajait, problémáit, bánatait. Mindig magában gondolkozik, magában tartja a véleményét. Vagyis hát, nyilván vannak neki kitörései, de nem nagyon kapunk tényleges belátást, hogy mi játszódik le a fejében, mert nem nyílik meg senkinek. Csak a körülményeket megfigyelve tudunk következtetni, hogy mi a viselkedésének háttere.

Azt is érdemes megemlíteni, hogy az előző introvertált példáinknál, az elemzés első részében jellemzően volt egy karakter, aki nagyon közel állt az adott szereplőhöz. Mondjuk Toshiónál Seishin. Madam Yu-nak ilyen sincs, igazából.

Neki volt a két testőre… szolgája… akármicsodája, a két csajszi. Velük kedvesebb volt, nyilvánvaló, hogy ők a barátai voltak. De egyetlen jelenetet sem láttunk, ahol velük tényleg, őszintén beszélt volna. Őket is kartávolságra tartotta magától. Fölhúzta a falait, ahogy az Attack on Titanben, és azóta se ki, se be.

Igaz az is, hogy ott volt a két gyereke, ugye Jiang Cheng és Yanli…

És nekik se nyílt meg.

Igen. Őket nagyon szerette, de velük meg úgy volt, hogy ők a gyerekek.

Meg Yanli felé voltak ugyan elvárásai - akkor is, ha messze nem olyan nagyok, mint Jiang Cheng felé – de nem volt kifejezetten bizalmas a kapcsolatuk.

Yanlit egy kicsit leírja, mikor rá mondja, hogy „egy drágakő” és ezt másoknak is látni kéne…mondhatjuk, hogy Yanli egy kicsit az ő szemében is „szép virágszál” volt.

Igen. Meg akkor ott van, hogy nagyon szerette a gyerekeit, de nem tudta igazán kimutatni. Yanli felé még kicsit jobban, de szavakkal, fizikai gesztusokkal nem nagyon volt rá képes. Nem gyakran láttuk, hogy megölelte, vagy megérintette volna őket. Az is benne lehetett, hogy próbálta magát elszigetelni tőlük, hogy az ő gondjaival ne a gyerekeinek kelljen foglalkoznia.

Ez azért nem teljesen sikerült: ahogy Jiang Cheng elemzésénél említettük is.

Egyáltalán nem sikerült. El tudom képzelni, hogy az elején még jobban ment neki. De ahogy haladt előre a történet, kicsit ő sarokba szorult, ilyen szempontból. A frusztráció pedig tényleg kicsattanásokban, agresszióban nyilvánult meg, és később nagyon nagy mértékben Jiang Chengen csattant. Annak ellenére, hogy látványosan nagyon szerette az elvárásai, a szavai elég kemények voltak vele szemben.

Igazából itt van az egyik nagy eltérés az adaptációkkal is: igazából még a könyv és az anime között is…

Jiang Fengmiant általában egy pozitív karakternek próbálják beállítani.

És pont ezért Madam Yu-nál általában nem mutatják meg, mi is van a kirobbanásai mögött, csak magát azt, hogy léteznek.

Igen. Kimarad, hogy Jiang Fengmian elhanyagolja a gyerekét, és erősen érezteti a feleségével, hogy sosem fogja szeretni, mert azután az egy nő után rohangál, aki már régen meg is halt. Szerintem egy jelenetet nem kaptunk, ahol ő ténylegesen emberszámba vette volna Jiang Chenget, vagy akár Madam Yu-t: őt még addig úgy ahogy, amíg próbálta csitítgatni, hogy ne a gyerekeken csattanjon, de az is inkább egyfajta színjáték, maga és a világ felé is, hogy minden rendben van. Jiang Fengmian kedves ember, személyiségügyileg, de nem tudott elvonatkoztatni a saját érdekeitől. Nem rossz akaratú, de rendkívül önző.

A Jiangokkal igazság szerint rengeteg a probléma, de az adaptációkban elég jellemző, hogy őket akarják a tökéletes, modell-szerű családként bemutatni. És az a baj, hogy ha a Jiangok modell család, akkor Madam Yu abszolút gonosz mostoha lesz.

Na, de haladjunk tovább a következő betűre!

Ami pedig N vagy S? N.

N. Mindenképpen.

Akkor egyetértünk.

Madam Yu-nál kevés karakter látott rá jobban a tényleges helyzetekre. Nagyon tisztában volt azzal, mi miért történik.

Egyébként volt az a megjegyzése… nem emlékszem pontosan, hogy hogy volt a mondat, de akkor hangzott el, amikor Lótuszrév már ég, és Wei-éket elküldi: akkor mondja Weinek, hogy „Tudtam, hogy bajt fogsz hozni ránk!” Ez egy olyan elem, amire kontextustól függően rá lehet mondani, hogy igen, nem bírja Weit.

De nem.

Nem. Ott ő tulajdonképpen tényleg átlátta, hogy a srác magas szinten vonzza a bajt.

Wei azért egy látványos bajkeverő, aki nem gondolja át mit csinál. Abban az érzékeny politikai helyzetben, amiben ők voltak, ez egyenlő lehet egy halálos ítélettel. Ami meg is történt.

És pont az előző MBTI-ban beszéltünk arról, hogy Madam Yu-n kívül Jiang Cheng is nagyon sokszor ráérzett arra, hogy „Úristen, ha Weinek most bekattan valami, akkor buktuk”. És Weinek azért valljuk be, szinte mindig bekattant valami.

Mindig.

És én ezt amúgy úgy mondom, hogy Weit amúgy szeretem.

Szintén.

Visszatérve a betűre, ha valakinek elég jók az intuíciói, és mellette még információja is van – ez pedig Madam Yu-nak volt, mert azt azért láttuk, effektíve ő vezette a klánt, ha névleg nem is, így a legnagyobb rálátása a politikai helyzetre – az összekötheti a szálakat, és láthatja a kis részletek súlyát a nagy egész szempontjából.

Tulajdonképpen néhány másodperc alatt olyan döntéseket tudott meghozni, amikre csak jóval később jött rá az olvasó, hogy miért hozta. Nagyon erős N, én az egyik legerősebbnek tartom az egész könyvben.

T vagy F?

Abszolút egyértelmű, hogy T. Annak ellenére is, hogy tényleg, voltak dühkitörései, és a végére már kicsit meg is fulladt a saját érzéseiben.

A T viszont – én is T-ként mondom – nem azt jelenti, hogy nincsenek érzéseid.

Csak annyit jelent, hogy a racionális döntéseket preferálja az ember. Vannak érzései, ezek is befolyásolják, de nem olyan mértékben, mint a logika.

Igazából szokták mondani, hogy az F-T nem arról szól, hogy egy T mindig racionálisan dönt, az F pedig mindig érzelmek alapján: ez egy arány. Hogy ha ott vagy egy döntési helyzetben, sokkal valószínűbb, hogy a logika felé mész, mint hogy az érzelmek felé. Attól még, ha vagy egy olyan felfokozott érzelmi állapotban, akkor az el fog vinni – és még egy masszív T-vel is kerülhetsz ilyenbe.

Természetesen. Madam Yu-nál már az megadta ehhez az alapot, hogy folyamatosan volt egy olyan érzete, hogy nem elég jó – elég nyilvánvaló kisebbségi komplexusa is lett emiatt. Ezt megint próbálta ellensúlyozni azzal, hogy többször robbant ki, többet várt el a környezetétől, többet várt el saját magától.

Szerintem mondhatjuk, hogy neki erre a nagyon királynői attitűdjére is rájátszott, hogy mennyire kisebbségi komplexusa volt. Mondhatni, minél kevesebbnek érezte magát, annál erősebbnek akart mutatkozni, mert azzal tudta ellensúlyozni és elrejteni a világ elől, hogy amúgy nem volt jól. Ami visszautalva megint egy pont az I-betűnkhöz, egy erős introvertált tulajdonság. És picit ezt sajnáltam a sorozatos karakterdizájnjában is, hogy hiányzott ez a fajta kisugárzás.

Rá alapból ránézel, és egy mesebeli királynőt kell, hogy láss, aki erős, magabiztos, tudja mit csinál, tudja, mit akar. Kicsit egész Lótuszrév hangulata rájátszott erre, valljuk be, jól ment nekik. Egy paradicsom volt, lényegében – az az ország, amit a mesében a varázslatos királyságnak képzelsz. De a lényeg az, hogy ő tudatosan, intelligensen vezetett és döntött.

Igen. Szerintem a T-re igazából ellenérvet sem nagyon tudunk mondani.

És egy nagyon erős J is. A határozottságából, a döntésképességéből ez teljesen következtethető.

Én még hozzátenném azt is, hogy bár én is kritikus vagyok Wei Wuxiannal szemben, meg egész eddig beszéltünk arról, hogy mennyi nyomás és frusztráció volt, ami miatt nem igazán tudta elfogadni a srácot, azért az is tény, hogy nem tudott annyira nyitni felé és figyelni rá. Látta benne a veszélyforrást, látta benne a problémát, de nem látta benne az értékeket. Nagyon korán eldöntötte, hányadán áll vele, és Jiang Fengmian kivételezése azt eredményezte, hogy ő meg sem próbált gyerekként gondolni rá.

