A „Damoklész kardja” c. mese egyik változatának részletét olvashatjátok – azt hiszem, ideális felütése ennek az elemzésnek. A K-project ugyanis sok szempontból nagyon hasonlít ehhez a történethez: az egyik legfontosabb kérdése a hatalomhoz kapcsolódik. Hogyan viszonyulunk hozzá, akár mi gyakoroljuk, akár rajtunk gyakorolják? Milyen vonzatai vannak, mit tesz az emberrel? Ki lesz tiszta, ki lesz sáros, ki megy tönkre, és ki élvezi, hogy uralkodhat? És persze ezt az egészet megtámogatja rengeteg szimbólum, elsősorban a színek, amikre számos karaktert és rendszert építettek fel.
A történet főhősét, Isana Yashirót egyik nap az iskolából hazafelé menet üldözőbe veszik az utcán – csupán egy hozzá hasonló korú fiú, Kurou közbeavatkozásának köszönheti, hogy túléli a találkozást. Hamarosan Tokiószerte lejátszanak egy felvételt, amin ő szerepel, amint, önmagát Színtelen Királyként azonosítva lelő egy fiatalembert. Shirónak semmi emléke az esetről, de tudja, hogy célpont lett miatta – a Vörös Király bosszút fogadott miután elvesztette a klánjának egy tagját, a Kék Király mindenáron meg akarja találni a gyilkost, sőt még a segítségére siető Kurounak is az a feladata, hogy ölje meg a gonosz királyt. Shiro nem sokat tud a királyokról és az őrületről, amibe keveredett, de egyetlen esélye van: kibogozni a szálakat, amíg még nem késő.
„A hét király között ő is különleges, mint az Arany Király, de természeténél fogva sokkal rejtélyesebb. Az Arany Királyt is csak azért hívják Második Királynak, mert az Ezüst Király létezik. […] Ő az első a királyok között, és az égen uralkodik.” – Kurou az Ezüst Királyról
Az Ezüst Klánról, bár a történet fő szálának hősei, közösségként nehéz bármit mondani. Ellentétben a Kék vagy Vörös Klánok jól meghatározott rendszerével, ez a csapat két főből áll, és a királyukkal nem hierarchikus viszony, hanem mély barátság fűzi össze őket. Próbát nem kell kiállniuk, és azt sem lehet mondani, hogy Weismann választaná az alattvalóit… Nekót kéri, hogy csatlakozzon hozzá, Kurou pedig önként térdel le és fogad hűséget, tehát minden esetben kölcsönös megegyezésen alapul a csatlakozás. A beavatás egy kézfogás – nincs kockázat, nincs veszély, csak egy egyszerű, bizalmat jelző gesztus – az Ezüst Király aurája fehér fény. A klánon belül ugyan Kurou meghatározható rangra másodikként, mégsincsenek definiálva a szintek, csak külső szemlélő rangsorolhat.
 |
Shiro visszanyeri az emlékeit, és Weismannként mutatkozik be
|
Weismann maga királyként szinte mitikus jellegű alak. Ő teremtette az összes királyt, senki nem vonhatja hivatalosan felelősségre. Halhatatlan, az égen uralkodik, alig néhányan ismerik, vagy látták. A léghajója köré városi legendák szövődnek, a boldogtalan emberek gyertyák fényével (illetve azt imitáló appokkal) próbálnak neki jelezni, hogy vegye fel őket. A lelke megtörhetetlen – mikor a Színtelen Király megpróbálja elemészteni, csupán a testéből képes kilökni: az ereje és a tisztasága nagyobb, mint amit el tudna viselni. Ugyanez jellemző a Damoklész kardjára is. Míg minden más királyt állandóan korlátoz a kard jelentette fenyegetés, az Ezüst Királyé nem tud megrepedni, vagy lehullani, a karakter tisztaságából következik, hogy sosem él vissza a hatalommal. Weismann nem bírja elviselni a pusztítás gondolatát – többször hangsúlyozza, a királyok megteremtésekor a célja az volt, hogy békét hozzon. Mikor a nővére meghal a második világháború alatt, teljesen meghasonul, elvágja magát az emberektől, és igazából ez világít rá arra is, a mitikus jellemzők mellett mi a valós szemlélete a hatalomról.
Weismann számára a hatalom nem számít. A hozzáállása tökéletesen semleges – gyakorlatilag fel sem fogja a kísérlete súlyát, egyszerűen a fejét rázza, amikor Kokujouji Daikaku kijelenti, hogy a királyok rendszere lényegében szupererős hadseregek létrehozására is alkalmas. Ő a hatalmat egyszerűen eszköznek látja, amit ő személy szerint pozitívan akar felhasználni – és van olyan szintű, már-már gyerekes naivitása, hogy elhiszi, a környezete is hasonlóan gondolkodik róla. Tudjuk, hogy ő a legerősebb király, de fizikailag harcolni gyakorlatilag nem látjuk. Egy mozdulattal szétugrasztja Reisit és Mikotót a végső csatában, robbanásokat fog fel az esernyőjével, minden komolyabb erőfeszítés nélkül lebeg, elbírva Nekót, de a Színtelen Királlyal szemben is a lelke erejével, nem a fizikai képességeivel győzedelmeskedik. A hatalom gondolatával szembeni teljes érdektelensége azonban sajnos azt is jelenti, hogy királyként Weismann abszolút kezelhetetlen. Hiába a mitikus hangulatú szerep, ő nem vállal felelősséget, nem biztosít aktív védelmet senki számára, nem folyik bele a konfliktusokba, egyszerűen kilép a világból.
Aztán a K-project kezdetén a Színtelen Király támadása kilöki a testéből, elveszíti az emlékeit, és a földön köt ki, ahol kisebb-nagyobb hatásoknak köszönhetően teljes meggyőződéssel hiszi, hogy átlagos diák. Shiróként először, Weismann végre eljut addig, hogy kapcsolatokat teremtsen. Emberek között tölti az idejét, barátkozik – a mitikus szerepkör helyett kap egy emberi szemszöget. Külső szemlélőként tekint az általa létrehozott rendszer konfliktusaira is, számos helyzetet átértelmez. Komikus módon, pont ekkor, emlékek nélkül lesz először igazán király, két leendő klántagja védelmezi, megbízik benne, ő pedig felelősséget vállal, gondolkodik, döntéseket hoz, tanácsokat ad, és ezekkel a kérdésekkel kapcsolatban határozott állást foglal („Én úgy gondolom, mindegy, mit tettem a múltban, az a lényeges, hogy a jelenben képes legyek vállalni a következményeit”). Mikor ismét Weismann lesz, már felismeri, hogy használnia kell az erejét, és hogy ezt a csatát csak ő nyerheti meg.
 |
Weismann csapdába ejti a Színtelen Királyt
|
Weismann az egyetlen, aki gyakorlatilag nyíltan felismeri és kimondja, hogy léteznek ellentétpárok, léteznek ütköző színek, és önmagát szembehelyezi a Színtelen Királlyal – aki hozzá hasonlóan megfoghatatlan, mitikus jellegű figura, mint a Színtelen Klánnál még kifejtem – és realizálja, hogy csak akkor győzhetnek, ha ő feláldozza magát. Noha a színe ezüst, de az aurája, már említett módon fehér fény, így kimondható, a Színtelen Királlyal szemben, adott szituációban erősen jó és rossz, fény és sötétség harcot látunk, és a klasszikus mesékkel ellentétben, filozofikusabban az a konklúzió, hogy ez a kettő tartósan nem létezhet egymás nélkül. Az önfeláldozásával, aminek kimenetele az első évadban még kétes – noha állítja, ő a halhatatlan király, a Damoklész kardja eltűnik az égről, gondolatban bocsánatot kér Kuroutól, az Arany Királynak is azt mondja, örült volna, ha még egyszer találkozhatnak… ezek egyértelműen halálra készülő hangulatot adnak a jeleneteknek – lekerekíti a karakterfejlődését, mind királyként, mind mitikus hősként helytáll. A Missing Kings és a Return of Kings legnagyobb hibája, hogy a látványosan lezárt fejlődést megnyitották, Weismann ismét elmenekült, ismét megszakította az emberi kapcsolatokat, visszatérve pedig teljes mértékben hatalmat birtokló figuraként jelenik meg – messze nem annyira semleges és tiszta, mint korábban, a történet végén pedig önkéntesen ledobja a megingathatatlan Damoklész kardot, ezzel teljesen felülírva minden korábban lefektetett szabályt.
Ezüst szín, labirintusok és esernyők – Adolf K. Weismann mélységében
 |
Weismann Damoklész kardja - észrevehető, hogy több szín is
megjelenik rajta a kristályokkal |
Weismannt ugyan Weismannként csak a flashbackekben, illetve az első évad végén látjuk, de személyisége stabilan ugyanaz az egész évad során. Az ezüst szín tökéletesen illik rá – Shiroként kedves léleknek látjuk, aki jóformán mindenkihez képes szólni egy jó szót, a legőrültebb hajsza közepén is leáll összeszedni a gyümölcsöt, amit kivert valaki kezéből, és a környezete is nagyon könnyen megszereti. Kissé ingyenélő ugyan, sosem visz magával ebédet, hanem a társaitól kunyerálja össze, de senki nem panaszkodik, szinte mindenki megszánja valamivel. Maga az ezüst a tisztaság kifejezője is, amire különösen ráerősít az említett fehér aura. Egyes kultúrákban az őszinteségé is, de számos szóösszetétel és kifejezés miatt (pl. silvertongue – ezüstnyelvű, magyarban aranyszájúra szeretik fordítani – ügyes hazudót jelent) sokszor pont inkább a hazugsághoz kötik. Mivel a hold színe is, ami visszatükrözi a nap fényét, tovább erősödik az illúziókkal, átverésekkel való kapcsolat. Weismannra igaz, hogy gyakran ferdít az igazságon, de a hazugságai sosem rossz szándékúak – önmagát, vagy a társait menti, elhallgat egy részletet, hogy valakit kíméljen. A csillogása egyes értelmezésekben a játékossághoz kötődik, ami tökéletesen leírja a karaktert – mind Shiroként, mind Weismannként rengeteg mosolyog, sokszor nevet, viccelődik, olyan helyzetekben is, amikor a humor szinte már abszurdnak hat.
Kötődik az idő múlásához, az öregséghez és a tapasztalathoz is – az ősz hajra is szokták mondani, hogy ezüst. Weismann a halhatatlansága miatt értelemszerűen szorosan kötődik ehhez az értelmezéshez, és érdemes megemlíteni, hogy mindkét testében szürke vagy fehér haja van. Az ezüsthöz negatív aspektusként szokták kapcsolni, a szürkéhez való hasonlósága miatt a döntésképtelenséget, a túlzott semlegességet – ez ismételten tökéletesen illik a karakterre. Érdemes megemlíteni, bár az animében nem kap hangsúlyt, hogy az ezüst nemesfém, tehát kötődik a gazdagsághoz is – Weismann láthatóan semmiben nem szenvedett hiányt királyként.
 |
Weismann az esernyővel
|
Shiroként egy nagyon erős szimbóluma az ernyő – a legelső résztől mindig vele van az esernyője, és később ez lesz az egyetlen fegyvere, sosem visel kardot, vagy hasonlót. Az ernyő maga keleten a hatalom szimbóluma, kötik a napkoronghoz, a mennybolthoz, Délkelet-Ázsiában konkrétan királyi szimbólum, az ernyő nyele a világtengely, ami azonos az uralkodóval. Indiában az univerzális, szellemi törvények szimbóluma – ez megint utalhat arra, hogy a karakter lelke megtörhetetlen.
Végül érdemes megemlíteni magát a dresdeni táblát, amit Weismann elméjében többször látunk. A tábla lényegében egy labirintus, és a labirintus motívum nagyon gyakran jelenik meg – az első, egereken végzett kísérleteknél is a „királyok” labirintusban való futását látjuk. A dresdeni tábla megjelenik Weismann emlékeinek visszatérésekor is. A labirintus gyakran az örökkévalóság, a végtelen kifejezője, egyfajta próba szimbóluma is (csak az arra érdemesek juthatnak ki belőle – pl. Thészeusz és a Minótaurosz mítosza). Keleten a szellem győzelme az anyagi szféra helyett, Egyiptomban a halott túlvilági útjának szimbóluma, a lélek háza – a királyok sírhelyeit is gyakran labirintusoknak építették. Ezek mind erősen kapcsolódnak Weismann halhatatlanságához és tisztaságához.
A lovag és a macska – a klántagok
 |
| Kurou egyik első megjelenése - Shirót védi a Vörös Klántól |
Az ezüst klán két tagja közül Kurou esetében nagyon könnyű dolgom volt az elemzéssel – az anime gyakorlatilag az első rész címével („Knight”) nyíltan kimondja az archetípusát. Kurou a lovag, az első ember, aki moralitás tekintetében félelmetesen közel áll a főhőshöz. Weismann hazugságait gondolkodás nélkül elhiszi, a legjobbat feltételezi, és teljesen megrendíti a gondolat, hogy miután megöli fiút, esetleg hátrahagy valakit. A történet egyik legerősebb karaktere, és a legfőbb tulajdonsága a bátorság – noha tudja, esélye sincs királyokkal szemben, mégis gondolkodás nélkül kiáll Reisi ellen, mikor meg kell védenie Weismannt. Parancsot követ, de ésszerű, kész megvizsgálni több szempontot, figyelni a részletekre, és mikor valaki meggyőzi, végletekig hűséges. Stílusára formális, a fegyvere kard, amiről, akik régebb óta olvasóim, és meg emlékeznek az Owari no Seraph elemzésemre, azok felidézhetik, hogy ott is leírtam, a jó és a rossz közti válaszút szimbóluma. Kurounál ez abszurdnak tűnik, mert ahogy írtam, nagyon erősek a moralitásai, de kicsit mélyebben belegondolva nagyon is illik hozzá – esetében nem tudatos választást kell hoznia a jó és a rossz között, hanem el kell döntenie egy emberről, hogy jónak vagy rossznak tartja. Részéről a Weismannról alkotott ítélet egy nagyon fontos eleme a történetnek. Hozzátehetjük azt is, hogy amikor meg akarja ölni, Weismannt a Színtelen Királynak (már említett módon, valamilyen szinten a sötétség archetípusának) hiszi. A történet során kerüli a kardja kihúzását – amennyiben megteszi, mindig Weismann védelmében vagy ellen, illetve a Színtelen Király ellen teszi.
 |
| Kurou hűséget esküszik az Ezüst Királynak |
A kardon túl Kurou még több erős szimbólummal is rendelkezik – egyike azon kevés figuráknak, akikhez valamilyen állatot is kötnek. Misaki, Reisi és a történet során többen megszólítják „Fekete Kutyaként”, ami egyrészt rájátszás a nevére, másrészt viszont alapvető szimbóluma a ragaszkodásnak, a hűségnek, és bizonyos szinten a játékosságnak is – ez az egyetlen szimbólum, ami nyíltan utal Kurou „csapatanyuka” szerepére. Az erejétől és a bátorságától függetlenül leáll főzni a csapatnak, megvarr egy ruhát, beszáll egy színdarabba, értékeli a humort. A harmadik, és talán legfontosabb szimbóluma a diktafon, ami a karakterfejlődésének nyomonkövetését segíti. Kurou története azzal kezdődik, hogy a mestere (és királya) az előző Színtelen Király, Miwa Ichigen parancsát követi… és valahányszor elakad, lejátszik egy felvételt a diktafonjáról. Az összes felvétel valamilyen idézet Ichigentől, aki mivel a jövőbe látott, mindig az aktuális döntési helyzetre szükséges tanácsot vetetett fel vele. Kurou erősen kötődik a diktafonhoz, csillogó szemmel magyaráz a mesteréről, és a legtöbb fontos döntést fel sem merül, hogy anélkül hozza meg, hogy meghallgatna egy szöveget. A karakterfejlődése lényegében akkor tetőzik be, amikor az első évad vége felé Weismann azt tanácsolja neki, „kérdezze meg Ichigen-samát”, Kurou viszont nemet mond, és közli, magától is tudja, mi a következő lépés – megtanul a sarkára állni, döntéseket hozni, és pont ez teszi végül az Ezüst Klán első emberévé. Weismanntól már nem függ, hanem kölcsönös támaszt jelentenek egymás számára. Sajnos a második évadra ismét igaz, hogy Kurou karakterfejlődését is igen erőteljesen megnyirbálták – pont lovagként képtelen érvényesülni, folyamatosan elverik, és az évad legnagyobb részében háttérbe szorul, és csak főz a klánra. Ismét előkerül a diktafon, mintha soha le se tette volna, és ismét visszatér a görcsös kapaszkodás a múltba, és egy idő után Shiróba.
