Andrej és a Föld Zarándokai - nosztalgiakritika
Az Andrej és a Föld Zarándokai (eredeti címén Brevi Finietur, angolul Migrant) egyértelmű kedvencem a Metamorfózis trilógiából, és az egyetlen, amit rendszeresen újraolvasok. Két évvel azután, hogy először a kezembe vettem, rádöbbentem, hogy sokkal többet látok bele, mint azelőtt, sokkal mélyebben megértem a karaktereket és helyzetüket, tehát eljött az idő, hogy ismét elővegyem.
A történet szerint Andrej Sztroganov tolmács és fordító 27 évesen a Raa bolygóra emigrál a Földről. Fogalma sincs, miért szánta el magát erre a lépésre, mivel a Hivatal, amely az ügyet elintézte, fizetségként az utolsó két évét kérte. Két évvel későbbi énje, amely a döntést meghozta pedig csak annyi üzenetet hagy hátra, hogy nincs jövője a Földön. Raa idilli világa is több meglepetést tartogat, mint amire számít. A Próba során a lakosok közül kiválogatják azokat, akik „urai önmaguknak” belőlük lesznek teljes jogú állampolgárok. Bevándorlóknak joga van részt venni rajta, de szinte sosem próbálkoznak meg vele. Mikor Andrej eldönti, hogy belevág, nem is sejti, hogy ez a lépése messze túlmutat majd a Próbán, és talán az egész bolygóra hatással lesz…
Vágjunk is bele!
Mikor nekiálltam, hogy másodszor is elolvassam ezt a regényt, már nem emlékeztem arra, hogy mennyire jó. Ismét rá kellett döbbennem, hogy azonnal be tud rántani a világ, kedvelem a karaktereket, és elképesztően kevésnek érzem ezt az egy kötetet. Erre még visszatérek a későbbiekben, először még kifejteném a legnagyobb pozitívumokat.
„Szerinted mi lehet a Teremtő alapeszméje a Raa-ra vonatkozóan?”
Először is, a világ él és lélegzik. Raa mozgékony, elképzelhető sci-fi környezet, ami tele van mellékszereplőkkel. Az összesen három jelenetre feltűnő Kamor-Bal is olyan személyiség, akinek a helyzete nehéz és megérthető, Sana viszonylag keveset szerepel, mégis kialakul róla egy meglehetősen pontos képünk. Polosz-Nadról szinte csak említés történik, mégis pszichológiailag minden tette, amiről értesülünk, érthető, Alba karaktere pedig egyfajta sejtetés szintjén végigkíséri az egész történetet. Azon túl pedig, hogy még a hátteret alkotó statisztáknak is van egyfajta jelenlétük és hatásuk a cselekményre, maga a világ is eredeti, ötletes, újszerű. Olyan megoldásokkal állt elő az időben és térben tett utazás kérdésére, amit egyszerűen abszurdnak titulálnánk, de a regény világában működőképes, és teljesen összhangban van az üzenettel. Mikor Timor-Alk elkezd a mezőcivilizációkról beszélni, egyfajta organizmusként festve le magát az időt, először fel sem fogjuk, mire gondol, de amint elmagyarázza, hogy tulajdonképpen a mező, mint olyan az anyag egyfajta megjelenése is lehet, már szinte úgy érezzük, nekünk is meg kellett volna érteni ezt. A destabik először egy heroikus, mágikus vonulatnak tűnnek, de az ő képességeik is úgy kapnak magyarázatot, hogy a regény világán belül képtelenség belekötni. Az Árnyékok, és a meszticek hasonlóak, olyan ötlet a képzeletbeli emberek, és a tőlük született gyerekek gondolata, amit elsőre merésznek tűnik meglépni a science fiction műfajban, de a filozófiája annyira megalapozott, hogy nem mernénk kilökni ebből a kategóriából.
„A felnőtté avatás ősi rítusa értelmet nyert… és Próbává lett.”
