Owari no Seraph elemzés

... avagy vámpírok, démonok és gyerekkorunk kedvenc meséi

Az Owari no Seraph 2015-ös anime, ami sajnos bosszantóan lezáratlan végkifejletet kapott. Az elemzésben még nem szerepel, mert én is a közelmúltban tudtam csak megszerezni az előzmény kisregényeket, illetve a manga olvasása is tervben van... mert a történet, látszólagos egyszerűsége dacára megérdemli, hogy foglalkozzanak vele.

Az Owari no Seraph kezdetén megint poszt-apokaliptika van, kitört egy járvány, ami kiirtotta a felnőtt népességet, így a vámpírok uralmuk alá hajtották az emberiséget. Két gyerek, Hyakuya Yuichiro és Hyakuya Mikaela árvaházuk lakóival együtt úgy döntenek, elmenekülnek a rabságból, ám a szökési kísérlet tragédiával végződik, és csak Yuu él túl, aki hamarosan összetalálkozik a szabadságért küzdő emberiség egy csoportjával, a Japán Császári Démonsereggel…

Zeneajánló természetesen van, az első opening fantasztikus, egyszer sem pörgettem át, pedig ez nálam nagyon ritka, egy idő után bármelyiket meg tudom unni. Szinte teljesen angol, a nyelv sem zavaró, ha az ember nem ért japánul. Ezen kívül személyes Owari playlistemen megtalálható SVRCINA: "Fallen angel" c. száma, a Florence and the Machine "Seven Devils"-je, és a Breaking Benjamin "Dance with the Devil"-je (tőlük még esetleg az "Angels fall" is illeszkedhet a hangulathoz).

Az elemzés természetesen spoileres. Vágjunk is bele!

Kissé tartottam ettől az animétől, és elég szkeptikus voltam, mikor elkezdtem, régebbi olvasóim tippelhetnek is, miért: felhalmozza az összes olyan elemet, ami az elmúlt években nyugaton a Young Adult műfaj kedvelt témái közé tartozott. Vannak itt kamasz főhősök, suli, vámpírok, akik egy kicsit mások, mint a megszokottak, démonok, és néha még angyalok is beugranak. Mivel nekem ennek a műfajnak csak nagyon krémje szokta megragadni a figyelmemet, ezért sokáig húztam-halasztottam az Owari no Seraph-ot. Ledaráltam előtte a Tokyo Ghoult, aminek, ha a második évadát is megnéztem, valószínűleg szintén lesz elemzése, számtalan élőszereplős filmet is előrevettem, aztán a snittes várólistámat böngészve rádöbbentem, hogy nem húzhatom tovább, itt az ideje elengedni az előítéleteket.

Shinoa és Yuu

Az animáció elsőre kicsit szokatlan volt, egészen más stílusú, mint az eddigiek, más a színvilág, de a zene már az első epizódban elkapott, adott egy olyan varázslatot az egész világba, ami be tudott rántani. Ez az epizód kicsit felemás volt még, volt bőven vér, brutalitás (például megszegte azt a Hollywoodban általános, kimondatlan tabut, ami a gyerekek on-screen halálára vonatkozik), de közben már meg-megcsillant az anime későbbi vonulata, amire még kitérek. Ezzel együtt kb. a harmadik epizódig én aktívan támadtam ezt az animét. Erre a legjobb felületem az volt, hogy a történetszál, a karakterek sokszor egy az egyben megfeleltethetőek az Attack on Titan figuráinak, és akarva-akaratlanul azért bíráltam ezeket a párhuzamokat. Hamarosan kitérek arra, hogy milyen okot találtam erre. A negyedik részben tört meg a jég, akkor ugyanis elkapott a felismerés, hogy tulajdonképpen én élvezem ezt a sorozatot. Hiába kötekedtem, hiába támadtam, annyira szórakoztató volt, hogy látni akartam, mi lesz, tudni akartam, hogy oldják meg a problémáikat a karakterek, újra és újra visszacsábított a világ, és azon kaptam magam, hogy elkezdtem kiváló animének tartani.

Először is az üzenete abszolút pozitív, és itt most megint vissza fogom hívni az AoT-ot. A két anime ugyanis pont ugyanazt a központi témát választotta, vagyis a barátságot, a hűséget, az összetartást, és az ezekhez szükséges erényeket. Ahhoz pedig, hogy ezt több szemszögből, több különböző módon mutathassuk meg, bizonyos karaktertípusoknak muszáj feltűnni a színen.

Először is, kell egy karakter, aki a személyiségéből adódóan nem tudja teljesen megélni ezt a közösségi élményt. A büszkesége, az impulzivitása, az ellenségessége adott esetben elszigeteli, még a számára legfontosabbaktól is. Mivel neki sokat kell tanulnia, általában főszereplő is: Ilyen Eren és Yuu.

Rajongói paródia Eren és Yuu hasonlóságáról
(Forrás)

Kell egy karakter, aki rendelkezik egyfajta természetes tisztasággal, jóindulattal, nyíltsággal. Akár kissé védelemre szorulónak is tűnhet, így bevonzza az előbb említett karaktertípust, és első leckeként kialakít vele egy kis közösséget, ilyen Armin és Yoichi.

Kell egy rivális, akinek ugyancsak fejlődnie kell. Jóindulatú, de görbe tükör a fejlődés szempontjából középpontba helyezett karakternek, gyakran kifejezetten szimpatikus, és az egyik legemberibb figura, ilyen Kimizuki és Jean.