Neko sokkal kevésbé összetett jellem, de azért fontos szerepe van – és az anime megint csak lelkesen magyaráz: a második rész címe Kitten. Kurou kutya szimbólumához képest ő abszolút macska, öntörvényű, játékos, falánk és sokszor lusta – európai kultúrában a macska szokott a szexualitás egyik szimbóluma lenni, és mondhatjuk, hogy még ez is megjelenik, mert Neko az egyik nyíltan fanservice karakter, az első pár részben ruhát sem hajlandó felvenni. A macska azonban, mivel jól lát a sötétben, a titkos tudás egyik állata is, és ez nagyon jól összecseng Neko cselekményben betöltött szerepével. Különleges képessége, hogy manipulálja az érzékelést, konkrétan macskává tud alakulni, és sokszor az emlékekbe is belenyúl – Weismann miatta hiszi magát Shironak a történet jelentős részében, egyúttal viszont neki köszönhető az is, hogy nagyon sok kiderül a valódi énjéről, és a csapat előre tud lépni. Neko később is inkább támogató karakter marad, aki az illúziói segítségével zavarja össze az embereket, de ebben a szerepben nagyon jól helyt áll.
Az Arany Klán és Kokujouji Daikaku
„A tábla titeket választott. Ami történt, megtörtént, most már nincs értelme büntetésről beszélni.” – Kokujouji Daikaku Mikoto és Reisi harcáról
 |
| Kokujouji Daikaku az első évadban |
Az Arany klánról alapvetően keveset tudunk. A környezetük gazdag, az Arany Király tornyában és kertjében érzékelhető a fényűzés, az ő kezében van a legtöbb pénz, és a legnagyobb gyakorlati hatalom is. Ő kommunikál a politikai vezetőkkel, ő vigyáz a dresdeni táblára, és többször hangsúlyozzák, hogy bár nem halhatatlan, lényegében egyenrangú Weismannal, csak a földet uralja. Weismannhoz hasonlóan a kardja nagyon stabil, kilencven éves kora körül sem remeg meg, pedig aktív uralkodó, a Kék Klán folyamatos kapcsolatban van vele, és a Seven Storiesból kiderül, kisebb-nagyobb nyomást a Vörös Klánra is tud gyakorolni. Kokujouji Daikaku önhibáján kívül, választási lehetőség nélkül eggyé válik a hatalmi szerepével, miután Weismann nem vállal felelősséget, és nem lát el feladatokat királyként, ő kényszeresen, de hatékonyan veszi át tőle ezeket. Az arany pénzhez és anyagiassághoz kapcsolódó elemei, a fényűzés, a politikai befolyás utal rá, hogy a hatalommal szemben nincs olyan mértékű semlegessége, mint az Ezüst Királynak. Ugyanakkor részben az arany a nap szimbólumán keresztül szakrálisabb jelentése miatt is látható, hogy alapvetően jó kedélyű, pozitív figura, aki megadja a löketet az eseményeknek, de tiszteletben tartja mások döntési jogát. Mikoto és Reisi első konfliktusa esetén elküldi ugyan Miwa Ichigent, hogy avatkozzon közbe, de egyik királyt se rója meg, kijelenti, hogy „Ami történt, megtörtént”. Figyelmezteti őket, hogy a jövőben kontrollálják a cselekedeteiket, de mikor mind Mikoto, mind Reisi nyíltan utal rá, hogy ezt nem szándékoznak betartani, csak elneveti magát, és kijelenti, hogy „tényleg királyok lettek” – Weismannhoz hasonlóan felismer egy ellentét-ütközést, és annak a súlyosságát is képes felmérni. Azonban kellemes természete ellenére is feltűnő, hogy az Arany Király is elszigetelődik – nem látjuk kommunikálni a klánjának tagjaival, és bár távolról figyelemmel kíséri, és lehetőség szerint kezeli a konfliktusokat, soha nem ő maga avatkozik közbe.
Mivel nagyon kevés jelenete van, így egyéni szimbólumokról sem lehet annyit beszélni, mint a többi klán esetében – az egyetlen lényegesebb, hasonló jelenet amikor a naprendszer bolygóit idézi meg maga körül, ekkor ő egyértelműen a Nap szerepét kapja – ez, már említett módon hangsúlyozhatja az arany szín kettősségét, a nemesfémhez kapcsolódó anyagias, és az égitesthez kötődő emelkedettebb értelmezést.
A Vörös Klán és Suoh Mikoto (meg Kushina Anna. Mert megérdemli az említést)
„Se vér, se csont, se hamu.” – A Vörös Klán jelmondata
A Vörös Klán lényegében az első, amivel találkozunk a szériában – még a főhős megjelenése előtt végignézzük, ahogy megfenyegetnek egy csapat üzletembert információszerzés okán, majd rövid úton összerúgják a port a Kék Klánnal, ahogy a történet során sokszor. Első benyomásra fegyelmezetlen, szedett-vedett gengszterbandára emlékeztetnek, a későbbiekben azonban ez a csapat, a HOMRA az, akiket a legmélyebben megismerünk.
 |
| A Vörös Klán első megjelenése |
A hierarchia itt is minimális, hasonlóan az Ezüst Klánhoz, van ugyan jól definiált rangra második (Kusanagi), sőt rangra harmadik is (Misaki), de mégis a Klán maga sokkal szorosabb kapcsolatban van, minthogy az ilyen jellegű berendezkedésre fókuszálhatnánk. A HOMRÁsok lényegében egy családot alkotnak… a legkisebb klántag, Anna születésnapját az egész csapat együtt ünnepli. A belső kör különösen, de még a kevésbé megismert tagok is ismerik egymást, jóban vannak, előfordul, hogy egy harc után hálózsákban ledőlnek a székhelyüket jelentő bár padlójára. Mindenkin ott a HOMRA jele, ami fizikailag is összeköti őket a királyukkal – mikor Mikoto Damoklész kardja megremeg, Yata láthatóan úgy érzi, hogy a tetoválás fáj, a halála után pedig a tetoválásokból száll az ég felé egy-egy vörös szikra. Ezeket Anna (aki csak a Mikoto által kibocsátott energiát látja korábban színesnek) ugyanolyannak írja le, mint korábban a Vörös Király auráját – szó szerint olyan, mintha Mikoto mindenkinek saját magából adna egy darabot (a Lost Small World Stage Playben a tetoválást nem készítik, hanem egyszerűen megjelenik azokon, akik átmentek a próbán, ami ismét illik az analógiához), a gyászjelenet után a jelek el is tűnnek. Ennek megfelelően a klán minden tagjára név szerint emlékszik, a Seven Stories: BLAZE-ben egy pillanat alatt fel tudja idézni, a bajkeverő Yamatának mik voltak a motivációi, mi történt a beavatásakor.
A csatlakozás a klánhoz kifejező – ellentétben az Ezüsttel, itt komoly próbáról van szó. Mikoto kezét kell megfogni, de akkor, amikor épp tüzet gyújt vele – korábban láttuk, hogy a Vörös Klán tüze annyira forró, hogy lényegében bármit tökéletesen eléget (ebből származik a jelmondatuk is – se vér, se csont, se hamu nem marad a tűz után), és többször utalnak rá, hogy aki nem állja ki a próbát, általában nem is éli túl, aki viszont igen, az a teljes közösséghez kapcsolódó köteléket nyer. A korábbiakból következik, hogy a HOMRÁt tökéletesen nem lehet hátrahagyni. Fushimi ugyan átáll a Kék Klánhoz, és személyiségében is egyértelműen oda tartozik, a Vörös Klántól kapott erejét képes használni, és a tetoválásából is ugyanúgy felszáll a szikra.
Mikoto hatalomhoz való viszonya szélsőséges – teljes mértékben gyűlöli. Egyike azon királyoknak, akiknek látjuk az „ébredését”, felidézi, hogy az előző Vörös Király halála után szinte azonnal történt, és a Memory of Red egyik flashback jelenetében kapunk képet arról, hogy kamaszkorában, focizás közben sodorta el a robbanás. A rémálmaiból látható, hogy fájdalmas, félelmetes élmény volt számára, úgy érezte, mintha élve elégne, és sok évvel később sem tette túl magát rajta, ébren is rendszeres bevillanásai vannak. Tökéletesen megtagadja az aktív hatalomgyakorlást – mikor a BLAZE-ben Reisi számonkéri rajta, hogy miért nem fogadja el a királyszerepet, kezdetben flegmán, majd a kérdés többszöri ismétlésére sértődötten és dühösen válaszol, sőt, a Kék Király pozitív hozzáállását a hatalmi pozícióhoz elítélendő dolognak tartja („Te lettél a ketrec királya, mi?” monológ). Ha teheti, nem parancsol, és nem hagyja, hogy parancsoljanak neki – csak és kizárólag éles helyzetben lép fel ténylegesen uralkodóként… ilyenkor viszont nagyon becsülendő viselkedést mutat.
 |
| Mikoto kiáll Yamatáért a Seven Stories: BLAZE-ben |
Mikoto ugyanis egyszemélyben felelősséget vállal a klánjáért, annak ellenére is, hogy minimális kontrollt gyakorol. A BLAZE-ben, mikor Reisi Yamata kiadását kéri, a Vörös Király azonnal kimenekíti a helyszínről, és egyedül harcol érte – a csata nagyon hamar személyesbe fordul ugyan (Mikoto akkor sem áll le, mikor a Kék Király megadja magát), de egyértelmű, hogy a kezdeti szándék ténylegesen a fiú védelme volt. Amikor Totsukát meggyilkolják bosszút fogad – nem tűri, hogy elvegyék tőle ennek jogát, akkor sem, ha az életébe kerül a Színtelen Király megölése. A klántagok döntéseit tiszteletben tartja – Fushimin főleg Misaki kéri számon az árulást, de például Awashima is emlegeti… Mikoto egyértelműen elfogadja. Noha alapvetően nagyon erősen a HOMRA zárt belső körével teremt kapcsolatot, ha valaki segítséget kér tőle, nem utasítja el. A Lost Small Worldben Misaki és Fushimi még nem tagjai a Vörös Klánnak, de mikor egy csapat Zöld klántag elhurcolja Fushimit, a barátja odafut segítséget kérni Mikotóhoz - aki gondolkodás nélkül segít. Totsukát ő maga temeti, és bár a fiú nagyon közel állt hozzá, sejtetik, hogy ez nem egyedi eset – ez is hangsúlyozza az abszolút felelősségvállalást, minden elvesztett életet magára vesz. Még később kifejtem a klánhoz, és egyes tagjaihoz való viszonyát, de már itt ki kell hangsúlyozni, az emberei rajongásig szeretik… mikor a fináléban Kurou már az Ezüst Király nevében érkezik, a királyok közti rangsor egyáltalán nem foglalkoztatja őket, számukra Mikoto az egyetlen király. A már említett gyászjelenetnél a felszálló szikrákat nézve az egész klán együtt kántál és együtt emlékezik. Misaki korábban abszolút példaképként tekint rá, Totsuka Királyként is szólítja meg. Kusanagi is többször kinyilvánítja a tiszteletét és szeretetét („Tudod, Mikoto, azt hiszem jobb királyt nem is kívánhattunk volna”, illetve „Mióta király lettél, már nem bomba vagy, sokkal inkább puska, ami megvédi, akit kell”).
Mikotót a hatalommal szembeni teljes gyűlölete végtelenül szerethető vezérré teszi, de egyúttal megalapozza a pozíciója fenntarthatatlanságát. Úgyhogy ennek magyarázatához lépjünk át a következő részre:
Tragédia a cigiről és a ketrecről – Souh Mikoto mélységében
Mikoto karakterére ismét igaz – tökéletesen megtestesíti a színét. A Vörös az élet és a halál, a harag és a pusztítás, de a szeretet és a szenvedély színe is. Kettős, szélsőséges, és különösen az európai kultúrában gyakran inkább negatívan értelmezett. Ahogy a Vörös Klánról magáról, úgy Mikotóról sem érdemes első látásra ítélni – ahogy a gengszterbanda képe mögül előbukkan a HOMRA valódi arca, úgy a királyukról is kiderül, hogy az egyik legérzékenyebb, és legszeretetteljesebb figura a történetben. Lobbanékony, és ha feldühítik, a dühe pusztító, de a jellemében végig dominál a törődés, a melegség, a szeretteinek védelmezése. Erre nagyon szép utalás Anna egyik megjegyzése a tizedik epizódban („Melletted mindig olyan meleg van. Csak melletted van meleg.”) – ugyanakkor, ahogy írtam a hatalomnál, Mikoto személyiségében és életszemléletében annyi a problémás pont, hogy hosszútávon elkerülhetetlen a bukása. Vegyük kicsit szemügyre az erre előreutaló jelképeket!
 |
| Mikoto a ketrecben a Seven Stories: Memory of Redben |
Mikoto egyik legfontosabb szimbóluma a BURN – Memory of Red c. Seven Stories epizódban kerül elő. Itt hívja be a ketrec metaforát (ami még egy másik mellékszál címében is megjelenik: Fushimi előtörténete a Lost Small World – Outside the Cage egyértelműen utal arra, hogy a karakter valójában nem tartozik a Vörös Klánhoz és Mikoto szoros környezetéhez). A Vörös Király ereje a tűz – Avatár, Naruto, visszahívhatunk kismillió elemi archetípusokkal játszó történetet, és azonnal eszünkbe juthat, hogy általánosságban a legproblémásabb elemről beszélünk. Tökéletesen kettős, az élet, az energia, a melegség szimbóluma, de az abszolút destruktív erőé is. Mikoto folyamatos önkontrollt gyakorol – az epizód során mindig úgy képzeli, hogy ő egy ketrecben ül, amin kívül a Kagutsu kráter incidensét okozó, előző Vörös Királyt látja, akinek lehullott a Damoklész kardja, és mérthetetlen pusztítást okozott. A ketrecen belül van mindenki, akit szeret, de senki nem tud könnyíteni a helyzetén – a börtön börtön marad. Már emlegettem a „Te lettél a ketrec királya, mi?” monológot – Reisi ekkor felhívja a figyelmét, hogy a ketrecen kívül nem lehet élni, a hatalomnak vannak vonzatai, amiket el kell fogadni. Mikoto azonban magát a hatalmat sem akarja, számára a bezártság érzete nem egy mellékhatása egy pozitív dolognak, hanem egy eleve rossz helyzet még szörnyűbb szintje. Gyakorlatilag már itt kimondja, nem tud így élni, nem tudja elviselni a súlyt, ami nagyon szép előre-vissza-keresztül-kasul utalás a végkifejletre.
 |
| Mikoto és Reisi az első évad fináléjában |
A Kék Királlyal való ellentéte hamar kiderül, hogy egyfajta szelepként szolgál a történet során - Reisivel szemben teljesen elengedi magát. Az első csatájukban épületeket éget át, utakat törnek fel, később is, minden harcuknál biztos, hogy valami összedől – de ezek a harcok egyetlenek az egész történetben, amikor mindkét karakter nevet, viccelődik, látványosan jól szórakozik, és mikor az Arany Királyhoz mennek fejmosásért, akkor is folyamatosan piszkálják egymást. Említett módon ellentétpár, de Weismannal és a Színtelen Királlyal, illetve az előző Vörös és Kék Királyokkal ellentétben a dinamikájuk lazább, nagyon hamar (lényegében már a BLAZE végére) kialakul köztük a rivalizálás mellett egy kölcsönös törődés és tisztelet, ami lehetővé teszi, hogy ténylegesen szelepként, a ketrecből való pillanatnyi kilépésként kezeljék a konfliktust. (Totsuka a második évad elején fogalmazza meg: bár a két klán harcol egymással, kicsit olyan, mintha igazából táncolnának.)
