Top 10 kedvenc karakter 2019.
2019-ben arra jutottam, azzal ünneplem a blogom születésnapját, hogy felelevenítem a Top 10. kedvenc karakter bejegyzésemet, csak egy erősen bővített változatban. Egyrészt, gyakorlatilag nem Top 10, hanem Top 20 ez a lista... mert külön vettem a két nemet. Másrészt pedig immár nem csak science fictionök szereplői kaptak helyet, hanem versenybeszálltak fantasy szereplők, animék és videójátékok hősei is, így egy sokkal szélesebb skálából válogattam ki - a teljesség igénye nélkül - kedvenc hőseimet. Egyúttal pedig kicsit masterpost jellegű is lett az egész, mert ezzel a bejegyzéssel ragadtam meg az alkalmat, hogy összegyűjtsem minden olyan munkámat, amelyben ezek a szereplők előkerültek.
Következzen először a Top 10 kedvenc női karakterem:
1. Mara Acoma (Birodalom-trilógia)
Mara, amikor feltűnik a Birodalom Leánya elején, még nem tűnik igazán izgalmasnak. Már-már YA-ba illő belépője van – hirtelen beletaszítják a vezetői szerepbe, amiben először könnyű elhinni, hogy nem fog boldogulni, hiszen csak egy kamaszlányról van szó, aki látszólag egyáltalán nem felkészült a feladatára. Mara azonban nagyon rövid idő alatt stílust vált, és elkezdi bebizonyítani, hogy az esze, és az ambíciói is messze túlszárnyalják az erőteljesen férfiközpontú társadalom bármely ellenkező nemű tagját, és mikor végre meg tudja ragadni, és irányítani a cselekményt, többé ki sem engedi a kezéből. Manipulál, vezet, gyorsan reagál az eseményekre, gyakran félelmet kelt nála jóval nagyobb hatalmú férfiakban is. A történet világa a feudális Japán intrikus környezetén alapul, és Mara itt rendkívül otthonosan mozog – volt, akitől hallottam, hogy gyakran könyörtelen, és a nála sokkal alacsonyabb rangú emberek életét nem tartja a sajátjával egyenrangúnak… ez mind igaz, de saját kultúrájában értelmezve abszolút érthető. Japán szigorú hierarchiájához illik, hogy egy úrnő tényleg úrnő maradjon, és sok szempontból mások felett állónak érezze magát, ahogy az is, hogy az egyéni életre másképp tekint. Később alakul persze a szemlélete, sokat és sok szempontból változik, de maga a stílusa sosem vész el, végig egyedi marad, egy ritka és izgalmas archetípus képviselője. Éppen ezért, bár nem tartom papírforma szerint tökéletesen megírt figurának, vannak olyanok a listán akiknek a fejlődéstörténete dramaturgiailag jobb, a személyisége komplexebb, én bátran odaadom neki a kedvenc női karakterem címét.
2. Szonmi-451 (Felhőatlasz)
Szonmi-451 egyike azon karaktereknek, akik helyükön maradtak az évekkel ezelőtti toplista óta. Változatlanul kitartok amellett, hogy a Felhőatlasz film legnagyobb hibája volt, amit ezzel a karakterrel csinált – míg a regényben egy erős, cinikus, határozott, kiugróan intelligens nőről van szó, aki átlátja a manipulációkat, és reális képe van a saját sorsáról, addig a filmben egy sokkal érzékenyebb, gyengébb, irányíthatóbb figurát mutatnak be, aki, ha van is esze, kevésbé használja. Szonmi minden létező szempontból hátránnyal indul. Klón, gyakorlatilag rabszolga, nincsenek önálló gondolatai, nincsenek jogai, nincsen előtte semmi, csak a kijelölt, élhetetlen életút. Mikor azonban felébred a kíváncsisága, tanulni kezd, megjelennek az első kételyei a világával kapcsolatban, korábbi társaival ellentétben ő nem bukik el, nem lázad hangosan, hanem okosan és türelmesen vár és figyel – amikor pedig lehetősége van, odacsap, és az egész világra hatást gyakorol a döntéseivel. Mindig, mindenki azt hiszi, hogy irányítja, még azok is, akik felemelték, és kihozták a szolgálói szerepkörből, de Szonmi szellemileg teljesen független. Nagyon szomorú sorsú karakter, de példaértékű az útja, így egyértelmű helye van a toplista élén.
A korábbi toplista idején írt karakterelemzésem róla: KATT
3. Ahsoka Tano (Star Wars)
Noha csak harmadik helyet kapott, de a listán Ahsoka az, akit leginkább példának mernék állítani írók elé, hogy hogyan kell megírni egy karakter életútját. A Star Warsban mindig voltak erős nők, Leia is, Padmé is felkapták a lézerpisztolyt, Rey a fénykardot is, de egyiküket sem tartom igazán kiemelkedően megírt női karakternek. Van tartásuk, némi karakterfejlődésük is, de önmagukban nem tudják elvinni a cselekményt. Ahsoka ellenben van annyira kidolgozott, és annyira változó személyiség, hogy bátran felépíthető köré egy történet.