Kell egy ragaszkodó, aki múltja, a személyes tragédiái miatt nem tudja tisztán megélni a közösségi élményt. Fél attól, hogy egy nagyobb csoport részévé váljon, de fél az egyedülléttől is, ezért hozzáláncolja magát valamelyik karakterhez, rajta keresztül próbál identitást keresni, és rá még vár az egyik legnagyobb lecke, hogy megtanulja a hűség és a feltétlen bizalom mellé az elengedést is. Ha képes rá, egészséges, akár tanító szerepű karakterré is válhat, ha nem, annak viszont következményei lesznek. Az Attack on Titanből erre példa Mikasa, és sok szempontból Levi is, az Owari no Seraph pedig Mikára ruházta ezt a szerepkört.

És végül, de nem utolsósorban, kell az, aki reflektálni tud ezekre a kapcsolatokra. Képes megtalálni a középutakat, részben el is távolodik a szereplőktől, részben pedig aktívan vallja a megmutatni kívánt értékrendet, így ő tanító, manipulátor, de példakép is lehet. Ez például Erwin az AoT-ban, az Owariban pedig legközelebb hozzá Shinoa és Guren állnak, bár ők nem teljesen érik el ezt a szerepkört, vagyis tökéletes megfelelőt nem igazán találni rá.

És persze kell az alaphelyzet, ahol ezek a jellemvonások kiütközhetnek, vagyis a ragaszkodónak aggódnia kell, akár el kell veszítenie a ragaszkodása tárgyát, a manipulátornak muszáj irányítania a háttérből, vagy félresiklanak az események, a főszereplőnek és a riválisnak fejlődnie kell, a nyílt, őszinte jellemnek ki kell használnia a gondolkodásmódját és az empátiáját. Vagyis kell egy külső ellenség, egy állandó fenyegetettség-érzet, ami egybekovácsolja ennek a közösségnek a tagjait, ezt testesítik meg a titánok, a vámpírok, és igazából ki is alakult a két anime azonos kerete.

Yuu

És az Owari nem teljesít rosszul az üzenet átadásában, bár nagyon más módszert alkalmaz, mint az AoT. Ezutóbbi esetében egy háborús film szerkesztési technikáit kaptuk. Komor színvilág, rengeteg on-screen halál, annak érzékeltetése, hogy a lejátszódó események, a háború borzalmas, lelkileg és fizikailag is összetöri a harcolókat, végletes kilátástalanság, reménytelenség uralta az egész animét, és ez nem baj, mindenki tudja, hogy ennek ellenére én imádom. Az Owari nem rágta le újra ezt a csontot, és ez megint nagyon jó. Az AoT-tal ellentétben élénk színek, heroikus zene, rengeteg erőteljes látványelem az akció közben jellemzi. Itt is jelen van egy minden bizonnyal sokkal erősebb külső ellenség, de a harcolók igazából nem megtörtek, hanem sok szempontból igazi hősök, akik valamilyen úton-módon, de kikerülnek a csatából. Nincs teljes kilátástalanság, senkiben, egyetlen pillanatra sem merül fel, hogy el kéne menekülni, és hagyni az egész vámpírproblémát, nem nézik le azokat, akik tényleg a frontvonalon vannak, hanem ellenkezőleg, ők örvendenek a legnagyobb tiszteletnek. És ami a legfontosabb különbség, hogy az Attack on Titan-nel ellentétben az Owari no Seraph mindent kimond. A barátság üzenetét nem ki kell halászni a mimikából, az eseményekből, az elejtett gesztusokból, hanem teljesen nyíltan kijelentik, hogy ez a történet első sorban erről szól, és ez már vezetett affelé a konklúzió felé, hogy kijelentsem, az Owari egy mesei történet.

Természetesen nem mondom azt, hogy gyerekmese, de aktívan alkalmazza a mesék klasszikus kulturális kódját. Benne vannak a mesei szerepkörök, cselekményelemek és érdemes megjegyezni, hogy a brutalitás szinte tökéletesen elkerüli a főszereplőket. Történnek a halálok, de Shinoa osztaga mindent túlél. A szereplőknél ezért döntöttem úgy, hogy kiemelem külön a szerepkört. Emellett persze rámegyek a kapcsolatokra, de sokkal könnyebb ebből az aspektusból megvizsgálni a történetet, ha először azt nézzük, mi a szerepük ebben az analógiában.

A hős – Hyakuya Yuichiro – „Egy ilyen elcseszett világban, ha nem teszel meg mindent a családodért, akkor mi marad? Miért küzdhetsz még?”

Yuu már említett módon meglehetősen idegesítő figuraként kezd. Gyerekként még van egyfajta báj, egyfajta naivitás a karakterében, viszont Mika elvesztése és komolyabb jellemfejlődése között az arrogancia vegyül a naivitással, az impulzivitás talán mondhatni, hogy az ostobasággal, és ez bosszantja a környezetét, bosszantja a nézőt, és nem teszi túlzottan szerethető karakterré. Egyébként már ez az eleme a történetének enyhébb paródia a klasszikus hős figurákra, akik gyakran ész nélkül mennek előre, rendelkeznek az ún. „Kiválasztott-szindróma” klisével, vagyis meggyőződésük, hogy ők, csakis ők vihetik előre a cselekményt. Ezt az eltúlzott személyiségjegyet viszont remekül át lehet fordítani fejlődésbe, és leginkább itt mutatkozik meg, hogy a teljes szereplőgárda tettei hogyan csoportosulnak Yuu alakja köré. Mindenki felvesz egy tanítószerepet, és kihasználva a szituációkat, a főszereplőt újabb és újabb tanulási folyamatokba kényszerítik bele, amiket többnyire kisebb-nagyobb próbák zárnak. A kisebb próbák bárkihez kötődhetnek, Yuu többön el is bukik elsőre, de a nagy próbákat mindig Asuramaru, a kardját uraló démon koordinálja. A próbák sorrendben:

1. A kard megszerzése – önreflexió (tudatában lenni a céloknak, a múltnak, az érzéseknek, és azok okainak), kitartás (a cél megvalósításáért küzdelem vállalására is késznek lenni, ellenállni a csábításnak, a fájdalomnak, a negatív érzelmeknek) 
2. A démonnal való szövetség megerősítése/egyéb képességek elsajátítása – empátia (szeretettel fordulni az önmagunktól teljesen különbözőhöz is, átérezni a helyzetét), reflexió a környezetre (meglátni mások problémáját, elengedni az önzést)
3. A kürt megszerzése – bátorság (késznek lenni az önfeláldozásra, legyen szó akár az életről, akár az identitásról, azért hogy másoknak segítséget nyújthassunk, illetve tudni, hogy ezt mikor lehet megtenni, és mikor ostobaság), hűség (meghozni a döntést, hogy kik azok a személyek és eszmék, akikhez/amikhez minden körülmények között hűségesnek kell maradni.