A ketrec metaforával nagyon erősen összefügg Mikoto jellegzetes testbeszéde. A Vörös Király mindig görnyed, a vállait beejti, az esetek többségében kicsit a fejét is leszegi, a kezét zsebreteszi. Az egyik legmagasabb karakter lenne, de ezt szinte sosem látjuk a testtartása miatt. A görnyedés az indulatok visszafojtása, a teljes bezártság jelképe lehet – tartozhat hozzá egyfajta bizonytalanság, az ember önmagába vetett hitének megrendülése is. Utal a védekezésre, hiszen a görnyedő ember minél kisebb felületet mutat magából, amit az állandóan zsebretett kéz is megtámogat – érdemes megfigyelni, hogy abban a pillanatban, mikor az első évad végén Mikoto Damoklész kardja zuhanni készül, és már egyértelmű, hogy nem fogja túlélni, a történetben először kihúzza magát, az égre néz, majd kitárt karral egyenesen Reisire. Nincs védekezés, nincs több bizonytalanság, semmit nem kell visszafogni, megszűnik a testtartás jelentése, csak a kitárt kar, a szabaddá tett mellkas alapvető üzenete marad: „Ide szúrj!” A görnyedés még egy jelenetben tekinthető kicsit eltérőnek, de mivel ez a jelenet megalapoz egy másik szimbólumot, az oroszlánt, ezért nem a testbeszédnél foglalkoznék vele. Szintén érdemes megemlíteni az öltözködésének két jellegzetes elemét, a fülbevalóját és a „nyakláncát”. Az első Totsukához kapcsolódik – noha a Vörös Klán elve, mint említettem, hogy semmi nem marad a tűz után, Mikoto elrakja a fiú fülbevalóját, megtölti a vérével (ezzel teljesen nyíltan ellent mondva a jelmondatnak, hiszen marad vér). Sok szempontból összefügghet ennek értelmezésével a „nyaklánc” is – hasonlót ugyanis Fushimin és Misakin látunk a Lost Small Worldben, az iskolai egyenruha tartozékaként. Mikotóról erősen sejtetik, hogy sose fejezte be az iskolát, tizenhat éves kora körül már a bárban látjuk, az ébredési jelenete is van annyira megrázó, hogy sejthető, utána nem tudott beilleszkedni egy normális életbe. A kiegészítői olyanok, mintha a befejezetlenül maradt dolgokat szimbolizálnák – a félbe hagyott iskolát, és a még előtte álló bosszút.
 |
| Mikoto Totsuka halálakor a Seven Stories: Memory of Redben |
Szintén érdemes beszélni arról, hogy a Vörös Király, bár a tűzhöz kapcsolódik a hatalma, és ezáltal az energiához is, mégis szélsőségesen aluszékony. Szinte minden jelenete azzal kezdődik, hogy álmából ébred/ébresztik, és az is előfordul, hogy egy csata közepén, mikor úgy látja, hogy a klán boldogul, egyszerűen elmegy szundítani egyet. Azonban hiába alszik, sosem látjuk frissnek – a szeme gyakran karikás, a beszéde lassú, kicsit unott, az sem ritka, hogy motyog. Az aluszékonyság nagyon szépen utal a karakter teljes kiégettségére. Mikoto lényegében folyamatosan pazarolja az energiáját – ha harcol, sokszor túlhajtja magát, ha nem harcol, pont az ereje visszafogásába öli az erőt. Egyik szélsőségből a másikba zuhan, és ugyan ösztönösen próbálja pótolni az elveszett energiát, teljes mértékben képtelen rá. Ezzel egy kicsit összefügg egy ritkán megjelenő, de annál fontosabb szimbólum – az első évad vége felé a tűz többször gömböt alkot körülötte, ilyenkor pedig úgy néz ki, mintha egy Vörös Óriás, egy haldokló nap közepén állni. Ha ránézünk egy csillag élete lényegében miről szól – folyamatos energiakibocsátás, majd menthetetlenül önmagába zuhanás – akkor rá lehet döbbenni, hogy ez a két elem mennyire jól kiegészíti egymást. (Érdemes már most megjegyezni, hogy a csillag motívum nem egyedi – de erre visszatérünk pár fejezettel később, a Kék Királynál.)
És persze, nem lehet figyelmen kívül hagyni azt sem, hogy nem csak lelki szinten láthatóan önpusztító, Mikoto fizikailag is folyamatosan tesz róla, hogy minél jobban tönkretegye magát – a Vörös Klán bázisa, már említett módon a HOMRA nevű bár, vagyis megjelenik az alkohol gondolata. Ezzel nem foglalkozunk mélyebben, lényegében az egyetlen jelenet, amikor egyáltalán előkerül az alkohol a Memory of Redben az, amikor Totsuka nem engedi inni – mikor rábízza a rendelést, epres limonádét kap – de ennek ellenére érdemes említést tenni róla. Sokkal nyilvánvalóbb a cigaretta állandó jelenléte. Már a fő sorozatban is látható, amikor Mikoto épp nem börtönben ül, folyamatosan lóg a szájából a cigi, a Seven Stories azonban még jobban felhívja rá a figyelmet. A BLAZE kezdetén tanúi lehetünk, hogy szinte egyikről a másikra gyújt, sokszor felkelés után az első dolga, hogy a szájába veszi a cigarettát, abszolút láncdohányos. Nagyon jó szimbóluma az önpusztításnak.
 |
| Mikoto kiűzi magából a Színtelen Királyt - látható az oroszlán |
Mikoto rendelkezik egy állatszimbólummal is, az oroszlánnal. Ennek az egyik legtriviálisabb jelentése már önmagában rájátszik a karakter szerepkörére – az oroszlánra mondják, hogy az állatok királya. Nagyon gyakran kapcsolják a naphoz, és bár a nap elsősorban az Arany Királyhoz kapcsolódik, emlegettem a vörös óriást – egyértelműen kötik valamilyen szinten Mikotóhoz is. A bátorság, az erő, de (különösen az egyiptomi mitológiában) a háború és az erőszak megjelenítője is, pont ugyanazt a kettősséget hordozza, amit a vörös szín, és ezáltal a Vörös Király is. A jelenetben, amikor a szimbólum megjelenik, Mikoto egyik legmélyebb önvizsgálatát, és legnagyobb próbáját látjuk – a Színtelen Király őt is megpróbálja elemészteni. Mikoto azonnal felismeri a veszélyt, lehunyja a szemét, így nem férhet hozzá, tehát a klánjával kezdi fenyegetni – ebben a jelenetben a görnyedő testtartás is kicsit más hatást nyer, sokkal inkább olyan, mintha az erő gyűjtése lenne a robbanás előtt. A Vörös Király végül kinyitja a szemét, de a tudatába belépő Színtelen Király teljesen esélytelen – Mikoto lelkének ábrázolása forró láva, amiből kiemelkedik az oroszlán alakja, és kiűzi a támadót. A szerepek megfordulnak, pillanatokon belül ő válik az üldözővé – egy mozdulattal eltöri a láncait, és kirobbantja a börtön ajtaját, az egész klánja érzékeli, hogy kiszabadult.
A szeretet filozófiája – Kushina Anna, a trónörökös
 |
Anna átöleli Mikotót a Seven Stories: Memory of Redben,
Totsuka halála után |
Noha mondtam, hogy lehetőség szerint mellőzni kívánom a Missing Kings és a Return of Kings elemzését, Anna karakteréről egyszerűen muszáj beszélni. Nagyjából az egyetlen figura, akit jól kezeltek a filmben és a második évadban – sokszor egész epizódokat mentett meg a jelenlétével. Mikoto halála után, nagyjából fél év alatt a HOMRA szinte széthullik. A Seven Storiesban említik, hogy ez nem egyedi – Habari Jin, az előző Kék Király magával rántotta a SCEPTER 4-t, sőt, a Vörös Klánnál csak az, hogy új király lett, teljes mértékben felborította a korábbi rendszert. A kemény mag úgy-ahogy megvan, de ők is külön utakon járnak. Kusanagi eltökélten kutat az új Vörös Király után, Misaki teljesen egyedül marad az emlékeivel, Annára pedig Rikio vigyáz. Aztán a zöldek elrabolják a kislányt, akiről rövid úton kiderül, hogy ő Mikoto utódja. Szembenéz a gyászával, felébred királyként, és összefogja a szétesett klánt.
Anna bár a legkaotikusabb szín uralkodója, mégis döbbenetesen stabil marad – és ez abban gyökerezik, hogy Mikotóval ellentétben, akit teljesen szétfeszít a szín dualitásával való küzdelem, abszolút a szeretetet állítja fókuszba, és mindent alárendel neki. Nem tagadja le a szín harciasságát, az ébredésekor is ugyanúgy a „Se vér, se csont, se hamu”-t kiáltja, mint ahogy a klán tagjai gyakran, sőt, később is megjegyzi, hogy szeret bár király lenni, de tudja, hogy mindenki sok veszteséget szenvedett el a klánban, és a hatalom, amit kaptak, ebben szerepet játszik. Azonban számára, aki lényegében az energiát és a melegséget kapta a vöröstől, az élet az első – az erejét elsősorban defenzíven használja, és erős jelképei a lángokból álló szárnyak, amelyek ugyancsak védelmi szimbólumok. A kislány tökéletesen megbocsátó – a Vörös Klán kollektíven és egyértelműen ellenséges Reisivel és a Kék Klánnal Mikoto halála után. Kusanagi mutat empátiát, de például Misaki teljes mértékben elítéli a Kék Királyt. Anna a film végén kijelenti, hogy „mivel Mikoto akarta így, nem gyűlöli érte, de nem fogja megköszönni sem”. A megbocsátást elvárja a klántól, a második évadban gondolkodás nélkül rábólint a három király szövetségére, sőt, Reisit szinte már barátian kezeli – ő az egyetlen karakter a történetben, aki tegeződik vele, és mikor a Kék Király gyakorlatilag mindent elveszít, és az élete is veszélybe kerül, Anna az egyetlen, aki tökéletesen eltalálja, mit mondjon ahhoz, hogy némileg felrázza. Maga a jelenet egyébként nagyon sok ponton sántít, de Anna karakterizálása hibátlan.
 |
| Anna ébredése Vörös Királyként a Missing Kingsben |
A második évad Vörös Királyát talán az teszi a legkülönlegesebbé, hogy nagyon sok mindent képes kívülről nézni. A legjellegzetesebb szimbóluma az üveggolyó, de az is sokrétű – egyrészt az üveg ártatlanságszimbólum, de Annánál már a szín is vörös, nem teljesen átlátszó. Fizikailag bár gyerek, de szellemileg messze nem. Másrészt maguk az üveggolyók sok szempontból olyanok is, mint a kristálygömbök – meg lehet látni bennük távoli dolgokat, érzéseket, akár a jövőt is: a Memory of Redben látjuk, hogy Anna gyakorlatilag megjósolja Totsuka halálát. Megfigyel dolgokat, reagál rájuk, de nem analizálva, hanem empátiával, és ezért képes a szeretetfilozófiát nagyon hatékonyan alkalmazni, és Mikoto örököseként méltón lekerekíteni a vörös szimbolikáját.
A barátok köre – a klántagok
A Vörös Klán rendkívül változatos csapat, ahol tényleg mindenki kapcsolatban áll mindenkivel, de azért van egy kidolgozott kemény magunk, akikkel komolyabban érdemes foglalkozni. Kicsit rangok szerint próbálok haladni, de azért lesznek hurkok és kitérők, pont azért, mert ahogy korábban írtam, rangra második, rangra harmadik van, de a hierarchia nem erős.
 |
| Kusanagi az első évadban |
Kusanagit, ha csak egy mondatom lenne, úgy írnám le, hogy „legkékebb vörös”. Ez a karakter tökéletesen reprezentálja azt az általános tendenciát, amit már pedzegettem az Ezüst Klánnál, hogy az első embernek ki kell egyensúlyozni a királyt. Mikoto szélsőségesen vörös természete bár nagyon szerethető, de ahogy nála kifejtettem, rengeteg problémás elemet tartalmaz. Kusanagi lényegében ezek ellentétpárját adja. Szeretetteljes, gondoskodó, és tud harcias lenni, a moralitásrendszere teljesen emberközpontú, de józan, stabil, és valószínűleg a Vörös Klán legokosabb tagja.
