„Higgy bennünk!”
Mondhatnánk ezt az Attack on Titan mottójának, mert az egész történet értékrendjének élére a hűség, a barátság, a bizalom került. Elsőre ezt persze nem könnyű érzékelni, mert hirtelen nem tudnék olyan részt mondani, ahol nem folyt legalább fél kád vér, ugyanakkor pont a brutális alaphelyzet ad lehetőséget arra, hogy ezt a témát tökéletesen kiaknázzák. A katonák egyike sem tudhatja, mennyi ideig él, de senkire nem számíthatnak, csak magukra és egymásra, ami pedig felteszi a kérdést… ha te kerülnél ilyen helyzetbe, kit szeretnél magad mellett tudni, kivel nem félnél? És ki lenne az, akit az életed árán is védenél? Szinte minden karakternek van egy meghatározó kapcsolata, ami minden lépésére, sőt gyakran a teljes személyiségére hatással van. A katonák megbíznak egymásban, összetartanak, és ezt a törékeny, ám annál értékesebb bizalmat készek megvédeni (Mikor Eren véletlen átváltozásakor meggyanúsítják a parancs megszegésével, ám kiderül, hogy a fiú ártatlan, az egész osztag kollektíven bünteti magát, hogy kiengeszteljék). Amikor valaki megsérül, vagy elveszít egy számára fontos embert, a többiek azonnal ott vannak, hogy támogassák, bíztassák, míg az illető fel nem áll, és össze nem szedi magát. Kevésbé erőteljes, de több ponton megjelenik az „egy mindenkiért, mindenki egyért”-elv is, amikor egész csapatok készek visszamenni egy-egy kulcsemberért, és sajnos ezzel együtt ott az ellentéte, vagyis azok a helyzetek, amikor meg kell hozni a döntést, kit hagyhatunk hátra. Ezt a kérdést leginkább három karakteren, Erwinen, Levi-on, és Jeanon keresztül boncolgatják, ők kerülnek vezetői szerepbe, és egyébként három gyökeresen különböző nézetet vallanak. Erwinnél a győzelem mindennél fontosabb, és megéri az áldozatot, Jean minden helyzetben az emberéleteket menti (és negatív tulajdonsága, hogy sok esetben ezt egyszerűen a saját élete miatt teszi), Levi pedig egyensúlyozik a kettő között, kész vállalni az áldozatot, de ahogy azt ki is mondják „gyűlöli az értelmetlen halált”.
 |
| Mikasa fellelkesíti a társait a trosti ütközet alatt |
Másik központi téma, amit szintén pont a brutalitás miatt lehet feldolgozni: Az emberség. Vagyis meg tudod-e őrizni az emberségedet, ha teljes mértékben figyelmen kívül hagyod az emocionális szükségleteket, nem gyászolsz, ragaszkodsz a fegyelemhez, és lenyeled mindazt a borzalmat, amit látsz. Embertelen helyzet embertelen lépéseket követel, és érdekes látni, hogyan próbálják az egyes karakterek ezt feldolgozni. Armin azzal menti fel magát és társait, hogy szörnyek ellen csak akkor küzdhetnek, ha kicsit maguk is azzá válnak, Eren mindig, mindent kész feláldozni a barátaiért, Mikasát pedig pont az Eren iránt érzett szeretete tartja emberként. Levi a holttestek elvesztését azzal ellensúlyozza, hogy begyűjti az egyenruhákról a szárny szimbólumokat, mondván „így legalább bizonyíthatja, hogy éltek”, Sasha pedig végletes optimizmussal próbál kimenekülni a valóság komorságából, de látszik, hogy valójában mindenki folyamatosan, súlyosan sérül lelkileg. A kérdésre egyébként nem érkezik konkrét válasz, de elég sokban utal rá az a tény, hogy mindenki gyökeres változásokon megy keresztül vagy az első évad, vagy az előzménytörténete alatt.
 |
| Mikasa a kiképzés alatt |
Bizonyos témák azonban egyszerűen kiesnek a történetből, a legjobb példa talán a szerelem, ami az égvilágon senkit nem érdekel. Ujjonghatnak a shiperek, beleláthatnak mindenfélét az egyes jelenetekbe, de az anime világában senkinek eszébe nem jutna romantikázni, ami teljesen rendben van. Néha hallunk egy-egy elejtett megjegyzést (Mikasa feltételezése, hogy Eren „személyes érzelmek” miatt nem akar ártani Annie-nek), illetve vannak kapcsolatok, amik egyoldalúan lehettek romantikus jellegűek (pl. a Levi-Petra kapcsolat, ahol Petra apja utal rá, hogy a lány talán kicsit többnek tekintette Levi-t, mint vezetőnek, illetve Jeannak láthatóan tetszik Mikasa), de teljesen mellékesen, sokadik helyen jelennek meg a fontossági sorrendben. Kinek van ideje szerelmesnek lenni, amikor mindenkit halomra gyilkolnak az óriások? Remek példa volt a helyzet bonyolultságára, amikor láthattunk egy mellékszereplő párt a kiképzőosztagban, és a fiú halálakor a lány teljesen összezuhant, a csatatéren próbálta újraéleszteni, végül pedig egyikük sem élte túl. Az érzelemnek magának nyilván nem lehet parancsolni, de ha ki is alakul, az ember logikusan nem mélyíti el, mert nyitva hagy egy támadási felületet, abból pedig alapból is túl sok van.