Bár valljuk be, azért valahol ellensúlyoznia is kellett azt a hatást. Madam Yu kicsit rá is kényszerült, hogy Jiang Chenggel sokkal több időt töltsön, és ellenpontot jelentsen a férje mellett: függetlenül attól, hogy egy gyereknek ez nem lesz elég.

Kicsit emiatt „headcanon” nekem a könyv alapján, hogy ha Jiang Fengmian egy kicsit nyitottabb mind a felesége, mind a fia felé, akkor Madam Yu-nak se lett volna nagy baja Wei Wuxiannal. Mármint, oké, nyilván megmaradt volna a „Már megint mit csinál ez a gyerek?” probléma, de ezt leszámítva. De nem rossz indulatúan, hanem tényleg, szigorú szülőként.

Igen, Madam Yu személyisége alapján amúgy is egy szigorú szülő lett volna. Szigorú szülő, aki viszont tudja, mi jó neked, és afelé terel. Ha nem lett volna a frusztrációja, Jiang Fengmiannal tök jól kiegészítették volna egymást szülőként. – Akise idegesen csóválni kezdi a fejét, és egyre élénkebben gesztikulál. - Igazából én ezért utálom ennyire Jiang Fengmiant. Annyi potenciálja lett volna ennek az egész felállásnak. Egy paradicsomban éltek, egy tök jó néppel, a két gyerek tök jóban lehetett volna – még így is jóban voltak. Egy totál jó párkapcsolati dinamikájuk lehetett volna, hogyha öt másodpercre kihúzza a fejét a seggéből!

Én ezután a monológ után csak biccentek egyet, és töprengve bólogatok, mielőtt lenézek a jegyzeteimre.

Én azt mondanám, most ne bontsuk külön a T-A részt – múltkor igazából csak az elemzés végén tudatosult bennünk, hogy amúgy létezik a Turbulens-Asszertív típus.

Jaj, igen.

Szerintem említsük meg itt, hogy Madam Yu egyértelműen egy INTJ-T.

Igen. Nagyon.

Igazából nála mindezek az elemek, a frusztráció, a dühkitörések mind egyértelműen a turbulenshez tartoznak. És az ilyen típusú INTJ-knek az egyik legmeghatározóbb tulajdonsága, hogy kell nekik a külső megerősítés. Az INTJ-knél elég gyakori, hogy tudnak arrogánsak lenni, de az INTJ-A egy viszonylag stabil személyiség.

Igen. Tisztában van magával, nem a környezete megerősítéséért dolgozik, hanem a saját elvárásainak próbál megfelelni. Míg Madam Yu-nak nagyon kellett a környezet visszajelzése.

Kicsit rémülten pillantok az órára, ahogy rádöbbenek, hogy elég rendesen elbeszélgettük az időt. Ezt mindjárt szóvá is teszem.

És még csak az első karakternél járunk.

A többiektől nem tartok ennyire. Valljuk be, Wen Qing is összetett karakter, de azért messze nem annyira összetett, mint Madam Yu.

Ez jogos – dudorászok egy sort, miközben kikeresem Wen Qinget a PDB-ben. – Őt ISTJ-nek írják, amit egyébként tisztelek… de az Untamedben is ugyanennek, amiről viszont szerintem beszélnünk kell egy kicsit. Ő azért egy olyan karakter, akiről szerintem elmondhatjuk, hogy nem csak a megközelítése más a sorozatokban, de a személyisége is.

Igen, teljes mértékben.

Wen Qingről kezdeném azzal, hogy nekem ő is egy nagy kedvencem a Mo Dao Zu Shiban.

"Számomra ő egyike a legkorrektebb női példaképeknek is, akikkel fikcióban találkoztam."

Ő megint egy nagyon jól megírt női karakter. Eltér az átlagtól, maradjunk annyiban. Szerintem kezdjük rögtön a betűzést.

Igen. Egyelőre fókuszáljunk még a könyvre.

A könyvet és az animét esetében azért összemoshatjuk. Az anime elég jól eltalálta.

Csak egy kicsit kevesebb jelenete volt, mert a második évad eléggé kapkodott.

Igen. Ott valószínűleg történt valami a színfalak mögött, amiért ennyire összecsapták, kevesebb epizód is lett, így nem tudja annyira átadni az érzést, amit a regény. A második évad akkor jó adaptáció, ha olvastad mellette a könyvet.

Ha nem, akkor el fogsz benne veszni.

Pontosan.

Tehát akkor első betű. I.

I. Igazából nekem kicsit olyan érzésem volt, hogy a Wenek eleve egy zárkózottabb társadalom, ő pedig nem is annyira illett bele. Tekintve, hogy a nagy harcos nemzetben volt a gyógyító.

Igazság szerint nekem a Wenektől – hiába kínai mindenki – mindig volt egy kis japán feelingem. Valószínűleg mondjuk azért is, mert náluk megvannak azok a szimbólumok, a nap, a tűz, amik inkább a japán kultúrának a részei, de tényleg úgy éreztem, hogy ők a „legjapánabb kínaiak” ebben a történetben.

Igen, valóban. Meg Wen Qingre az is igaz, hogy ő sem osztja meg rögtön az érzéseit. Persze ott van neki Wen Ning, de…

Wen Ningnél nekem kicsit olyan érzésem van, hogy – nyilván más szemszögből – de ő egy kicsit olyan kapcsolatban van vele, mint Madam Yu a gyerekeivel. Wen Qing fejében mindig ott lehet a gondolat, hogy ő azért a kisöccse, egy tizennégy éves félős kölyök, és nem tudja igazán mélyen belevonni a saját világába. Mert Wen Qing azért benne volt a politikai manipulációkban is, nagyon sokat látott a dolgokból.

És akkor ott volt az öccse, aki senkit nem értett, de nagyon akart dolgokat. És… ez már kicsit inkább az F-T vita, de ha Wen Qing döntést hozott, ő általában logikai alapon döntött: viszont az gyakran előfordult, hogy Wen Ningre tekintettel megváltoztatta a döntéseit és a viselkedését.

Igen. Nekem ami az F-T kérdésben egy fontos pillanat, az az, amikor úgy dönt, hogy feláldozzák magukat a Wenekért. Ennél a helyzetnél én kicsit visszautalnék az előző MBTI-ra: Guren, az F-nek abszolút a végpontja volt, és bármit és bárkit kész volt odadobni egyetlen emberért, akit szeretett. Míg Wen Qing hasonló szituációban eljut oda, hogy imádja az öccsét, meg akarná menteni, de ott van a többség érdeke, és ezért nem teheti meg.

Ez elég erősen bebiztosítja a helyét a T-nél.

Igen.

De visszalépve az N-hez és az S-hez… igazából nem is tudom. Az az MBTI-os oldal S-nek írta?

Én kicsit húzok az N felé.

Én is az N felé, inkább. Már csak azért, mert… az öccse egy nagyon erős S. És nagyon látszik a különbség a viselkedésükben, amikor Wen Ning berángatja Jiang Chenget és Wei Wuxiant, hogy bújtassák el őket. Ott Wen Qing azonnal átlátja a helyzetet, és hoz egy döntést. Wen Ning csak annyit lát, hogy két barátja segítségre szorul, a nővére viszont azonnal összeköti a politikai hátteret is.

Ő tudja, milyen bajban vannak.

Igen. És neki nagyon gyorsan kell döntést hoznia, hogy… ezt így…

Bevállalhatja-e, megéri-e, milyen mértékig vállalhatja be…

Pontosan.

Ott ő gyakorlatilag sorozatosan hozza a döntéseket, még olyan részletekben is, hogy „Jiang Cheng zajongana? Csatt!”

Igen. Ez szerintem a J kategóriába is belehelyezi. Amivel így ő is INTJ lett.

Ez egy jó csapat – nevetünk fel mindketten.

Nekem egy kicsit van egy olyan érzésem, hogy az ő kapcsolata Wen Ninggel nagyjából az, ami Madam Yu és a gyerekei lehettek volna más körülmények között.

Mondhatjuk, hogy Wen Qing egy asszertív INTJ. Egyértelműen látszik, hogy ott van neki is a stressz, de pont azért, mert asszertív, sokkal stabilabban tud minden helyzetet kezelni. Maximálisan ki tudja használni azokat az adottságokat, amik a személyiségében eleve benne vannak.

Mielőtt tovább megyünk, egy kicsit még áttérünk a Chen Qing Ling (angol címén The Untamed) sorozatra.