Ő az abszolút felnőtt a csapatban – eleve a legidősebb, de ő az egyetlen, akiről biztosan tudjuk, hogy fizető állása van. Jól kommunikál a Kék Klánnal (amire azért az Awashimával való kapcsolata is rájátszik), ha élvezi is a rivalizálást, a lehetőséget a tombolásra, de nagyon komoly tudatossággal kezeli az egészet, és semmilyen szinten nem veszi komolyan. Míg Reisi és Mikoto teljesen meg tudnak őrülni harc közben, ugyanez igaz Fushimi és Misaki párosára, addig Kusanagit és Awashimát az első évadban nem is látjuk küzdeni, inkább civilben járnak össze, randiznak és eliszogatnak együtt, megtárgyalják az élet nagy dolgait, a kapcsolatukban szinte egyáltalán nincs jelen a klánok közti feszültség. Kusanagi végig anyagi és lelki támogatást nyújt Mikotónak, a Memory of Redben látjuk, hogy ő az egyik első klántagja. A klán az ő bárjáról, a HOMRÁ-ról kapja a nevét, sőt már említett módon az lesz a székhely is. Amikor Mikoto kardja megremeg, Kusanagi aktívan rejti az információt a többiek elől – Misakinak is csak annyit mond, hogy a Kék Királyt akarta lefoglalni, azt diszkréten elhallgatja, hogy ennek az is az oka, hogy csak Reisinek van esélye lépéseket tenni, ha a kard tényleg zuhan. A fináléban tanácsokat ad, támasszá próbál válni, korábban, Totsuka halálakor is ő az, aki beszél Mikotóval és beszélteti a témáról – ezt rajta kívül senki nem tudja elérni. Egyben azonban nem csak a Vörös Király szócsöveként és tanácsadójaként segít, de egyben egyfajta érzelmi pajzs is – talán a legkifejezőbb pillanat Kusanagi szerepével kapcsolatban a Memory of Redben Totsuka halála. A fiú először majdnem Mikotót hívja, mikor a Színtelen Király meglövi, de végül átgondolja, és Kusanagi számára megy rá, és mikor ő odaér, és az információ a barátja haláláról ténylegesen eljut a Vörös Királyig, akkor is közli, hogy maradjon nyugton, majd ők mennek oda hozzá. Nagyon okosan oldja meg, hogy Mikotót ne érjék olyan intenzív hatások, amiktől robbanna, és ezáltal Kusanagi az, aki rangra másodikként sok szinten stabilizálja a Vörös Klánt. A Circle Vision – Nameless Song c. Seven Stories epizód egyik zárójelenete, mikor az ideális világot mutató álomból mindenkinek fel kell ébrednie… Kusanagi az, aki a legnehezebben tud elszakadni. Ő az, aki sosem sír, sosem törik meg, pedig a két áldozat az ő legjobb barátai voltak – a Circle Vision végén azonban a klántagok felnőttek, feldolgozták a saját problémáikat, és a támogató és stabilizáló első ember végre egyszer lehet a gyászoló, az elveszett, aki búcsúzik a társaitól. Túlzás nélkül mondom, hogy számomra az egyik legszívszorítóbb jelenetről van szó az egész szériában.
 |
Misaki jellegzetes kellékeivel, a gördeszkával és a
fejhallgatóval |
Misaki alapvetően kedves lélek és fantasztikus barát, és az egyik leginkább gyerek figura is. Átlagos, kicsit egyszerű, élénk, lelkes, túlpörgött srác, akibe rengeteg energia, rengeteg szeretet, és kicsit túl sok büszkeség szorult. Számára a HOMRA abszolút családnak tűnik, szoros barátságokat alakít ki, Mikotót idealizálja, és rajongásig szereti, de látványosan átéli a vörös szín sötétebb vonzatait is, mert képes pusztítóan agresszív, és akár kicsit kegyetlen viselkedésre is, ha úgy látja, hogy van rá indok – Totsuka meggyilkolásakor, hogy valakiből információt sajtoljon ki, a felhevített pisztolymarkolatot simán az ember homlokának szorítja, kérdés és gondolkodás nélkül ugrik neki Shirónak, a fináléban is ő az egyik fő hangadó, aki elutasítja Kurou békés megegyezésre vonatkozó ajánlatát. Az öltözködése, a harcmodora modern, amerikaias – olyan, mintha kicsit rá is akarna játszani a rosszfiú stílusra: erre egyébként nagyon jó utalás a fejhallgató, amit a nyakában hord, de aminek látványosan nincs semmilyen csatlakozója. Egy abszolút praktikus, és önmagában, gyakorlati felhasználás nélkül kényelmetlenül nagy eszközt csak és kizárólag dekorációként hord. Érdemes megjegyezni, hogy az „értelmetlen fejhallgatót” csak egy konkrét barátságának szétesése után kezdi el hordani, aminek a fülhallgató eleve motívuma volt.
 |
Misaki és Fushimi beavatása a Seven Stories: Lost Small
Worldben |
Ez a barátság pedig a Lost Small Worldben részletesen kitárgyalt, Fushimivel való kapcsolata. Noha a Seven Stories ezen része elsősorban Fushimi szemszögét helyezi fókuszba, azért Misakira is jut elég idő, hogy megismerjük, és hamar kiderül, hogy akaratán kívül a fiú gyakorlatilag teljes mértékben dominálja a barátságukat. Ő az, aki kapcsolatot teremt, ő az, aki meglátogatja a beteg Fushimit, ő az, aki kezdeményezi, hogy költözzenek össze, és ez kezdetben nagyon pozitív hatással van a másikra. Hűséges barát, gyakorlatilag minden helyzetben kiáll a másik mellett, ellógja az órákat, teljesen elfelejtve a félelmét odamegy Mikotóhoz segítséget kérni, végtelen empátiával kezeli az erőszakos szülő témáját, nem tesz megjegyzéseket, csak felajánlja, hogy legközelebb inkább találkozzanak nála. Fushimi Misaki miatt jut el odáig, hogy megszabadul a bántalmazó apja környezetéből, elkezdi feldolgozni a kamaszkorát, megtanul mosolyogni, nevetni, kilép az internet világából, élvezi az eltérő perspektívát és a csodálatot, amit a fiútól kap. Másrészt viszont Misaki nem ismeri fel igazán pontosan mekkora hatást gyakorol Fushimire ő egy személyben, nem realizálja, mennyire befolyásolja az útját, így egy idő után akaratlanul magával rántja olyan környezetekbe és emberek közé, ahol már nem találja a helyét – így köt ki egy abszolút kék személyiséggel a Vörös Klánban. A Stage Playben, ahol Fushimi még mindig küzd, próbál kapaszkodni a barátságba, próbál szabadulni a sebeitől, Misaki már annyira a helyén van, olyan jól érzi magát, és annyira élvezi a fiú társaságát is, hogy nem képes arra a mély empátiára, és teljes figyelemre, amit a másik igényelne – akaratán kívül lényegében egyedül hagyja. Misaki árulásként éli meg, mikor Fushimi elfordul tőle, de az aktuális állapot tarthatatlan volt, és sajnos részben az ő hibája. Maga a fülhallgató motívum egyébként Fushimi karaktertémájában az „I beg your hate”-ben jelenik meg (a lejátszási listán megtaláljátok), ami teljes mértékben arra az allegóriára épül, hogy a két karakter a buszon zenét hallgatnak megosztott fülhallgatóval, egészen addig, míg Misaki a hangszórót nem választja inkább – a megosztott fülhallgatós kép a Lost Small World egyik népszerű cover artja is. Ha ezt az allegóriát továbbvisszük, és alapul vesszük azt, hogy Misaki fejhallgatót csak Fushimi árulása után hordott, akkor kimondhatjuk, az, hogy a fejhallgató már egy személyes, nagyon jól jelképezi azt a veszteségérzetet és sérülést, amit a barátság elvesztése rajta hagyott.
 |
| Totsuka a király szerepéről beszélget Mikotóval |
Totsuka alapvetően gyakorlatilag kizárólag flashback karakter, de a HOMRA (sőt, talán az egész sorozat) legkedvesebb figurájáról van szó – az első évad fő szála az ő meggyilkolása körül bonyolódik. Annához hasonlóan speciális helyzetet foglal el a klánban, gyakorlatilag nem harcol, mind Mikoto, mind Kusanagi őrült módon próbálják távol tartani minden konfliktustól (erre utólag elég jó magyarázatot ad Anna jóslata – „Korán meghalsz, ha őt követed”). A tűzből pillangókat formáz (a pillangó elterjedt szimbóluma a léleknek, hiszen könnyed, megfoghatatlan, törékeny, egyszerre kapcsolódik a halálhoz és a halhatatlansághoz, néha a változáshoz, a mozgása táncra emlékeztet), soha nem látjuk küzdeni, a csatából mindig távolmarad, és inkább Annára vigyáz… mégis, nem egyszer ő az, aki végül kórházi ágyon köt ki összeverve. Képes lenyugtatni Mikotót – a ketrecen belül van, a börtönanalógiához hozzátartozik, de ismeri annyira a Vörös Királyt, hogy hatást gyakoroljon rá, és tökéletesen tisztában van a határaival… már Kusanaginál említettem, a halála előtt is rájön, nem teheti meg, hogy őt hívja, akármennyire szeretné. A következő jelenetben, már a haldoklása közben is egy dologra gondol – reméli, Mikoto nem lesz dühös, amiért meghalt – mintha érzékelné, mekkora lavina indul el ezzel. Korábban már emlegettem, hogy a Vörös Király önpusztító tevékenységéből ritkán érintjük az alkoholt – abban az egy jelenetben, mikor nem engedik inni, Totsuka az, aki limonádét rendel, ami könnyen utalhat arra, hogy folyamatosan próbálja visszafogni az önpusztítást… ezt pedig megtámogatja a tény, hogy a meggyilkolása után Mikoto olyan mértékig mindent alárendel a bosszúnak, hogy Totsuka elvesztése rövid távon addig vezet, hogy teljesen kiég és belehal.
A Vörös Klánból még felületesen érintjük Rikio karakterét, akit viszont annak ellenére, hogy sokszor ott van, és alapvetően szerethető, nem igazán ismerünk meg. Józanabb, mint Misaki, de nem annyira erős, nem különösebben okos – lényegében az egyetlen fontos szimbólum vele kapcsolatban az, amikor a Missing Kingsben Mikoto halála után drasztikusan lefogy. Ez egy nagyon jó gondolat lenne, hogy a klánt annyira megviseli a király halála, hogy van, aki enni se tud, de sajnos pocsékul használják ki, Rikio fogyása pozitív dologként lett beállítva.
A Kék Klán és Munakata Reisi
„Mert az ügyünk tiszta.” – A Kék Klán jelmondata
 |
| A Kék Klán első megjelenése |
A SCEPTER 4 a másik klán, amit elég behatóan ismerünk meg a történet folyamán. Már első ránézésre, a nyitójelenetben is nyilvánvaló, tökéletes ellentétei a vöröseknek. A Kék Klán tagjai egyenruhát viselnek, fegyelem és szigorú hierarchia jellemző rájuk. Könnyedén meghatározható a rangra második Awashima és a rangra harmadik Fushimi személye is. A SCEPTER 4 lényegében rendőrségként üzemel, kidolgozott feladatkezelési rendszerük van (például a kék különböző árnyalataival rangsorolják egy engedély súlyát, a SIDE: BLUE-ban látjuk, hogy felmérési rendszer dönti el, ki milyen feladatot lát el, milyen osztagba kerül), tagjai komoly kiképzésen mennek át. Kialakulnak barátságok, törődés a tagok között, de a környezet maga feladat és célorientált, semmilyen körülmények között nem emberközpontú. Reisi maga a klánjával nem teremt szoros kapcsolatot, civilben gyakorlatilag egyáltalán nincs kontaktja velük (a történet alatt eleve nagyon ritkán látjuk civilben, csak a Seven Storiesban, illetve a Return of Kingsben egy-egy jelenet erejéig), a SIDE: BLUE-ban pedig láthatunk olyan esetet, amikor nagyon barátinak tűnő tevékenységek (egy újonc klántag személyi edzésének rendszeres látogatása) pillanatokon belül átfordulnak számítóba, és szélsőségesen célorientáltba.
A beavatásra Fushimi tesz egy megjegyzést a Lost Small World elején: „Az első királyom arra kért, fogjam meg a kezét, a második arra, vegyem fel a kardját.” A SCEPTER 4 beavatása nem kockázatos, de abszolút személytelen. Reisi csak azt a feladatot adja, hogy az új klántagnak át kell vennie a kardját, de ennek megfelelően nem is közösséget, vagy barátságot ad cserébe, hanem egy kötelességgel, egy életfilozófiával ruházza fel az illetőt. A Kék Király látványosan válogat, ő dönti el ki lesz klántag, mit fog csinálni, és hosszú távon a nem lehet vele vitatkozni, úgyis az lesz, amit mond. A Vörös és az Ezüst klán esetén is tudjuk, hogy befogadott Straineket (király nélküli, különleges képességű embereket, például Annát és Nekót), a kékeknél ilyenek nincsenek, a veszélyesebbeket üldözik, a kevésbé veszélyeseket megfigyelik és kontroll alatt tartják. A klán maga általánosságban mutat némi sznobizmust – rendőrségként működnek, de láthatóan megválogatják, hogy mi érdemes a figyelmükre. A Vörös Klán hivatalosan rangban felettük áll, és van egy kölcsönös tisztelet közöttük, de mégis gyakran előfordulnak a lenézőbb megjegyzések. A klán neve, a SCEPTER 4 első tagja magyarul jogart jelent, a klán szimbólumában is rengeteg különböző királyi jelkép jelenik meg – például a fleur-de-lis (jellegzetes királyi liliom/írisz), csillagok, illetve a színre utaló módon a hullámok, a víz motívuma.
 |
Reisi erőteret von Anna és a Vörös Klán köré a Missing
Kingsben |
Reisi viszonya a hatalomhoz tökéletes ellentéte Mikotóénak – az első pillanattól látványosan élvezi a király szerepet. Az ébredése pozitív, heroikus jelenet, egy zuhanó repülőt ment meg, ő is jónak éli meg, a kezdeti meglepődés után mosolyog, és abszolút sorsszerűnek érzi a feladatot. Visszaemlékezve megjegyzi, hogy „mindig intuitíven meg tudta érteni a helyzeteket, mit jelentenek a dolgok és hogyan kellene menniük, mi helyes és mi nem, milyen egy ember és mire képes”, majd hozzáteszi, hogy nem tudta pontosan ki ő – végül pedig megállapítja, hogy lényegében arra született, hogy király legyen, és ezzel minden a helyére került. Annyira komfortosan érzi magát a hatalmi szerepben, hogy teljes mértékben képtelen felfogni Mikoto szemléletét. Nagyon hamar, gyakorlatilag egyedül építi fel a saját rendszerét, a széthullott SCEPTER 4 két hónap alatt újra áll. Reisi az a királyok között, aki teljes mértékben királyként is viselkedik – ha valahová megérkezik, a klán sorfalat áll, és kivont karddal üdvözlik. Már említett módon, Anna kivételével mindenki magázza. Sokszor vezet a frontvonalról, de általában akkor érkezik meg a csatába, ha már nincs más választás, rengeteg esetben csak parancsot ad, és hagyja, hogy az emberei kezeljék a szituációt. A klántagjait tiszteli, udvariasan, sőt, néha kifejezetten kedvesen viselkedik velük (Awashima és a vörösbabpaszta esete – Reisi egy szót sem szól a gyakorlatilag ehetetlenné tett ételre, nehogy megbántsa), de éles helyzetben mindenki eszköz lesz, a legjobb emberek is feláldozhatók, ha a feladat azt kívánja. A klán pedig, ahol mindenki kötődik a kék színhez és ahhoz, amit képvisel, ezt teljes mértékig elfogadja. A királyt megvédeni prioritás – a SIDE: BLUE-ban Kusuhara maga ugrik a golyó elé, megmentve Reisi életét, de később Zenjo is elüti a kardjával az ablakon belőtt lövedéket. Ha pedig a király azt mondja, ugorj a kútba, majd logikusan levezeti, miért ez a helyes döntés, akkor az ember szépen kútba ugrik.