Yuu a Só Királyaként a második évad végén

Igazából ez az a három próba, ami jelentősen kiemelkedik a többi, kisebb megmérettetés közül. Érdemes megfigyelni, hogy a segítők, az elküldő és a többi karakter, amíg úgy látják, Yuu nem áll készen, minden eszközzel távol tartják ezektől az eseményektől. Guren nem ad neki átkozott fegyvert, míg az általa levezetett kisebb próbákat sikerrel nem teljesíti. Shinoa nem akarja engedni, hogy többet tanuljon Asuramaru képességeiről, amíg Yuu nem bizonyít előtte. Asuramaru maga is óvja, mikor idő előtt nyúlna a kürtért, tehát mindenki kollektíven együttműködik, hogy ezen a három próbán, mint hős, tökéletesen helyt tudjon állni, és ez igazából meg is történik, mert igazából komolyabb hibák nélkül teljesíti mindegyiket, és jelentősen szerethetőbb, fejlettebb karakter válik belőle a második évad végére. Elenged valamennyit a nagy célokból, megérti, hogy nem tud mindig mindenben győzni, de megmarad a hűsége a társaihoz, és újabb célokat fogalmaz meg, sokat megértve a segítők és az elküldő tanításaiból.

Fegyvere zöld pengés kard, általában jellemző, hogy a fegyverek elárulnak valamit a tulajdonosukról, és a színük sem mindegy, hogy zöld vagy vörös. Az emberek szinte mind zöldekkel rendelkeznek, egyedül Guren lóg ki a sorból saját vörös pengéjével, de erre majd nála kitérek. Mindenesetre a két szín egyaránt az érzelmeket szimbolizálják, a zöld már a Death Note és Death Parade elemzésekben kivesézett módon a szívcsakrához kapcsolódó, tiszta érzelmeket hozza be a keleti szimbolikából, míg a vörös inkább a fizikai világhoz kapcsolódó vágyak, szükségletek, kötődések jelképe (érdekes az átfedése maguknak a vámpíroknak a vérszívó szerepével). Yuu esetén a kard, ahogy két további, szintén karddal rendelkező társánál elég erősen kapcsolódik a jó és rossz közötti válaszút kérdéséhez. Ezt nála nem emelik ki külön, de végeredményben az összes próbája egyfajta ehhez kapcsolódó választás, és nem meglepő, hogy Asuramaru, a kard démona az, aki levezényli ezeket.

A kapcsolataiba komolyan nem az ő pontjában, hanem inkább a társaiéban megyek bele, így folytassuk is a második szerepkör tagjaival:

A segítők – „Úgy döntöttünk, az lesz a stratégiánk, hogy segítünk a barátainknak.”

Shinoa osztaga - a segítők

A segítők tulajdonképpen Shinoa teljes osztaga, őt magát is beleértve. Több kérdéskörrel szembesülnek, több erényt tanítanak, több különböző szimbólum jellemzi őket, de közösen kiemelném a hold jelképét. A meseszimbolikában a hold mindig a segítőkhöz tartozik, akár a magyar mondakörre is gondolhatunk, Szépmező Szárnya lovára… az ő homlokán is hold volt, de több népmesében is megjelenik ugyanez az elem. A Shinoa osztag a Holddémon társulathoz tartozik, így nagyon finoman, de azért megjelenik a hold, mint jelkép, a kérdés az, hogy vajon mennyire véletlen, és mennyire tudatos ez.

Most pedig nézzük őket egyenként…

Saotome Yoichi – „Ha Yuu barátja vagy, akkor a miénk is!”

Yoichi

Az elején, az Attack on Titan analógiáknál már említettem, hogy Yoichi szerepe leginkább megtörni a jeget, és elindítani Yuu-t a fejlődés útján. Amikor megismerjük gyengécske, kissé naiv, okos, bizonytalan, de elszánt fiúként találkozunk vele, akivel szemben Yuu több kisebb próbát is elbukik. Nem próbálja megérteni a helyzetét, még a megvédésével sem megfelelő módon próbálkozik. Yoichi ennek ellenére azonnal befogadja, nyílt, őszinte vele, hálás minden segítségért, amit kap tőle, és Yuu mindennel együtt először megbékél vele, majd a barátjává is válik. Később folyamatosan az empátia tanítását, és gyakorlását láthatjuk tőle… Yoichi az, aki a legtöbb ember fejébe képes belelátni, pusztán azáltal, hogy látja a reakcióikat, meghallgatja őket. Nehezen birkózik meg a konfliktusokkal, de átlátja őket, tud reflektálni rájuk, és nagyon kevés az előítélete (mikor Mika, vámpírként meg akarja menteni Yuu-t, mindenki erőszakkal próbálja elvenni tőle a fiút… Yoichi az egyetlen, aki átöleli, és elmondja neki az idézett mondatot, ezzel teljesen megrendítve Mika korábbi véleményét a világról), ezáltal ő leginkább a második próbára készíti a főhőst. Ennek ellenére a segítsége közvetetten már jelen van az első próbánál is (Yuu sosem haladhatott volna tovább, ha Yoichi nem kezd vele közösséget formálni), de igazából akkor látjuk, mennyit tanított, amikor Yuu Asuramaru megértésével győz a második próbán. Érdemes megemlíteni, hogy Yoichinek a démona megtestesítésével kezdettől semmi gondja nem volt, azt is megjegyezte, hogy ez azért van, mert rengeteget beszélget vele, vagyis itt is az empátiája az, ami előrébb viszi a társainál.