A családokkal ismételten foglalkoznak, belelátunk a Yeager-ek életébe a titán támadása előtt, Jean kapcsolatába az anyjával, Mikasa múltjába, sőt, az is érzékelhető, hogy sok idősebb katonának a feleség, a gyerek a motivációs erő. Amikor a Felderítő Egység nagy áldozatokkal tér haza, borzalmas látni, hogy hogyan várják halott gyermekeiket, szüleiket, vagy házastársaikat a családtagok.
Továbbá csöpög az egészből a társadalomkritika, fantasztikusan parodizálja a politikusok önző szemléletét, az egyház fanatizáló stílusát, a gazdagok megvetését és meg nem értését a szegényekkel szemben… a falak által kialakított területek egyben megalkotják a kasztrendszert is, ami éles kontrasztban áll a katonák hierarchia mellett is megmaradó, testvéries, baráti szeretetével. Külön plusz pont a sorozatnak, hogy teljes egyenlőség van a nemek között, a főszereplőgárdában is bőven találni nőket, akik néha izgalmasabbak és életképesebbek mint a férfiak.
Nagy érdeme a sorozatnak, hogy a már elemzett Death Note-tal és Death Parade-dal ellentétben meri használni az összes rendelkezésre álló karaktert, akár kiegészítő részekkel alapozva meg a személyiségüket, a múltjukat. Ezt azért is megteheti, mert nem egy évadosra készült, nyitva hagyhat kérdéseket, foglalkozhat mindenkivel kicsit többet. Eren ugyan egyértelműen főszereplő, de tökéletesen megosztja ezt a szerepet Mikasá-val és Arminnal, később részeket vesznek át ettől a gárdától a Felderítő Egység tagjai közülük is leginkább Hange és Levi, de a kiképzőosztag történetei alatt Jean, Sasha, Annie, Connie mind végig élnek a cselekményben, összekeverhetetlenek, és senki, egy pillanatra sem hat a cselekmény szempontjából feleslegesnek. Vagyis a következőkben ők kerülnek terítékre.
Eren Yeager –
„Mindet megölöm. Eltörlöm őket a föld felszínéről… megtisztítom tőlük a világot!”
 |
| Eren az első évadban |
Eren alapvetően heroikus lelkületű, mély igazságérzetű figura, ez már gyerekként is megmutatkozik a jellemében. Gondolkodás nélkül kiáll Armin mellett, akkor is, mikor tudhatja, nincs sok esélye a támadók ellen. Gúnyolódik azokkal, akik a falakat biztonságot jelentő, értékes menedéknek tartják, mondván, „takarmányként élnek”. A döntéseit ritkán hozza racionális alapokon, forrófejű, lobbanékony, de olyannyira képes lelkesedni, hogy az inspirálja az őt körülvevőket. Nagyon jó a kommunikációs képessége, és végletesen hűséges, ha barátja kerül bajba mindent hátrahagyva kész kockáztatni az életét érte.
Az ő motivációi alapvetően az anyja halálakor tett fogadalom, és a Mikasától való függetlenedés vágya. Eren bár alapból átélte a szégyent, hogy falak mögé kell bújnia a veszély elől, ezért is vágyott arra, hogy a felderítőkhöz csatlakozzon, de az érzés olyan szempontból személytelen volt, hogy őt, mint nembeli lényt, mint embert sértette a bezártság gondolata. Amikor azonban elveszti az anyját, onnantól már az őt, mint Eren Yeager-t ért tragédia kezdi motiválni, és el kell ismerni a gyűlölete nagyon jó motivációs erő. Minden a többiekhez képest is komoly nehezítő körülményen (egy előre nem látható rozsdásodás a manőver-felszerelésen, rivalizálás Jeannal, stb.) képes átverekedni magát, mert muszáj. Nem kiemelkedően tehetséges, de olyannyira szorgalmas és elszánt, hogy az élre küzdi magát, akármibe fog bele. Ott marad azonban a másik, egyszerre gátló és támogató tényező, ez pedig Mikasa.
 |
| Eren és Mikasa gyerekként |
Az ő helyzetét még kifejtem az elemzésénél, de Eren viszonya a lányhoz nagyon kétarcú. Egyrészt szereti, családtagként, legjobb barátként bánik vele, és ha baja esik azonnal a segítségére siet, másrészt azonban Mikasa minden pillanatában akaratlanul is azt érzékelteti Erennel, hogy nem elég jó. A fiú mindenben hozzá kezdi mérni magát, kiképzés közben nem az a kérdés, hogy teljesítette-e a feladatot, hanem hogy gyorsabb volt-e mint Mikasa, mélyebbre vágott-e, mint Mikasa, és a lány annyira félti, hogy nem is rejti véka alá, meg akarja védeni. Eren minden alkalmat megragad, hogy fontosabbá váljon, és lehetőleg távolabb kerüljön tőle, mikor kijelenti, a Felderítő Egységhez csatlakozik, akkor is arra bíztatja, inkább a Katonai Rendőrséghez álljon, és ne őt kövesse.