Amikor megismerjük, a Klónok Háborúja sorozat elején, szószátyár, kicsit idegesítő, nagyon hiperaktív kamaszlány, elképesztő bizonyítási vággyal, és gyakran túlzott önbizalommal – néhol nagyon hasonlít mesterére, Anakinra, aki mellé padawanként beosztják. A sorozat során a páros kölcsönösen tanítja egymást, és Ahsoka sokszor többet fejlődik és érik, mint Anakin maga. Meglátja a nehézségeket a világban, realizálja, mit jelent a háború, rengeteget erősödik, többször szembesül a saját személyiségének problémásabb, sötétebb oldalával, végül pedig egy hatalmas pofont kap, teljesen csalódik a Jedi Rendben, és kissé a mesterében is. Ahelyett azonban, hogy összetörne, megint megtalálja az útját, egyedül, a saját harcait vívva, amikor pedig visszatér, nem egyszerűen harcos, vagy vezér, hanem már a mesterszerep felé kacsingat. Túllép a határain, megbocsát másoknak és önmagának, bölcs, megfontolt és nyitott lesz, ráadásul teljesen megtalálja az egyensúlyt – nem utasítja el sem a sötétséget, sem a fényt, hanem tisztában van a szerepükkel a világban. Lehet benne hinni, lehet neki szurkolni, át lehet érezni a küzdelmeit. Nagyon bízom benne, hogy egy nap ő is bekerül a filmes univerzumba (és erre már vannak utalások), mert megérdemelné, hogy a Star Wars rajongók az animációs sorozatokon túl is megismerjék.
4. Alia Atreides (Dűne)
Alia szintén megjelent az előző Top 10 listámban is, és nem vesztette el a helyét. Amikor egy barátom megkérdezte, melyik filmet vagy könyvet tartom annak, ami legjobban leírja a női lelket, habozás nélkül vágtam rá a Dűnét – annyi féle, annyi szerepet betöltő női karaktert mutat, hogy jóformán minden lehetséges típust lefed. Alia önmagában rengeteg szerepet felvesz – testvér, papnő, vezető, kamaszlány, harcos, társ, bölcs, és gonosz egyszemélyben. Már gyerekként is jellegzetes, frappáns, szerethető stílusa van, kilóg a környezetéből, koravén személyisége miatt nincs helye a saját korosztályában, de annál nagyobb szerepet kap a cselekmény előregördítésében. Tinédzserként egyesíti ennek a koravén szemléletnek a fájdalmát, egy szeretett testvér szenvedése majd elvesztése miatti küzdelmeket, és az olyan kamaszosan egyszerű problémákat, mint az első szerelem, és emiatt is igaz, hogy végig nem távolodik el az embertől, sőt, én személy szerint oldalról oldalra egyre inkább együtt tudtam vele érezni. Duncan Idahoval talán az egész széria legszebb szerelmi szálát kapják (a Valentin-napi projekthét kedvenc párosai között is helyet kaptak, a sci-fi kategória nyerteseiként), és mikor Alia története végül tragédiába fordul, az bosszantó és fájó az olvasónak, mert akármilyen elkerülhetetlenül haladt efelé a végkifejlet felé, többet és jobbat érdemelt volna.
A korábbi toplista idején írt karakterelemzésem róla: KATT
5. Yeesha (Myst)
Yeesha a Myst karakterek közül egy kevésbé kedvelt figura – az ötödik játék, illetve az URU főhősnője, a széria krisztusi karaktere, az első négy játék főhősének, Atrusnak a lánya. Meglehetősen tragikus jellemű, kicsit Antigonéra emlékeztető hősnő, akin lecsapódik a teljes családja bukásainak és hibáinak következménye, neki pedig el kell viselnie ezt, és megoldást kell találnia, hogy mind önmagát, mind az apját, mind a népét megszabadíthassa. Nem jár mindig sikerrel, újra és újra elbotlik, sokszor a háta közepére sem kívánja a messiási szerepet, de végül eljut oda, hogy megszerzi a szükséges bölcsességet, alázatot és bátorságot, és mikor egy idegentől, a játékostól megkapja a segítséget, ami ahhoz kell, hogy végre elindulhasson az útján, többször már nem téved. A fejlődésének nagy részét nem kísérhetjük figyelemmel, csupán emlékekből, feljegyzésekből, a kiindulási pontból és az eredményből ismerhetjük meg Yeesha küzdelmeit és személyiségét, de ahhoz ez is elégnek bizonyul, hogy egy végtelenül emberi, és ezáltal nagyon szerethető figura rajzolódjon ki.
Előkerült a Myst elemzésemben: KATT
Illetve van róla egy fanfiction-öm: KATT
6. Korra (Korra legendája)
Ahsoka mellett talán Korrát mondanám annak a karakternek a listán, aki példaként állítható, hogy hogy is kell karakterfejlődést írni. Nem lineáris a fejlődése, egyszer előre lép, másszor vissza, és a bukásait sokszor nem is a pofonok, vagy a szenvedés okozza, hanem pont a nagy sikerek, amik miatt elbízza magát. Kezdetben forrófejű, meggondolatlan, nagyszájú tinilány, tele energiával, aki azonban sokszor pont azoknak okoz fájdalmat, akik jót akarnak neki, abban bízik meg, akiben nem kéne, kapkod, és egyik hibából a másikba esik. Lassanként azonban, tévedéseken, sérüléseken át, mesterek és barátok segítségével, de a végső lépéseket mindig egyedül megtéve egyre magasabbra jut. A forrófejűsége, és az energiája nem vész el, harcos marad, aki nem fél kiállni az igazáért, de megtanulja az alázatot, megtanul nyitni mások felé, együttérezni, pont azért, mert ő is keresztül ment sok nehézségen. Megtanítja az embert a viszontagságok szerepére, arra, hogy merje keresni önmagát, és merjen hibázni, mert úgy juthat előre, úgy válhat többé, mint aki volt, és egyben arra is, hogy a tanulás, a haladás sosem ér véget, mindig van egy újabb lépcsőfok, mindig lehet többet tanulni.