Azonban ennek az uralkodói stílusnak is vannak bizonyos vonzatai, vagyis következzen az első alpont:
Figyeld a szemüvegét! – Munakata Reisi mélységében
A Kék Király a korábban említettekhez hasonlóan tökéletesen illik a színéhez. A képessége a vörösek tüzével ellentétben abszolút defenzív, erőtereket képes létrehozni. A kék az intellektus színe, Reisire abszolút igaz, hogy szélsőségesen intellektuális figura – a kék hideg szín, ennek megfelelően az érzelmeknek, az empátiának minimális szerepe van a döntéseinek meghozásában, az esetek legtöbbjében ő az akár kegyetlenségbe hajlóan számító elme. Ez a szín tartozik az igazsághoz is, ami nagyon jól illik ahhoz, hogy a SCEPTER 4 lényegében rendőrség – a király maga szigorúan szabálykövető is, és elvárja ezt másoktól (a Mikotóval való első találkozásukkor a beszélgetésük egyik első témája, hogy a Vörös Király olyan területen dohányzik, ahol tiltott, mondván, nincs ott senki, kit zavarna – Reisi azonnal beleköt, és kijelenti, hogy a szabályokat akkor is követni kell, ha nincs aki betartassa), a jelmondat is utal arra, hogy a klán a saját szemléletét univerzálisan helyesnek tekinti, aminek érvényt kell szerezni. A kék a nyugalom, a hűség, az egység és a stabilitás színe lehet – ezek mind illenek mind a karakterhez, mind a klánhoz… és érdemes megjegyezni, ha már emlegettem azt, hogy mennyire élvezi a hatalmat, hogy a kékhez is kapcsolódnak kifejezések (pl. a blueblood – kékvérű), amik kimondottan a ranghoz, a magas származáshoz kapcsolják.
Reisi esetén is bőven akadnak szimbólumaink, de ha komolyabban akarunk foglalkozni a lelkivilágával, akkor gyakorlatilag muszáj a szemüveggel kezdeni. Ezt a szimbólumot, illetve inkább azt, hogy pontosan mekkora a súlya, viszonylag nehéz észrevenni – pedig a Kék Király legjellegzetesebb mozdulata az egész történet alatt, hogy rengeteget igazgatja a szemüvegét, sőt ennek a tárgynak jóformán saját élete van a cselekményben. Hiába akad más szemüveges karakterünk is (Fushimi), esetében sosem fordul elő, hogy a szemüveggel bármi történne tőle függetlenül, míg Reisi esetén törik, koszos lesz, lekerül, kicserélődik, miközben figyelemmel kísérjük az eseményeket.
 |
Reisi a Seven Stories: SIDE:BLUE-ban, az asztalán a véres
szemüveggel |
A szemüvegre ugyan nem konkrét utalás, de mégis az első pont, ahol megérthető ennek a szimbólumnak a szerepe a BLAZE-ben Mikoto és Reisi első találkozása, majd nem sokkal később az első harcuk. Itt Mikoto kétszer is elismétli ugyanazt a mondatot („Aki csak a saját szemszögéből képes látni a dolgokat, teljesen mindegy, milyen okos, mindig bolond marad, Munakata!”), és az első esetben Reisi rögtön igazít egyet a szemüvegén (a másodikban ugyan nem, de mivel nagyon hamar nekidobták egy felhőkarcolónak, ez talán elnézhető). Később, a történet folyamán megfigyelhető, hogy a szemüvegigazgatás csak nagyon specifikus esetekben történik. Reisi piszkálja amikor gondolkodik, amikor kap egy új információt, amikor váratlan helyzetbe kerül, de soha nem nyúl hozzá, amikor hatalmi pozícióban jelenik meg, parancsot ad, vagy a presztízsét megtartva kell kiállnia valakivel szemben. A szemüveg ebben az analógiában a tisztánlátásra való törekvés jelképe. Reisi alapvetően nem lát tisztán, és erre meg is kapja a kritikát. A szemüveg piszkálása szépen szimbolizálja, hogy megpróbál kicsit módosítani a szemszögön, egy kicsit pontosítani, teljesebb képet kapni – akár azért, mert megjegyezték, akár azért, mert éppen gondolkodik, akár azért, mert szembesült egy új problémával, amire nem készült fel. A hatalmi pozícióban azonban neki tökéletesnek kell lennie – a parancsokat úgy kell kiadni, hogy nincs kétely és nincs töprengés, a király tudja, mit csinál – ennek megfelelően nem nyúl a szemüveghez, ha van is bizonytalanság, nem mutatja.
Ez a szimbólum tovább mélyül a SIDE: BLUE-ban, Kusuhara halálakor. Ez a karakter valószínűleg a SCEPTER 4 legbájosabb figurája, aranyos, barátságos, jólelkű, de annyiban nagyon is kék, hogy határozott céljai vannak, tökéletesen elfogadja a hierarchiát, és gondolkodás nélkül veti a golyó elé magát, ha a királyt kell védeni. A SIDE: BLUE-ban első látásra Kusuhara Reisi egyik legkegyetlenebb manipulációjának áldozata. Mikor a Kék Király kardja zuhanásközelbe kerül, felkeresi az elődjének első emberét, és megpróbálja meggyőzni, térjen vissza az aktív szolgálatba, és legyen a biztonsági hálója, ölje meg, ha arra kerül a sor. Zenjo nemet mond, de hamarosan megismerkedik Kusuharával, akit először mentorálni kezd, majd fokozatosan egyre jobban megkedvel. Reisi célja teljesen nyilvánvaló, és mikor a fiút megölik az egyik első bevetésén – említett módon az ő védelmében felfog egy golyót – a kör bezárul. Reisi számító logikával vezeti le, hogy miért volt teljesen helyénvaló, és elfogadható a veszteség, von egy analógiát az aktuális helyzettel, és a következő bevetés végére meggyőzte Zenjót. Semmi empátiát, semmi megértést nem tanúsít, magát a halálesetet vigyorogva ecseteli, miután felismeri, hogy gyakorlatilag elérte a célját. Nagyon könnyű elfelejtkezni arról, hogy nézzük a szemüvegét – az ugyanis megint önálló életre kel a cselekményben, és teljesen mást mutat, mint amit a karakteren kívülről látni. Kusuhara halálakor Reisi szemüvege véres lesz – egy pillanatra át is zökkenünk a szemszögébe, a képernyő szélén láthatjuk a vérfoltokat, amelyek jelzik, hogy most épp kinek a szemével látunk. A vér beszennyezi a tiszta látóteret, Kusuhara halála eleve Reisiért, és részben miatta történt, az, ahogy felhasználja a tragédiát, mocskos húzás, a fiút ráadásul eddigre viszonylag behatóan ismeri, miután rendszeresen figyelemmel kísérte a gyakorlásait, és többször beszélgetett vele. Azonban a Kék Király nem engedheti meg, hogy az érzelmek gyakoroljanak rá hatást, tisztán kell látni, be kell zárni a kört, Reisi tehát kicseréli a szemüvegét - a vérfoltos azonban változatlanul ott marad az asztalán, jelezve, hogy az érzelmek maguk, a bűntudat, a veszteség léteznek, a háttérbeszorításuk tudatos.
 |
| Reisi törött szemüvege az első évad fináléjában |
Végül pedig, természetesen a szemüveg szimbólum csúcsa az első évad fináléja, az utolsó harc Mikotóval – ekkor ugyanis az egyik lencse megreped. Az alapgondolat ekkor ugyanaz, a látótér már nem tiszta – Reisi elszenved egy sérülést, ami nem engedi, hogy teljesen józan maradjon… de sokkal erősebbé válik, amikor egyszerűen leveszi és elteszi a szemüvegét. Gyakorlatilag önként, teljesen lemond a tisztánlátás lehetőségéről, elismeri, hogy a küzdelem személyes és érzelmi alapú. Ezt megtámogatja a szöveg maga is. A 13. epizód elején Mikoto rákérdez Reisinél, hogy „csak ennyit tud?”, a Kék Király pedig ekkor konkrétan hivatkozik rá, hogy „a szemüvege hiánya miatt lehet”, majd szinte azonnal nyíltan kimondja a motivációit a küzdelemben: „Kék Királyként és a SCEPTER 4 kapitányaként kötelességem, hogy megállítsalak. De személy szerint, mint Munakata Reisi, meg akarlak menteni, Souh.” A harc során többször mutat erőteljes érzelmeket, mielőtt Mikoto megöli a Színtelen Királyt, ráüvölt, hogy ne tegye (a történetben egyetlen más alkalommal sem emeli fel a hangját), később, mielőtt leszúrja akadoznak a mondatai („akkor miért… miért nem tettél valamit, hogy megelőzd ezt?” a történetben sehol máshol nem töri meg a szöveget). A szemüveg végül visszakerül, mikor Reisi egyedüliként kisétál a végső csata helyszínéről, és odaér a klánjához – a lencsén azonban továbbra is ott a repedés, ellentétben Kusuhara esetével, ahol a szemüveget kicserélte. A sérülés megmarad, elég tartós ahhoz, hogy ne tudjon újra tisztán látni.
Sokkal egyszerűbb szimbólum, de azért kell beszélni a kirakósról. Amikor Reisivel a SCEPTER 4 főhadiszálláson találkozunk, gyakorlatilag kivétel nélkül minden esetben kirakósozni látjuk. Ennek az alapjelentése nagyon egyszerű – ez egy logikai játék, és az, hogy a karakter szabadidős, szórakoztató tevékenységei is az intellektusra játszanak rá, erősítik a kék analógiát. Másrészt a kirakós sok esetben reflektál arra, hogy a problémamegoldás hol tart. Nagyon ritkán látjuk kész kirakóssal – általában nem látogatjuk meg a SCEPTER 4 főhadiszállást olyan szituációban, amikor egy feladat véget ért, és még nem kezdődött el a következő. De például a SIDE: BLUE-ban megfigyelhető, hogy Kusuhara edzései alatt a kirakós mindig félkész, a halálakor azonban a Reisi asztalán lévőből már alig néhány darab hiányzik. A Lost Small World Stage Playben tesz egy megjegyzést arra vonatkozóan is, hogy miért nincs minta a legtöbb puzzle-jén, és miért nincs előtte sosem a referencia: itt közli Fushimivel, hogy „Ha unod az elvárásokat, amiket veled szemben támasztanak, hozz létre valami újat. Alkosd meg te a szabályokat és a rendet, ami a világot mozgatja.” – ezáltal a puzzle is az arrogancia és a hatalmi szerep metaforájává is vált.
 |
| Reisi megöli Mikotót az első évad végén |
A Kék Király esetén fontos beszélni arról is, hogy Mikoto mellett ő is kap egy csillagot – a SIDE: BLUE alcíme Sirius, a történet során (például a BLAZE elején) Mikoto a távolban az égen lát is egy kék csillagot, sőt, a sorozat végén, mikor Kurou-ról és Neko-ról felemelkedik a kép, akkor is. A sorozat wikioldala szerint (bár ez nem kerül kimondásra a szériában) Reisi kardját is így hívják. A Sirius alapvetően egy kettős csillag, aminek az egyik, fényessége nagy részét adó tagja egy kék óriás, a Sirius A. Korábban a csillagrendszernek volt egy másik tagja, a Sirius B, ez azonban már elpusztult, vörös óriássá fúvódott, levetette a külső rétegeit, és csak egy fehér törpe maradt utána – a kék óriás jelentősen stabilabb, még nincs pusztulófélben, de az óriáscsillagokra jellemző módon feltételezhetően maximum egymilliárd éves lesz a teljes élettartama, szemben például a Nap, nagyjából tízmilliárd éves várható életével. Ez igazából nagyon szépen reflektál a Vörös és Kék királyok közti kötelékre is, nem csak Reisire magára… A kettőscsillag két tagja kiegyensúlyozza egymást, egy tömegközéppont körül keringenek, hasonlóan a királyokhoz, eleve a színek, és az egyik tag halála is nagyon illenek a képbe – ahogy az is, hogy hiába a nagyobb stabilitás, és a kicsit hosszabb élet, a kozmikus skálán minden óriás gyors pusztulásra van ítélve. Ehhez a szimbólumhoz erősen kapcsolódik, hogy Anna mellett a Return of Kings talán legjobb húzása volt az ötlet, hogy a Kék Király kardja is megreped, mivel „viselnie kell egy másik király megölésének terhét” – az sajnos más dolog, hogy az évad gyakorlatilag semmit nem kezd a témában rejlő lehetőségekkel (semmit nem mutatnak a karakter érzelmi világából, a gyász feldolgozásából, kapunk ellenben rengeteg dühöt, és a kék analógiát teljesen felrúgó viselkedésmintát – meg egy már-már komikusba hajló utolsó jelenetet, ahol mindenki nézi és várja, hogy esik-e már az a kard, aztán „hoppá, mégsem” alapon lezárjuk a dolgot), de a koncepció attól még szuper marad. Ahogy Weismann és a Színtelen Király is kioltották egymást, az egyik magával húzta a másikat, úgy többször utalnak rá, hogy ez a kék-vörös párosnál is így van. A sokat emlegetett Kagutsu kráter incidensnél, mikor az előző Kék Király, Habari Jin kerül szembe az előző Vörös Királlyal, Kagutsu Genjivel, ennek tanúi is vagyunk – Genji kardja lehullik, Habari Jin nem tudja leszúrni, mielőtt földet érne – a csata, és a kialakuló katasztrófával szembeni ellenállás pedig felemészti minden erejét, és rövidesen meg kell kérnie az első emberét, hogy ölje meg, mielőtt az ő Damoklész kardja is esni kezd. Reisi esetén a végső csata kimenetelében van egyfajta tragikuma és előrejelző szerepe annak, hogy négy király közül egyetlenként sétál ki.
És ha már előre jelzett végkifejlet, azért muszáj a Kék Királynál is megemlíteni a cigit – ő Mikotóval ellentétben nem láncdohányos, sőt, nagyon sokáig egyszer sem gyújt rá, a fináléban azonban, amikor utoljára beszél a Vörös Királlyal, és próbálja meggyőzni, hogy mondjon le a bosszúról, kiderül, hogy alkalmanként mégis dohányzik. Később a Return of Kingsben az ominózus HOMRA jelenetnél, mikor Reisi a Vörös Klánhoz megy civilben, erre rá is erősítenek. Itt ő is egyértelműen haldoklik, és meghozza a döntést, hogy megy előre annak ellenére is, hogy az életébe kerül, hasonlóan Mikotóhoz (a jelenetet egyértelműen párhuzamnak is szánták – Reisi nagyon sok szempontból kiesik a karakteréből, mert végtelenül flegmán kezeli a helyzetét, és nagyon kevés racionalitással, de a cigi szimbólum önmagában a helyén van). A fináléban a szimbólum továbbra is fenntartja a karakterek összeköttetését – mikor az egyik beteljesíti az önpusztítást, és egyértelműen nem él túl, akkor kerül elő, a másik is elkezdi pusztítani magát. Másrészt pedig arra is utalhat, hogy ha visszafogottabban is, de a hatalmi pozíció mindenkire hatást gyakorol… még az ambíciózus ember is megroppanhat néha a súlya alatt.