Eren karakterfejlődése végül pont abban gyökerezik, hogy felelősséget kap. Fény derül a képességére, hogy képes óriássá változni, és bele kerül abba a helyzetbe, hogy egyszerre félnek tőle és tartják nagy reménységnek, a bukásával magával rántaná a barátait is, és a vezetőkhöz hasonló dilemmákat kap, amikor el kell döntenie, mennyire bízik a saját erejében, vagy éppen mennyire követi a felettesei utasításait. El kell szenvednie azt a traumát is, hogy talán ő okozza több társa halálát, alapvetően megingatja az önmagába vetett hitét, és végül dönt. Bár továbbra is megmarad a jellemének magja, és továbbra is az érzelmeiből merít, de már nem az a végletesen impulzív, átgondolatlan gyerek, aki az anime elején. Eren fokozatosan felnő, mert bár gyerekként, Mikasával közös háttértörténetükből kiderül, megölt két embert, megmaradt benne a naivitás, az álmodozás (véleményem szerint ez ugyanolyan erős az anyja halála után, hiszen meggyőződése, hogy képes minden titánt eltörölni a föld felszínéről, és csak sok koppanás árán kezdi felismerni, hogy ez a reménye teljesen irreális). Az, hogy olyan halálokat okoz, és olyanokkal szembesül, amik nem férnek össze az általa képviselt önfeláldozó, szabadság, igazság eszméjére épülő látásmóddal, végleg kirántja a gyerekkorból, de szerencsére nem negatív módon. Megérti Levi tanácsát: „Hozd meg azt a döntést, amit később legkevésbé bánsz”, kész szembefordulni olyannal, aki korábban a barátja volt, és megtanulja külön kezelni a kötelességet és a személyes érzelmeket, amik korábban szorosan összefonódtak az életében.
 |
| Eren titán alakja |
Legszorosabb kötődésének, talán meglepő módon én nem Mikasát, hanem Armint tartom. Mint említettem, Mikasa bárinspiráló erő, folyamatos védelmező, és egy szeretett családtag, de ugyanakkor az irigyelt első helyezett, a lenyűgöző tehetség is, vagyis Erenben nem alakult ki az a védelmező mentalitás, amely általában ezeket a kapcsolatokat jellemzi. Armin volt az első, aki megmutatta neki a kinti világ képeit, ez ültette el a főhősben a szabadság iránti vágyat. Mikor először megmenti, azzal a meggyőződéssel, hogy az életébe fog kerülni, erre is utal vissza; nem tudná elveszíteni azt az embert, aki kitágította a világát. Maga a tény, hogy ez a jelenet megtörténhetett, bizonyítja, hogy Eren számára Armin jelenti azt a kötődést, amit képtelen lenne eltépni.
Beszélőnevek itt is akadnak, Eren neve például német eredetű (elég vegyes a nevek eredete, mivel a fal mögé sokféle nemzetiség szorult… akad francia, japán, feltételezhetően angol, orosz és rengeteg német származású karakter), a becsület szóból ered, utalva a heroikus jellemre, a vezetékneve pedig kiejtésében összecseng a szintén német „vadász” szóval. Ez jelképezheti egyszerűen a titánokhoz való viszonyát is.
Mikasa Ackerman –
„Kegyetlen ez a világ… ugyanakkor megdöbbentően gyönyörű.”
Mikasát első pillanattól kedvelem, leginkább, mert visszaadta a hitemet az animék női karaktereiben a Death Note Misája után. Fizikailag szinte bármelyik férfit lekörözi, csoportelsőként végez a katonaságnál, alapvetően átgondolt, határozott jellem. Viszont ha két szóban kell jellemeznem, az ellentétek embere.
 |
| Mikasa az első évadban |
Akármivel írjuk le, akármit kapcsolunk hozzá, mellécsaphatjuk az ellentétét is, mert Mikasa egyszerre gyenge és erős, független és komoly függésben élő, empatikus és rideg, logikusan gondolkodó, megfontolt és végletekig érzelemvezérelt. Még a világról való vélekedésének hangot adva is tulajdonképpen egy ellentétet fogalmaz meg, ezt emeltem ki az idézetben. Ez visszavezethető arra a gyerekkori traumára, mikor Eren megmenti egy csoport emberrablótól… ekkor Mikasa megöli az egyiküket. A lány az elrablásakor megéli a gyengeséget, a kiszolgáltatottságot, Eren azonban ráébreszti, hogy ezt nem kell elfogadnia. Mikasa megalkotja a saját látásmódját a gyengékről és az erősekről, amiben az erős mindig a gyenge felett áll, és az összecsapás mindig a gyenge bukásával végződik. Békés együttélést nem lát, és a személyiségébe is beolvasztja ezt az ellentétet. Egyrészt védelmezni akarja a társait, jóindulatú, segítő figurává akar válni, másrészt azonban célja a tökéletes függetlenség, hogy hűvösen, tisztán tudjon gondolkodni, és soha, egyetlen harcot se bukjon el. A legtöbb kapcsolata pont emiatt az ellentét miatt nem is annyira meghatározó és erőteljes, egyedül Erenhez fűzi nagyon erős ragaszkodás, minden helyzetben mellette akar lenni, meg akarja védeni, elvesztésének lehetőségét nehezen dolgozza fel. Valószínűleg tudatában van, hogy neki sokkal nagyobb szüksége van a fiúra, mint annak rá, de változatlanul képtelen elengedni, gyakran anyáskodóvá válik, túlságosan aggódik érte. Ennek oka pedig annyi lehet, hogy Eren számára a remény szimbóluma, és azé, hogy képes lehet kiegyensúlyozni ezeket az ellentéteket. Kegyetlen a világ, hiszen rengeteg a halál, a szenvedés, hiába a külső ellenség, az emberek egymással sem tudnak békében megférni… de megdöbbentően gyönyörű, mert ott vannak az emberek, akikért bármit megtennénk, és újra és újra előkerülnek a sorozat alapértékei. A kapcsolat motívuma a piros sál, amit a fiú első találkozásukkor adott neki… ezt Mikasa folyton hordja, olyankor, ha fél, zavarban van, az orra elé is húzza, láthatóan egyfajta biztonságérzetet is ad neki.