A Próba gondolata mellett sem lehet elmenni, mert remekül használja a különböző felnőtté válási rítusok, és sámáni szertartások elemeit, tökéletesen hozza be a mágikus tudatot, minden főbb eleme magában hordoz egy-egy hasonló kiutalást. A regeneráció, elég, ha arra gondolunk, hogy bizonyos új-guineai törzsek a fiúk bőrét végig vagdossák, hogy a krokodilhoz hasonlítson (és a főszereplőnk beceneve is Krokodil. Biztos, hogy véletlen, de azért hiba lett volna nem megjegyezni :D). A parázson sétálást, a zúgó feletti átugrálást aligha kell magyarázni, szintén elég könnyen beazonosítható az is, mikor a szereplők hallucinogént isznak. Maga az életmódjuk is ezekhez a nomád törzsekhez hasonlít a Próba ideje alatt. Nekem azonban nem is ezek a kiutalások ragadták meg legjobban a figyelmemet, hanem a közben lejátszódó események, amik ugyanúgy tréningeztek önfegyelemre, annak tényleges bebizonyítására, hogy nem csak egy vizsga kedvéért mutatják a megfelelő erényeket. Kamor-Bal minden bizonnyal képes lett volna végrehajtani a próba legtöbb állomását, de még azt sem tudta megállni, hogy kést rántson egy vita eldöntésére, így végül a bukását nem is a Próba tényleges nehézségei okozták.
„Ők a Teremtő akaratával összhangban éltek, világos? És a Teremtő akaratában nem foglaltatik benne egy nyomorék test, ahogy az én akaratomban sem foglaltatik bele, hogy most lelökjelek erről a szikláról…”
Nagyon jó a filozófiai megalapozottsága, Platón ideatanát helyezi középpontba. Ezt elég konkrétan kimondják, de metaforikus megjelenítései is vannak, például Raa történelmében az árnyékukat a falra rajzoló emberek motívuma. Andrej metamorfózisa, az időutazás paradoxonjának feloldása is szorosan kapcsolódik ehhez a kérdéshez, Timor-Alk karakterét úgy jelenítik meg, mint aki félig az ideavilág lakója, Aira képességei ugyancsak abból fakadnak, hogy a fizikai világból kilépve képes hozzáférni az egyes ideákhoz. Nagyon kreatív felhasználása volt, érdekes vitákat is eredményezett a karakterek között az örök kérdés, hogy az eszme teremti az anyagot, vagy fordítva. Előkerül a tudat teremtő erejének kapcsán az is, hogy egy kitűzött cél mennyire formálhat át egy civilizációt, egy közösséget, és többször kiemelnek a placebóval kapcsolatos problémákat is, modern, és archaikus szemszögből is megvizsgálva ezt a filozófiai irányzatot.
„A ’bevándorló’ kifejezés az ő [Andrej] esetében csak önmaga azonosítására szolgál, de semmiképp nem azonos a státusával.”
A történet a Metamorfózis előző két kötetében teljes mértékben egy személy köré épült, mellette maximum egy manipulátor tevékenykedett még, aki irányította az események folyását, így elég nagy meglepetést jelent, hogy Andrej nagyjából két fejezetig van egyedül. Onnantól kezdve, hogy megkezdődik a Próba, már megjelenik két másik karakter: Timor-Alk, a mesztic fiú, aki minden félelmét leküzdve harcol, hogy bebizonyítsa, ura önmagának, és Aira, aki elindul ugyan a manipulátor vonalán, és igazából adottságai is lennének a szerepkörhöz, de fokozatosan kiderül, hogy a hármasból a legesendőbb és legsérülékenyebb karakter. Innentől kezdve ez a trió szinte folyamatosan kapcsolatban van, legfeljebb rövid időre távolodnak el egymástól, és felépül köztük egy kapcsolatrendszer, olyan dinamikával, amit az első két kötet csak irigyelhet.