7. Ymir (Attack on Titan)
Ymir nem azonnali kedvenc volt a szériában – amikor feltűnik, kimondottan ellenszenves. Önzőnek, cinikusnak, rosszindulatúnak hat, látványosan csak a saját élete és jóléte érdekli, egyedül Christával, egy másik kadétlánnyal törődik, egyelőre ismeretlen okokból. Később azonban újra és újra önzetlen döntéseket hoz, egyre nagyobb káoszba keveredik, és a múltjára is fény derül… utcagyerek, akit messiássá emeltek, és annak ellenére választotta, hogy kiáll a népe mellett, és ha kell, meghal értük, hogy lehetősége lett volna menekülni – pusztán, hogy adjon egy kis reményt, egy kis bátorságot az embereknek, a legnagyobb sötétség közepén. Az erőteljes holokauszt párhuzamot is leginkább az ő szemén keresztül látjuk, aki végigéli, és végigszenvedi mindazt, amit az eldiai néppel művelnek, miközben a történet főhőseinek szigetén az óriások ellen folyik a harc. Láthatjuk, hogy miután megszabadul, miért dönt úgy, hogy szeretne „önmagáért élni”, de éles helyzetekben hogyan zuhan vissza abba az önfeláldozó szerepbe, amit vállalt. Ymir a bátorság és az altruizmus egyik legszebb példája, így vitathatatlanul itt a helye a listán. Egyben pedig érdemes megemlíteni azt is, hogy szerintem egyike a legjobban kezelt LMBT karaktereknek, akikkel a sorozatokban, filmekben, könyvekben találkoztam – az, ahogy a saját leszbikusságát kezeli, ahogy reagál, mikor valaki gúnyolódna vele, az tökéletesen bizonyítja, hogy mennyire ismeri, és mennyire megtanulta elfogadni és szeretni magát annak ellenére is, hogy mindig a kisebbséghez tartozott, és mindig elítélték azért, aki.
8. Kusanagi Motoko/Őrnagy (Páncélba zárt szellem)
Motoko az egyik legikonikusabb anime főhősnő, így valószínűleg nem sokaknak kell bemutatni – valahogy képes egyesíteni a személyiségében a tudósokra és filozófusokra jellemző mély kíváncsiságot és nyitottságot egy veterán nyomozó szigorával, határozottságával és esetenként keserűségével. Kiborgként, akinek jóformán csak az agya emberi, rengeteg egzisztenciális kérdéssel szembesül, és mer is kérdezni, de szkeptikusan áll a válaszhoz. Elgondolkodik a saját szerepén, saját helyén a világban, de nem szenved jobban a helyzetén. A dinamikája a társával, Batou-val nagyon szerethető, ő maga pedig hiába válik egyre furcsábbá, talán mondhatjuk, hogy egyre embertelenebbé is a film során, mégis valahogy végig kapcsolatban marad a nézővel, képesek vagyunk a szemén keresztül látni, érezni amit ő. Ezt nagyon kevés karakter esetén mondhatom el, így egyértelműen bebiztosította a helyét a listában.
9. Jane (Végjáték)
Még egy ismerős arc, aki már az oldalkezdéskor is a kedvenceim táborát erősítette. Jane a Végjáték második részétől, a Holtak Szószólójától csatlakozik be a történetbe és szerintem egyike volt a legjobb újdonságoknak. Frappáns stílusa, világbajnok szarkazmusa, és mellé egy, a hálózatban jóformán mindent érzékelő mesterséges intelligenciához méltó esze van. Gúnyolódása, játékossága hibátlanul ellensúlyozza a széria főhősének, Endernek melankolikus, sötétebb gondolatvilágát, újra és újra mosolyt csalva az olvasó arcára, miközben gyakorlatilag létfontosságú a cselekmény szempontjából. Neki is megvannak a dilemmái, saját létezését, születését, szerepét tekintve, hiszen gyakorlatilag egy testetlen program, de végig meg lehet érteni, és végig lehet szurkolni neki, hogy megtalálja önmagát, és elfogadják mások is. Enderrel azon túl, hogy nagyon jól kiegészítik egymást, kezdetben szép és bájos, később kicsit szívszorító a barátságuk, Miroval pedig egy aranyos, teljesen a belsőre, és nem a fizikai vonzalomra épülő szerelmi száluk alakul ki, ami a kölcsönös megértésen, és egymás támogatásán alapul – Jane útját, kapcsolatait, nehézségeit is jó és inspiráló követni.