A kard követői – a klántagok
Ahogy többször említettem, a SCEPTER 4 esetén messze nincsenek olyan mély kötelékek, és olyan erős kemény mag, mint a HOMRÁnál. Erre rájátszik az is, hogy a klántagokból sokkal kevesebbhez tudunk tényleg kötődni. Ugyan a sorfalban mindenki ott áll, hallunk neveket, látunk kisebb jeleneteket, az esetek többségében ezek elég személytelenek maradnak. Tudjuk, hogy léteznek ezek az emberek, hogy van szerepük, vannak döntéseik, de a klán tevékenységében olyannyira minden a hierarchia, és a kapott parancsok köré csoportosul, hogy kevesekről lehet összetett képet alkotni. Az első évadban lényegében két klántagot kell megemlítenünk, a rangra második Awashimát, és a rangra harmadik Fushimit, hozzájuk még a Seven Storiesban csatlakozik egy említésre Zenjo illetve Kusuhara.
 |
| Awashima és Kusanagi a Seven Stories: Circle Visionben |
Awashima nagyon sok szempontból ugyanazt a szerepet tölti be a SCEPTER 4-ban, mint Kusanagi a HOMRÁban – ő a „legvörösebb kék”. A filozófiája ugyan célközpontú, a jelleme is intelligens, professzionális, betartja és betartatja a szabályokat, ráadásul folyamatos igénye van a tanulásra és a fejlődésre (Zenjót a SIDE: BLUE-ban többször is megkéri, hogy képezze tovább), egyúttal nagyon empatikus, amivel kiválóan ellensúlyozza Reisi számító, szélsőségesen intellektuális jellemét. Ő az, aki leghatékonyabban kezeli Fushimi instabilitását (amit majd nála kifejtek), láthatóan tisztelik egymást, és Awashima tudja, mit mondjon neki. A Seven Storiesban látjuk, hogy ő vezeti a kiképzéseket, alapvetően ő foglalkozik a legfiatalabb klántagokkal – ez is összefüggésben lehet azzal, hogy van érzéke az emberekhez. Egyben ő az egyetlen, aki az első évadban bármit reflektál Reisi érzelmi világára: mikor Fushimi felveti, hogy a Kék Király feláldozná magát, hogy ne történjen katasztrófa, Awashima elejti a megjegyzést, hogy „A Kapitánynak igazából nagy szíve van.” Ha nem is alakul ki olyan mély barátság a király és közte, mint a Vörös Klán esetében, nincs az az állandó tanácsadás, lelki és fizikai támogatás, de az első évad során is látjuk együtt teázni, együtt ebédelni őket (az említett vörösbabpaszta eset), ami mutatja, hogy valamennyire a civil életükbe is átnyúlik a bajtársiasságuk.
Kusanagihoz hasonlóan ő is nagyon nyitott, és nagyon jól megtalálja az egyensúlyt, hogy mikor kell abszolút klántagként fellépni, és mikor hozhat egyszerűen emberként döntéseket. A két karakter kapcsolatát már említettem, rendszeresen beszélgetnek telefonon, civilben összejárnak, és egyiküket sem érdekli, hogy amúgy a klánok hivatalosan szemben állnak. Sajnos nem tudom nem megemlíteni, és nem kritizálni, hogy a sorozat egyik leginkább fanservice karaktere, és Neko-val ellentétben esetében még komoly okot se látunk az indokolatlanul rövid szoknyára, és az abnormális mell-csípő arányra – na, persze azon túl, hogy a kamaszsrácok alighanem dobnak egyet a nézettségen. Ezt az első évad még egészen tolerálható mértékig űzi, a másodiktól viszont elszabadul a káosz, és én személy szerint szinte már annak is örültem, hogy Awashimán egyáltalán volt ruha. A fanservice ellen szól az a tény is, hogy a Stage Play változatból ezt egy az egyben ki kellett hagyni, és kiválóan működött – Awashimának határozottan jól állt a visszafogottabb, reálisabb egyenruha dizájn, sokkal hitelesebben jelent meg rangra másodikként is.
 |
Fushimi a Kék Klán beavatásán a Seven Stories: Lost Small
Worldben |
Fushimi Reisi után talán a legbehatóbban megismerhető tagja a Kék Klánnak… már emlegettem, hogy az előtörténete egy teljes részt kapott a Seven Storiesból, sokat hallunk róla az első évadban, a Missing Kingsben még kifejezetten korrektül kezelik, és egészen jól kerekítik le az útját a Return of Kingsben is… van pár szerencsétlen momentum, de nem nagyon lehet panaszkodni miattuk. Sokszor, sok felületen hangsúlyoztam már, hogy Fushimit a K-project egyik, ha nem a legtragikusabb karakterének tartom, abból az egyszerű okból kifolyólag, hogy a története tragikumának semmi köze a fantasy elemekhez. Egy borzalmasan reális, de nagyon ritkán jól elmesélt probléma alapozza meg a személyiségét, hogy egy bántalmazó apa befolyása alatt nő fel, míg az anyja gyakorlatilag biodíszlet az életében, nem is érzékeli, hogy min megy át a fia – még azt sem akadályozza meg, hogy a férje konkrétan gúnynevet adjon a gyereknek. Fushimi számos gesztusában visszaköszönnek az apától átvett elemek (amikor Misakival harcol, gyakran elnyújtottan, tagoltan ejti a nevét, és visszatérő indítófrázis a „Gyere, játssz velem!”. A Lost Small Worldben Niki ugyanezzel „köszönti” amikor Misaki elmegy otthonról, és Fushiminek vissza kell mennie a házba), és az első évadban is látható, hogy egy erősen instabil figuráról van szó… teljesen ezt a helyzetet nem is lehet feldolgozni.
 |
Fushimi az apja holttestével a Seven Stories: Lost Small
Worldben
|
Fushimi Nikiről egyébként relatíve keveset tudunk, de a történet egyik legutálhatóbb figurája, mert a fia szemén keresztül látva egyértelmű, hogy egész gyerekkorától fizikai és lelki terrorban tartja őt. Fushimi mindentől elszigetelődik, nem teremt kapcsolatot az iskolatársakkal, kerüli a konfliktust, haza is csak akkor megy, ha muszáj. A Seven Storiesban sejtetetik, a Lost Small World Stage Play verziójában ki is mondják, hogy erős áldozata az iskolai zaklatásnak is, de miután fizikailag nem képes megvédeni magát, az online világba menekül, és ott vesz revansot. A környezete egyáltalán nem lát bele a helyzetébe, pedig a jelek nagyon egyértelműek – a tanárok nem reagálnak rá, hogy nem tud leadni anyagokat, senki nem áll ki mellette a kortársak támadásainak kereszttüzében, még az őt szerető, és hozzá kötődő unokatestvére is inkább potenciális riválisként kezeli, meg sem próbálja megérteni és támasszá válni számára. Gyakorlatilag legalább annyira áldozata a környezete érdektelenségének, mint az apjának. Nem mosolyog, nem nevet, az iskolában is csak felületesen van jelen – de elég okos ahhoz, hogy ennek ellenére is kiválóan tanuljon. A Stage Playben kimondják Fushimiék háza mindig nyitva, „bár nagyon sok értékes dolog van, amit el lehet lopni” – a környezet felületes, és nem ad biztonságérzetet, nem otthon. Szintén érdemes megjegyezni, hogy a fiú étkezési szokásai is nagyon jellegzetesek – csak édeset eszik, és azon belül is csak enyhe ízeket. Az édesség nem egy egyedi szimbólum (ki emlékszik még a Death Note L-jére?). A keserűséggel szokták szembeállítani, ha valaki nem tudja feldolgozni amit a környezetében lát, vagy megtapasztal, akkor jelenik meg, hogy szimbolikusan szélsőségesen az édes felé tolódik az ízlése. Az enyhe ízek nagyon jól ellentétbe állítható az erőszakossággal – az apától kapott fájdalom mellett semmiben, még az ételben sem szereti, ha erős. Végül pedig érdemes megemlíteni, hogy természetesen ez a diéta fenntarthatatlan, tehát Fushimi abszolút nem foglalkozik az egészségével - ha nem is olyan intenzív, mint az alkohol és a cigaretta Mikoto esetén, de itt is van egy önpusztítás szimbólumunk.
 |
Fushimi és Misaki a közös lakásukban a Vörös Klánhoz való
csatlakozás előtt |
Misaki megjelenése, már említett módon, teljesen megváltoztatja Fushimi életét. A fiú gondolkodás nélkül kiáll az őt zaklatókkal szemben, kíváncsisággal, rajongással fordul felé, ahogy egyre közelebb kerülnek egymáshoz, büszke arra, hogy a barátja lehet. Ha egyszer hiányzik az iskolából, már feltűnik a házában – az aggodalma, a gondoskodása teljes ellentétben áll a környezet érdektelenségével, ami először meglepi Fushimit, majd rövidesen kiváltja belőle az abszolút ragaszkodást Misakihoz. Miután a fiú aktívan cselekszik, védi és próbálja kihozni az ártó környezetből ezért fokozatosan ő adja meg a biztos pontot. Mikor összeköltöznek az alsóközépiskola után, a Lost Small World Stage Playben egy elemet érdemes megemlíteni - Misaki külön kihangsúlyozza: „Kisebb, mint a te házad volt, és nincsenek értékes dolgok. Ez azt is jelenti, nincs semmi, amit megérné ellopni. Pont ezért kell mindig figyelnünk, hogy bezárjuk az ajtót.” Az új környezet nem felszínes – a remények, az álmok, a tervek nem fizikai dolgok, de a létrejöttükhöz biztonság kell, tehát az ajtót nem szabad nyitva hagyni. Később, a Stage Play során ennek a biztonságérzetnek a megtörése sokkal súlyosabb jelenet, mint a kezdeti könnyedsége feltételezné. Misakinál már említettem, hogy a fiú észre sem veszi, hogy kezdi dominálni a barátságukat, és viszi magával Fushimit a Vörös Klánba. Mindketten kiállják a próbát – a Stage Playben kiemelik, hogy a HOMRA jel is mindkettejüknek a kulccsontjukon jelent meg, pedig soha korábban nem volt két emberen ugyanott, tovább hangsúlyozva a köteléküket.
 |
Fushimi (Anzai Shintaro) és Totsuka (Maeyama Takahisa) a
K: The Stage - Lost Small Worldben |
A Vörös Klán alapvetően pozitívan viszonyul Fushimihez. A Stage Playben Totsuka mindenáron próbálja rendesen etetni (ha már emlegettem, hogy Fushimi önpusztítás szimbóluma az étel – Totsuka gyakorlatilag egy nagyon hasonló húzást csinál, mint a Memory of Redben, mikor Mikotónak limonádét rendel), Kusanagi hangsúlyozza, hogy a klán fontos tagjának tartja, és szeretné, ha segítené, majd egy idő után akár átvenné a helyét. Bíznak benne, adnak a szavára, de nem tudják kezelni a legsúlyosabb problémáit, és abszolút nem ismerik fel, hogy a fiúnak tőlük drasztikusan eltérő igényei vannak. Misaki mindenáron be akarja építeni a közösségbe, teljesen ki akarja nyitni, mikor Fushimi elkezd hallucinálni az apjáról, és beszélni akar róla, nem hallgatja meg, de nem azért, mert nem akarja, hanem mert nem érti meg, hogy ez a téma még messze nem lezárt. Említett módon megtöri a biztonságot – Fushimi egyszer arra ér haza, hogy a Reisi elől bújtatott egyik régi kék klántag az asztaluknál ül, együtt nevet Misakival és Rikióval, veszélyt hozva rájuk. Ekkor kihangsúlyozza, senki ne menjen az ő területére, jelezve, hogy még kapaszkodik abba az otthonképbe, ami a lakásról kialakult – ezt kiegészíti, hogy hamarosan látjuk, gyakorlatilag késekkel alszik. Logikusan gondolkodik, tökéletesen átlátja a bujtatott Minato testvérek szélsőségesen racionális észjárását, és egyértelműnek érzi, hogy aki bűnös, azt ki kell adni, nem szabad rejtegetni csak azért, mert megsajnálják – ezt nem csak a Stage Play, de a BLAZE is hangsúlyozta. Azon túl, hogy introvertált, büszke is – csak Misakitól merne segítséget kérni, de miután nála egyszer falba ütközik, hozzá sem fordul többet. Ironikus módon két karakter van a Vörös Klánban, akik esetén erősen sejtetik, felismerik Fushimi paradox helyzetét – és ők egyszer sem állnak le beszélni vele. Az egyik Anna, aki hasonlóan sok más dologhoz, előre látja Fushimi árulását is – ő ki is jelenti, részben azért nem szólt, mert reménykedett, hogy tévedett. Egyúttal pedig nem áll olyan közel a fiúhoz, hogy érdemlegesen tudjon segíteni. A másik, aki az utolsó közös jelenetükben utal arra, hogy sokkal többet átlátott az eseményekből, mint azt elsőre sejteni lehetett, Mikoto… ahogy említettem, az árulásért abszolút nem ítéli el Fushimit, és teljesen egyértelművé teszi, Reisi előtt is, ha a fiú maga dönt úgy, hogy a kékekhez megy, tiszteletben tartja a döntését. Nem pártolja, hogy a Kék Király aktívan csábítsa át (amikor fél óráig csörgeti a telefont a HOMRÁban, és Fushimi veszi fel, Mikoto kiveszi a kezéből, és megszakítja a hívást), de belátja a helyzetet. Neki viszont ismét több szinten nincs esélye segíteni – az első, hogy Fushimivel magával abszolút nem ápol jó kapcsolatot. A fiú többször hangsúlyozza, dühíti és az apjára emlékezteti a passzivitás, amikor valakinek hatalma van, esze van, de nem használja arra, hogy előre mozdítsa a világot – Mikoto pedig említett módon gyűlöli a hatalmat, és a király szerepet. A másik, hogy pont ezért eleve ő sincs jól és a klán az ő esetében sem képes felismerni és kezelni a helyzetet, tehát teljesen alkalmatlan arra, hogy bárkit érzelmileg támogasson.
 |
Fushimi és Reisi (Doi Kazumi) a K: The Stage - Lost Small
Worldben |
Fushimi ugyan soha nem mondja ki, de amikor meghozza a döntését, az árulás láthatóan megviseli. A Stage Playben nem mer a klán szeme elé kerülni… csak Misakitól búcsúzik, de vele szemben is távolságtartó, és egy szint után agresszív. A kulccsontján lévő HOMRA jelet leégeti, de megijeszti, mikor tudatosul benne, hiába váltott klánt, az nem akar eltűnni – azonnal kialakul a későbbi kényszermozgása, hogy folyamatosan vakargatja. Misaki, aki nem érti, és ezen a ponton már nem is akarja megérteni a helyzetét, nekitámad, és kicsúszik a száján, hogy „kinyírja, amiért beszennyezte a Vörös Klánt” – Fushimi itt közli vele, hogy „sose felejtse, hogy kettejük közül ő mondta ezt, és jobb lesz, ha komolyan gondolja”. Ezzel egyértelműen jelzi, a barátság teljes megtörése nem az ő döntése
és szándéka volt. Misakival szemben elkezdenek feltűnni az apjára jellemző szélsőséges mimikai gesztusok, és jellegzetes beszédstílus is. A Kék Klán beavatása azonban pozitív jelenet – említett módon egy kardot kell átvenni. Fushimi először nem akar hűséget esküdni („Nekem ez a „hit”, meg „hűség” dolog nem bír akkora jelentőséggel”), de mikor Awashima megszidná érte, Reisi leinti, és közli, hogy „az, aki azért esküszik, mert parancsolják neki, talán csak megbízhatatlanabb ezáltal”. A Kék Klánnál az elvárások fixek, a királyt nem kell szeretni vagy csodálni – Fushimi szkepticizmusa teljesen elfogadható. Mikor először nyúl a kardért, félve maga mellé néz (keresve Niki „szellemét”, akit a darabban többször lát), de itt is választ kap – nincs senki mellette, egyedül van. A Kék Klántól defenzív erőt kap, maga a klán is rendőrségre emlékeztet, amelyek mind biztonságszimbólumok – a tűzről, az előző beavatásáról való emlékei miatt megrémül mikor a kék fény megjelenik, de nem jön fájdalom („Nem kell félned. Az én fényem nem éget.”).