Andrej, a főhős sajnos ebben a közegben kicsit érdektelennek hat. Kisemberként jelenik meg, nem tudja, honnan hová tart, nincs tisztában a szerepével, látszólag teljesen alkalmatlan arra, hogy főszereplővé váljon (ez kissé Lukjanyenko hőseire emlékeztetett). A környezetével szemben eleinte figyelmetlen, nem tudja, kibe helyezze a bizalmát, nem tud elrugaszkodni a földi normáktól, még úgy sem, hogy olyan közegbe került, ahol ezek nyilvánvalóan nem érvényesek. Mivel az események, amik lejátszódnak körülötte, rendkívüliek, és a trió másik két tagjának reakciói is sokszor meglepőek, Andrej értetlenkedése többször is idegesítővé válik, én már a Próba alatt is vágytam rá, hogy váltsunk szemszöget, nézzük kicsit Timor-Alk szempontjából az eseményeket, vagy Airáéból, mert annyival érdekesebbek voltak számomra. Andrej azonban egy idő után sikerrel bebizonyítja, hogy megérdemli a figyelmet, és nem ok nélkül ő a szempontkarakter. Még saját céljai, saját emberi hibái mellett is ő a legobjektívebb, ő képes a leginkább a földön állni, sok szempontból ő a leginkább felnőtt is a társaságból. Az elszántsága példaértékű, és a Próba letétele után érdekes azt is megfigyelni, hogyan ütközik szemléletében a földi ember szerepe (vagyis a kívülállóé, a bevándorlóé) és a raa-i polgár látásmódja (vagyis a felelősségvállalásra köteles, de jogokat is kiérdemelt, közösség részévé vált emberé). Először felemásan viszonyul két társához is, Timor-Alkot gyerekként kezeli, pártfogolni, mentorálni akarja, Airát pedig folyton támadja, eleinte kifejezetten ellenszenvesnek is találja. Később hűséges barátja lesz mindkettejüknek, a kamasz meszticre elkezd egyenjogúként tekinteni, őszinte lesz vele, megosztja a saját problémáit is, a zavaros célú és személyiségű konzult pedig végletekig védi a bírósági tárgyaláson, kiáll mellette szinte bármilyen hatalommal szemben, és végül meg is menti az életét. Fejlődése során rátalál önmagára, és saját útkeresésén át ismeri fel az egész bolygó útkeresését… tulajdonképpen azért ő az, aki a Teremtő alapeszméjét is felfedezi, mert egész földi és raa-i élete során azt kutatta, a „Teremtőnek” vele magával mi a szándéka.
„Egy teljes jogú polgár nem bújhat a nagyanyja szoknyája mögé. Akkor sem, ha pálmalevélből van, és akkor sem, ha nem is kicsi.”
Timor-Alk kissé a kamaszok szemléletét emeli be a történetbe. Nem átlagos tinédzser, de megvannak benne azok problémái is. Szembe kell néznie a kirekesztéssel, és láthatjuk, hogy olyan helyzet is előfordult, mikor a nagyobb elfogadottságért szó nélkül nézte végig társai kegyetlenkedését, ezek a szituációk pedig egy átlagos, a mi világunkban felépült kamaszközösségben is előfordulhat. Timor-Alk azonban kevéssé rendelkezik az erre a korosztályra jellemző naivitással, beképzeltséggel, mert olyanokat élt meg, olyan tapasztalatok vannak mögötte, amit a társai el sem tudnak képzelni. Alapvetően küzdő szellem, leginkább az elszántsága határozza meg… bár a fájdalomküszöbe elképesztően alacsony, képtelen a hanglokációra, és elképesztően erős a képzelőereje, jelentkezik a próbára. Mikor Aira, tudva, hogy meghalhat egy hibás lépésnél, rákiabál, hogy nyissa ki a szemét, megtagadja, és ez kis híján az életébe is kerül. Számára a Próba, hogy bizonyítson önmagának és környezetének, fontosabb az életénél. Elvárja, hogy egyenjogúként bánjanak vele, a nagyanyja többször is megjegyzi, a fiú nem hallgat rá, elutasítja a tanácsait, arra hivatkozva, hogy ő már teljes jogú polgár, tud maga is dönteni, de ugyanígy kiderül, hogy Timor-Alk folyton példaképeket keres. Mivel szülei nem voltak az anya szerepét egyértelműen Sana veszi át, akit rajongásig szeret, de már szeretne tőle függetlenedni, az apa szerepét pedig részben Aira kapja, aki maga ugyan nem veszi fel magát a szerepkört, de a fiú egyértelműen rá ruházza. (Több Andrejjel való beszélgetése során is megjegyzi, hogy szeretné, ha Aira lenne az apja, sokkal jobb lenne minden, ha ő lenne az apja, stb.) Érdeklődő, kíváncsi, és haladásra vágyik, ez emeli ki legjobban a tömegből. Űrhajózásról kezd beszélni, arról, hogy haladjon a tudomány, és szomorúan legyint, mikor Andrej a felnőtt szemlélettel csak annyit kérdez, minek. Timor-Alk annak a fiatalságnak a megtestesítője, akik egy kellemes, álló világban nem tudnak létezni… ő alapvetően is azzal tudott valamennyire elfogadottá, elismerté válni, hogy túllépett a saját korlátain. Nem csoda, hogy bántja, nem tud tovább menni. Alapvetően jószívű, empatikus, érzékeny karakter.