Fegyvere, az íj, ha a görög mitológiáig visszamegyünk, a nap és a hold egységét, egymást támogató hatását jelképezi (Artemisz és Apollón, a nap és hold ikertestvérek). Ez különösen érdekes azért, mert a meseszimbolikában a hős, vagyis Yuu a nappal szokott azonosulni, ez is rengetegszer megjelenik a mesékben (például több népmesében is a hős a nap házába jutva annak sugaraiban fürdik, stb.), tehát elég erősen kihangsúlyozza a karakter tanító-kiegészítő hatását a főhős oldalán. Egyben a természetfelettivel való kapcsolat jelképe is a repülő nyílvessző (már említett kapcsolat a démonnal)

Hiragi Shinoa – „Akkor legyen ez a döntésünk. Hiragi Shinoa osztaga a végsőkig összetart.”

Shinoa (az átkozott fegyvere kompakt formájával a kezében)

Shinoa szintén hamar megjelenő karakter, kezdettől támogató szerepet tölt be, de Yoichi közvetett szerepű, végsőkig jóindulatú figurájával szemben ő jóval provokatívabb, többször belekényszeríti Yuu-t olyan helyzetekbe, ahol tanulnia kell, és ezeket a tetteit leplezni sem próbálja. Legjobb tulajdonsága az önreflexió, így hamar meg is kell jelennie… Shinoa az, akinek minden alapja meglenne, hogy befolyásos, manipulatív figurává nője ki magát, de egyértelműen elutasítja. Nem kedveli a sznobizmust, nem kérkedik a származásával, bár nem mondhatjuk, hogy bárkit komolyan tisztelne, de nem is viselkedik lenézően a rangban, családilag, vagy bármilyen más szempontból alatta állókkal. Az osztagával demokratikus légkört alakít ki, kellemesen ötvözi a végletesen szabadszellemű kamasz szemléletet a katonaság végletes szigorával. A nemi szerepekkel sem lehet beskatulyázni, egyszer sem hangzik el senki szájából megjegyzés arra, hogy Shinoa gyengébb lenne, mert lány, igazából az egyetlen, amivel tényleg piszkálják, az a magassága, de azzal sem sokáig. Tökéletesen megérti magát mind fiú, mind lány karakterekkel, és életkorilag is nagyon vegyes a társasága… valószínűleg Yuu-ékhoz hasonlóan tizenhat év körül járhat, de minden akadály nélkül, kötetlen formában kommunikál a közel tíz évvel idősebb Gurennel is.

Kellően felelősségteljes, de, akármennyire próbálja ezt is oktatni Yuu-nak részben ő is vele együtt tanulja. Többször a szemére vetik, hogy nem veszi komolyan a szabályokat, parancsokat, veszélybe sodorja a társai életét, de amennyiben ezek követése az elveibe ütközne, továbbra is gondolkodás nélkül tagadja meg őket. Fegyvere a kasza, amit ugyan legtöbben a halállal kötnek össze, jobban utánanézve láthatjuk, hogy még abban a megjelenésében sem feltétlenül negatív… az aratás, a fejlődés, az elért eredmények jelképe is, a halálnál is az életben elért célok learatását is szimbolizálja, ilyen módon pedig nagyon konkrétan utal Shinoa tanító szerepkörére.

Kimizuki Shihou – „Miért aggódnék egy olyan hülyéért, mint te?”

Yuu és Kimizuki az osztályteremben

Kimizuki esetén a rivális szerep nagyon meghatározó, tehát mindenképpen része van az önreflexióra tanításban. Yuu valahányszor szembenéz Kimizuki problémáival, tulajdonképpen a sajátjaival is szembesül: a fiú aggódása az egyetlen családért, aki maradt neki, arroganciája, impulzivitása és az ebből fakadó konfliktusok mind olyanok, amiket a főhős saját maga is megtapasztal. Esetében igaz, hogyha másoknak segítesz, talán megtalálod a megoldást a saját gondjaidra is… mikor megérti Kimizuki helyzetét, és hasonlóságukat, képessé válik segítő kezet nyújtani, kicsit ráismerni, mi idegesíti a környezetét saját magában, és ezáltal mindketten fejlődhetnek.

Kimizuki számára az egyik legmeghatározóbb kapcsolat ami a húgához, Miraihoz fűzi… a szeretet, a lány betegségéből fakadó problémák folyamatos ellentéteket generálnak a fiúban, aki pedig, kölcsönösen tanulva Yuu-tól, és a Mikához való viszonyából, képes átértékelni a saját kapcsolatukat is. Ugyanúgy egy szilárdabb értékrendre is szert tesz, és az elengedés képességére… mikor a húgát használják fel egy kísérletben, bármit megtenne, hogy megmentse, de végül Yuu mellett ő válik a másikká, aki hátrahagy egy embert, hogy a társait mentse, ez is jelképezi, hogy a fejlődésük mennyire párhuzamosan, egymást kiegészítve halad. A továbbiakban egymást támogatni is képesek, bár a folyamatos gúnyolódás nem vész el… de ismét úgy tűnik, van valami a mondásban, hogy mindenkiben az idegesít a legjobban, amit magadban is felismersz.

A fegyvere két összekötött, rövidebb kard, de ennek az elemzésével nagy bajban voltam, mert képtelen vagyok megtalálni ennek a nevét, így nem tudok hozzá szimbólumokat sem társítani. Amennyiben teljesen fantázia fegyver, abban az esetben nem is biztos, hogy kell, de csak a funkciói alapján nem kockáztatnám meg az elemzését, így sajnos ő ilyen szempontból kissé kilóg majd a sorból.