A sorozatban, amit nagyon fontosnak érzek megemlíteni, hogy a sarkalatos pontok nyilvánvalóan benne vannak. Viszont annak ellenére, hogy lejátszódik az a jelenet, amivel én a T mellett érveltem - és amit egyébként ott is szerettem, igazából az volt a pillanat, ahol rájöttem, hogy a színésznő egyébként tud játszani, és lehetett volna egy szuper Wen Qing… bár nem tartom világbajnok castingnak, mert kicsit túl babaarca volt…

Á, igen. Azt beszéltük valamikor, hogy Yanlinak és neki a színésznőjét ha felcserélik, az talán jobban passzolt volna – bár az nekem annyira nem tetszik, hogy mind az anime, mind a sorozat teljesen figyelmen kívül hagyják, hogy Yanli nem volt egy világszép csaj. Úgy írták le, mint akinek „átlagos” kinézete volt.

Wen Qing színésznőjét én amúgy azért tudtam volna jobban elképzelni rá, mert jóval fiatalosabb, és tényleg egészen babaarca van: kvázi rámondhatod, hogy kicsit még gyerekes is, függetlenül attól, hogy nyilvánvalóan ő is gyönyörű.

Igen. Wen Qing viszont egy érett, felnőtt nő.

Pontosan. De visszatérve az első megjegyzésre: az Untamed-nél az az egy jelenet, amit mondtam, igazából benne van. Ez lényegében megadná neki a T-t, de számomra az a pillanat kicsit ki is lógott a sorozatos Wen Qingnél. Számomra ő a sorozatban egy végletesen F típusú karakternek tűnt. Mondhatni aktív személyiségből áldozat lett. Neki a sorozatos háttértörténete, hogy egy báb a politikai nagyhatalmak kezében: nem kerül szóba Wen Rouhannál, hogy ő egy potenciális jövőbeli vezető, ami azt hiszem a regényben el is hangzik. Örökösnek ott van Wen Chao, de jó esélyt látnak rá, hogy Wen Qing onnan ki fogja golyózni.

(Kis kitekintés: a beszélgetés felvétele óta egyébként belefutottam egy nagyon igényes, angol nyelvű elemzésbe is arról az emlegetett „nagyon T” jelenetről, ami kicsit megmagyarázza a különbségeket Wen Qing búcsúja között a donghuában és a sorozatban. Ha tudtok angolul, és még szeretnétek továbbgondolni a témát, előszeretettel ajánlom: https://zhongwans.tumblr.com/post/644895039821103104/wen-qings-sorry-and-thank-you)

Igen. A sorozatban ő egy szegény lány, akit belekényszerítettek egy szörnyű pozícióba, és ő totálisan nem akar ott lenni. Kicsit a klasszikus „bajba jutott hölgy”, akit szánalomra méltónak mutatnak, aki nem bír a helyzetéből kivergődni.

Ugyebár zsarolják az öccsével is, aki a sorozatban még sokkal dependensebb, mint a regényben…

Wen Ning ott nagyjából autista/autisztikus. Eredetileg naiv, gyerekes fiú: teljesen hétköznapi személyiség, akinek persze, ott a szociális szorongása, de egyébként egy normális tinédzser. Itt viszont autistának, ráadásul erős autistának tűnik – nem az, akiről ránézésre nem mondod meg. Egyébként félre ne értsen senki, nem azt mondom, hogy az autista karaktereknek nem kéne reprezentálva lennie a filmekben. Ez alapból tök pozitív. De nem jól csinálták, és nem adott hozzá a történethez, sőt, inkább elvett belőle. A szorongás és az autizmus összemosása pedig kicsit offenzív – szorongós emberként a lényemre nézve.

Én mondjuk a mai napig imádom L-t a Death Note-ból.

Igen, ő egy kifejezetten jól megírt autista/autisztikus személyiség. Lehet ezt jól és rosszul csinálni. Az Untamed esetén nem jól sikerült.

Egyetértek. De térjünk vissza Wen Qingre, onnantól, hogy az öccse jobban függött tőle, onnantól zsarolható is lett. Bekerült egy több szempontból kitörhetetlen pozícióba, amihez még hozzá jött az, hogy fiatalabbá tették, és megszűnt ez az érett, felnőtt nő attitűdje.

Ami jó eséllyel azért történt, hogy be lehessen hozni egy szerelmi szálat.

Öhm… igen.

Azzal pedig az a probléma, hogy Jiang Chengnek annyi érzelmi problémája van, hogy esély nincs rá, hogy bármilyen szerelmi kapcsolatba kezdjen, amíg nem rendezi a saját lelki gondjait. Ha pedig mégis belekezd egybe, az valószínűleg nem lesz egészséges. Nem véletlenül lett fekete listás az összes kultivátornőnél – nevet Akise. – Neki tényleg annyi baja van önmagában és önmagával, hogy mindenképp rossz vége lesz.

Egy kicsit kitekintés az animék világából, jó példa lehet erre esetleg a Végjáték széria második része, a Holtak Szószólója, illetve a harmadik kötet, a Fajirtás. Ott Ender és Novinha kapcsolata szép példa arra, amikor a férfi azért kapaszkodik egy nőbe, mert neki magának vannak problémái, és azt hiszi, ezzel rendbe hozhatja őket. Az is egy roppant káros dinamika. Jelen pillanatban én nem nagyon látom, hogy Jiang Chengnek lenne esélye ennél komplexebb, vagy egészségesebb szerelmi szálra. Az már csak egy extra, hogy Wen Qing egy INTJ, Jiang Cheng egy INTP. És mindketten iszonyúan erős személyiségek.

Mondhatjuk, hogy ütik egymást. Két dudás lennének egy csárdában, akik folyton egymás agyára mennek.

Igazából szerintem az alapokat már végigvettük, hogy hogyan került át egy vezetői pozícióból egy sztereotípabb női státuszba a karakter… de a sorozatban minek mondanánk MBTI szempontból?

Én az I-t megtartanám, introvertált maradt.

Viszont szerintem F. Mindig az érzelmek motiválták.

Erős F, igen. És erős S is. Ha lett volna egy komolyabb rálátása az eseményekre, akkor ki tudott volna menekülni a helyzetből. Az öccse nem volt túsz, minden a kezében volt ahhoz, hogy lépjen: igazából nem beszélhettünk egy valós fenyegetésről. Komoly döntéseket se nagyon hoz, ami inkább P.

A legerősebb J jelenete, amiről beszéltünk, mikor Wen Ning behozza Weit és Jiang Chenget a sorozatban eléggé átalakul. Nem az a gyors gondolkodás, mérlegelés, és döntés folyamat zajlik le, ami a regényben, hanem hogy behozták a fiút, akivel erősen érdeklődnek egymás iránt: nincsenek komplex döntések, ott a szerelmén segít.

Igen. Ez pedig így ISFP-nek mutatja, ami azt jelenti, hogy egy betűt leszámítva gyakorlatilag megfordul a személyisége. Most nagyon őszinte leszek, én általában az olyan női karakterektől, akik a szerelmi szál szerepbe lettek nyomva, akik azért vannak ott, hogy szurkoljanak a főhősnek, és szépek legyenek, falra mászom. Itt pedig megvolt az, hogy minden nőnél volt kard…

Igen, itt általában kultiváltak. Yanli is együtt tanult a fiúkkal, Wen Qing is.

Eredetiben Madam Yunál és Wen Qingnél ez is egy egyedi dolog volt. Itt a lányok kvázi szintet léptek, fizikailag erősebbek voltak, egy szinten kellett volna lenniük a fiúkkal, de mégis mindig az oldalvonalon maradtak.

Ez kicsit rávilágít a modern filmipar női karaktereinek általános problémáira is.

Igen. Gyakori, hogy fegyvert adunk a nők kezébe, és azt hisszük, az feminizmus. Pedig a feminizmus az, ami az eredeti Wen Qing volt.

Ezzel szerintem őt rendesen ki is veséztük. És ha már feminizmus… áttérünk Rayáékra?

Aha. A Walt Disney alkotott, és kivételesen nem akarok tőle eret vágni – a megjegyzésből is látszik, hogy Akise nem igazán szívleli a Disney hercegnőket.

Tehát Raya és Namaari konkrétan azzal kerültek be, hogy tegnap este úgy döntöttünk, mozizunk egyet, és megnézzük a Raya és az utolsó sárkányt, ami most jött ki pár napja – A felvétel óta ugyan eltelt már egy kis idő, de azért a mese még mindig elég frissnek mondható. – És a lényeg az, hogy…

Nagyon pozitív meglepetés volt.

Visszatekintve kicsit gyerekkoromra, azért el tudom mondani, hogy – tisztelet a kivételnek (Mulan, Pocahontas) – nem nagyon voltak pozitív, női példaképek.

Őszintén, még a Pocahontas üzenetébe is néhol bele lehet kötni. De igen, általában megint csak, a bajba jutott hölgy archetípusra épült minden, hogy jön a herceg a fehér lovon és majd megment.

Mondhatni, a filmek passzivitást promótáltak, hogy add meg magad a helyzetednek és tűrj. És ehhez képest most itt volt a Raya, ami tényleg vagány, és erős nőkről szól…

Igen, a két főbb karakter is nők voltak, ugyebár.