A korábbi toplista idején írt karakterelemzésem róla: KATT
10. Philippa Georgiou (Star Trek: Discovery)
Antihőssel kezdtünk, antihőssel zárunk, egyben az egyik legújabb taggal is a listán. Georgiou-nak két arca van a Star Trek: Discovery- ben: mikor megjelenik, igazi hős. Megbízható, tiszteletreméltó kapitány, kiváló mentora az elsőtisztjének (egyben a sorozat főhősnőjének), Michael Burnhamnek, gondolkodás nélkül esélyt kínál a törzsi kultúrából elszabadulni próbáló, zseniális elméjű Sarunak, inspiráló a hozzáállása, a lelkesedése, a nyitottsága. De sajnos nagyon keveset látunk ebből a szereplőből: majdnem a széria legelején meghal, súlyosan traumatizálva Burnhamet. Ugyanakkor Georgiou karrierje messze nem ér itt véget. Az első évadban a Discovery egy félresikerült térugrás eredményeképpen a tüköruniverzumban köt ki, ahol minden a visszájára fordul – a jók gonoszok, a gonoszok jók, a szerethető, hősies kapitány pedig az emberi birodalom totális diktatúrát fenntartó császára. Egyetlen dolog nem változik: ez a verzió is lányaként szereti a főhősnőt. Mikor pedig Michael döntésének köszönhetően permanensen a mi világunkban ragad, pontosan ez az érzés tartja a főhősök oldalán. Georgiou okos, cinikus, eltökélt, sokszor kegyetlen és veszélyesen ambiciózus, de becsületesnek és végletekig hűségesnek mutatkozik, ha Michaelről van szó. Bár igyekszik fenntartani a látszatot, ezt a törődést a szereplőgárda többi tagja is érzékeli, és ez az, ami lehetővé teszi, hogy a második évadban állandó karakterként, és a Discovery közösségének tagjaként működjön. Szürkeárnyalatos figura, de mégis, sok valódi hősnél jobb példát mutat a szeretet erejére. Emellett pedig gyakorlatilag állandó humorforrás, a legjobb megjegyzések az ő száján buknak ki, nem sajnálja a referenciákat sem, láthatóan kedveli a pletykákat, és néha kicsit összezavarja a legénység néhány tagját, csak úgy a vicc kedvéért. Abszolút megérdemli a helyét.
Természetesen ez a lista nem írja le az összes olyan női karaktert, akit inspirálónak találok, vagy közel áll hozzám, de ha mindről írnék, valószínűleg sokkal több bejegyzés kellene… így álljon itt egy rövid felsorolás, a Top 10-ből kicsúszott, de attól még fontos üzenetet közvetítő, szerethető figurákról:
Mado Akira (Tokyo Ghoul), Lin Beifong (Korra legendája), Michael Burnham (Star Trek: Discovery), 7/9 (Star Trek: Voyager), GLaDOS (Portal), Olga (Őrség), Arina (Őrség), Toph Beifong (Avatar: Aang legendája), Liara T’Soni (Mass Effect), Tali’Zorah vas Normandy (Mass Effect), Jane Shepard (Mass Effect), Meetra Surik (Star Wars), Kreia/Darth Traya (Star Wars), Jyn Erso (Star Wars), Assaj Ventress (Star Wars), Niobé (Mátrix), Siona Atreides (Dűne), Nona (Death Parade), Hanji Zoe (Attack on Titan)
A nők után pedig következzen a második szekció, a tíz kedvenc férfi karakteremé...
1. Andrew „Ender” Wiggin (Végjáték)
A legutóbbi toplistán már megjósoltam, hogy szinte biztos vagyok benne, Ender tartani fogja ezt a helyet. Nagyon sötét sorsú, de végtelenül megérthető és szerethető figuráról van szó… egyszerre intelligens és mélyen empatikus, karizmatikus, de teljesen zárkózott. Ki tud állni vezetni egy csapatot, el tudja érni mások bizalmát és csodálatát, de soha, senkinek nem nyílik meg igazán. Ahogy korábban is jellemeztem, az első kötet, a Végjáték után – ahol borzalmas bűnöket követ el mások manipulációinak hatására, csupán tizenkét évesen – ő válik azzá a veteránná, aki soha nem gyógyul meg igazán, sosem válik normális emberré. Az egész élete rámegy arra, hogy vezekeljen, hogy próbálja valamennyire helyrehozni a tetteit, és ezért mindent hátrahagy. Tűri, ha belerúgnak, akár lelkileg, akár fizikailag, megfosztja magát az emberi kapcsolatoktól, önkéntes száműzetésben marad még akkor is, amikor látszólag van esélye egy közösség részévé válni: a környezete felismeri, hogyan különíti el magát, hogyan zárkózik el tőlük is. Arra, hogy Ender pontosan mennyire lelki roncs, kiváló utalást jelent, hogy szerintem ő legsírósabb férfi karakter, akivel valaha találkoztam a világirodalomban. Csak a Holtak Szószólójában tizenötször sírja el magát (egyszer megszámoltam), gyakran egészen apróságokon, de annyira átérezhető, hogy lelkileg mennyire lecsökkent a teherbírása, hogy az embernek csak nagyon kivételes esetekben jut eszébe nevetni ezen az egyébként végtelenül abszurd tényen. Miközben azonban folyamatosan szenved, és sokszor már inkább saját választásból, mert a világ már nem haragszik rá, elképesztő nyitottsággal és megértéssel fordul mindenki felé. Akárki keresi meg, képes segítséget nyújtani, képes szeretetet, megértést és reményt adni, miközben neki magának alig jut. Az intelligenciája fantasztikus, de nem az adja az igazi erejét, és nem az teszi igazán különlegessé, hanem az, ahogy ezt az empátiával kombinálja. És érdemes megjegyezni, hogy a karakterében rejlő rengeteg melankólia és sötétség mellett, van egyfajta szerethető pimaszsága és kíváncsisága is, mer megszólalni, mer kérdezni ott is, ahol könnyen bajba kerülhet miatta, ez pedig sokszor felbosszantja a környezetét, és rengeteg humoros jelenet forrása. Egyszemélyben igazolja saját leghíresebb kijelentését – akit megértesz, szükségszerűen megszereted – mert a Végjáték széria annyira részletesen bemutatja a személyiségét, a látásmódját, az érzéseit, hogy egy idő után egyszerűen képtelenség nem kedvelni.