„Extrém figura. Fékek, etika és kételyek nélküli harcos. Fiziológiailag: szörnyeteg. Társadalmilag: A Raa konzulja, az indexe egy.”
A trió harmadik tagja Aira, aki először Andrej szemén keresztül, már említett módon, ellenszenves instruktorként tűnik fel. Nem száll szembe a diszkriminációval, habozás nélkül gúnyol valakit bőrszín és származás miatt, megaláz, kínos helyzetbe hoz másokat, folyton felmentve magát azzal, hogy a Próba érdekében teszi, és hamarosan kiderül, hogy azon túlmutató céljai is vannak. Intelligens, manipulatív, de a tetteiben nincs koherencia. Egyik pillanatban meghoz egy döntést racionális alapokon, elindít egy eseményláncot, a következőben pedig érzelmileg, megérzések után cselekszik. Tudja, hogy Timor-Alkra szüksége van a tervei megvalósításához, tudja, hogy csak akkor szerezheti meg, ha leteszi a Próbát, és segít is neki… de amint úgy látja, hogy a fiú nem tud megbirkózni egy feladattal taktikát vált, és inkább az életét mentené, inkább hazaküldené. Egyik pillanatban meggyőződéssel állítja, és minden tettével igyekszik alátámasztani, hogy az Albával való kapcsolata, és a múltbéli szerelem egyáltalán nem befolyásolja, attól függetlenül szövi a terveit, és Timor-Alkkal sem azért alakít ki szorosabb kapcsolatot… mégis, mikor a stabilizátorban a lány megjelenik előtte, az első megszólalása, hogy megvédte, és segítette a fiát, mintha egyfajta bocsánatot várna. Még két bűnöző fiú közül is úgy választ, hogy képes racionálisan érvelni, de Andrej azonnal kiszúrja az érzelmi, intuitív vonulatát is a döntésének. Számára természetesen lecke volt az is, hogy megszabaduljon az előítéletektől (például barátjává váljon a bevándorló Andrejnek), de van egy ennél sokkal lényegesebb feladata is.
Aira karakterének erős kérdése a felelősségvállalás, illetve a társadalmi elismertség problémája. Korábban a Death Note elemzésemben beszéltem arról, hogy Light, a főszereplő kamasz jellemmel, mikor a világ folyamatosan azt a visszajelzést küldte neki, hogy igaza van, elkezdte önmagát a többiek fölé helyezni. Aira egy teljesen más, de hasonlóan reális szemléletet jelenít meg: Őt lelkileg elkezdi gyötörni ez a szintű felelősség. Miután ritkán téved, és a társadalom a remek megérzéseit, intelligens terveit megfelelő felelősségi indexszel is jutalmazza, ami olyannyira magas, hogy szinte egyedül dönt a vitás kérdésekben, kialakít magában egy képet a környezetéről, amiben vele szemben elvárás, hogy legyen igaza. Ez természetesen téves, senki nem várná el tőle, sőt, többször elhangzik, remélik, hogy néha hibázik, de Aira folyamatosan igyekszik megfelelni a meghatározásnak, és mindennel szembefordulva is kész védeni az igazát. A rossz következtetések, a hibák válnak a legnagyobb félelmévé, így ahelyett, hogy magát helyezné a társadalom csúcsára, csak próbál a lehető legtökéletesebben megfelelni a készen kapott helyzetnek. Ahogy Andrej mondja, nem lesz tőle boldog, de legalább igaza lesz… és hát, hány ember adja fel a boldogságot, csak azért, mert fontosabb számára, hogy bebizonyítsa önmagának, igaza van? A visszautalásokból nem egyértelmű, de valószínűleg ez a görcsös szemlélet volt az, ami korábban tönkretette a kapcsolatát is, és ezzel elég sokban meghatározta a jelenét. És leginkább az ez a látásmód, ezek a jellemvonások annak az okai is, hogy a legsebezhetőbbnek tartom az egész gárdából.
„Most kit hívunk segíteni, Andrej?”