De közben nem csúsztunk el a „túlzó girlpower” felé sem.

Pontosan. Ott volt Raya apja, aki a „férfi badassery” csúcsa volt. És egyedi abban is, hogy mindemellett jóhiszemű és erősen feeler. Ez elég ritka a férfi karakterek között.

És mindemellett a legjobb apuka valaha.

Igen. De úgy általában, a főhős karaktereknél szoktuk látni, hogy „a barátság mindenre képes” és hasonlók. Itt meg pont nem.

Itt pont Raya nem volt annyira „barátság ereje” párti, elég sokáig.

Inkább az apja, meg ugye a sárkány – elgondolkozik. – Nem emlékszem a nevére.

Sisu.

Sisu, tényleg. És az azért benne volt az egész sztoriban, hogy „ne bízz meg mindenkiben, de a barátságnak van ereje”.

Meg visszatérve még az értékes férfi karakterekre, Raya csapatában is, ott volt a kissrác is, akit imádtunk…

Jaj, hát az a gyerek…

Meg ott volt a helyi Nie Mingjue is, ha már a Mo Dao Zu Shi volt előbb…

Igen, ő volt a barbár, aki erővel old meg mindent, de közben az egyik legtörődőbb karakter is. Ő volt az egyetlen, akinek eszébe jutott, hogy lecsekkolja a kisgyerek ruháját, hogy mi a neve, mert biztos, hogy bele van hímezve.

És egy csomó helyzetben nagyon racionális kommentjei voltak.

Ő egy nagyon racionális karakter volt. Nem estünk bele abba a hibába, hogy a nagy erős csávó csak ütni tud, meg az igen-nemet, hanem tényleg egy értékes csapattag volt – még akkor is, ha a beszédstílusán azért látszott, hogy barbár.

„Fellowship of butt-kickery!” – idézek egyet a filmből.

Igen, annak humorértéke volt, nagyon magas szinten. Az összes karakter nagyon szépen lett megírva benne.

Ha visszatérünk a csajokra: kettejük közül Raya ugye a főszereplő, illetve Namaari… őt én csak női Zukónak szoktam hívni.

Igen.

Náluk a betűzés előtt érdemes kicsit megemlíteni a karakterdizájnt. Itt nekem főleg Namaari zseniális – imádtam a stílusát.

Zseniális. Tegyük hozzá, a csaj tök lapos volt, dereka alig, a válla széles és izmos volt. Köszönöm.

És én ennek ellenére mondanám, hogy nagyon szép volt.

Gyönyörű volt. Szerintem az egyik legszebb karakter az egészben.

Nagyon értékeltem, hogy beraktak egy ilyet, hogy egy lány lehet így is szép, nem csak akkor, ha megfelel az aktuális standardeknek.

És a főhős csaj, Raya is… oké, persze, neki nőiesebb alkata volt, de még így is izmosabb, mint az átlag. Mindkettejüket harcos nőkként jelenítették meg.

Nem az volt az érzet, hogy a pálcika lány jó animés szokás szerint lóbálja a Bleach-es kardot.

Akiséből kibukik a hangos nevetés, és miközben rákeresek a PDB-re, a macskám is zaklatni kezd, így jelentősen megnehezítve a koncentrációt.

Hát, Namaarival már rögtön nem értek egyet, hogy ISTJ lenne.

Jaj.

Raya még inkább, ő ISTP-nek van írva… de még ő sem.

Ő egy abszolút J, amúgy.

Az I-vel talán egyetértek Rayánál.

De szerintem N is volt. Látta, hogy mi a jó a népének, és hajlandó volt azt csinálni.

Voltak azért kommentjei, amikre lehetne az S-t mondani, főleg azzal kapcsolatosan, hogy az apjára, egy-egy célra fókuszált, és ahhoz mért minden információt… de az is inkább nihilista hozzáállás, nem a személyiségének része. De mondjuk, ő eleve nem volt valódi nihilista, csak kapott egy pofont…

És emiatt elvesztette a hitét az emberekben.

Pontosan.

Egyébként szerintem extrovertált is volt.

Raya?

Aha. Nagyon könnyen kijött bármelyik karakterrel, akivel találkoztak, és az elején, az apja mellett is láthattuk, hogy egy nagyon extrovertált ember volt. Képes volt kiállni tömegek elé, megjegyezve, hogy „Ki éhes?” És instant jóban lett a másik csajjal is. Az, hogy magányos harcosként ment az egész elején, az azért volt, mert nem maradt senki, akiben bízhatott. Extrovertált volt, de kapott egy elég csúnya pofont, és onnantól már a bizalomra nem volt képes.

Meg érdemes megjegyezni, hogy a film végén bizalmi problémák ide vagy oda, ő volt az első, aki közölte mindenkivel, hogy most vagy bedobják a bizalom kártyát – amikor kimondtam, nem tudatosult bennem, hogy ez mennyire bután hangzik – vagy így jártunk.

Namaari viszont tényleg introvertált.

Egyetértek.

De őrült macskás lány volt, tehát mire számítottunk – a macskám mintegy megerősítésként felnéz, így mindketten elnevetjük magunkat.

Rayánál akkor az N-t elég biztosra mondhatjuk. Igazság szerint neki a tervezésében is, nagyon sokszor szerepet kaptak a megérzések és az intuíció. Meg a hirtelen döntéseiben is, sokszor egyébként helytelenül, de mindig ott volt, hogy sokszor nem csak tényekre támaszkodott. Lásd az utolsó jelenetek egyikét, mikor végig fókuszált, hogy észrevegye, ha Namaari lő, és feltételezte, hogy lőni fog: nem az érdekelte, hogy mit lát, hanem hogy milyen megérzése támad. Az N-nek egy elég erős negatív pillanata volt.

Igen.

És T-F… Namaarinak én személy szerint F-et adnék.

Nem tudom, én lehet T-t mondanék mindkettőnek. Mármint, Rayánál is – bár szerepet játszhatott benne a bizalmatlansága – de főleg gondolkodó módon döntött a film során.

Namaarinál én azért hajlok az F-re, mert ugyan a népére gondolt – ami egy nagy közösség – de egyúttal érzelmileg kötődött a népéhez. Abszolút az volt a fő motivációja az árulásra is, hogy éheznek, szenvednek, és ezt ő látja, ezt pedig nem tudta ellensúlyozni, hogy szimpatikusnak talált egy lányt, akivel épp csak találkozott. Később is, mikor az anyjához ment, vissza is utaltak rá, hogy a népe iránt érzett szeretete volt a fő motivációs erő.

Jó, rendben, ez F. Meggyőztél – elgondolkozik. – Raya… hát, neki ugye volt ez a kiábrándult állapota, amikor elég erősen T viselkedést tanúsított. De az elején…

Az, hogy bevitte a frissen megismert barátnőt abba a barlangba, elég F döntés.

Igen.

Meg a végén van az a döntés, hogy meg kell bízni egymásban: az is egy elég F dolog, bár nagyon pozitív.

Igen, de tegyük hozzá, ott már az volt a logikus döntés is.

Jogos. Az is egy jó kérdés, hogy mennyit változhatnak a betűk. Mert oké, elég ritka, de Raya esetén szerintem volt egyfajta átalakulás: F-ről indult, de a hat évben azért T lett.

Igen, ezt szerintem is megadhatjuk neki. Akkor P-J?

Rayára én J-t mondanék.

Igen, J… J? – Akise arcán hirtelen zavar látszik, ahogy eltöpreng. – Nem tudom, J-e.

Én arra gondoltam, hogy elég sorozatosan hozta a döntéseket.

Igen, ez igaz, de az nagyon fakadhatott a szituációból is. Ha magadra vagy utalva, nincs más választásod, mint meghozni a döntést.

Ez is jogos. Utánanézzünk a 16personalities-en?

„A Vitázó személyiségtípus tagjai igazi “ördög ügyvédjei”. Éltető elemük az érvek és hitek apró darabokra való szétszedése és a cafatok mindenki számára láthatóvá tétele. Ellentétben az eltökéltebb személyiségekkel, a Vitázók nem valamiféle mélyebb ok vagy stratégiai cél érdekében csinálják ezt, hanem csupán azért, mert szórakoztatja őket. […] Van egy furcsa ellentmondás a Vitázók pszichéjén belül: végtelenül őszinték, viszont fáradhatatlanul képesek érvelni egy olyan dolog mellett, amiben nem is hisznek igazából: belehelyezkednek egy másik ember gondolatvilágába, és az ő szemszögükből vitáznak.” – részlet az ENTP típus leírásából

Őszintén, szerintem ő elég rendesen át tudott helyezkedni mind az apjának, mind Sisunak az attitűdjébe.