Sangou Mitsuba – „Azt mondtam nekik, lehetetlen, hogy kém legyél… meg, hogy neked nincs annyi eszed, hogy bárkit átverj.”

Mitsuba az első évadban

Mitsuba nagyszájú, kissé arrogáns lányként jelenik meg, aki rendszeresen konfliktusokba kerül a demokratikus szellemű Shinoával, mivel elvei teljes mértékben a szabályok szigorú betartására épülnek. Személyes leckéje a bátorsághoz kapcsolódik, de Yuu felé irányuló tanító szerepe sok szempontból az empátiával is összefügg, hiszen a fiúnak meg kellett értenie Mitsuba múltját és belső gátjait (erre Shinoa is felhívta a figyelmét), és csak így válhat képessé arra, hogy a barátja legyen, és fejlődjön. Nagyon jó a dinamika köztük, míg Yuu bebizonyítja a lánynak, hogy nem félhet mindig, és néha bízhat benne, akármit gondol róla, addig Mitsuba is lassan megmutatja, hogy nem véletlen a szemlélete, voltak negatív tapasztalatai, így ezesetben mondhatjuk, hogy kölcsönösen oktatják egymást.

Shinoával látjuk még leggyakrabban az interakcióit az osztag tagjai közül, ezeknek a legjobb eleme, hogy mindkét lány igazi tinédzser egy rövid időre, pletykálnak, piszkálják egymást, de közben látszik, hogyan válnak barátnőkké. Erre remek alap a hasonló vélemény a társadalom merev, mondhatni „kasztrendszeréről”; mikor Mitsubát előléptetik, inkább szégyelli, mint büszke rá, mert tudja, hogy nem az elért eredménye, hanem a családjának rangja számított jobban a döntésben. Az osztagtól csak eleinte különíti el magát, de akkor sem származására, hanem tapasztalatára hivatkozik, mikor pedig rádöbben, hogy a korábbi hibáiból fakadó félelem miatt képtelen igazán hatékonyan vezetni, inkább meg is hátrál, és hagyja érvényesülni a társait.

Fegyvere, a bárd utal egyrészt az arisztokrata származásra is (az ókori rómában a magas rangú szenátusi képviselőket kísérték búzakévékbe illesztett bárdokkal), másrészt, mivel ezáltal elég erősen összefonódott a testőrséggel, illetve az élet-halál kérdéssel, kapcsolódhat a lány félelméhez, és az ebből fakadó problémákhoz is.

Az elküldő/az adományozó – Ichinose Guren/Hiragi Mahiru – „Féldémon. Naponta oda-vissza vált a személyiségek között. Az egyik idealista, aki hisz az emberiségben, törődik a bajtársaival, és szereti őket. A másik viszont egy maximalista, akit megszállt a halott ex-barátnője, és lassan teljesen felemészti…”

Guren a második évad elején

Zseniális csavar ezen a két szerepkörön. Guren az első epizód legvégén tűnik fel, és alapvetően pozitív személyiségként ismerhetjük meg… bár gúnyolódik, szarkasztikus megjegyzéseket tesz, de törődik a társaival, értékeli a barátságot, a csapatmunkát, és Yuu-t is, finomabb vagy keményebb eszközökkel erre tanítja. Fiatalos, változást akar, ezért aktívan fúrja a jelenlegi rendszert, de az annak élén állók mégis megbízható, egyenes emberként tekintenek rá. (Több ponton kezdett emlékeztetni a Metamorfózis sorozat harmadik részében szereplő Airára, aztán kis visszaolvasással rádöbbentem, hogy tulajdonképpen könnyebb összeszámolni a különbségeket a két karakter között, mint a hasonlóságokat, mert szinte teljesen megegyeznek. Ugyanúgy néznek ki, ugyanolyan a stílusuk, nagyon hasonlít az előtörténetük, és a cselekményben betöltött szerepük is. Számomra külön komikumot rejtett magában, hogy egymástól teljesen független írók megalkottak két ennyire hasonló karaktert.) Több pillanatában manipulatív, de ezek a lépései mindig az emberiség érdekét szolgálják, nehezen viseli, ha értelmetlenül vesznek el az életek (Shinya ezt külön meg is jegyzi egy csatában). Mint elküldő, ez a manipuláció nagyon lényeges. Ezt a szerepkört a mesékben mindig a hősnél idősebb férfialakok veszik magukra (például öreg király a klasszikus népmesékben), akik gyakran apafigurái a főszereplőnek, és ez Guren esetén teljes mértékben teljesül… a második évad végén, egy flashback jelenetben láthatjuk, hogyan veszi magához, és neveli Yuu-t, miután a fiú megszökik a vámpírok közül. Ugyanebben a jelenetben fogalmazza meg az „elküldést” is… noha nem mondja ki konkrétan, hogy ki a keresendő személy, nem is tudhatja, de felhívja a főhős figyelmét arra, hogy „egy nap majd lesz valaki, akinek szüksége lesz rá, és akkor érte kell majd élnie”. Mikor a megmentés megtörténik, Yuu vissza is hívja ezt a mondatot, utalva a feladat teljesítésére.