És mint már említettem a bejegyzés elején, fantasztikusak ennek a három szereplőnek az interakciói. Van mentor-tanítvány jellegű kapcsolatunk (Andrej és Aira), felnőtt és gyerek hierarchikusan abszolút eldöntetlen kapcsolata (Timor-Alk és Andrej), vezető-beosztott (Aira magát helyezi vezető szerepbe, alatta Timor-Alk, végül Andrej), apa-fiú (Timor-Alk és Aira), és végül ezek mind összefutnak egy nagyon bizalmas barátságba, ahol a felek már nagyjából ismerik egymást, kiegészítik egymás hiányosságait is.
Persze, tele van a történet szimbólumokkal, filozófiával, és sokszor nagyon zavaros, de megéri kibogozni a szálakat. Én talán legnagyobb "bűneként" azt tudnám felróni, hogy túl kidolgozott. Ez nem minden szempontból negatívum, de Raa világa nem, hogy él, de túl élő 300 oldalra. A történelme nem, hogy kidolgozott, de túl sok lehetőséget rejt ahhoz, hogy egy 300 oldalas regény háttere legyen. A karaktereknek túl izgalmas a múltja ahhoz, hogy legyen elég hely kibontani őket, így az Andrej és a Föld Zarándokai arra is rádöbbentett, hogy miért szeretem én a sorozatokat.
Ez a regény nem úgy viselkedik, mint egy trilógia utolsó kötete, hanem mint egy univerzum első darabja. Az Alexandra és az Arszen zárása is hagyott kérdéseket, de azért mondhattuk rá, hogy zárás volt… eldőlt a főhős sorsa, sejthettük, mi lesz a jövőjében, és ha a világ vissza is csábított, véget ért az adott történet. Andrej esetében az utószó teljesen kétértelmű. Sokszor átolvastam azokat az oldalakat, és képtelenség eldönteni, Andrej végül milyen döntést hozott, hogy alakul a Raa jövője, mi lesz Airával és Timor-Alkkal… az egész képlékeny, és ez roppant irritáló. Az olvasó nyúlna a következő kötetért, ha lenne.
Ráadásul én tovább megyek ennél, nem csak a folytatásnak örülnék, de néhány prequelt is el tudnék viselni. Csak Aira előtörténetében két, egy-egy regényt egyenként kitevő történet van. Az első a múltja, hogyan lett destabi, hogy lesz bárki destabi? Miért indult el benne ez az egész megszállottság, a karrierizmus, mi volt Albával, miért tekint így Timor-Alkra? Nem vagyok túl nagy romantika rajongó, de mivel ez a szerelmi szál meghatározta ennek a regénynek egy jelentős részét, mégis érdekel, hogy mi történt. A második a nagy eszmejárvány, hogyan döbbent rá arra, hogy egy elképzelt betegségből lett járvány, hogyan hozott létre egy „eszmegyógyszert”? Hogyan jutott oda, ahol társadalmilag áll? Millió kérdésre kaphatnánk választ az univerzum fizikáját, biológiáját, szabályait tekintve. További lehetőség, hogy akár íródjon valami a Raa haláláról. Hogyan zajlott le, mit éltek meg az emberek egy ilyen radikális változás során, és hogy kezdődött meg utána az iparosodás?
Végszóként, mindenkinek bátran ajánlom ezt a regényt, szerintem a sorozat legolvasmányosabb, és az egyik legelgondolkodtatóbb darabja, akkor is, ha nem okoz akkora katarzist, mint az Alekszandra. Én nem bántam meg az újraolvasást sem, semmit sem csorbult a történetről és karakterekről kialakult képem, sőt, további jelentésekkel gazdagodott, sokkal többet értettem meg belőle, mint korábban. Ha van igény rá, szívesen írok egy-egy nosztalgiakritikát a sorozat első két kötetéből is, akár bevállalok egy rendes elemzést is, amiben jóval mélyebbre mennék a szimbólumokba és a filozófiába.
„Légy több, mint aki vagy! Törekedj a lehetetlenre!”
A kritika kissé elemzésjellegűre sikerült, és enyhén spoileres, de ahogy a megírásakor, úgy most is reménykedem, hogy lesz, aki kedvet kap a sorozathoz, és a kötet elolvasása után visszatér az én írásomra. Hoztam egy zeneajánlót is: a "Blue Lips", a "New World Coming" és az "Angel’s song" a javaslataim. Mindegyik passzol hangulatában is, üzenetében is.