„A Vitázók nagyon élvezik az „elnyomott” szerepét, és boldogan vívják szellemi csatáikat a fennálló rend gondolkodásmódjával szemben. Ennek köszönhetően ők azok, akik az aktuális rendszert újragondolják, vagy csak felrázzák kicsit a dolgokat és új irányba terelik őket. Az újragondolt rend mindennapos, rutinfeladatainak végrehajtásában viszont nem kívánnak részt venni. […]A Vitázók vitázó hajlama sok problémát vet fel. Ha szükség van rá, persze, nagyon jól jön, de igencsak rosszul veszi ki magát, mikor nyíltan megkérdőjelezik, amit a főnökük mond egy értekezleten, vagy ha a párjuk mondanivalóját szedik ízekre. Az egész ügyet tovább bonyolítja a Vitázók kérlelhetetlen őszintesége, hiszen ők aztán nem rágják meg a mondanivalójukat és egyáltalán nem érdekli őket, ha nem tűnnek elég érzékenynek és együttérzőnek.” – részlet az ENTP típus leírásából

Ez az utolsó rész nagyon Raya.

Igen, ezzel egyetértek.

„A hasonszőrű típusok jól kijönnek a Vitázókkal, de a többi, érzékenyebb típus (és az egész társadalom általában) jellemzően konfliktuskerülő, és inkább az érzéseket, a nyugalmat, biztonságot és akár a füllentést választja a kényelmetlen igazság vagy a rideg tények ellenében.” – részlet az ENTP típus leírásából

Ez egyébként egy szinten Sisuval szemben megjelent.

Igen.

Neki végig megvolt ez a „legyünk kedvesek, nyitottak, vigyünk ajándékot, stb.” attitűdje mindenki irányában, Raya pedig…

Raya pedig szembesítette, hogy nem, ebben a helyzetben nem bízhatsz bennük, szét kell csapni dolgokat.

„Ez persze bosszantja a Vitázókat, akik azzal találják szemben magukat, hogy vitahajlamukkal hidakat égetnek fel maguk mögött, ahogy átgázolnak mások életén, állandóan megkérdőjelezve meggyőződéseiket, és mit sem törődve érzelmeikkel. Mivel úgy bánnak másokkal, ahogy magukkal is bánnának, a Vitázók nehezen tolerálják a babusgatást és ki nem állhatják, ha valaki köntörfalazik, főleg, ha segítséget vagy szívességet szeretne kérni. A Vitázókat éleslátásukért, önbizalmukért, tudásukért és kifinomult humorukért tisztelik, de ezek a tulajdonságok nemigen válhatnak mélyebb barátságok vagy szerelmi viszonyok alapjává.” – részlet az ENTP típus leírásából

A bizalmi problémákra megint nagyon stimmel.

Bizony.

„A Vitázóknak általában az átlagosnál hosszabb időbe telik, hogy képességeiket kiaknázzák. Szellemi függetlenségük és kötöttségektől mentes éleslátásuk nagyon hasznos, amikor vezető vagy tanácsadó szerepben vannak, de odáig eljutniuk csak nagy küzdelem árán sikerül.

Ha sikerült vezető helyre jutniuk, nem szabad elfelejteniük, hogy ahhoz, hogy ötleteik megvalósuljanak, mindig szükségük lesz másokra is.” – részlet az ENTP típus leírásából

Ez viszont nagyjából a karakteríve. Akkor ő ENTP lesz.

Én megmondtam – vigyorog Akise.

Akkor rálesünk az A-ra és a T-re?

Nézzük!

73% turbulens vitázó fél az elutasítástól, szemben a 29% asszertívvel. 77% turbulens könnyen dühös lesz…

Igazából ő nem volt gyakran dühös. Egyszer lett tényleg nagyon az, amikor Sisu meghalt. Igaz, akkor viszont tényleg nagyon durva volt.

Igen, ott látszott, hogy már vérre megy.

Pontosan. De igazából azon a ponton… „Tök jogos, csajszi!”

A turbulensek sokkal kevésbé érzik úgy, hogy kontroll alatt tudnak tartani egy helyzetet, ha rosszul alakul, mint az asszertívek – de érdemes megjegyezni, ez még a turbulenseknél is 53 százalék, tehát esetükben is viszonylag jó. A turbulensek nagy bukásként élik meg a hibáikat.

Oké, innentől ő turbulens lesz.

Még annyi van, hogy a turbulensek sokkal több energiát fektetnek abba, hogy a negatív érzéseiket kontrollálják. Az asszertívek sokkal kényelmesebbek a saját belső világukkal.

Ez is találó. Akkor Raya ENTP-T. Namaarira is ránézünk?

Namaarinál ott tartottunk, hogy, hogy, hogy… - agyalnom kell egy kicsit – I-vel kezdtünk, aztán ott jóváhagytuk az S-et?

Akise bólint egyet.

Aztán F. Akkor ISF-nél tartunk.

Én viszont őt J-nek mondanám.

Az ISFJ pedig Védő.

Na, az biztos, hogy ő lesz.

„A Védő személyiségtípus nagyon különleges, mert tagjainak tulajdonságai ellentmondani látszanak személyiségjegyeiknek. Bár elvi beállítottságúak, remek analitikusok; bár introvertáltak, jól értenek az emberekhez és kiterjedt társas kapcsolataik vannak; és bár a biztonságot és a stabilitást keresik, nagyon is nyitottak a változásokra és új ötletekre. Mint sok minden másra, rájuk is igaz, hogy az egész több, mint a részek összege és ők pont attól azok, akik, ahogyan a fenti tulajdonságaikat érvényesítik –, nem csak maguk, hanem mások számára is jót téve.” – részlet az ISFJ típus leírásából

A társas kapcsolatokra jó példa, hogy Namaarit például a gyerekek is imádták.

Igen, meg igazából mindenki. Azért elég népszerű figura lett.

„Ha ajándékozásról van szó, a Védőknek nincs párja: kreativitásukat és természetes érzékenységüket segítségül hívva szeretetüket személyre szóló és megható ajándékokkal fejezik ki.” – részlet az ISFJ típus leírásából

„Sárkánybolond csaj? Tessék, egy sárkányos medál!” – idézem fel a film egyik kezdőjelenetét.

Akise is elneveti magát, és bólogat.

„A Védő személyiségek csodálatos emberek, akik sosem ülnek tétlenül, amíg egy arra érdemes ügynek nincs pont téve a végére.” – részlet az ISFJ típus leírásából.

Ránézünk a T-J-re? Izé… T-A-ra?

Ja, ez az ISFJ elég fix.

A turbulensek általában hajlamosabbak magukat hibáztatni, ha valami rosszul sikerül.

Amúgy tippre szerintem asszertív lesz.

Ebben egyetértek. Az asszertívek egyébként inkább arra fókuszálnak, ahogy a dolgok aktuálisan mennek, nem arra, ahogy kéne lenniük. A turbulensek gyakran szomorúbbak is.

Nem nagyon láttuk szomorúnak. Inkább dühös volt.

Igen. Az asszertívek azt is állítják, hogy kaptak elismerést és tiszteletet a karrierjükben, a turbulensek viszont annyira nem. Neki azért ezzel nem volt gondja, az anyja is nagyon szerette.

Igen, egy elég stabil karakter volt. Szerintem ezer százalék, hogy asszertív.

Az asszertívek felismerik a problémákat, de képesek hozzájuk pozitívan állni. Szerintem ez is igaz volt. Ő indította el az árulást, de az anyjával folyamatosan beszélt. Ilyen szempontból elég optimista is volt.

És részben ezért is nem lőtt azonnal, például abban a jelenetben Sisuval.

Akkor Namaari ISFJ-A.

A következő emberünk pedig… Awashima Seri. Ha már úgyis emlegettük az elején.

Ó, igen.

Awashima kapcsán szerintem megint beszélünk egy sort a modern animék tendenciáiról.

Bizony.

Annak ellenére, hogy amúgy szeretjük a csajt.

Nagyon bírjuk a csajt. De a mell-csípő-derék aránya közelít az életveszélyeshez.

És ez még csak az első évad.

Igen. A másodikban ez még rosszabbodik.

Awashimára már az első évadban igaz volt, hogy egy rövid szoknyás egyenruhát kapott. A másodikban viszont effektíve, az egyik első kép az, hogy konkrétan a lába között látunk rá egy jelenetre.

A rövid szoknya még önmagában nem is lenne baj. De ez már így gáz. Ráadásul az évad első tíz percében konkrétan levágják róla a ruhát. Ráadásul ezt egy olyan karakter teszi, aki a kapcsolatukból adódó módon nem csinálna ilyet. Kusanagival annyira egészséges párost alkotnak, hogy egyértelműen nem tenne semmit, ami bármilyen szinten kényelmetlen vagy zavaró Seri számára.

Ő is egy rendkívül udvarias ember, és nagyon tiszteli Awashimát.

Igen. Nem is tudok rá mit mondani.

Már-már szánalmas szintig fanservice szerepbe nyomták Seri karakterét. És arra, hogy ez mennyire nem működik, nekem a Stage Play mutatott rá.