Guren személyiségének viszont csak egyik oldala az elküldő, és ahhoz, hogy átvezessem az adományozó Hiragi Mahiru-hoz, ahhoz először a kapcsolataival kell foglalkoznom egy keveset. A Yuu-val való apa-fiú, mentor-tanítvány viszonyokon túl viszonylag kevéssé látunk bele a kapcsolataiba. Shinyával egyértelműen összefűzi egy mély barátság és bizalom, ez leginkább akkor derül ki, mikor Crowley ellen közösen harcolnak, és a végsőkig támogatják egymást, sőt, az elfogásakor Guren Shinya kezébe adja az egész akció vezetését is. Érdemes megjegyezni, hogy két rész van, aminek a címe két karakter nevét foglalja magába, és a cselekményében azok barátságára összpontosít, az első évados „Mika és Yuu” illetve a második évados „Guren és Shinya”. Annak ellenére viszont, hogy látjuk az interakcióikat a jelenben, látjuk a kapcsolat jelentőségét, a kialakulásáról semmit nem tudunk. Nem utalnak vissza, nem beszélnek a múltról, csak a jelent kísérhetjük figyelemmel, és ez kissé zavaró.

Guren és Mahiru Guren elméjében

A Guren-Mahiru kapcsolat ennek tökéletes ellentéte. Folyton beszélnek róla, de ennek ellenére egy flashbacket, egy pontosítást sem látunk, így több részlet a végéig nem lesz világos. Az Owari no Seraph, számomra nagyon jó pontként az Attack on Titan-hez hasonlóan nem igazán foglalkozik a szerelmi szálakkal, Shinoa osztagában alig van szó a romantikáról, és igazából az egyetlen ilyen jellegű releváns kapcsolat az a Guren és Mahiru közötti. A legtöbb információt erről a Shinoával való interakciókból lehet leszűrni, mert ha Guren és ő egy színen vannak, nagyjából két percre tehetjük a maximum időtartamot, amíg valamilyen környezetben el nem hangzik a Mahiru név. Ekkor szinte mindig kapunk valamilyen részletet a történetből, és felületesen nagyjából azt rakhatjuk össze, hogy valamikor Guren és Mahiru egy párt alkottak, de a kapcsolatuk nem túl jó véget ért, a lányt megszállta és teljesen felemésztette egy démon, ekkor pedig a férfi megölte. A bökkenő, ami a jelenben is lényegessé teszi, hogy valamilyen módon és okból, a démonná vált Mahirut Guren hozzákötötte a kardjához, ő vált az átkozott fegyverévé, innentől pedig folyamatosan harcolhat vele kontrollért. Az ok, hogy miért lett Mahiru az ő démona szerintem leginkább az lehet, hogy nem tudta elengedni a lányt, legalábbis ez tökéletesen megmagyarázná a vörös pengét is, ami, mint már írtam, a földi kapcsolatok, valamilyen szinten a ragaszkodás, szerelemhez kapcsolódóan a szenvedély színe is. Innentől pedig nagyjából a jelen problémáinál vagyunk, mert láthattuk, hogy mindenki esetén a démon valamilyen az illetőhöz közel álló alakot vett fel, és így próbált manipulálni; Yuu esetén Mikával, Kimizuki esetén Mirai-val, Yoichi esetén a nővérével… és mind úgy győztek, hogy felismerték, nem a valóságban vannak, a démon nem azonos a szeretett személlyel. Guren esetén ez nem játszik, mert Mahiru nem egy ideiglenes alak, hanem tényleg az adott személy démoni formája, vagyis amely problémákkal Yuu csak a próbák alatt találkozik, az neki folyamatos küzdelem. A személyiségének a leggyengébb pontjai a túlzott felelősségérzet, a hibákat követő túlzott bűntudat, egy erősebb kisebbségi komplexus, mert akármilyen szintre jut, a származása miatt mindig kinézik, az ebből kialakuló büszkeség… és Mahiru tulajdonképpen mindegyikre rá tud játszani. A második évad végén teljesen meg is szállja, és innentől Guren már kevésbé az elküldő, sokkal inkább az adományozó szerepben jelenik meg, és a továbbiakban inkább Mahiruként hivatkozom erre a személyiségre, hátha akkor átláthatóbb.

Guren elsírja magát, mikor Yuu ellen harcol

Az adományozó a meseszimbolikában általában a hősnél idősebb nőalak (gyakran valamilyen boszorkány), és a felemás szóval szokták leírni. Nem végletesen negatív, tanít, de nem is teljesen jóindulatú. Ez Mahiru-re igaz; mikor visszaemlékeznek a múltjára, és az emberként eltöltött idejére, szinte csak pozitívan beszélnek róla. Shinoa szerető nővérként idézi vissza, többször megemlítik, hogy jó harcos volt, kiemelkedően intelligens, nem előítéletes, rendkívül megbízható és kedves. Démonként amikor látjuk, olyankor viszont manipulatív, kísértő, egészen fenyegető figura, mikor Gurent sikerül teljesen megszállnia a férfi személyisége is átalakul: Agresszív lesz, kegyetlen, és a már említett személyiségbeli gyengeségei is felerősödnek, Shinya szemére veti, amiért nem érti meg, milyen érzés alacsony sorból, lenézett helyzetből indulni (pedig Shinya örökbefogadott gyerek, tehát még ez is tévedés). Mikor Yuu-val szembekerül, a Mahiru által uralt személyiség nem habozna, és végül meg is sebesíti a fiút, ugyanakkor pont ez az időszak az, ami kényszerítő erőként sodorja a főhőst a harmadik próba, a kürt felé. Ő az, aki Mikának, és Shinoa osztagának okoz annyi sérülést, hogy a fiú ismét fejlődésre kényszerüljön, és csak annyi időt enged Gurennek a felszínre törni, hogy Yuu sírni lássa, és ezáltal részben miatta is vállalja be ezt a próbát. Konfliktusokat szít, de még varázseszköz megszerzésében is segít, és ez a névből is sejthetően általában jellemző az adományozókra.

A fegyverét már megemlítettem a vörös szín miatt, de ő a második kardos a történetben, és ismét tökéletes az analógia a jó és rossz közti küzdelemről és elválasztásról, hiszen a karakter tulajdonképpen folyamatosan ezt a harcot vívja belül.