A történet szerint Andrej Sztroganov tolmács és fordító 27 évesen a Raa bolygóra emigrál a Földről. Fogalma sincs, miért szánta el magát erre a lépésre, mivel a Hivatal, amely az ügyet elintézte, fizetségként az utolsó két évét kérte. Két évvel későbbi énje, amely a döntést meghozta pedig csak annyi üzenetet hagy hátra, hogy nincs jövője a Földön. Raa idilli világa is több meglepetést tartogat, mint amire számít. A Próba során a lakosok közül kiválogatják azokat, akik „urai önmaguknak” belőlük lesznek teljes jogú állampolgárok. Bevándorlóknak joga van részt venni rajta, de szinte sosem próbálkoznak meg vele. Mikor Andrej eldönti, hogy belevág, nem is sejti, hogy ez a lépése messze túlmutat majd a Próbán, és talán az egész bolygóra hatással lesz…
Vágjunk is bele!
Mikor nekiálltam, hogy másodszor is elolvassam ezt a regényt, már nem emlékeztem arra, hogy mennyire jó. Ismét rá kellett döbbennem, hogy azonnal be tud rántani a világ, kedvelem a karaktereket, és elképesztően kevésnek érzem ezt az egy kötetet. Erre még visszatérek a későbbiekben, először még kifejteném a legnagyobb pozitívumokat.
„Szerinted mi lehet a Teremtő alapeszméje a Raa-ra vonatkozóan?”
Először is, a világ él és lélegzik. Raa mozgékony, elképzelhető sci-fi környezet, ami tele van mellékszereplőkkel. Az összesen három jelenetre feltűnő Kamor-Bal is olyan személyiség, akinek a helyzete nehéz és megérthető, Sana viszonylag keveset szerepel, mégis kialakul róla egy meglehetősen pontos képünk. Polosz-Nadról szinte csak említés történik, mégis pszichológiailag minden tette, amiről értesülünk, érthető, Alba karaktere pedig egyfajta sejtetés szintjén végigkíséri az egész történetet. Azon túl pedig, hogy még a hátteret alkotó statisztáknak is van egyfajta jelenlétük és hatásuk a cselekményre, maga a világ is eredeti, ötletes, újszerű. Olyan megoldásokkal állt elő az időben és térben tett utazás kérdésére, amit egyszerűen abszurdnak titulálnánk, de a regény világában működőképes, és teljesen összhangban van az üzenettel. Mikor Timor-Alk elkezd a mezőcivilizációkról beszélni, egyfajta organizmusként festve le magát az időt, először fel sem fogjuk, mire gondol, de amint elmagyarázza, hogy tulajdonképpen a mező, mint olyan az anyag egyfajta megjelenése is lehet, már szinte úgy érezzük, nekünk is meg kellett volna érteni ezt. A destabik először egy heroikus, mágikus vonulatnak tűnnek, de az ő képességeik is úgy kapnak magyarázatot, hogy a regény világán belül képtelenség belekötni. Az Árnyékok, és a meszticek hasonlóak, olyan ötlet a képzeletbeli emberek, és a tőlük született gyerekek gondolata, amit elsőre merésznek tűnik meglépni a science fiction műfajban, de a filozófiája annyira megalapozott, hogy nem mernénk kilökni ebből a kategóriából.
„A felnőtté avatás ősi rítusa értelmet nyert… és Próbává lett.”
„Ők a Teremtő akaratával összhangban éltek, világos? És a Teremtő akaratában nem foglaltatik benne egy nyomorék test, ahogy az én akaratomban sem foglaltatik bele, hogy most lelökjelek erről a szikláról…”
Nagyon jó a filozófiai megalapozottsága, Platón ideatanát helyezi középpontba. Ezt elég konkrétan kimondják, de metaforikus megjelenítései is vannak, például Raa történelmében az árnyékukat a falra rajzoló emberek motívuma. Andrej metamorfózisa, az időutazás paradoxonjának feloldása is szorosan kapcsolódik ehhez a kérdéshez, Timor-Alk karakterét úgy jelenítik meg, mint aki félig az ideavilág lakója, Aira képességei ugyancsak abból fakadnak, hogy a fizikai világból kilépve képes hozzáférni az egyes ideákhoz. Nagyon kreatív felhasználása volt, érdekes vitákat is eredményezett a karakterek között az örök kérdés, hogy az eszme teremti az anyagot, vagy fordítva. Előkerül a tudat teremtő erejének kapcsán az is, hogy egy kitűzött cél mennyire formálhat át egy civilizációt, egy közösséget, és többször kiemelnek a placebóval kapcsolatos problémákat is, modern, és archaikus szemszögből is megvizsgálva ezt a filozófiai irányzatot.