Awashima a K: Missing Kings filmben, és az Arousal of King Stage Playben (Marimura Kaoru alakítja)

Ahol természetesen nem adhatsz színészre ilyen ruhát, és élő embernek nem lesznek ilyen testarányai sem.

Onnantól pedig, hogy egy rendesen felhúzott, hosszabb szoknyás egyenruhája volt, egy rendkívül professzionális és badass karakternek tűnt. A Stage Play Serit személy szerint imádom.

Megint előállt az a helyzet, hogy a fanservice miatt a karakterdizájn összeegyeztethetetlenné vált a személyiséggel.

Pontosan. Ridget amúgy erre lesz majd az ellenpélda.

Várjunk, ő melyik emberünk is?

Gargantia.

Ja, igen, igen, igen! Egyébként Serinél még az is érdekes, hogy van egy jelenet az első évadban, ahol megjelenik egy normális ruhában a röhejesen túlszexualizált egyenruha helyett. Egy sima, szép egyberuhában van, ami olyan jól áll neki – és hirtelen teljesen más karakterként lehet rá tekinteni. De ez annyira nem evidens, hogy az ember hirtelen megáll egy pillanatra, és elgondolkodik, hogy „várjatok, ez Seri?” Ameddig meg nem szólal, konkrétan nem jön rá a néző, hogy ez ő.

Számomra az az egyenruha azért is röhejes mert – lelkem kék – a kékeknél a praktikusság egy nagyon nagy szempont. Ott megvan, hogy oké, Reishi szereti a szép hosszú kabátját, de egyrészt a hosszú kabátok tényleg jók – itt felnevetek - másrészt pedig azért lehet bennük mozogni, akár harcolni is.

Az az egyenruha teljesen rendben volt. Egyértelműen egyszerre volt célja, hogy kényelmesen lehessen mozogni benne, és az, hogy tiszteletet parancsolónak tűnjön.

Awashima pedig az egyik legmagasabb rangú tag, és ebbe mégsem illik. A K-project elemzésemben írtam (ITT elolvashatjátok), hogy a fanservice-t Nekónál el tudom fogadni, mert ő egy macska archetípus, és a macskához egy szinten hozzá tartozik a szexualitás.

Igen. Az is elég nyilvánvaló fanservice, de legalább a szimbolikával meg lehet magyarázni.

Awashimánál viszont tényleg semmi nem indokolja. Na, de kezdjünk el betűzni. Nézek is egy PDB-t.

Akise már elkezd motyogni az orra alatt a saját tippjeiről, miközben betölt az oldal.

ISTJ-nek írják. Szerintem nem I. Mindenki annak írja, de én ezzel nem értek egyet.

Nagyon nem. Ő abszolút az anyatyúk volt a SCEPTER 4-nál.

Meg ő az egyik fő tanár is, mint a Seven Storiesból megtudjuk.

Az, hogy valaki tud csendes és megfontolt lenni, nem jelenti szükségszerűen, hogy introvertált.

Amúgy ő mindig ott volt az emberekkel. És kereste is a társaságukat.

Persze! Ő az, aki megy Kusanagihoz is délután HOMRÁzni, és a kékekkel is, mindenkivel kommunikál, és ráérez, hogy mit kell mondani. Én emiatt rögtön egy N-t is adok neki.

Ezzel is egyetértek. De még annyit hozzátennék, hogy ha valaki kételkedik, hogy ő E, akkor jó ötlet összehasonlítani Reishivel.

Vagy akár Fushimivel.

Igen. Ők mindketten erős I-k. Reisinél látszik, hogy ő tud kommunikálni, de akkor teszi, ha a munkája, vagy célja szempontjából szükséges.

Vagy mert valakit érzelmileg zsarol.

Az N-nel amúgy egyetértek. Már csak az empátiája miatt is.

Egyrészt empatikus. Másrészt pedig nagyon átlátta a nagyobb képet az egyes helyzetekben. Megértette, hogy Reisi éppen mit miért csinál, átlátta a karakterek érzéseit is, és ezek figyelembevételével cselekedett. Logikus, jó, és teljes belátással felépített tanácsokat adott, és ezt nagyon nagy szinten intuitíven csinálta. Erre jó példa amúgy, amikor Shiróék megjelennek előtte az első évad végén. Csak tiszta fejjel nem lett volna oka megbízni bennük, de bízott annyira a megérzéseiben, hogy meghallgassa őket.

Na és, F-T? Végignézegettem a szavazatokat: a PDB többség azért T-nek mondja, de volt valaki, aki bedobott egy F-et. Nála ugye ez azért nehéz kérdés, mert rangra második, tehát ő a legvörösebb kék.

De ennek ellenére kék. Én inkább T-nek mondanám, hogy őszinte legyek.

Egyetértek.                         

Persze, cselekedett az érzelmei alapján is. De mindig volt kontroll, mindent monitorozott logikával.

És nem is tudok mondani olyan helyzetet, ahol az érzelmei teljesen felülírták volna a kontrollt. Még a második évadban sem, az az igazság. Ott ugyan az intuícióját jelentősen kevéssé hangsúlyozták, de azt megtartották, hogy tudatosan képes meghozni a nehéz döntéseket. Lásd, hogy hajlandó megölni a királyát, ha azzal tud megmenteni mindenki mást.

Függetlenül attól, hogy az évad elfelejtette, hogy királyt csak király ölhet meg…

Függetlenül attól, csak a személyiséget nézve. Na, utolsó betű? P vagy J? Szerintem P.

J.

Viszonylag ritkán volt döntési helyzetben. Általában Reisitől jött a parancs.

Viszont, ha döntési helyzetben volt, döntött, és ő maga is tudott irányítani.

ENTJ-vel ő amúgy parancsnok lenne. De most, hogy mondod, tényleg ki lehet nézni belőle.

Igen, a személyiségére ez stimmel. Az más dolog, hogy…

Nem volt olyan iszonyúan ambiciózus, mint Reisi. Ő ugyan INTJ, sokkal zártabb, de ő szereti a hatalmi pozíciót.

Igen.

Awashimának meg megvan a potenciálja a vezetésre…

De annyira nem igényli magát a hatalmat.

„Ellentétben érzékenyebb Főszereplő beállítottságú társaikkal, a Parancsnokok kérlelhetetlenül racionálisak. […] Extrovertált jegyük pedig arra predesztinálja őket, hogy másokat is magukkal ragadjanak, és látványos eredményeket érjenek el együtt.” – részlet az ENTJ típus leírásából

Az nála megvolt, Reisi árnyékában is, hogy megkapta tőle a feladatot, és utána nehézségek nélkül húzta magával a többieket.

Mondjuk… Reisire az is igaz volt, hogy ő nagyon elkülönült a többiektől és manipulált. Awashimánál ez nem volt, ő beszélt és irányított.

Ismét jó példa a Seven Stories: Reisi odamehetett Zenjóhoz, de nem tudta azonnal rávenni, hogy csinálja, amit akar. Egy elég brutális manipulációval érte el, hogy kövesse. Awashima lehet ezt meg tudta volna oldani sokkal közvetlenebb módon.

Pontosan.

„A Parancsnokok azokat az embereket tisztelik igazán, akik intellektuálisan felérnek hozzájuk, akik ugyanolyan precizitással és minőségben végzik munkájukat, mint ők. Kivételes érzékük van ahhoz, hogy felismerjék a tehetséget.” – részlet az ENTJ típus leírásából

Ismét Seven Stories. Ő választotta ki az új tagokat. És az intellektuálisan azonos szintűek tisztelete… Kusanagi, Reisi…

Adjuk meg neki az ENTJ-t.

És neki A-t mondanék.

Igen. Nagyon stabil ember.

A következő tagunk pedig… Kaname Madoka.

Ránézünk a PDB-re, én pedig elhúzom a számat.

A második betű nekem már nem stimmel.

Igen. Meg introvertált? Miért?

Még egy rövid gyorstalpaló, Madoka ugyebár a Mahou Shoujo Madoka Magica főhősnője, aki szerintem lerombolt minden létező sztereotípiát, a rózsaszín hajú főhősnőkkel kapcsolatban – elég rendesen oda tudott csapni, és meg tudta lepni az embert.

Még akkor is, ha a végéig tartogatta a dolgot.

Na, szóval, első betű?

Szerintem ő extrovertált volt. Csendes, de extrovertált. Mikor jött egy új diák, ugye Homura, ő volt az, aki körbevezette. Valami felelős is volt az osztályban.

Meg ott volt a kapcsolata a két barátnőjével is. Eléggé a „zajos lánycsapat” voltak. Nem a háttérbe húzódó és beszélgető gyerekek. És nem tudok karaktert mondani, akivel Madoka nem találta meg azonnal a közös hangot.

Pontosan. Igazság szerint abban a sorozatban, Homurán kívül szerintem mindenki eléggé extro volt, csak ő tűnt ténylegesen introvertáltnak.

Szerintem Madoka biztos, hogy nem S.