A SCEPTER 4-ban azonnali, feltétel nélküli bizalmat kap. A Stage Playben azonnal rábíznak egy ügyet, szinte korlátozások nélkül. Később láthatjuk, hogy nagyon hamar az információs részleg vezetője és rangra harmadik lett – a Missing Kingsben, mikor valamiről nem akar beszélni, Reisi könnyedén elengedi a dolgot, és ki is jelenti, hogy megbízik benne. Fushimi erre okot is ad, és nem is csak az aktuális klánja felé – rivalizálásuk dacára, ha Misaki segítséget kér tőle, nagyon hamar elintézi a dolgokat, általánosságban borzalmasan segítőkész karakter a kifelé mutatott stílus ellenére. Alapvetően tiszteli a hierarchiát, és ugyanolyan áldozatkész is, mint a többi klántag. Vérprofin hajtja végre a feladatait, szintén a Stage Playben kimondja azt is, az sem zavarja, ha nem emberként, hanem bábként tekintenek rá – lényegében két dolgot vár el cserébe, a stabil, biztos környezetet, és a folyamatos aktivitást és fejlődést, így hát a Kék Klánban tökéletesen megtalálja a helyét.
 |
Fushimi rémálma a K: The Stage - Lost Small Worldben.
A háttérben láthatóak a csótányok. |
Még két szimbólumot mindenképp meg akarok említeni – az egyik csak a Stage Playben jelent meg, de ott nagyon erős, és gyakran visszatérő: ez a hangyák és a csótányok. Az egyik visszaemlékezésben Fushimi elmeséli, amikor nem tudott leadni egy beadandót általános iskolában, mert a nevelt hangyabolyát az apja felgyújtotta, és telerakta csótányokkal. Ez egyrészt gyakorlatilag egyfajta értelmezése a címnek (Lost Small World), mert Fushimi a hangyabolyt írja le egy kis világként („Az én tökéletes, gyönyörű kis világom porig égett. És ez mind az ő hibája volt.”). Elmeséli, hogy a hangyák mozgása „kaotikusnak hatott, de tökéletes rendszer volt benne” és, hogy „számára ez a rendszer elmondhatatlanul gyönyörűnek tűnt”. A rendszer témájának megjelenésével itt is kapunk egy kis kék-szimbolikát, egyúttal pedig a metaforát erőteljesen hozzákötjük Fushimihez. A csótányok, sőt valamennyire a tűz is kötődik az apához. Ezek a bogarak elég elterjedt pusztulás és romlás szimbólumok, és bár a tűznél abszurdnak hat, hogy az alapvetően a Vörös Klánhoz kötődő elem itt ennyire negatív, de nagyon is illik a képbe. A HOMRÁnál töltött idő szorosan összekapcsolódik a kényszeres passzivitással, a biztonságérzet újabb elvesztésével, az apa emlékétől való megszabadulás képtelenségével, amit pusztán az, hogy a karakter a helyére kerül, jelentősen old. A hangya maga a szorgalom, a rend, és a hierarchia szimbólumává vált rovarként ismét szépen összeköthető a SCEPTER 4 felépítésével. A másik fontos szimbólum, hogy Misaki és ő is kapnak állatot – Misaki vezetékneve, a Yata a mitológiai Yatagarasu-re (háromlábú varjú) utal, Fushimi keresztnevében (Saruhiko) pedig a „Saru” tag a majomra. Ami esetükben különleges, hogy ahogy számos ponton, úgy ebben is összekötik őket – az állataik gyakorlatilag megcserélődnek. A majom a játékosság, a közösségi szellem, kicsit a gyerekesség, és a butaság jelképe is lehet… Fushimire egyik sem illik, Misakira viszont annál inkább. A varjú ellenben az egyik legokosabb madár, fekete színe miatt gyakran kötik a halálhoz és a balszerencséhez, de az ismeretlen felderítéséhez, a rejtélyek megfejtéséhez, az okos manipulációhoz is – tökéletesen passzol a karakterhez. A szimbólumcserére a Stage Playben tesznek utalást (mikor Fushimi először megy a Kék Királyhoz, Reisi megjegyzi, „Vele ellentétben Souh-t szeretik a követői” ekkor válaszul a fiútól annyit kap, hogy „Épp úgy, ahogy a majmok a majomhegyen imádják a majomkirályt”), így én egyértelműen a köteléket hangsúlyozó elemnek tartom.
Harmadik Kék Klán tagként azért érdemes tenni egy említést Zenjoról… ő már sajnos nagyon erősen kapcsolódik a második évad teljes szabályfelrúgásaihoz, mert a háttértörténetének alapja, hogy a Kagutsu kráter incidens idején ő ölte meg az előző Kék Királyt, noha az első évadban kimondják, királyt csak király ölhet meg. Ugyanakkor Zenjo is gyönyörű példája annak, különösen Kusuharával együtt, hogy bár a kékekre jellemző tulajdonságok – intelligencia, a racionális döntéshozás előnyben részesítése az érzelmi alapúval szemben, abszolút áldozatkészség, fegyelem és a hierarchia tisztelete – egy hűvös, végletes embertípust írnak körül, ez nem azt jelenti, hogy nincsenek jelen az érzelmek. Zenjo csendes, tiszteletteljes, professzionális, és készen áll a nehéz döntésekre, de mind Habari Jinhez, mind Kusuharához mélyen kötődik, és mikor a fiú meghal, az érzelmeit abszolút nem rejti (Reisi közli is vele, hogy „Milyen kifejező ma az arca, Zenjo.”). Ekkor is meggyőzhető, a logika felülírja az emocionális ént – láthatóan teljesen meggyűlöli Reisit a manipulációi miatt, de mégis elüti előle a golyót, és védi a hátát, ha kell. Nagyon nyíltan kezelt karakter, ezért lényegében megadja a kulcsot az egész klán és a király gondolkodásának dekódolásához.
 |
| Kusuhara a Seven Stories: SIDE: BLUE-ban |
Zenjo adja az alapot ahhoz is, hogy kapjunk egy kis képet az előző Kék Királyról is… Habari Jinről alig tudunk valamit, lényegében csak egy-egy rövid flashbackben tűnik fel, kivétel nélkül mindig a Kagutsu kráter incidensnél. Fogalmunk sincs, pontosan hogy uralkodott, és csak feltételezhetjük, hogy Kagutsu Genjivel sokkal erőteljesebb volt a konfliktusa, mint ami Reisi és Mikoto között kialakult.
Kusuharáról külön már nem akarok sokat beszélni, mert Reisinél lényegében megemlítettem, mik a fő tulajdonságai. Aranyos, kedves, bájos karakter, aki viszont a feltétlen tisztelet és áldozatkészség egyik legerősebb példája. Amiről viszont nem írtam még, hogy láthatjuk azt is, sok szempontból nagyon figyelmes, és nagyon éles eszű… Zenjo gyakorlatilag semmit nem tanít neki, de ő folyamatosan vizsgálja a mozdulatait, minden apró részletből próbál tanulni, mindent értelmezni akar, innen nézve pedig roppant analitikus elme, és ismételten egy új oldalról megragadott, de nagyon is kék jellem.
És akkor most ugorjuk át az ötödik és hatodik királyokat, és következzen az utolsó „csapat” akiket megismertünk az első évadban, vagyis:
A Színtelen Klán és a Színtelen Király (illetve Miwa Ichigen, mert szeretjük)
„Nyugodtan haladj az úton, amit választottál. Az álmaid útján.” – felvétel Miwa Ichigen egyik bölcsességéről, Kurou diktafonján
A Színtelen Klán lényegében majdnem ugyanannyira megfoghatatlan, mint az Ezüst. Klántagok közül az első évadban egyet ismerünk meg, Kurou-t, a második évadban hozzá csatlakozik Yukari, aki megint alig teljesít valamit a szimbolikából. Két királlyal találkozunk, közülük az egyik az első évad fő antagonistája, a másik pedig főként a Seven Storiesban, és Kurou emlékeiben kerül elő – kettejükben pedig első ránézésre semmi közös nincs.
A Színtelen Király és klánja tökéletesen kiszámíthatatlan, meglepő, kaotikus, felboríthatják, vagy megerősíthetik a rendet. A klánnak se neve, se szimbóluma, a királynak fix képessége sincs, minden esetben változik. Hivatalosan a leggyengébb, de pont a kiszámíthatatlanság miatt mindenki tart tőle. A klán neve ugyan színtelen, de az aura a Damoklész kard körül fekete (ez egyébként gyökerezhet az alkímiában, ott a színtelenség azonosítva is van a feketével), ami egyértelműen szembehelyezi az Ezüst Királlyal, és egyben kifejezi, hogy még Ichigen esetén is, aki szimpatikus, pozitív jellemű karakter, mindig ott egy halvány sötétség – akár úgy jelenik meg, hogy az ismeretlen felderítése, a titkok őrzése kapcsolódik hozzá, akár a káosz, a halál, a pusztulás szimbólumaként, akár az alázat, az élettől való elfordulás színeként kötik be, hasonlóan ahhoz, ahogy gyakran a papok és a szerzetesek ruházatának színe.
Lényegében egyik király sem uralkodik – Miwa Ichigen csak és kizárólag tanít és közvetít. Bár Kurou már gyerekként is beállna elé, és meg akarja védeni, mellette is egyértelműen inkább szülőként és mesterként lép fel, nem királyként. A Színtelen Király megszállottja ugyan a hatalomnak („Minek is kell nekünk hét király? Bőven elég egy is!”), de a vélemény, amit alkot, nem tudatos és átgondolt, nincs olyan összetett képe róla, mint Mikotónak, Reisinek, vagy akár Weismannak – bizonyos szempontból ő hasonlít legjobban a mesebeli Damoklészre, aki azt képzelte, a király a legszerencsésebb ember a világon. A beavatásnak bizonyos szempontból tanúi vagyunk a Színtelen Király esetén – nála a klán fogalma meglehetősen egyedi, Miwa Ichigennél viszont nem látjuk.
A Színtelen Klán esetén a továbbiakban áttérnék az egyes királyokra, mert a személyüktől függetlenül szinte semmiről nem lehet beszélni – következzenek hát ők:
Aki mindig álarcot visel – a Színtelen Király mélységében
A Színtelen Királlyal nagyon hamar találkozunk a történet során – már az első epizódban lejátsszák a felvételt, amin megöli Totsukát, ezzel elindítva az eseményeket. Ugyanakkor nagyon sokáig nem tiszta, hogy ki ő, miért cselekszik, és végül a Seven Stories az, ami ténylegesen megmagyarázza a karaktert – akinek legnagyobb tragikuma, hogy nincs. Szó szerint nincs.
 |
| A Színtelen Király Totsuka egyik utolsó kamerafelvételén |
A Színtelen Királynak nincs személyisége. Nincs teste, nincs alakja, nincsenek saját céljai, gondolatai. Ő az egyetlen király, aki igazából nem is felébredt, hanem létrejött, ráakaszkodott az első lélekre, ami a közelben volt, onnantól kezdve pedig a szerepe lényegében ebből állt – testből testbe, lélekről lélekre ugrálni, személyiségeket, motivációkat, képességeket gyűjteni, és közben mindenekfelett keresni valamilyen identitást. A Színtelenség itt kap egy nagy szerepet – bár a cselekedetei gonoszak, a karakter halált, gyászt hagy maga után, amire tökéletesen elég lenne a fekete, ez a „szín” magában hordozza a teljes semmilyenséget. A Seven Stories címét magyarázva a Memory of Red epizódban a Színtelen Király erőteljes utalást is tesz arra, hogy a valós célja valójában nem is a hatalom – az csak szimbolizálja számára, hogy válhatna valakivé. Ekkor, miközben Totsuka haldoklik, és megkérdezi, miért tette ezt, válaszol neki: „Én nem gyűlöllek, nem gyűlölök én senkit. Mégis meg kell halnod, hogy én legyek az egyetlen. Hét király, hét hatalom, hét út, hét történet. Mindet, mindet el akarom nyelni.” Ebből a rövid idézetből tökéletesen látszik mind az érzelmi semlegesség – a gyilkosságról sem alkot összetett képet, nem akar ártani, de nincs benne a morális gát sem, hogy ne tegye - mind az, hogy a királyok célbavételével nem csak az erejét akarja növelni, hiszen ugyanannyira akarja a hét utat, és a hét történetet, mint a hét hatalmat. Később, a sorozat fináléjában többször előfordul, hogy gyorsan váltogat a személyiségek között, elkezd többes szám első személyben beszélni, sőt, akár vitatkozik is önmagával – van olyan is, hogy térdre esik, és könyörögni kezd, hogy valaki segítsen rajta, ekkor már annyi személyiség, annyi motiváció ütközik, hogy nem képes kezelni. Bizonyos szempontból esetében a klánépítés párhuzama, illetve inkább inverze az, ahogy elemészti a lelkeket, hiszen nála nem azért kell próbát kiállni, hogy valaki csatlakozhasson, hanem azért, hogy önmaga maradjon - látjuk, hogy az erős lélek ellenáll, hiszen nem csak a halhatatlan Weismann, de Mikoto is képes kiűzni magából.
A Színtelen Királynak van egy állata, ez a róka, bár érdemes megjegyezni, hogy itt nem konkrétan az állatra utalnak – a karakter általános megjelenése egy kabukimaszk. Ez megint illeszkedik ahhoz, hogy nincs személyisége, nincs identitása, arca sincs, csak felvesz egyet. Sokszor előfordul az is, hogy a maszkok szétválnak, mikor például Weismann visszanyeri az emlékeit, úgy érzékeli, mintha rengeteg hatalmas rókamaszk magasodna fölé. A róka maga a ravaszság, a cselesség, a változékonyság miatt kapcsolódhat a karakterhez, de alapvetően én a maszk szimbólumot erősebbnek tartom. Meg lehet még említeni azt is, a Színtelen Király mindig a szemen keresztül támadja meg az áldozatait – finom, nagyon ügyes utalás arra a gondolatra, hogy „a szem a lélek tükre”, hiszen jellemzően, mikor látunk egy ilyen megszállást, a következő helyszínünk az aktuális karakter lelke lesz.