„A ’bevándorló’ kifejezés az ő [Andrej] esetében csak önmaga azonosítására szolgál, de semmiképp nem azonos a státusával.”
Andrej, a főhős sajnos ebben a közegben kicsit érdektelennek hat. Kisemberként jelenik meg, nem tudja, honnan hová tart, nincs tisztában a szerepével, látszólag teljesen alkalmatlan arra, hogy főszereplővé váljon (ez kissé Lukjanyenko hőseire emlékeztetett). A környezetével szemben eleinte figyelmetlen, nem tudja, kibe helyezze a bizalmát, nem tud elrugaszkodni a földi normáktól, még úgy sem, hogy olyan közegbe került, ahol ezek nyilvánvalóan nem érvényesek. Mivel az események, amik lejátszódnak körülötte, rendkívüliek, és a trió másik két tagjának reakciói is sokszor meglepőek, Andrej értetlenkedése többször is idegesítővé válik, én már a Próba alatt is vágytam rá, hogy váltsunk szemszöget, nézzük kicsit Timor-Alk szempontjából az eseményeket, vagy Airáéból, mert annyival érdekesebbek voltak számomra. Andrej azonban egy idő után sikerrel bebizonyítja, hogy megérdemli a figyelmet, és nem ok nélkül ő a szempontkarakter. Még saját céljai, saját emberi hibái mellett is ő a legobjektívebb, ő képes a leginkább a földön állni, sok szempontból ő a leginkább felnőtt is a társaságból. Az elszántsága példaértékű, és a Próba letétele után érdekes azt is megfigyelni, hogyan ütközik szemléletében a földi ember szerepe (vagyis a kívülállóé, a bevándorlóé) és a raa-i polgár látásmódja (vagyis a felelősségvállalásra köteles, de jogokat is kiérdemelt, közösség részévé vált emberé). Először felemásan viszonyul két társához is, Timor-Alkot gyerekként kezeli, pártfogolni, mentorálni akarja, Airát pedig folyton támadja, eleinte kifejezetten ellenszenvesnek is találja. Később hűséges barátja lesz mindkettejüknek, a kamasz meszticre elkezd egyenjogúként tekinteni, őszinte lesz vele, megosztja a saját problémáit is, a zavaros célú és személyiségű konzult pedig végletekig védi a bírósági tárgyaláson, kiáll mellette szinte bármilyen hatalommal szemben, és végül meg is menti az életét. Fejlődése során rátalál önmagára, és saját útkeresésén át ismeri fel az egész bolygó útkeresését… tulajdonképpen azért ő az, aki a Teremtő alapeszméjét is felfedezi, mert egész földi és raa-i élete során azt kutatta, a „Teremtőnek” vele magával mi a szándéka.
„Egy teljes jogú polgár nem bújhat a nagyanyja szoknyája mögé. Akkor sem, ha pálmalevélből van, és akkor sem, ha nem is kicsi.”
„Extrém figura. Fékek, etika és kételyek nélküli harcos. Fiziológiailag: szörnyeteg. Társadalmilag: A Raa konzulja, az indexe egy.”
A trió harmadik tagja Aira, aki először Andrej szemén keresztül, már említett módon, ellenszenves instruktorként tűnik fel. Nem száll szembe a diszkriminációval, habozás nélkül gúnyol valakit bőrszín és származás miatt, megaláz, kínos helyzetbe hoz másokat, folyton felmentve magát azzal, hogy a Próba érdekében teszi, és hamarosan kiderül, hogy azon túlmutató céljai is vannak. Intelligens, manipulatív, de a tetteiben nincs koherencia. Egyik pillanatban meghoz egy döntést racionális alapokon, elindít egy eseményláncot, a következőben pedig érzelmileg, megérzések után cselekszik. Tudja, hogy Timor-Alkra szüksége van a tervei megvalósításához, tudja, hogy csak akkor szerezheti meg, ha leteszi a Próbát, és segít is neki… de amint úgy látja, hogy a fiú nem tud megbirkózni egy feladattal taktikát vált, és inkább az életét mentené, inkább hazaküldené. Egyik pillanatban meggyőződéssel állítja, és minden tettével igyekszik alátámasztani, hogy az Albával való kapcsolata, és a múltbéli szerelem egyáltalán nem befolyásolja, attól függetlenül szövi a terveit, és Timor-Alkkal sem azért alakít ki szorosabb kapcsolatot… mégis, mikor a stabilizátorban a lány megjelenik előtte, az első megszólalása, hogy megvédte, és segítette a fiát, mintha egyfajta bocsánatot várna. Még két bűnöző fiú közül is úgy választ, hogy képes racionálisan érvelni, de Andrej azonnal kiszúrja az érzelmi, intuitív vonulatát is a döntésének. Számára természetesen lecke volt az is, hogy megszabaduljon az előítéletektől (például barátjává váljon a bevándorló Andrejnek), de van egy ennél sokkal lényegesebb feladata is.