A korábbi toplista idején írt elemzésem róla: KATT
Róla írt fanfictionöm: KATT
2. „L” Lawliet (Death Note)
L nagyon sokáig versenyben állt az első helyért is, de Ender végül tartósabb és erősebb kedvencnek bizonyult, kiszorítva a különc nyomozót. Mindenesetre a dobogó második fokát így is sikerrel elvitte a férfiak között. A Death Note anno az első anime volt az oldalon, ahogy ezt több hasonló témájú bejegyzésnél is megemlítettem, és lényegében ez volt az a karakter, aki meggyőzött arról, hogy érdemes folytatni. Noha messze nem makulátlan figura, és többször is tesz erkölcsileg erősen megkérdőjelezhető dolgokat, mégis a főszereplő zuhanása mellett, a főbb karakterek közül azon kevesek egyikének tekinthető, akinek megmaradt a morális tartása. Gyakorlatilag nem lehet megkísérteni, és noha az autizmusa miatt súlyos nehézségei vannak a természetfeletti ellenfelek elfogadásával és értelmezésével, mindenek felett állónak tartja az igazságot, hajlandó annak érdekében a saját világképét is módosítani. Krisztusi karakterként a megbocsátás és bizonyos szempontból a barátság üzenetét hordozza – a bukásában nagyon nagy szerepet kap az is, hogy sosem viszi be a végső ütést, mindig visszatáncol, mindig próbál segítséget és jószándékot mutatni a főszereplő Light felé, aki eddigre már régen elveszett. Emellett neki is van egy humoros oldala, furcsaságai, egyedi gondolkodásmódja, és barát-ellenség dinamikája Lighttal rengeteg jópofa pillanatot eredményez, a legviccesebb és aranyosabb jelenetek a szériában hozzá köthetők. Szintén megjegyzem, az angol szinkronja, Alessandro Juliani is fantasztikus munkát végez, a játéka sokat hozzátesz ahhoz, hogy ez a figura igazán emlékezetes maradjon.
Előkerült a Death Note, és a Death Note – Asztrológiai szempontból elemzésemben, illetve a 2017-es filmről írt kritikámban: KATT, KATT, KATT
Megjelent egy fanfictionömben: KATT
3. Spock (Star Trek)
Spock szintén tartja a helyét, már évekkel ezelőtt is stabilan a dobogó harmadik fokán állt. A Star Trek nagy kedvencem, és mondhatom, hogy ez a karakter már a legelső élményeim során a sorozattal belopta magát a szívembe, azóta pedig, ahogy minden filmmel és sorozattal tovább mélyítik a jellemét, csak egyre jobban sikerült megkedvelnem. Az eredeti sorozat egyik főhőse, Kirk kapitány félig ember, félig vulkáni elsőtisztje, aki magát teljes mértékben vulkániként azonosítja, és viselkedésével is igyekszik ezt alátámasztani. Minden helyzetben a logikára támaszkodik, csak kivételes esetekben hazudik, szigorúan követi a szabályzatot, és igyekszik elhitetni a környezetével, hogy nincsenek érzelmei. Azonban a történet során Kirk leghűségesebb barátja, kapitányként és elsőtisztként mindig számíthatnak egymásra, és nyilvánvaló, hogy bármikor feláldoznák az életüket a másikért. A Discovery-ben jobban belelátunk a fogadott nővérével, Michael Burnhammel való kapcsolatába is, akivel egymásra támaszkodva próbálnak boldogulni a vulkáni közösségben, ami mind az embert, mind a félvért kinézi, de végül szomorúan elsodródnak egymástól, és felnőtt korukig nem tudják helyreállítani a kapcsolatukat. Spock végig, minden történeten át harcos marad – nem tűri az őt ért támadásokat, nem fogadja a pofonokat, hanem visszaüt, hol az eszével, hol cinizmusával, hol fizikailag. Aktívan keresi a helyét a világban, aktívan formálja a sorsát, makacsul kitart a nézetei mellett, és inspiráló nézni mind ezt a fajta szemléletet, mind azt a tényt, hogy az Enterprise legénységében végül megtalálja azt a közösséget, ami tökéletesen elfogadja, tiszteli és szereti.