Mikasa beszélőnevét egy japán hadihajóról kapta, amivel bevallottan leginkább a harciasságára, erejére utaltak.
Armin Arlert –
„Sosem szerettem a ’jó ember’ vagy ’rossz ember’ megfogalmazást. Senki nem lehet csak jó, vagy csak rossz. Mindig lesz, aki így tekint rád, és lesz, aki úgy…”
Armin elsőre talán az egyik legérdektelenebb karakternek tűnik. A néző és a karakterek első benyomása róla közel ugyanaz: jámbor lelkű, ártatlan, álmodozó észlény. Hamar igazolja ennek ellenkezőjét, mert a gyermeki naivitás már tízévesen is sokkal kevésbé nyilvánul meg nála, mint Erennél. Nem véletlen, hogy a feljegyző, a narrátor a történetben, mert ő a lát a legtisztábban, ő vonja le a leglogikusabb következtetéseket, ő az, aki leginkább tisztában van az őt körülvevő közösségek helyzetével. Önmagát eleinte nagyon alulértékeli, hiszen fizikailag az egyik leggyengébb karakter (csatában ritkán is látjuk, inkább a háttérben segédkezik, taktikai emberként), de hamar rádöbben a tévedésére, és arra, hogy a környezete nem tekinti tehernek.
 |
| Armin az első évadban |
Az élet és világszemlélete a legkiegyensúlyozottabb, mert nincsenek meg benne sem Eren irreális reményei, sem Mikasa ellentétei. Ahogy kijelenti, nincs olyan, hogy valaki jó vagy rossz… olyan van, hogy valaki számára jó vagy rossz. Nincs olyan, hogy az ember megnyer egy csatát vér nélkül, fel kell áldozni életeket, eszméket, különben nem lehet győzni. Erre utal beszélőneve is… az Armin jelenthet ugyan katonát is (ismét német eredetű név) de alapvetően a jelentése „egész”. Számára meghatározó kapcsolat az a barátság, ami Erenhez fűzi, de ez nem ölt olyan mérteket, mint Mikasa esetében, igazából abból fakad, hogy a két karakter remekül kiegészíti egymást (Eren fizikailag erősebb, míg Armin szellemileg), vagyis kiváló csapatmunkát képesek produkálni. Ez kiegészül a közös vágyakkal és gondolatokkal, amik kialakítják köztük az erős szövetséget.
Armin korábbi hibás lépéseire is remekül reflektál, és ugyanígy képes bírálni az emberiséget, döntéseit nagyon ritkán homályosítják el az érzelmei (bár kedvelte Annie-t, képes volt felismerni, hogy ő a nőstény óriás, és azonnal fel is lépett ellene), ez pedig sok helyzetben megmenti a társait. Az sem véletlen, hogy idősebb tisztek is könnyedén megbíznak benne, már kadét korában, mikor tervvel áll elő… a taktikai érzékének nagy szerepe van a Trost-i Ütközetben aratott győzelemben is.
Levi –
„Nem tudom. Sosem tudtam. És akár a képességeimben hiszek, akár szeretett barátaimra bízom magam, soha senki nem tudja megmondani, mi lesz a végén…”
 |
| Levi egyik első jelenete: Elveri Erent a tárgyalásán |
Mint eddig is látszódhatott, az anime első évada alatt szépen sorban borultak ki a csontvázak a szekrényekből, és Levi és megkapta a maga kellően tragikus, és a jellemét nagyban meghatározó háttértörténetét. Érdekesség, hogy a nevét a japán Rivai-ról helytelenül romanizálták, ezért sok fordításban (többek között a legtöbb indavideón megtalálható feliratban is) Rivaille-ként jelenik meg. De egyébként a karakter neve héber eredetű, beszélőnév, ragaszkodót, kötődőt jelent. Ez már magában az animében is nagyon látszódott pontosan mire utal. Levi-t meghatározó kapcsolata parancsnokához, Erwinhez fűzi, akiben feltétel nélkül megbízik, és bár tesz javaslatokat, alapvetően kész követni a parancsait akkor is, ha nem ért velük egyet. Környezetével szemben alapvetően barátságtalan, bizalmatlan, még csapatát sem engedi közel magához. Tisztaságmániás, olyannyira, hogy a csata közepén is képes megállni egy pillanatra és letörölgetni a vért a kezéről. Hűséges, mint katona, és jó vezető, amikor egy beosztottja haldoklik, gondolkodás nélkül lehajol hozzá, megnyugtatja, vele van az utolsó perceiben, de nem tud, és nem mer társsá válni.
 |
| Levi Farlannal és Isabellel a No Regrets OVÁban |
Ez persze az előtörténetében gyökerezik, ami megalapozza mind a legtöbb embertől való elkülönülést, mind az Erwinhez való ragaszkodást. Az OVA részekben két barátjához Farlanhoz és Isabelhez kötődik legmélyebben, de ennek a kapcsolatnak fontosságát ő maga sem realizálja. Megéli azt, hogy bízhat másokban, hogy van egy saját, kifelé zárt közösségük, amellyel képesek lázadást tanúsítani, ami a szabadság, a függetlenség eszméire épül (nem véletlenül visszatérő szimbólumok a két No Regrets részben a madár és a madártoll), ám a helyzetükből kitörni nem tudnak. Egymásra támaszkodva túlélnek, és kissé el is menekülnek a valóságból… míg meg nem kapják a lehetőséget a tényleges szabadságra.