„Most kit hívunk segíteni, Andrej?”
És mint már említettem a bejegyzés elején, fantasztikusak ennek a három szereplőnek az interakciói. Van mentor-tanítvány jellegű kapcsolatunk (Andrej és Aira), felnőtt és gyerek hierarchikusan abszolút eldöntetlen kapcsolata (Timor-Alk és Andrej), vezető-beosztott (Aira magát helyezi vezető szerepbe, alatta Timor-Alk, végül Andrej), apa-fiú (Timor-Alk és Aira), és végül ezek mind összefutnak egy nagyon bizalmas barátságba, ahol a felek már nagyjából ismerik egymást, kiegészítik egymás hiányosságait is.
 |
| Platón barlangja |
Ez a regény nem úgy viselkedik, mint egy trilógia utolsó kötete, hanem mint egy univerzum első darabja. Az Alexandra és az Arszen zárása is hagyott kérdéseket, de azért mondhattuk rá, hogy zárás volt… eldőlt a főhős sorsa, sejthettük, mi lesz a jövőjében, és ha a világ vissza is csábított, véget ért az adott történet. Andrej esetében az utószó teljesen kétértelmű. Sokszor átolvastam azokat az oldalakat, és képtelenség eldönteni, Andrej végül milyen döntést hozott, hogy alakul a Raa jövője, mi lesz Airával és Timor-Alkkal… az egész képlékeny, és ez roppant irritáló. Az olvasó nyúlna a következő kötetért, ha lenne.
Ráadásul én tovább megyek ennél, nem csak a folytatásnak örülnék, de néhány prequelt is el tudnék viselni. Csak Aira előtörténetében két, egy-egy regényt egyenként kitevő történet van. Az első a múltja, hogyan lett destabi, hogy lesz bárki destabi? Miért indult el benne ez az egész megszállottság, a karrierizmus, mi volt Albával, miért tekint így Timor-Alkra? Nem vagyok túl nagy romantika rajongó, de mivel ez a szerelmi szál meghatározta ennek a regénynek egy jelentős részét, mégis érdekel, hogy mi történt. A második a nagy eszmejárvány, hogyan döbbent rá arra, hogy egy elképzelt betegségből lett járvány, hogyan hozott létre egy „eszmegyógyszert”? Hogyan jutott oda, ahol társadalmilag áll? Millió kérdésre kaphatnánk választ az univerzum fizikáját, biológiáját, szabályait tekintve. További lehetőség, hogy akár íródjon valami a Raa haláláról. Hogyan zajlott le, mit éltek meg az emberek egy ilyen radikális változás során, és hogy kezdődött meg utána az iparosodás?
Végszóként, mindenkinek bátran ajánlom ezt a regényt, szerintem a sorozat legolvasmányosabb, és az egyik legelgondolkodtatóbb darabja, akkor is, ha nem okoz akkora katarzist, mint az Alekszandra. Én nem bántam meg az újraolvasást sem, semmit sem csorbult a történetről és karakterekről kialakult képem, sőt, további jelentésekkel gazdagodott, sokkal többet értettem meg belőle, mint korábban. Ha van igény rá, szívesen írok egy-egy nosztalgiakritikát a sorozat első két kötetéből is, akár bevállalok egy rendes elemzést is, amiben jóval mélyebbre mennék a szimbólumokba és a filozófiába.
„Légy több, mint aki vagy! Törekedj a lehetetlenre!”
Valentine Wiggin
Megjegyzések
Megjegyzés küldése