A korábbi toplista idején írt elemzésem róla: KATT
Előkerült több kritikámban, a legújabbak közé a Star Trek – Mindenen Túl tartozik: KATT
4. Aira (Metamorfózis: Andrej és a Föld Zarándokai) és holtversenyben Ichinose Guren (Owari no Seraph)
Eredetileg ők két külön helyezést foglaltak volna el, de rájöttem, hogy – ahogy meg is említettem az egyik linkelt elemzésben – a két karakter gyakorlatilag ugyanaz két különböző világban, tehát sehogy nem tudnám őket sorba rakni. Mindketten főállású manipulátorok, de azok a fajták, akik sokszor maguk sem tudják egészen, mit is akarnak. A főhős útját egyengetik, közben azonban kiderül, ők maguk százszor sérülékenyebbek nála, mert mind a jellemük, mind a múltbéli hibáik sok problémát rejtenek. Mindkettő intelligens, kitartó, megbízható, de radikális, egyedi szemléletű lázadó jellem, aki azonban a társadalom legmeghatározóbb tagjai közé tartozik. Mindkettejük történetének meghatározó része egy régi szerelem, ami a saját hibájukból ért tragikus véget, ezáltal folyamatosan kísérti, és lassan felőröli őket, de amit nem is próbálnak feldolgozni. Gyakorlatilag vállalják, hogy inkább tönkremennek benne. Mindkettejüket jellemzi egy lazább, nyersebb, szarkasztikusabb stílus, és egyfajta fogadott apuka szerep valamelyik főszereplő felé. És szomorú kimondani, de mindkettejük története sodródik affelé a pont felé, amikor sem a saját személyiségük ellentéteit nem tudják többé kiegyensúlyozni, sem a múltban eltemetett hibákat rejtegetni, és elkerülhetetlen az összeomlás – csak a főszereplőn múlik, hogy vissza tudnak térni, vagy teljes lesz a bukásuk. Kissé komikus megjegyezni, hogy a gyakorlatilag tökéletesen átfedő, szerethető jellem, és érdekes történetszál mellett a negyedik helyezettek hasonlóságai olyannyira erősek, hogy a kinézetük is, leírás alapján gyakorlatilag megegyezik… mindketten lila szemű, sötét hajú, magas figurák. Ugyanakkor, akármilyen viccesnek is találom a párhuzamot, az Owari no Seraph esetében tulajdonképpen nagyon pozitívan éltem meg – mikor felismertem, hogy Gurent már ismerem a Metamorfózis trilógiából, csak nőtt a lelkesedésem a sorozat iránt. Jól esett egy ismert és szeretett figurát látni.
A korábbi toplista idején írt elemzésem Airáról: KATT
Aira előkerült még az Andrej és a Föld Zarándokai nosztalgiakritikámban: KATT
Guren pedig előkerült az Owari no Seraph elemzésemben: KATT
5. II. Leto Atreides (Dűne)
Leto újonc a listán, de inkább megbékélnem kellett a karakterével, mint megszeretni – belelátni a jellemébe, elfogadni, hogy miért szerethető rengeteg nagyon antipatikus tulajdonsága ellenére. A rövid válasz: azért, mert ez a karakter messze a legbátrabb, és az egyik legaltruistább személyiség a listán. Ymirhez hasonló abban, hogy úgy lett messiás, hogy nem kérte, nem annak született, nem kellett volna annak lennie, hanem eldöntötte, hogy az lesz. Mivel az apja retteg ettől a feladattól, és attól az áldozattól, amit követel tőle, Leto az, aki összeszorítja a fogát, és azt mondja, hogy márpedig valakinek meg kell tennie, és bár szenved és fél, és ezt látjuk is, de végigcsinálja. Ötezer évig él, zsarnokként tekintenek rá, folyamatosan tartania kell a következő késtől a hátában, és nincs olyan, akiben maximálisan megbízhatna, ráadásul a halál sem jelent számára megnyugvást, mert a tudata ezer darabra törik, de nem halhat meg igazán. Elképesztő teherbírása, és nagyon komoly elvei vannak, amelyeknek hála ezt végig tudja vinni – mellette, természetesen manipulatív ő is. Császárként tényleg vasmarokkal uralkodik, sokszor kegyetlennek és érzéketlennek hat, és egy idő után nem is érdekli, megértik-e, mit miért tesz, de nyilvánvaló, hogy másképp nem tudná végigjárni az utat, amit kijelölt magának. Mint karakter, a bátorság és az altruizmus mellett meg kell említeni, hogy a stílusa neki sem utolsó – szerintem Letónál feministább férfi karaktert még nem láttam a világirodalomban, hihetetlen humora van, és végig, még ötezeréves korára is – mikor már inkább homokféreg mint ember - megmarad egyfajta szerethető lazasága.