Ekkor a feladat még személytelen, közös érdekekért folyó lopásról és bérgyilkosságról van szó, és bár a hármas alapvetően pozitív értékeket követ, a helyzetükben érthető módon elvállalják a rájuk bízott feladatot. A probléma először akkor mélyül el, mikor Erwin az első találkozásukkor megalázza Levi-t, aki számára az ügy személyes sérelemmé válik. Megmarad a vágy a szabadságra, az új életre, de elsősorban azért akar végezni a férfivel, hogy bosszút álljon, ezáltal pedig elkezd eltávolodni a barátaitól. Kevésbé nézi az ő érdekeiket, sokkal előbbre helyezi a magáét, sőt több helyzetben hátra is akarja hagyni őket, hogy ne váljon rajtuk keresztül manipulálhatóvá. Isabel és Farlan folyton emlékeztetik, hogy mellette vannak, hogy minden helyzetet közösen élnek túl, de Levi büszkesége miatt továbbra sem képes felismerni, hogy kell neki a támogatás, és folyamatos igénye van arra, hogy legyenek mellette. Sajnos erre csak akkor döbben rá, mikor az első küldetésükön a barátaival végez egy óriás, ekkor hisztérikusan reagál, teljesen egyedül öli meg a titánt, majd leül a földre és láthatóan a feladás szélére kerül. Miután megalkotta a világképét ennek a kis közösségnek a védelmében, miután minden lépése mögött ott volt valaki, aki bíztassa, igazolja, és miután megtapasztalta, hogy mekkora érték a szorult helyzetben a bizalom, a barátság, egyszerűen elveszik tőle az egészet, ami részben fásulttá teszi, és az összeomlás szélére viszi, részben pedig kialakul benne a kétségbeesett igény a kapcsolatok pótlására. Először az érkező Erwinnek is nekitámad, majd rádöbbenve, hogy tulajdonképpen ő maga okozta barátai halálát, végleg szétzuhan. Ekkor pedig a férfi az egyetlen, aki segítséget tud nyújtani neki, azzal, hogy ráébreszti, nem számolhatott mindenre, nem tudhatta előre, hogy a döntése a barátai halálát okozza, viszont ha lesüllyed az önsajnálatba, azzal magának is, másoknak is árt. A kapcsolat talán legjellemzőbb mondata: „Utasítalak, hogy állj fel.” Levi személyiségét ez a helyzet alaposan átformálja… egyrészt többé nem hajlandó szoros kapcsolatot kialakítani a csapatának tagjaival, mikor a nőstény óriás végez velük, bár szomorúnak látszik, közelében sincs a Farlanék halálakor mutatott hisztérikus reakciónak. Másrészt azonban a kötődésigénye nem tűnik el, és a kialakított új kapcsolat Erwinhez fűzi, akire egyfajta mentorként is tekint. Mindegy, hogy a férfi az egyik legellenszenvesebb karakter a sorozatban, Levi-t ez nem érdekli. Számára ő az, aki felhúzta mikor mélyen volt, aki nagyon sok alapeszmét szolgáltatott, amire felépíthette az új értékrendjét, ahogy fogalmaz „rájött valamire, amire ő sem”. Vagyis, ha Levi szemén keresztül nézzük, Erwin kifejezetten szimpatikus figurának tűnik.
 |
| Levi kiborulása a No Regrets OVA végén |
Levi, bár több részben lendületesebben viszi előre a cselekményt, mint a főszereplők, mégis egyelőre minimálisnak mondható a kapcsolata velük. Mikasa eleinte gyűlöli, bosszút akar állni rajta, amiért megverte Erent, később azonban együtt dolgoznak, és vitathatatlan, hogy sok közös vonásuk van. Eren tiszteli, és felnéz rá, még a bíróságon történt verést is könnyen megbocsátja, tudván, hogy az ő javát szolgálta, Levi pedig egyes pillanatokban mentorként ad neki tanácsokat. Arminnal nem nagyon látjuk interakcióit, további két karakter, akivel gyakrabban beszél, és leszűrhető valami a kapcsolatukról Hange és Petra. Hange (vagy más fordításokban Hanji) szintén tisztelettel fordul felé, de többször is ellent mer mondani neki. Hatékonyan dolgoznak együtt, de szoros barátság nem alakul ki közöttük. Petrával való kapcsolata kicsit bonyolultabb, a lány ragaszkodik hozzá, követi bárhová, és könnyedén képes elfogadni mind barátságtalanságát, mind egyéb furcsaságait. Az ő oldaláról a kapcsolat enyhén romantikus jellegű is lehet, erre a legtöbb utalás a halála után történik, amikor Petra apja felkeresi Levi-t, hogy meséljen a lánya leveléről. Ebben azt írja, hogy „az életét a felderítőegységnek és Levi-nak szenteli”, az apa azt is megjegyzi „szerinte túl fiatal a házassághoz”
A karakter történetében sajnos még így is sok a fehér folt, remélhetőleg a második-harmadik évadok majd választ adnak a kérdésekre (én mindenesetre megpróbálom megszerezni a manga változatot is, mert nem fogom tudni kivárni).