A varázseszköz – Asuramaru – „Amíg erős a szíved, szolgálni foglak. De ha meggyengülnél, csak szólj.”

Asuramaru Yuu elméjében

Talán a legkönnyebben osztályozható szereplő. Asuramaru Yuu kardjának démona, már említett módon a próbák levezetője, nem igazán végletes személyiség. Csábító szerepkörben látjuk, és folyamatosan támadja a főhőst, de ha úgy adódik, meg is védi, ésszerű javaslatokkal áll elő, őszinte vele, és kifejezetten barátságos is tud lenni. Alapvető problémája a magány, és ezt valamennyire már kezdettől érzékelhetjük… a stílusát jellemzi a cinizmus, és mikor Yuu képes a helyzetét átlátni a második próbán, a démon elkezd valamennyire barátként is tekinteni rá. Ettől függetlenül nem szűnik meg a negatív szerepe, mikor a főszereplő végletekig hajtva magát, kétségbeesve harcolt, ugyanúgy megkísérli a megszállását, hiszen előre lefektette: a kapcsolatuk, a szerződésük csak addig ilyen, és addig áll, amíg Yuu szíve erős marad. Ha megadja magát a kétségbeesésnek, és a vágyainak, akkor az irányítás Asuramaru kezébe kerül. Ez csak a harmadik próba után változik kissé… a démon egyszer még visszatartja a kürttől, de mikor látja, hogy eljött az ideje, hagyja, hogy a fiú felvegye, és mikor ismét felé nyúl, és a segítségét kéri, bár lehetősége lenne megszállni Yuu-t, mégsem teszi. Véleményem szerint, mert ezzel a próbával sikerült olyan erényeket bizonyítania, és olyan lelkierőt mutatnia, ami után Asuramaru is a szerződés felrúgásának érezte volna, ha átveszi a hatalmat.

A varázseszköz megtestesítőjeként a múltjáról, a jelleméről viszonylag keveset tudunk meg, nehezebben elemezhető, de az Owarinak már az is nagyon jó lépése volt, hogy a szerepkör képviselőjének személyiséget adott, mert jellemzően, bár tudattal rendelkeznek ezek a tárgyak (gondolhatunk a botra, aminek csak parancsolni kellett, vagy a terülj, terülj asztalkámra a klasszikus mesékből), de egyedi karakterük ritkán van. Asuramaru már ezzel egy különleges szálat tudott adni ennek a sorozatnak a mesei szemléletéhez.

A keresett személy – Hyakuya Mikaela – „Tudod… én egész eddig azt hittem, nekem kell megmentenem téged.”

Mika az első évadban, félig átalakult vámpírként

Mika szerepköre a legabszurdabb az egész animéből, mert a mesei analógia szerint ő lett a megmentendő személy, akiért a hős küzd. Ez több okból és irányból borítja fel a normákat… Először is, a megmentendő személy szinte mindig nő, és szinte mindig romantikus kapcsolata van a főhőssel. Mika és Yuu kapcsolatát rajongók egy csoportja ugyan lelkesen értelmezi romantikusnak, és lehet látni, hogy miért, én mégis ugyanazt tudom mondani, amit általában Spock és Kirk, illetve Erwin és Levi kapcsolatainál, vagyis, hogy egy nagyon szoros barátságba, ami már a testvéri vonal felé halad, beleférnek ezek a jelenetek. Én mindenesetre további csavarnak értelmezem a toposzon, hogy két fiú barátsága lett a megmentő-megmentendő kapcsolat alapja, és a helyzet abszurditásából sem vesz el semmit. (Megjegyzés: Az elemzés írása óta belefutottam, hogy az írónak voltak nyilatkozatai, amelyek erősen utalnak arra, hogy Mika meleg, és lehetnek romantikus érzelmei Yuu iránt. Ezeknek pontos megerősítését nem találtam, de amennyiben így van, a keresett személy még egy kritériumát kipipálhatjuk.) A keresett személy ugyanis alapvetően passzív figura, a királylány ritkán mozdul el a toronyból, Mika viszont sok potenciált rejtő, aktív, cselekvő jellem, és ezért én külön élveztem a jeleneteket, amikor az Owari szó szerint kinevette saját magát. Valahányszor visszahívják ezt a megmentő-megmentendő viszonyt, gyakran a karakterek a jelenetben magában is nevetnek, és ezáltal remekül átjön, hogy mennyire tisztában van a sorozat saját furcsaságaival, és mennyire szándékosan tesz rájuk még egy lapáttal.

Mika harc közben, a vörös karddal

Mikát, mikor először megismerjük, még egészséges, intelligens, szeretetteljes jellemként látjuk. Az első epizódban, mielőtt lemészárolják az árvaházból menekülőket, sokat mosolyog, békéltető szerepet tölt be, kicsit túl sok felelősséget is vállal magára, mint azt Yuu kimondja. Hűséges barát, segítőkész, nyílt. Miután vámpírrá változik, ez gyökeresen megváltozik. Zárkózott, magába forduló, csendes lesz, aki két célért küzd folyamatosan: Meg akarja találni és „menteni” Yuu-t, illetve kitörni a fogvatartott, folyamatosan befolyásolt szerepből, megőrizve valamennyire az emberségét. Sorra hozza a döntéseket, folyamatosan küzd az éhségével az emberi vérre, és az adandó alkalmakkor meg is kíséreli a szembefordulást Krul-lal, az egyik fogvatartóval, illetve Feriddel, aki mondhatjuk, hogy a másodlagos fogvatartója. Igyekszik uralni a sorsát, ellavírozni a manipulációk között, de annak ellenére, hogy okos karakter, újra és újra elbukik, visszacsúszik a keresett személy szerepkörébe. Mikor Krul elé állna, és azt hiszi, fenyegetheti, a vámpírkirálynő csak legyint, kicsavarja a kezét, és emlékezteti a helyzetére. Mikor inkább Yuu mellett maradna, mint visszatérne a vámpírok közé az első évad végén, Ferid is gúnyosan jegyzi meg, hogy fejezze be, és ha kell, kényszerrel is visszaviszi. Az egyik oldallal nem akar azonosulni, de nem tud elszakadni tőle, a másik oldal pedig kitaszítja magából, vagyis tényleg kell valaki, aki őt keresi, aki be tudja vinni a közösségbe, és ki tudja húzni az elszigeteltségből, amit ezúttal ugyan nem szimbolizál torony, de azért egyértelműen ott van. Yuu a barátságuk miatt soha nem mond le róla, és szépen lassan a szemléletét a segítők, sőt az elküldő látásmódjába is beilleszti, és az emberek egy része már képes empátiával, szeretettel fordulni Mika felé. A fiú pedig onnantól, hogy egy másik közösség segíti és befogadja, már elszakadhat a vámpíroktól, és csatlakozhat hozzájuk.