Említésre kerül néhány Dűne kritikában, legutóbb a Dűne Gyermekei minisorozatról írt kritikámban: KATT
6. Levi Ackerman (Attack on Titan)
Levi sok szempontból rendhagyó ezen a listán – mert nem azonnal kedveltem meg, hanem szó szerint a nyakamra nőtt, hála a vele való több éve tartó írásgyakorlatoknak a Fantázia Birodalma FRPG oldalon, amelyeknek köszönhetően jó sokat elemezgethettem. Az Attack on Titan c. anime messze legnépszerűbb karakteréről van szó, mert a megjelenésekor azonnal nyilvánvalóvá válik, hogy ha harcba megy, ez a figura elképesztően menő. Gyakorlatilag bármelyik más karaktert elintézi a csatatéren, többször is emlegetik „az emberiség legerősebb harcosaként”, van esze, és roppant frappáns szarkasztikus beszólásai. Azonban ahogy haladunk előre a történetben, Levi-ról kiderül, hogy egészen félelmetes rekordokat döntöget hivatásos boxzsákként. Gyakorlatilag folyamatosan, megállás nélkül osztják neki a pofonokat, olyan veszteségek érik, amikbe egyenként bele lehetne rokkanni, a háttértörténetében tragédia tragédiát követ, és nem is ússza meg ép lélekkel – súlyosan depressziós, kényszerbeteg, inszomniás figura, aki éppen ezért mély szánalmat is ébreszt a nézőben. Ugyanakkor ez az a karakter is, akiben, miközben egyre jobban összetörik, és egyre kevesebb dolog van, amibe kapaszkodhat, végig fennmarad egy nagyon erős küzdőszellem. Mindig talpra vergődik, mindig fogad még egy ütést, akkor is, ha nem látja a kiutat, és nem hiszi, hogy lesz pillanat, mikor bármit kap érte, pusztán azért, mert így dönt. Bár rengeteg hibája van, többször látjuk önzőnek, agresszívnek, és ezzel sokszor mind magának, mind a környezetének fájdalmat okoz, de mégis, újra és újra képes arra, hogy egy barátért, egy társért félrerakja az egóját, a saját fájdalmát, és úgy döntsön, hogy a másiknak legyen jó, rengeteg olyan pillanatát is végignézhetjük, amikor mély empátiát mutat valaki iránt. Az Erwinnel, a Felderítő Egység parancsnokával való barátsága pedig, nagyon sok fórumon, nagyon sok formában elmondtam, de jelentős hasonlóságokat mutat a Kirk-Spock párossal, gyönyörű, és sokszor nagyon szomorú példája annak, hogy a vezető és az első embere között milyen mély bizalom és hűség épülhet ki, miközben egymást támogatják, egymásból merítenek erőt a káoszban. Egyértelmű volt, hogy Levi erről a felújított listáról nem maradhat le.
Előkerült az Attack on Titan elemzésemben: KATT
7. Mihály (Légió, Bukott angyalok)
A Dominion sorozat illetve előzménye, a „Légió” c. film igencsak megosztó a közönség szemében – tapasztalatom szerint valaki vagy imádja, de akkor nagyon (én ide tartozom), vagy utálja, de akkor azt is nagyon. Igencsak polgárpukkasztó koncepcióként kombinálja a klasszikus zombiapokalipszist a bibliai apokalipsziskoncepcióval, és ezt felhasználja arra, hogy kritizálja az emberi társadalmat, és bemutassa az emberi mocskot. Mihály, a főszereplő arkangyal az egyetlen a szériában, aki rendíthetetlenül hisz az emberekben, bízik benne, hogy van bennük jóság, és úgy véli, létezik számukra megváltás. Miközben végignézzük, hogy árulások, csalások, manipulációk, gyilkosságok tömege zajlik le a hatalomért, a pénzért, az emberek a saját gyereküket is odadobnák, hogy a bőrüket mentsék, és elképesztő méreteket ölt az önzés, Mihály sétál a cselekményben, és újra és újra meglátja, és kiemeli a jót, majd belekapaszkodik, és harcol érte. A legnaivabb, legidealistább karakter a listán, és ezt néha inkább szomorú, mint szívmelengető nézni, mert a néző tudja, hogy semmit nem fog visszakapni az emberektől azért, mert mindenét odaadja értük, de a sorozat során ő az, aki a közönségben is felébreszti a reményt a happy endre. Viszont hiába ez a szomorúan pozitív személyiség, épp elég összetett figura marad – megvannak a maga gyarlóságai, mikor Isten már huszonöt éve nem tart kapcsolatot az angyalokkal, ő is lemerül az emberek világába, csapdába esik a politikában, a hadászatban, a szexualitásban, nagyon szépen bemutatja a koncepciót, hogy ha egy angyal fizikai lény lesz, és állandó kapcsolatban van az emberekkel, akkor mi ragad rá a világból. Elég sötét a háttértörténete is, bibliai flashback-eken keresztül nézhetjük végig a karakterfejlődését, ahogy a teljesen ószövetségi, abszolút pusztító figurából, hogyan válik azzá megbocsátó, reményteljes személyiséggé, aki a jelenben. Emellett pedig meg kell említenem a testvéri kapcsolatát az egyik fő antagonistával, Gábriellel, mert szerintem a széria egyik legerősebb, és legszebb eleme volt – a mai napig a kedvenc filmes testvérpárom.