Nem. Meglátta a nagy képet, és megérezte, hogy balhé van. Hatalmas ereje volt az intuíciója.

Tegyük hozzá, ő eleve egy magical girl főhősnő, aki eljutott addig, hogy balhé van, lehet, hogy érdemes megkérdezni anyámat. Ő ráérzett arra is, hogy kihez fordulhat, és kitől kell elfordulnia. Az F-et viszont megadom.

Szintén. De egy olyan F, akit az intuíciója nagyon jó irányba terel. És emiatt nagyon jól tudja alkalmazni a feeler képességeit. Viszont a J-t már nem biztos, hogy megadnám neki.

Én is P felé hajlok.

Ő nagyon, nagyon sokáig passzív volt, amíg egészen biztos nem lett benne, hogy mit kell csinálnia, és még azt is tanácsra csinálta.

A P ráadásul azt is jelenti, hogy Perceiving, tehát az N funkciója lesz a legerősebb. Ez igazolja, hogy az intuíciója a bázisa az egész alatt.

És valahol ezért is tudta eltörni a rendszert. Azon a ponton már volt annyi információja, hogy amikor hozott egy döntést, akkor „srácok, mentem, hogy istenné változzak!” Meg tudta találni az egyetlen kiskaput.

Hát, akkor igazából egy betű híján nem vitted el INFP-nek. De legalább már van egy Mushi-shi főhősöd.

És amúgy is csak egy Ginko kell az életemben. Ránézünk az oldalára?

ENFP: Kampányfőnök.

Tapasztalatom szerint jónéhány pszichológushallgató ide tartozik – rápillant az oldal főcímeire. – Egyetlen ötlettel megválthatod a világot. Valentine. Szó szerint az a cím. EGYETLEN ÖTLETTEL MEGVÁLTHATOD A VILÁGOT!

Oké – nevetek. – Ez tényleg talált.

Ha egy mondatban össze kell foglalni Madoka karakterét, az ez!

„A Kampányfőnökök nem feltétlen akarnak mindenkinek a kedvében járni. Őket elsősorban előrelátó személyiségjegyük formálja. Ez, valamint kíváncsiságuk és energiájuk teszi őket képessé arra, hogy a sorok között olvassanak. Az életet egy nagy, bonyolult kirakónak látják, ahol minden mindennel összefügg. Az Analitikusokkal ellentétben azonban – akik az életet intrikák szisztematikus sorozatának látják – a Kampányfőnökök az érzelmek, együttérzés és titokzatosság prizmáján keresztül nézik a világot, és minden mögött valami mélyebb értelmet kutatnak.” – részlet az ENFP típus leírásából

Rendben, most már biztosan Madoka.

Ennél Madokább nem is nagyon lehetne.

És szerintem ő asszertív is. Eszméletlenül stabil ember.

Igen, egyértelműen asszertív.

Itt egyébként azt írják, hogy az asszertív kampányfőnökök jellemzően inkább érzik magukat sikeresnek. Erre azt mondanám, hogy az elején annyira nem, de a végén… persze, Madokának is megvoltak a tipikus, tinédzser félelmei és bizonytalanságai…

Persze, így működik a kamaszkor.

Megvan még az egészséges önbizalom, és az, hogy türelmes embernek tartják magukat. Madoka gyakorlatilag végig tudta várni a sorozatot…

Egyetlen húzásért, ami nagyot szólt.

Pontosan. Az asszertívekhez írják még, hogy tudják kezelni a stresszt, irányítani az érzelmeiket, és a büszkeségük annak eredménye, hogy megértik magukat, nem annak, hogy más dicséri őket.

Igen, ez elég egyértelmű.

Kik is vannak még a listán?

Fremy és Ridget.

Kezdjük Ridgettel, és a végén szenvedünk Fremy-vel?

Szerintem Fremy sem annyira szenvedős. Szándékosan van úgy megírva, ahogy.

Oké, ez jogos.

Neki az a nagy tragédiája, hogy sehová nem tartozik.

Igen. Fremy ugye INTP volt a PDB szerint… Erre emlékszem, nem kell beírnom.

Introvertáltnak tényleg nagyon introvertált volt. Viszont N-t semmiképp nem adnék neki.

Egyetértek. Ő szélsőségesen, és már negatívba hajlóan S volt.

Pontosan.

Tulajdonképpen vagy ötöt belerúgott Adletbe csak azzal, hogy egyáltalán nem volt hajlandó esélyt adni egy eltérő szemszögnek.

Őszintén, én tennék egy kitérőt arra, hogy mi nem igazán kedveljük Fremy-t, de ettől függetlenül ő egy jól megírt karakter. A kettő pedig elkülönül egymástól. Nekem például vannak olyan karakterek, akiket tökre bírok, pedig nincsenek jól megírva. Kevés, de van. Nyilván ennek az ellenkezője is igaz.

Fremy-nél azt is jegyezzük meg, hogy nála igazából a wikipédián kutatva döbbentünk rá, hogy tényleg tudatosan írták ilyenre.

A helyzet az, hogy ameddig elért az anime, addig nem igazán jött le, hogy az író tisztában van vele, hogy Fremy nem jó ember, és nagyon sokat kéne fejlesztenie magán, hogy értékes tagja legyen a társaságnak. A sorozatban ő még eléggé a bajba jutott hölgy. Ismét.

Ismét. Adlet pedig teljes meggyőződéssel hiszi, hogy ő az a kijelölt lovag, akinek meg kell mentenie ezt a lányt önmagától és mindentől.

Adletnek meg van némi messiáskomplexusa. Ennek következtében meg köztük nyilván kialakul egy kapcsolat, ami viszont nem éppen egészséges.

Igen. Fremy gyakorlatilag elárulja, bántja, Adlet pedig csak arra tud gondolni, hogy ő mennyire szereti ezt a lányt, és mennyire sajnálja…

És mennyire áldozat, mennyire sötét múltja van… és hogy majd ő meg tudja ettől védeni. Én őszintén, nagyon szeretem Adletet. És miután ez a kapcsolat a későbbiekben tudjuk, hogy szét fog esni, talán mindketten jobban jönnek ki belőle.

Fremy-nél akkor az IS-ben elég biztosak vagyunk, igaz?

Igen.

És szerintem az F-ben is.

Igen.

Nem igazán tudok olyan döntést mondani a történetben, ahol ő tényleg az eszére hallgatott.

De közben az érzéseivel sem néz szembe. Így teljesen passzívvá válik.

És döntésképtelenné.

Igen. Nem mérlegel, és végső soron nem is lép előre.

Mondhatjuk, hogy egy éles ellentétet képez Hansszal, aki pedig egy elég erős T és J. Találkozik Adlettel, próbára teszi, amikor pedig azon a próbán megfelel, elkönyveli, hogy hihet neki, és készen áll segíteni neki.

Igen. Én őt pont ezért imádom ennyire. Majdhogynem teljes ellentéte Fremy-nek.

Ránézek azért az ISFP-re.

Amikor meglátom a főcímet, a „Kalandvágyót” akkor azért kicsit visszalépek.

A „Jóban vannak magukkal” cím annyira nem stimmel.

Igen… mi lenne, ha ránéznénk a turbulens altípusra. Az elég egyértelmű, hogy Fremy turbulens lesz.

„Ha sikerül nemes célokat találniuk, a Kalandvágyók rendkívül segítőkészek és önzetlenek tudnak lenni. De az is előfordul, hogy egocentrikus személyiséggé válnak, önzők és manipulatívak lesznek. A Kalandvágyóknak mindig észben kell tartani, hogy aktívan részt kell venniük saját személyiségük megformálásában. Természetesen nem könnyű új szokásokat kialakítani, de ha mindennap szánnak időt arra, hogy megpróbálják jobban megérteni saját magukat, pozitív tulajdonságaik átlendítik őket a holtponton és így továbbra is hódolhatnak szenvedélyüknek.” – részlet az ISFP típus leírásából

Mondjuk, ez találó.

Valóban.

Ha ránézünk a T-re… a turbulensek kevésbé érzik magukat különlegesnek vagy egyedinek. Kevésbé tudják kezelni a stresszt, és inkább úgy érezhetik, hogy a felelősség elnyomja őket. Kevésbé érzik úgy, hogy képesek kontrollálni az érzelmeiket. Kevésbé érzik jól magukat a bőrükben, bár még mindig elég magas érték. Illetve úgy érezhetik, hogy meg kell felelniük egy standard-nek. Ez mondjuk szerintem Fremy háttértörténetében benne van. Ő nagyon az elvárások rabja volt.

Igen, az végig jelen volt.

A turbulens nyilván sokkal kevésbé kalandvágyó még, mint az asszertív, és sokkal érzékenyebb mások véleményére. Nem tudom. Van, ami nagyon igaz, de van, ami sokkal kevésbé. Nézzünk még rá esetleg gyengeségre-erősségre, hátha kapunk pár választ?

Aha.