Yuu-n kívül igazán meghatározó kapcsolatai nincsenek, ennek okát megemlítettem már az elemzés elején… az Owari no Seraph-ban ő a ragaszkodó, aki egy emberen keresztül keresi magát, az identitását, a helyét a világban, tehát mindenki mástól kissé elkülönül. Később először az „ellenségem ellensége a barátom” elv az, ami össze kezdi kötni Shinoa osztagával is, ez sajnos nem fut ki végig, mert az anime második évadában csak azt láthatjuk, hogy a kis csapattal elmenekült az apokaliptikus hangulatú záró harc után, és velük tart, mikor elindulnak, hogy közösen vigyék véghez a céljaikat, és mentsék meg a hátrahagyottakat.

Fegyvere vörös pengéjű kard, esetében a személyiség jó és rossz oldala valószínűleg vámpír, és az ember ellentéte. A vörös általában kapcsolódik a sorozatban a vámpírokhoz, nyilván a vér színe is, de a földi kapcsolatok, a szükségletek, a ragaszkodás szimbólumaként is teljesen stimmel Mika szerepkörére, és a vámpírok életmódjára is. További érdekesség, hogy a kard eredetileg Michael arkangyal jelképe is, akinek a nevére egy alakváltozat a Mikaela.

Az ellenség - ???

Krul Tepes

Nem igazán meghatározható, hogy ki az igazi ellenség. Ha lebontjuk, a fogvatartók, már említett módon Krul és Ferid. El kell hozni, függetleníteni kell tőlük Mikát, de Krullal például, Yuu-nak, mint hősnek szinte semmi konfliktusa nincs… az pedig milyen ellenség egy mesében? Sok szempontból talán Kureto-t és Mirai-t tudnám igazán a főhős való harc ellenségeinek mondani. Kureto az, akit az adományozó közvetetten segít, ahogy a boszorkányok is a hétfejű sárkányt a klasszikus történetekben, Mirai pedig mint „pusztító angyal”, megidézve a démont a záró csatában olyan fantáziadús ellenfél, amilyeneket általában a próbáikat teljesítő hősök kapni szoktak. Ennek ellenére még mind Kureto-ék szála, mint Feridé lezáratlan maradt, nem tudni, hogy lesz-e egy olyan nagy konklúzió, ahol ezek az „ellenségágazatok” összeolvadnak majd, így itt nem is mernék konklúziót levonni.

Yuu és Mika az intróban

Zárásként mindenképpen elmondhatom, hogy az Owari no Seraph átgondolt, érdekes, továbbra is kiemelendő, hogy elképesztően szórakoztató sorozat. Utálni csak keveseket lehet, nagyon jók a háttérjelentések, és tényleg bánom, hogy halasztottam, nagy élmény volt. Persze nem hibátlan, nekem a legnagyobb bajom talán azzal volt, hogy kicsit üres volt a világ, persze nem tartalomban, hanem felépítésben. Mi lett a vírussal, milyen a vámpírok társadalmának szerkezete, egy világban, ahol démonokkal kötnek szerződéseket, milyen az emberek vallása… mind sok olyan kérdéskör, amit ki lehetett volna aknázni, de a sorozat nem tette meg. Amiért mégis elég könnyen megbocsátom, hogy a mesei analógiába nehezen is férnek bele, ahhoz, hogy a hangulat, az üzenet ilyen formában megmaradjon, hogy össze lehessen kötni ezeket a mesei elemeket a feltételezett forrásokkal, ahhoz meg kell lennie ezeknek a mesei üresjáratoknak is, különben más lenne a kifutás. Apró kötekedésem még, hogy elég erősen jelen van a sorozatban a tátogás-szindróma (saját név a jelenségre) vagyis, ha egy karakter szenved, akár fizikai, akár érzelmi okokból, sokszor torkán akad a hang, és csak tátog. Mindez szép és jó, de rajzolt figurák szájáról a japán szöveget leolvasni már művészet, és sehol, semmi nincs feliratozva, több mondatnak utána kellett keresnem, mert fogalmam sem volt a karakterek mit mondtak. Jobban pártoltam volna egy elhaló, vagy hörgő hangot, mint ezt a tátogós megoldást.

Ezen hibák ellenére maximális ajánlom az Owari no Seraph-ot, ha esetleg valaki figyelmen kívül hagyta a spoiler címkét, és elolvasta ezt. YA témákkal foglalkozik, de nem YA stílusban, és ez nagyon jó. Én mindenesetre várom a harmadik évadot, ha lesz, ha nem, akkor is olvasni fogom a mangát, ha jól tudom, regények is vannak belőle, szóval talán, ha tényleges lezárást kap, még láttok Owarit a blogomon. Köszönöm, hogy elolvastátok, remélem, jól szórakoztatok közben!

Valentine Wiggin