8. Makszim Kammerer (Delelő Univerzum, Kammerer trilógia)
Makszim szintén szépen tartja a helyét. Évekkel ezelőtt leginkább azt a tulajdonságát emlegettem, a listára juttatójaként, hogy a naivitását, az idealizmusát, amit sajnos fokozatosan elveszít, egyszerűen nem lehet kedvelni. Emellett kitartok – a Lakott szigetben az olvasó vele együtt szenvedi el a pofonokat, vele együtt szembesül a világ kegyetlenségével, és sokkal jobban fáj, hogy az ő szemén keresztül látjuk. Okos, talpraesett, fizikailag is hihetetlen képességekkel bíró ember, aki azonban gyerekes és álmodozó, a történet elején még a leszállását a Szaraks bolygón is kalandként éli meg. Fokozatosan egyre többet kapunk az eszéből és az ügyességéből, egyre kevesebbet a naivitásából, és a Bogár a hangyabolyban idejére már egy sokkal komolyabb, racionálisabb főhősként látjuk viszont, akinek emlék maradt csak a régi, naiv fiatalember – ezt némileg szomorú látni, de annál megnyugtatóbb, hogy hiába veszett el a vidámsága, egy kiegyensúlyozott, határozott elbeszélőt és hőst követhetünk, aki józanul értelmezi az eseményeket, a pofonok és csalódások dacára megtalálta önmagát.
A korábbi toplista idején írt elemzésem róla: KATT
9. Anton Gorogyeckij (Őrség)
Anton szerethetősége abban áll, hogy fájdalmasan átlagos. Nem kiemelkedő semmiben, nem különösebben okos, nem különösebben bátor, és nem különösebben tehetséges varázsló, mikor először találkozunk vele. Unott, közepes képességekkel bíró járőr, aki ráadásul ódzkodik a terepmunkától, és meglehetősen szkeptikus az egész világgal szemben. Végtelenül emberi, és végtelenül valódi alak egy fantasy regény főhőséhez képest – és tulajdonképpen pont ezért lesz mégis főhős. Ő sok szempontból maga az egyensúly, az, aki meglátja a fehéret a feketében, a feketét a fehérben, aki nem tettet, aki ugyanúgy képes összebarátkozni a szomszédban lakó vámpírfiúval, mint az Éjszakai Őrség fénypárti varázslóival, nem nézi le az embereket sem, nem érzi magát többnek attól, hogy mágus. Általában szerencsétlenül botladozik a cselekményben, de fokozatosan magára talál, megtalálja az erejét, pont a meglehetősen egyedi világnézetében. Az egyik legaranyosabb szerelmi szálat kapta az egész listán Szvetlanával, egy fénypárti varázslónővel, és nagyon bájosak családként is, miután megszületik a lányuk, Nágya. Illetve Antonnál is mindenképp érdemes kiemelni a humorát, mert miközben az ő szemén keresztül látunk rengeteg sorsdöntő csatát, és rengeteg komoly konfliktust, egy pillanatig sem veszi túl komolyan magát, ezzel pedig még izgalmasabbá, és még szerethetőbbé válik.
10. Luke Skywalker (Star Wars)
Hogy egy igazán kultikus figura is kerüljön a listára, Luke Skywalker is elérte az utolsó helyet. Amikor először láttam a Star Wars-t már tudtam, hogy általánosságban Han Solo népszerűbb, én viszont szinte azonnal Luke karakterét kedveltem meg – egyszerűen mert a tolerancia, az elfogadás, az empátia és a megbocsátás egyik legszebb példája. Klasszikus mesehősnek tűnik, de sokkal több annál – ahelyett, hogy a gonosz feletti ítélkezést hangsúlyozná, ő az, aki megtanul megértéssel és szeretettel fordulni az elsőre sötétnek és rémisztőnek tűnő alakok felé is. Az érzelmei elképesztően tiszták, az őt ért veszteségekre is képes szomorúsággal, és nem dühvel, vagy gyűlölettel reagálni – mikor idősebb korában hibázik, felismeri magában a félelmet, az ártó szándékot, és ezzel fájdalmat okoz valakinek, nem csak a következmények miatt omlik össze, hanem azért is, mert teljesen magára veszi a másik fájdalmát is. És akár a Legends kánont, akár a jelenlegi kánont nézzük, olyan képességeket is mutat, amelyek a Star Wars univerzum egyik legerősebb karakterévé teszik. Én személy szerint sajnálom, hogy a kilencedik rész után többször nem láthatom majd a vásznon… de azért könyv még akad, amiben követhetem az útját.
Megjelenik a Star Wars kritikáim legtöbbjében, a legutóbbi az „Utolsó Jedik”-ről írt: KATT
És a férfiakra is igaz, ami a női karakterekre: a lista nem ennyiből áll. Sokan vannak még, akik megérdemlik, hogy megemlékezzek róluk, legalább említés szintjén, így következzen az „Honorable mentions” szekció:
Paul Atreides (Dűne), Decim (Death Parade), Thane Krios (Mass Effect), Mordin Solus (Mass Effect), Atton Rand (Star Wars), Mical (Star Wars), Yoda (Star Wars), Obi-wan Kenobi (Star Wars), Vajákos (Mononoke), Jonas (Az emlékek őre), Edmond Dantès (Monte Cristo grófja), Jack O’Neill (Stargate), Daniel Jackson (Stargate), Uchiha Sasuke (Naruto), Uchiha Itachi (Naruto), Hyuuga Neji (Naruto), Senju Hashirama (Naruto), Gaara (Naruto), Timor-Alk (Metamorfózis: Andrej és a Föld Zarándokai), Gates Foley (Bukott angyalok)
Köszönöm, hogy velem tartottatok!
Valentine Wiggin
Megjegyzések
Megjegyzés küldése