Fontos beszélni arról, hogy a legmélyebb empátiát, és bizonyos szinten a legnagyobb kötődést a karakter irányába Weismann mutatja, az ellentétpár. Amikor a saját lelkében ejti csapdába a Színtelen Királyt, először kijelenti, hogy szánja. Később is, szigorúan szólítja meg, de úgy beszél vele, mint egy gyerekkel („Én pedig az első király vagyok. A legidősebb király, fiam.”). A Seven Storiesban sejthető, hogy Totsuka halála után is ő maga, tudatosan vette fel a léghajójára, abban a hitben, hogy teljesen sérthetetlen. A Színtelen Király menthetetlen, és nincs kiútja, de Weismann egyetlenként felismeri ennek a tragédiáját.
A mester – Miwa Ichigen
Miwa Ichigen az előző Színtelen Király már említett módon, hiába kapcsolódik szorosan a fekete szín szimbolikájához is, nagyon sokban elüt utódjától. Csendes, titokzatos, szelíd lélek, aki tanít és nevel, törekszik a béke fenntartására, meglátja a szépséget az apró dolgokban. Harcol, de csak akkor, ha muszáj, és akkor is bölcsen. A jövőbelátó képességét jól használja, gyakorlatilag az egész első évad fő manipulátorának tekinthető annak ellenére is, hogy akkor már évek óta halott volt.
 |
| Miwa Ichigen a Seven Stories: BLAZE-ben |
Miwa Ichigen az útkeresést egy egészen új oldalról fogja meg – nem ő maga a kereső, hanem másokat segít benne. Ez vonatkozhat a klántagjaira, de vonatkozhat legalább ennyire a többi királyra, és környezetükre, bárkire, akinek szüksége van rá, és kéri a segítséget. Mikor Mikoto és Reisi először egymásnak esnek a BLAZE-ben, az Arany Király Ichigent keresi, hogy válassza szét őket. Kurou-t lényegében ő neveli, teljes mértékben felkészíti az első évad eseményeire, még a tőle kapott kardjának neve (Kotowari – ok) is utal arra, hogy a fiú pontosan mennyit haladt előre az identitáskeresésben az első királya útmutatása alatt. Senkit nem köt magához, senkit nem marasztal, a Circle Visionben az ő látomásképe az, aki aktívan beszáll a problémamegoldásba két volt tanítványával, és segíti őket abban, hogy ráébresszék a környezetüket az igazságra, és megtörjék az illúziót. Teljes toleranciával viszonyul az emberekhez, még ha valamit helytelenít, akkor is csak javaslatokat tesz, rávezeti az embert, hogy mi a helyes út. Bár kevés szerepe van, de tökéletesen rámutat, hogy minden jelképnek két oldala van – semelyik szín, még a fekete sem lehet tökéletesen rossz.
Az útkereső(k) – A klántag(ok)
Igen, a zárójel Yukarinak szól. Yukari zöld klántag, második évados, és ennek megfelelően a szerepe a cselekményben a nagybetűs káosz. Miwa Ichigen egyik alapképessége, hogy látja a jövőt, de a szárnyai alá vesz valakit, aki ellene fordul, és rengeteg kárt okoz. A srác eleve kidolgozatlan, lényegében a személyiségének tekintik, hogy a szépséget keresi, és ezért mélyebb jellemfejlődést nem is igazán kap – az egyetlen komolyabb szerepe, hogy elveri párszor Kurou-t, aki így szégyenében a konyhába kullog.
Kurouról viszont itt is beszélnünk kell, mert átmeneti állomásként töltött egy időt a Színtelen Klánnál, mielőtt az Ezüst Klán első embere lett – és nagyon lényeges, hogy ez a tartózkodás átmeneti. Ez a klán, Miwa Ichigen útmutatása egy állomás, egy fejlődési szakasz, ami nem végleges, de mindenképp szükséges. Ezt még Yukari is teljesíti, aki ugyebár a zöldeknél köt ki. Kurou egyben a szó legszorosabb értelmében Ichigen keze - a képessége maga is az, hogy egyfajta „asztrálkezet” használ, amivel meg tud fogni és emelni dolgokat, vagy akár bizonyos szinten módosítani a teret, összehúzni a házakat, védekezni támadások elől, de ezen túl ő az a végrehajtó is, aki által az előző Színtelen Király képes belenyúlni az aktuális eseményekbe, manipulálni az eseményeket, és legyőzni az utódját.
Egy kicsit a nevekről
Nem igazán tudtam, hová foglalhatnám be, egy-két említést leszámítva, így külön pontot szeretnék adni a beszélőneveknek, amik szintén elég szerves részét képezik a K-projectnek. Az írásjelek általában mindenkihez adnak egy illeszkedő jelentést, de emellett vannak utalások a színekre, szimbólumokra, vagy akár mitológiai elemekre. A továbbiakban pár szóban ezt szeretném kifejteni.
 |
| Weismann a Seven Stories openingjében |
Talán a legnyilvánvalóbb beszélőnév a két főszereplő, Shiro és Kurou esete. A „shiro” japánul fehéret, a „kuro” feketét jelent – Shiro esetén az utalás egyértelmű a színre, különösen, hogy az eredeti neve (Weismann) is tartalmazza a „Weis” (fehér) előtagot. Kurou neve egyrészt nagyon jól rájátszik arra, hogy ő is első ember, ennek megfelelően szükségszerűen ki kell egyensúlyoznia a királyt – ahol Weismann fehér, neki kicsit be kell hoznia a feketét. Másrészt egyszerűen az első klántagságára a Színtelen Klánnál is remek utalás. Kurou nevét tovább bontva kanjikra még megjelenik a „kutya” és az „őszinte” jele, így utalást teszünk mind az állatszimbólumára, mind a jellemére. Mindkét karakter esetén, ahogy az elemzés elején említettem, a megjelenésben is ott az itt lefestett szín, Kurounak fekete haja, sötét szeme van, és mindig fekete ruhákban jár, míg Weismann Shiróként fehér, eredeti testében világosszürke hajú, és a második évadban, már Ezüst Királyként az egyik kedvenc karakterdizájnom, hogy fehér ruhát visel. Érdemes még megemlíteni, hogy Adolf K. Weismann alapvetően biológus, és véletlenül futottam bele az interneten, hogy létezik egy August Weismann nevű biológus, aki az öregedés kutatásának neves alakja.
Egy fokkal bonyolultabb csak Misaki és Fushimi esete, akiknél, ahogy mondtam, egyértelmű utalások vannak a felcserél állatszimbólumokra a Yata vezetéknévvel, és a Saruhiko keresztnévvel. Ha Fushimi nevét jobban szétbontjuk kanjikra, kiderül, hogy a Saruhiko a majom tagon kívül tartalmazza a „hi”-t, ami annyit tesz, hogy „összevet, versenyzik”, és az „ko”-t, ami öreget jelent. A Fushimi első tagja a meghajol, elbújik jelentésű kanji (nagyon szépen utalhat a háttértörténetére), míg a „mi” az ötlet, a remény, amely két tag tökéletesen lefesti az utat, amit a karakter bejár. Misaki esetén a keresztnév inkább humorforrás (a Misaki jellemzően női név, a Lost Small Worldben például Aya a „randijukon” azt hazudja az anyjának, valójában egy barátnőjéhez megy), a kanjik jelentése is „szép” illetve „virágzás”. Amire esetleg utalhat, hogy, ahogy a karakternél kifejtettem, nagyon kedves lélekről van szó, hiába a vadság, a harciasság, ami a vörös színnel automatikusan érkezik. Egyben viszont, ha más írásmódot választunk a Misaki egy mitológiai utalássá válik. Magyarul előőrsre lehetne szó szerint fordítani, de én inkább őrszemnek, vagy hadvezérnek mondanám a jelentést – a japán mitológiában a misakik erős istenek segítői, hírnökei voltak. Yatagarasu ilyen alárendeltje volt Susanoo-o-Mikotónak, akinek a neve látványosan összecseng a történetben szereplő Vörös Királlyal. Ha továbbvisszük az analógiát, Saruhiko neve is összecseng egy mitológiai figurával, Sarutahiko-val, akit a válaszutak isteneként tisztelnek a Shinto vallásban, és a császárhoz való hűséghez is kötik. A története szerint neki kellett felügyelnie az utat ég és föld között, és legendásan komolyan vette a feladatát. Maga az, hogy az utak és a válaszutak istene, nagyon jól összeköthető Fushimi árulásával és útkeresésével, míg a hűség és a feladat komolyan vétele a jelleméhez passzol.
 |
| Mikoto a Seven Stories openingjében |
Mikotót már említettem, a legerősebb kötődése a mitológiai Susanoo-hoz van (Naruto rajongók felkaphatják a fejüket). Nem csak a keresztneve, de a vezetékneve (Suoh) is összecseng vele. A Mikoto önmagában nemeset, és emelkedettet jelent, ez mind a királyszerepre utalhat, mind arra, hogy, ahogy a karakternél is kifejtettem, Mikoto alapvetően nagyon pozitív személyiség. A vezetékneve két kanjiból tevődik össze, az egyik a kör, a másik a védelem, ellenállás – ez nagyon jól utalhat mind a Vörös Klán zárt, szoros közösségére, mind Mikotó erősen védelmező jellemére. A mitológiai Susanoo ugyan nem tűz, hanem viharisten, de igaz rá, hogy nagyon hirtelen haragú, ami illeszkedik a Vörös Királyhoz. Erősen rivalizált a húgával, a főistennő Amaterasu-val… a rivalizálásuk erősen összeköthető Mikoto a Kék Királlyal való konfliktusával. Amaterasu neve ugyan nem utal Reisire – és nem is lehetne, mivel a karakter napisten – de az egyik fontosabb történet, ami a versenyzésüket festi le, amikor Susanoo-nak el kellett hagynia a mennyet, de a búcsúzását a húga nem érezte őszintének. Susanoo ekkor felajánlott egy kihívást, hogy bebizonyítsa, nincs hátsó szándéka – elvettek egy-egy tárgyat egymástól, és abból isteneket és istennőket teremtettek. Amaterasu ekkor hozta létre a három Munakatát, a tenger istennőit – ezek már egyértelműen kötődnek a kék színhez, és ha visszaemlékezünk, a SCEPTER 4 szimbólumán is ott voltak a hullámok. Susanoo, mikor tényleg elhagyni kényszerült a mennyet, az Izumo tartományba ment (Kusanagi keresztneve – és a HOMRÁnak is ő biztosítja a főhadiszállást), és később megmentett egy Kushinada hercegnő nevű lányt (Anna vezetékneve Kushina, és bár a háttértörténetéről nem sokat tudunk, az biztos, hogy Mikoto és a klánja Strainként vették magukhoz. Egyben többször nevezik a Vörös Klán „hercegnőjének” is, tovább erősítve az analógiát). A mitológiában Susanoo-nak két kardja van – az első a Totsuka penge, a másik pedig a Kusanagi, vagyis a kardok nevei pont az első két klántagjával csengenek össze.
 |
Reisi a Seven Stories openingjében
|
A mitológiai jelentésen túl Reisi nevét is érdemes tovább bontani… a Reisi szó egyben lefordítható úgy mint „illendőség, illem”, vagy úgy, hogy „uralkodik”, nagyon egyértelműen utalva mind a karakter jellemére, mind a pozíciójára. Ha szétszedjük kanjikra, akkor a „rei” kanji jelenthet tisztelgést, ceremóniát vagy köszönetet, a „si” pedig igazgatót, vezetőt, képviselőt. A Munakata is szétszedhető az „eredet, esszencia”, és a „szobor, alak” szavakra, amelyek mind köthetők valamilyen szinten a karakterhez.
Awashima esetén a keresztneve a Seri két kanjiból áll, az első a világ vagy társadalom szóra fordítható, a másik pedig fegyelemre vagy logikára. A két szó nagyon jól leírja a klánban betöltött kettős szerepét is. A neve szintén lehet mitológiai utalás is… egy Suseri nevű hercegnő segített a férjének, aki az Izumo szentély egyik istene volt, hogy kiállja Susanoo próbáit. Ez utalás lehet a Kusanagival való kapcsolatára is. Awashima-no-kami pedig japánban a nőket megáldó istenség volt, ez könnyen köthető ahhoz, hogy Awashima a sorozat kevés női karakterének egyike, aki egyrészt magas rangot ért el, másrészt pedig az archetipikusan női jellemzői azok, amik lehetővé teszik, hogy jól betöltse a kiegyensúlyozó szerepkört a Kék Klánban.
Fontos még tovább beszélni Totsukáról is, mert neki a nevének triviális jelentésén túl, ha kicsit beleássuk magunkat a mitológiába, további részleteket találhatunk. Azon túl, hogy Susanoo kardja egy Totsuka penge volt, egy másik történetben is megjelenik – mikor Izanagi menekült az alvilágból, a támadóit egy Totsuka pengével tartotta vissza, egészen addig, amíg ki nem ért a Hirasaka hegyre, ami az emberi és az alvilág határa. Totsukát a Színtelen Király egy Hirasaka nevű épület tetején gyilkolja meg. Ez egyrészt nagyon jó utalás a Színtelen Király mitologikusan negatív figurájára, másrészt utalhat Totsuka pusztulást visszafogó szerepére… de kicsit szomorú belegondolni, hogy mikor Izanagi eltette a kardját, ő megmenekült, mikor pedig Totsuka pusztítást visszafogó tevékenysége véget ért, a védelmezett belehalt.
Konklúzió – Ki a jó király?
„Tudod, hadnagy, én tényleg azt hittem, a munkám békét hoz majd. De most már rájöttem, a hatalom, amit létrehoztam, valójában magányossá tesz. Hiába veszik körül őket hatalmas klánok, a királyok mind egyedül járják az útjukat.” – Weismann a királyokról
Most, hogy ennyit gondolkodtunk a hatalomról, annak szimbólumairól, az emberekről, akik mögötte állnak, most már igazán van valami képünk arról, hogy ki kezeli jól ezt a hatalmat, nem igaz? Nos, a K-project talán legvalódibb gondolata, hogy soha nem mondja meg nekünk, ki a jó király. Hiszen lehet valaki erkölcsileg tökéletesen tiszta, ha passzív. Helyezheti mindenek felé az embereit, ha összeroppan a nyomás alatt. Lehet bármilyen intelligens, ha nem látja az embert. Csupán két konklúzió van – az első, hogy akárhogy viszonyul a hatalomhoz, akármik a céljai, akármilyen ember, a király mindig egyedül van. Egyedül van a kétségeiben, a kötelességeiben, az érzelmeivel és az ambícióival, amiket senki nem fog megérteni.
Akik pedig nem a hatalmi pozícióban állnak, hanem követnek, egyetlen dolgot tehetnek – döntenek. Kiválasztják, ők kiben tudnak hinni, kit tudnak követni, és követik, mert nincs olyan, hogy a vezető tökéletes. Úgyhogy kicsit rá is kontráznék a konklúzióra, visszatekintve a bevezetőnkre… ha egy pillanatra Damoklész helyére képzeljük magunkat, akarná még bárki a király szerencséjét?
Valentine Wiggin
Megjegyzések
Megjegyzés küldése