Jean Kirstein –
„Te nem vagy erős, ezért megérted a gyengék érzéseit. Ezért hozhatsz jó döntéseket, és ezért vagy jó vezető”
 |
| Jean Marco-t gyászolja |
Jean jelentős karakterfejlődésen megy keresztül, mikor megismerjük még gyáva, csak azért jelentkezik a katonasághoz, hogy a Katonai Rendőrséghez kerülve biztonságos életet élhessen a belső falon belül. Természetesen rá is a meghatározó kapcsolata, vagy inkább annak elvesztése lesz hatással… Marco az egyetlen, aki minden helyzetben bízik benne, ő jelenti ki az idézett mondatot is, ami valóban Jean nagy erősségét jelenti. Mivel ő maga is fél, képes átérezni társai félelmét, adott esetben sokkal több életet ment meg, mint egy önfeláldozóbb karakter. Az egyik OVA részből többet megtudunk a múltjáról is, azon belül leginkább az anyjával való kapcsolatáról. Jean bár nagyképű, saját kárán tanulja meg tisztelni a társait, és azt is, hogy mennyire fontosak a fennálló kapcsolatok, ha bármikor elveszhet az ember élete (ismételten visszatérve az alapvető értékrendhez). Eleinte kerüli az anyját, kínosnak érzi, mikor meglátogatja, hamarosan azonban rádöbben, pontosan mennyi emlék fűződik számára egyetlen ételhez, mennyit tanult és milyen fontos számára a család. (A humoros, kissé komolytalan kiegészítő részben az anyjától tanult omlettel győzi le Sasha főztjét, amire Pixis annyit mond: „Az csak hús”) Itt Sasha képességeit is megtanulja értékelni, és fokozatosan a rivalizálásról lemondva elkezd igazi baráttá válni. Ehhez a végső lökést Marco halála adja meg, amikor az iránta érzett tisztelet és hűség miatt dönt úgy, nem félti tovább az életét. Beszélőneve nincs, a Jean az egyik legelterjedtebb francia név (ebből sejthető módon a karakter francia származású), de szerintem az egyik legkomolyabban fejlődő figura.
Annie Leonhart/Nőstény óriás –
„Ezt a kört megnyerted. De az én köröm még csak most kezdődik…”
 |
| Annie az első évadban |
Annie az első évad antagonistája, egyáltalán nem válik egysíkú karakterré, bár sajnos a motivációi ismeretlenek maradnak. Először katonaként találkozunk vele, a kiképzése után a katonai rendőrséghez csatlakozik… sokat tanít Erennek, és láthatóan kötődik Arminhoz. Mindemellett azonban ő a nőstény óriás, akihez a szereplőgárda jelentős részének, többek között Levi teljes osztagának halála köthető. Ekkor is megkíméli Armint… mikor a fiú leesik a lováról, és Annie meglátja, hogy ő az, kikerüli. A kapcsolatnak alapot szolgáltathat, hogy Armin empátiával fordult a magányos farkas, zárkózott, és barátságtalan lányhoz, kedvesnek nevezte, többször a bizalmába avatta. Utolsó átváltozása előtt is Annie őt szólítja meg, azzal, hogy „örül, hogy jó ember lehetett a szemében”, és láthatóan zavarja, hogy a fiú kész volt fellépni ellene.
Azt pontosan nem tudni, Erennel mik voltak a szándékai, hiszen egyszer sem próbálta megölni, mindig elrabolni akarta, így jelen pillanatban én Annie-t tartom a legtitokzatosabb karakternek a sorozatból. Rajongói elméletek vannak arról, hogy talán valamilyen szekta tagja, mint nőstény óriás, ezek akarják megszerezni Erent is, elég meredek tippek születtek a kolosszális óriás és a páncélos óriás kilétéről is, de én személy szerint nem akarok találgatni. Mindenképpen érdekes figuráról van szó, jó lesz többet megtudni róla.
Hange Zoë –
„Nem. Akárhányszor kérdezed, nem segítek neked elkapni egy titánt.”
 |
| Hange Erennek magyaráz a titánokról |
Hange kissé zakkant, de nagyon szeretetreméltó karakter, és a legérdeklődőbb a titánok kérdésében, ami elsőre kissé furcsa lehet, de fokozatosan bebizonyítja, hogy az általa fontosnak ítélt feladatok valószínűleg hosszú távon hasznosabbak, mint a pillanatnyi győzelmek hajszolása. Mikor az óriásokon kísérletezik, megkedveli alanyait, nevet ad nekik, beszélget velük, (Ez az egyik OVA részből kiderülő módon abból is eredhet, hogy Ilse Langnar, az egyik korábban megölt katona jegyzeteiben azt írta, az óriás értelmes szavakat mondott neki. Érdekes, hogy ekkor egy Ymir nevű emberről beszél, amilyen nevű karakter van is…) sőt, a személyiségüket próbálja kiismerni, mikor fájdalmat okoz nekik sír, és később, tesztalanyainak halálakor teljesen összeomlik. Olyannyira képes lelkesedni, hogy Erennek egy éjszakán át beszél a titánokról, és a velük kapcsolatos kutatásairól, társaival és akár feletteseivel szemben pedig tisztelettudónak nem mondható… Levi-jal néha gúnyolódik is, Erwinnel pedig gond nélkül üvölt, hogyha felidegesíti. A parancsokat csak akkor követi, ha értelmét is látja, és érdekes, hogy amennyire kötődik egyes titánokhoz, annyira nincsen meghatározó kapcsolata az emberek között. A huszonöt rész alatt egyetlen társával sem találkozunk, akinek elvesztésébe hasonlóan belerokkanna, vagy átformálná a személyiségét, mint a többiekét. Beszélőnevére nem találtam információt, ahogy a nemzetiségéről sem derül ki semmi. A Zoë névből adódóan többen gondoltak görögre, de sem Hange megjelenése nem valószínűsíti, sem a helyzet maga (ha Kína teljesen ki tudott pusztulni, nem a görögökre fogadnék először). Érdekesség, hogy a manga változatban Hange nemét sem tisztázták, később az anime és a film értelmezte nőnek.