Itt írják a hullámzó önbizalmat – hogy ha nem kap erős támogatást, akkor elkezdhet hinni azoknak, akik inkább lenyomják.

Az is benne van, hogy nagyon önálló, ami megint igaz. Fremy-nek az egy visszatérő gondolata volt, hogy, jaj, magára van utalva, nem kell neki senki, nem érti meg senki… Az, hogy egy csapatban dolgozzon, abszolút lehetetlen dolognak tűnt.

Az erősségek között említi, hogy elbűvölő lehet… szerintem ez is igaz, mert Fremy azért vonzotta az embereket. Adlet esetén beszéltünk a messiáskomplexusról, de később például Maura is azonnal a szárnyai alá vette.

A stílusa elég könnyen elérte, hogy mindenki sajnálja és babusgassa.

Én még felhívnám a figyelmet az „érzékeny mások érzelmeire” pontra is, mert azt hiszem, ez az, amiért én valóban nem szeretem Fremy-t. Mert ő nem volt vak, látta, hogy Adlet szereti. Csak egyszerűen nem foglalkozott vele. Ami nem túl szimpatikus húzás, pláne nem, ha a srác annyira kedves lélek, mint Adlet, aki tényleg egy rossz szót nem szólt hozzá. A kreativitás, és az újragondolás meg megjelenhetett abban, hogy ő volt az egyetlen lőfegyveres a világban.

Ja. Ő a „Puskapor Szentje” volt, de az egy elég új dolognak számított.

Ezek szerint még Ridget van hátra, a Suisei no Gargantiából. Nála, még Serihez visszacsatolva szeretném megemlíteni, hogy az egyik legreálisabb alkatú női animekarakternek tartom.

És az öltözködése is ennek megfelelő, tiszteletet parancsol. Olyan, amilyet elvársz egy kapitánytól.

Igazából egy jelenet van az egész animében, ami többet mutat, a strandos, de ott is egy teljesen normális fürdőruhája van, egyáltalán nem túlszexualizált. És még így is mindenkit meglep, hogy egyenruhán kívül látják.

Ez egyébként az egész Gargantiára igaz. Amy-nek kicsit többet mutat a ruhája, de még az is valahogy jól áll neki. Nincsenek állandóan olyan képek és vágások, amik a mellére vagy a fenekére fókuszálnak.

Meg azt is hozzátenném, hogy többet mutat a ruhája, de nem sokat. Igazából ahol kell, ott fed az az öltözet is, és nem az van, mint Awashimánál.

És nem hozzák kínos helyzetekbe sem, ahol hangsúlyozhatnák.

Igazából az egyetlen fanservice-ebb jelenet, amit mutatnak vele, az a tánca, de ott sem látunk többet, mint ami ahhoz kell, hogy érzékeljük, hogy igen, Ledo egy kamasz srác, akinek azért valamennyire tetszik. Egy lépéssel sem mennek tovább ennek finom jelzésénél.

A Gargantiánál az a helyzet, hogy igazából eleve meleg is van, az egész környezet kicsit mediterrán, egy hajón élnek, de nem vált le az egész legénység mindent fürdőruhára. Hála az égnek.

A férfiak és a nők öltözködése ráadásul eléggé egy szinten van. A végére Ledo is ujjatlan felsőben és rövidnadrágban rohangál.

Mindenki olyasmi ruhákat hord, mint az emberek nyáron. És nem kevesebbet.

És ez tök korrekt. Szeretem a Gargantiát – megállok egy pillanatra. – Na, de Ridgetre visszatérve. Neki kezdetben elég hasonló státusza is van, mint Awashimának. Először rangra második, a végére lesz kapitány.

Elsőre én azt mondanám, hogy neki van egy tulajdonságváltozása. P-ről megy J-re. Mert kezdetben elég döntésképtelen, és a későbbiekben vált át, mikor rájön, hogy muszáj meghozni azokat a döntéseket.

Neki nyilván a kapitány elvesztése az egy elég nagy csapás.

Igen. De meg kellett tanulnia, hogy abból a szerepből, hogy parancsokat kap, amiket teljesít, átlép a parancsokat osztó szerepbe. És mikor ezen az átmeneten túljutott, nagyon jó kapitány is lett belőle.

Ha visszalépünk az egész elejére, az I-E-re… én őt I-nek mondom.

Abszolút I. Volt néhány ember, aki úgy tényleg közel állt hozzá, például a kapitány. De amúgy egy visszahúzódóbb személy, aki nem keresi a társaságot. Amikor a kapitányt elveszíti, akkor is, a traumát egyedül dolgozza fel, nem pedig a barátai segítségével.

Mondhatjuk, hogy neki az egyedül jelenti a feltöltődést – ezt is jó indikátorként szokták említeni az I-E-nél. Plusz a Gargantiánál megvolt, hogy ők együtt élnek, egy nagyon közösségi környezetben… ehhez képest Ridgetet nem is annyira látjuk…

Munkán kívül.

Igen. S-N?

Szerintem ő N.

Én is afelé hajlok egyébként. Mármint, ha nagyon S lett volna, lehet Ledo nem ússza meg az első pár napot a hajón…

Igaz, de akkor még élt a kapitány is… most, hogy belegondolok, lehet mégis S-re tenném.

Látom benne a logikát, de ki tudod kicsit fejteni?

Nem – Akise rémülten pislog rám, mire kibukik belőlem a nevetés, ő pedig egy könnycsepp elmorzsolását imitálja. – Szégyen, de az a helyzet, hogy én anno a döntéseire nem figyeltem annyira, mint kellett volna. Mert a cselekmény szempontjából azok a döntései számítottak igazán, amiket azok után hozott, hogy összeszedte magát, de azon a ponton az anime főleg Ledóra és Chamber-re fókuszált.

Felidézve az eseményeket, érdemes megemlíteni, hogy ő ment ki először Ledóék elé, még a kapitány halála előtt. És elég rendesen össze is volt zavarodva, mikor rájött, hogy Chamber mesterséges intelligencia, és nincs senki a pilótafülkében. Viszont neki ott is nagyon kellettek az infók, és nem cselekedett megérzés alapján, csak tényekre alapozva. Az meg inkább S.

Na, jó. Én nem tudtam volna ilyen szépen összeszedetten megindokolni. Régen láttam már, és csak a hármas-négyes epizódig néztem újra veled, addig meg ő nem kapott komolyabb szerepet. A maradékot meg tényleg nagyon régen láttam először.

T-F pedig…

T.

Ja, elég biztos, hogy T. Már csak azért is… ha egy animében valaki szemüveges, kilencven százalék az esélye, hogy T.

És eredetileg P, aztán amikor összeszedi magát, már J. Tehát egy ISTJ, végső soron.

Ezzel ki tudok egyezni. És akkor már ISTJ-A-t mondanék.

Igen, elég stabil volt.

Az ISTJ a logisztikus.

„Meghatározó tulajdonságaik, mint a tisztesség, gyakorlatiasság és fáradhatatlan kötelességtudat családjaik központi figuráivá teszi őket, de ők azok, akik bizonyos hagyományokra, szabályokra és törvényekre épülő szervezeteknek is nélkülözhetetlen tagjai, mint például a jogi intézmények, szabályozó testületek és a katonaság. A Logisztikus személyiségtípushoz tartozó emberek boldogan vállalnak felelősséget tetteikért és büszkék munkájukra. Bármilyen cél érdekében munkálkodnak is, időt és energiát nem kímélve végzik el pontosan és nagy türelemmel az éppen soron következő részfeladatot.” – részlet az ISTJ típus leírásából

Ennél szerintem nem is kell tovább mennünk.

Igen, ez elég jó.

Ezen belül az asszertív logisztikus tudja, hogy mit akar elérni…

Egyébként lehet az is, hogy nem P-ről ment J-re, hanem turbulensről asszertívre.

Igen, én is kicsit hajlok afelé. Itt van az is, hogy az asszertív inkább arra fókuszál, hogy mi az, ami történik, nem arra, hogy mit akar, ellentétben a turbulenssel. Az asszertív magabiztosabbnak érzi magát, elégedett azzal, amit elér az életben, illetve egy nagyon fontos cél érdekében hajlandó akár megbántani másokat, a turbulens nem. Ebben benne van az a döntésképtelenség, annak ellenére, hogy J. A legerősebb mindenképpen az a kérdés, hogy mennyire vagy magabiztos – megállok egy pillanatra – Hát, azt hiszem, ezúttal is végeztünk. Köszönöm, hogy csatlakoztál hozzám.

Szívesen.

Még fél perc csend következik, mikor Akise alig hallhatóan megszólal.

Álmos vagyok…

És ez lett volna az Anime MBTI második része, ezúttal a lányokkal. Remélem, most is jól szórakoztatok: Akisével a közeljövőben még várható egy bejegyzés, amiben a trauma hatására kialakult depresszióról, és ennek ábrázolásáról fogunk beszélgetni a K-project karaktereiből kiindulva.

Hamarosan jelentkezem:

Valentine Wiggin