És a többiek… - Sasha Blouse, Connie Springer, Krista Lenz, Ymir, Petra Ral, Oluo Bozado, Eld Jinn…
 |
| Sasha, a "krumpli-lány" |
Bár nem elemezhetek mindenkit, túl sok karakter van, mindenesetre megérdemelnek egy említést a csapat további tagjai is. Sasha az optimizmus, a lelkesedés képviselője, aki tényleg kész szinte bárminek örülni a nehézségek közepette, nem csoda, hogy úgy tud lelkesedni a húsért, vagy a krumpliért, mint senki más. Vadász családból származik, komolytalan, de remekül bánik az íjjal, és kitűnő a szaglása, továbbá képes „megérezni a veszélyt” intuíciója gyakran menti meg a társait. Krumpli-lányként is emlegetik, sőt, beszélőneve is egy mondásból ered, jelentése „felélni a föld javait”. Feltehetően orosz-német származású, meghatározó kapcsolata Connie-hoz fűzi, azonban ebbe nem nagyon látunk bele. Ketten humorforrásként is megjelennek, gyakran oldják a feszült hangulatot, a sötét pillanatokban rajtuk keresztül csillan meg a remény, de viszonylag keveset foglalkozunk a karakterükből adódó konfliktusokkal, és az interakcióikkal. Krista, és Ymir egyelőre csak egy-két jelenetet kaptak, de éles ellentétben áll a személyiségük, kíváncsian várom, milyen szerep vár még rájuk. Petrát már megemlítettem, meghatározó kapcsolata egyértelműen Levi-hoz fűzi, de támogató szerepet tölt be Eren oldalán, igyekszik megtanítani az összetartás, a bizalom alapelveire… beszélőneve is kihangsúlyozza ezt, ugyanis sziklát, vagy követ jelent. Az egyik legtragikusabb halála volt, hiszen a Felderítő Egységből talán őt ismerhettük meg a legmélyebben, és kedvelhettük meg a legjobban.
Néhányan még kicsit kidolgozatlanok maradtak, nem jutott nekik elég szerep, vagy túl sok a fehér folt a múltjukban, de ezt, azt látva, hogy készülnek a kiegészítő részek, és hamarosan jön a második évad is, könnyen meg tudom bocsátani. Mindenképpen ajánlom ezt az animét, de le kell nyelni, hogy nem véletlen a horror műfajcímke, ha nem is kifejezetten rémisztő, de iszonyúan véres, nagyon komor a téma, és arra is fel kell készülni, hogy akit az ember megkedvel, akár kedvenc karakternek is választ, az jó eséllyel egy óriás gyomrában végzi. Ugyanakkor viszont az üzenete szép, mint disztópia egyelőre egy rossz szavam sem lehet, kidolgozottabb, hitelesebb, mint bármelyik mai YA, és az érzelmi oldala is nagyon erős, a szívünkhöz nőnek a történet hősei, és velük együtt küzdjük át magunkat a nehézségeken, velük együtt éljük meg a veszteségeiket is.
2015-ben valakinek eszébe jutott, hogy ezt a népszerű alapanyagot igazán megérné filmre vinni, amiben egyébként igaza is volt, mert nagyon sok benne a potenciál, jó rendező kezében, egy gyakorlott, tehetséges szereplőgárdával könnyedén meghódíthatná a mozikat. Jó, a tizenhatos karika minimum, de horror animéből félelmetes adaptációt is várunk. Sajnos nem a legjobb kezekbe került az alapanyag…
 |
| Armin (Hongou Kanata), Eren (Miura Haruma) és Mikasa (Mizuhara Kiko) |
A két részes
Live Actionön én átküzdöttem magam, és nem vagyok túl jó véleménnyel. Nagy előnye volt a világnak, hogy átgondolt volt, el tudtuk hinni a helyzetet, foglalkozott annyira az emberi természettel, hogy érezzük azt a bizonyos ellentétet, hogy miért szép a világ és miért kegyetlen, ahogy Mikasa azt gyönyörűen elmondta. Itt azonban valami egészen mást akartak kihozni a dologból, és nem jól sült el. Egyrészt a német helyszínen, leginkább német karakterek között játszódó történetet átrakták japánba, és nem vették rá a fáradtságot, hogy legalább egy szőke parókát adjanak Arminra. Mindenhol érzékeltetni akarták a posztapokaliptika hangulatát, ezt pedig random bombákkal, roncsokkal, romokkal, és egyéb hasonló elemekkel érték el, amik viszont csak hihetetlenné tették a technológiai visszasüllyedést, amit egyébként ismételten leredukáltak, a szereplők lelkesen kocsikáznak, és használják együtt a rakétavetőt az íjjal. Nem derítik fel a falakon kívüli területet, az óriásokkal senki nem foglalkozik, míg el nem kezdik enni őket, és úgy általában az egész film átgondolatlanul lett felépítve. Minden lépés után meg akartam kérdezni, hogy „Ezzel most mit akartok elérni?” Ráadásul az egész film irreálisan sötét, és az egy dolog, hogy borús az idő, de a jelenetek 95%-a éjszaka játszódik, amikor meg nem, akkor szürkület van, A győzelemre meg azonnal kisüt a nap. Csak a hatás kedvéért. Az üzenet tragédiájáról ekkor még nem is beszéltem, mert miközben mindenki öl mindenkit, és senki nem érzi, hogy ezek a karakterek készek lennének meghalni egymásért. Armin néha megjegyzi, hogy „Mi barátok vagyunk.” Szép, jó, ki kell mondani, de míg az animében megható és nagyon szép kapcsolatok voltak, itt minden lóg a levegőben.
 |
| Armin megvédi Erent |
A legszomorúbb pont talán mégis a karakterek. Eren egészen össze tudta szedni magát a második rész végére, elkezdtem elhinni, hogy lesz még ebből a srácból valami, de addigra pont vége lett a filmnek. Korábban a legtöbb jelenetét túljátszotta, a kapcsolata Mikasával a nagyon szép testvéri vonaltól elkanyarodott egy elcsépelt romantikus szálig, nem éreztem azt a lendületet és elszántságot, ami az animekaraktert erőssé tette. Mikasa szintén olyan változtatásokon ment keresztül, amik nem a megbocsátható kategória, nem látszik a ragaszkodása Erenhez, de a harciassága, az ereje, és a személyes traumái sem. A sál sokadrangú kellék lett, nem hozták be a két karakter közös múltját, csak az utolsó jelenetben veszi elő megjegyezve, hogy „a múltra emlékezteti”. Lesüllyed klasszikus női szerepekbe, elveszett a stílusa. Arminnal meg voltam elégedve, mert bár hiányzott a szőke haj, kék szem, és beleraktak a történetbe egy felesleges feltalálói szálat, de a színész (Hongou Kanata) tényleg mindent belead, és sikerül hitelesnek maradnia a szerepben, ő volt az, akinek a jeleneteit tényleg élveztem, és éreztem, hogy az Attack on Titan világában vagyok. Sasha még úgy-ahogy tudta hozni a karaktert, falánk, megvan a krumpli-mániája, bár fogalmam sincs, mit akar kezdeni az íjával a tizennégy méteres óriások ellen, amiket csak a kardokkal sikerült eddig megölni, de ő tudja. Jeant képtelen voltam összekötni az animebeli verziójával, Hange azonban ismét jól teljesített, kicsit ripacs volt néha, de az egyébként is túljátszást igénylő karakternél egészen el tudta kapni a szükséges stílust. Végül pedig a nagy probléma, aki teljesen kicsapta a biztosítékot…
 |
| Shikishima (Hasegawa Hiroki) megcsókolja Mikasát |
Levi. Illetve Shikishima, ahogy a filmváltozatban megismerjük. A százhatvan centis, mélyen sérült, tisztaságmániás hadnagyból egy magas, arrogáns, nagyon idegesítő figurát csináltak, akinek szerelmi szála van Mikasával, titán alakváltó, hataloméhes, és negatív karakter az utolsó pillanatig, amikor egy hirtelen pálfordulással átáll a jó oldalra, és feláldozza magát, hogy legyőzze a kolosszális óriást (aki egy sokadrangú mellékszereplő, aki hirtelen feltámad, de ezt már meg sem jegyzem). És Happy End, hős lett. Mindez pedig egyszerűen azért történhetett, mert Levi katakana átírásos nevét nem kényelmes kiejteni, vagyis a rendező úgy döntött, inkább egy ilyen karakterrel pótolja. Ha nem közölnék róla minden pillanatban, hogy „ő a legerősebb harcos” el sem hinnénk, hogy ez Levi akar lenni. Ráadásul, ha már felépítették negatív karakterként, igazán megtarthatták volna annak, mert a pálfordulására semmi indoka nincs. Úgy viselkedik, mintha hirtelen megvilágosodott volna, és rádöbbent volna Erennek milyen igaza van (miben is? Hogy falak mögött élni jó? Eren szájából ez hiteles?), de miért? A végső főgonosznak a nevét sem jegyeztem meg, ő legalább emlékezetes maradhatott volna…
Sajnos a hosszú távon teljesen megoldatlan végkifejletet is úgy kezelik, mintha valami tökéletes Happy End lenne, sőt, még egy óceán is oda teleportálódott a falak tövébe. Felkelő nappal, meg még több posztapokaliptika nyommal, csak hogy meglegyen a tökéletes, giccses befejezésünk. Plusz berobbantották a falat, így már nem az alján van a lyuk, hanem a tetején. Éljen.
Amit a javára írok a filmnek, hogy nem rossz az animáció. Az óriások legtöbbje ugyan szintén japán, de az Eren titán, a kolosszális titán és a páncélozott titán kifejezetten látványosak, a harcaik sem rosszak. Az akció hatásos, bár néha letöröltem volna a kameráról a vért, és a jelmezek is jó minőségűek, fel lehet ismerni a katonaság egyes jelvényeit, bár egy idő után elegem lett a felderítők piros szabaság-szárnyaiból…
 |
Rajongói koncepció arról a bizonyos multinacionális filmről, amit emlegettem.
Na, ezt tényleg szívesen megnézném.
(Forrás) |
Összefoglalva, inkább az animét nézze mindenki. Több benne a mondanivaló, az érzelem, a logika, és a hangulat is. ZS kategóriás adaptációt láthattunk, amit lehet nem kellett volna megcsinálni. Szívesen látnék egyszer egy nagy költségvetésű, akár multinacionális produkciót ebből a sorozatból, de ezt most nagyon nem találták el.
Remélem, jól szórakoztatok a bejegyzés olvasása közben, és velem tartotok a továbbiakban is:
Valentine Wiggin
Megjegyzések
Megjegyzés küldése