Az első top 10 kedvenc karakter lista - 1. helyezett

Az első helyezett is stabilan tartja a helyét, és a blogom címét tekintve már első alkalommal sem volt meglepetés. Ender Wiggin, a Végjáték főhőse szimpatikus, megérthető, és nagyon komplex karakter, ami jó alapot jelent ahhoz, hogy a sorozat pszichológiai szempontból is igazán izgalmas legyen. Időnként kicsit eltávolodom tőle, ahogy a Végjáték világától is, de jellemzően elég csak újra kezembe venni egy kötetet, hogy rádöbbenjek, még mindig nagyon közel áll hozzám, és valószínűleg így is fog maradni.

"Ne mond nekem, hogy „Ne Ender”. Sokáig tartott, míg rájöttem, hogy gyűlöltem, és gyűlölöm magam. Hidd el, hogy így van. A végén erre az eredményre jutottam, hogy abban a pillanatban, amikor tökéletesen megértem az ellenségemet, de annyira, hogy már le tudom győzni, abban a pillanatban meg is szeretem őt. Azt hiszem, lehetetlen a másikat megérteni, megérteni, hogy mit akar, hogy miben hisz, és közben nem megszeretni, de úgy, ahogy az ember önmagát szereti. És akkor, abban a szent pillanatban, mikor felébred bennem iránta a szeretet… Elpusztítom. Lehetetlenné teszem, hogy az életben még egyszer megbánthasson. Fölaprítom, szétmorzsolom, míg végül megszűnik létezni."

(Ender Wiggin, Valentine Wigginnek)

Ender hihetetlenül komplex karakter, rengeteg személyiségbeli réteggel. Története legelejétől kitaszított, kilóg mindenhonnan, és valami rejtelmes okból, mindenkit feldühít. Legfőbb oka az lehet, hogy félelmetesen intelligens, hatéves korára messze túljut egy átlag kisgyerek szintjén, a gondolkodása is egy felnőtté. Két testvére van, ő a legfiatalabb, ám abban az időben csak hivatalos utasításra lehet harmadik gyereket bevállalni, és nála erről van szó. Ez a második ok, amiért mindenhonnan kinézik, mert pont az utasítás miatt rengeteget várnak el tőle. Ender pedig, amennyire tud, igyekszik megfelelni. Mikor pedig azt hiszik elbukott, az irigység átvált lenéző dühre, több nála nagyobb gyerek támad rá egyszerre. A fiú csak meg akarja védeni magát, ám tudva kitaszítottságáról, azzal is tisztában van, hogy nem fogják békén hagyni. A földre került társát addig rugdossa, míg az kómába kerül, később az is kiderült, hogy belehalt a sérülésbe. Ender otthon sem találja a helyét. A szülei hiába bizonygatják az ellenkezőjét, nem akarták őt, a létére így, hogy ő is elbukott a Hadiskola program „felvételién”, nincs magyarázat, a helyzet szégyenteljessé válik, és ezzel tökéletesen tisztában van. A bátyja kegyetlen, fojtogatja, halálosan fenyegeti, és Ender retteg tőle, hogy benne is megvan ennek a gyilkos hajlamnak a magja. Ugyanakkor, másik oldalról ott van Valentine, aki minden jó megtestesítője a fiú életében. Később, mikor elszállítják a Hadiskolába, Ender kapna egy esélyt, hogy beilleszkedjen, hiszen zsenik veszik körbe, már kevésbé lógna ki… Ám elszeparálják, kiemelik az eszét, a képességeit, és innentől durvább a megfelelési kényszer mint valaha. Mindig, mindenben a legjobbnak kell lennie, minden ranglistán az élre kell törnie, minden játékot meg kell nyernie, mert nincs más út. A győzelem, a siker létkérdéssé válik, ezt később mikor már saját hadtestét vezeti, ki is mondja, hogy nem veszíthet, mert elképzelhetetlen, mi történik, ha csak egyszer is rosszat lép. Ne feledjük: Ez a gyerek ekkor kilencéves. Vannak barátai, akik csodálják és szeretik, de ő nem tud bízni bennük, egyedül Beanre kezd támaszkodni később. A Hadiskola után a Parancsnokképzőbe viszik (életkort nyomon követve, ekkor tizenegy éves), itt megismerkedik Mazer Rackhammel, és ha eddig csak egy lelkileg nagyon erős zseninek gondoltuk, akkor itt bebizonyosodik: Még a zsenik között is a legokosabb fajtába tartozik, és kötélből vannak az idegei. Nyugodt marad minden helyzetben, ám ez csak a látszat.

Ender Wiggin (Asa Butterfield) és Mazer Rackham (Ben Kingsley)
a 2013-as Végjáték filmben

A karakter nagyon empatikus, mély érzésű, ahogy az idézet is mondja, mindenkit, akit legyőz, elpusztít, valójában megszeret. Ez a legmegdöbbentőbb benne, hiszen a neve is befejezőt jelent. Ender az a szereplő, akinek megvan az ereje, az esze, és minden képessége, hogy pusztítson, és ezt is várják el tőle, ám emberszeretete, empátiája, ezen túl egy kedves, őszinte lélekké teszik, aki egyszerűen nem áll készen rá, hogy ártson bárkinek. De ezt kell tennie, és ezt is teszi, ha nem önszántából, akkor belekényszerítik, így az első könyv végén hazudnak neki. A végső csatát játéknak, szimulációnak állítják be, ő azonban nem akar játszani. Hogy kiszállhasson, olyat akar tenni, ami nem elfogadható, rálő a hangyok anyabolygójára… Nem is sejtve, hogy pont ez volt a cél. Mivel a csata valódi, beteljesítette mindazoknak a célját, akik manipulálni akarták, viszont ezt már a kötél idegei sem bírják tovább, teljesen összeomlik, tizenkét évesen megtört, felnőtt emberré válik. Ezt látjuk az Ender in Exile-ban, ám kap egy új esélyt. Megtalálja a Méhkirálynő bábját, és el is indul, hogy a Holtak Szószólójaként megismertesse a hangyok igazi múltját a világgal, és persze találjon otthont a faj utolsó egyedének. Két könyve, a Méhkirálynő, és a bátyjáról írt Hegemón a vártnál nagyobb sikert arat, vallás épül köréjük, és természetesen fel sem merül, hogy az író azonos lehet a Fajirtóval, akinek a neve is szitokszóvá válik. Ender eddig az üdvrivalgás elől menekült szégyenében… most azért titkolja kilétét, mert ha valahol kiderül, halálra kövezik, ahogy azt a Holtak Szószólójában megfogalmazzák. Valentine-nal együtt háromezer éven keresztül utaznak, míg egy világon a nővére otthonra talál, így egyedül kell elindulnia a Lusitania felé. Itt jelenik meg Novinha és családja, akik egyszerre hátráltatják, és segítik Endert feladata elvégzésében, de végül miattuk marad a bolygón, és kölcsönösen segíteni kezdik egymást, később pedig ténylegesen apjuknak tekintik a férfit.

A Fajirtás újabb bonyodalmakat hoz, és kiderül. hogy minden illúzió ellenére, amiből azt sejthettük, Ender már meggyógyult, összeszedte magát, bizony a gyerekkorában szerzett lelki sebek túl mélyek voltak. Arra a létsíkra kerülve, ahol létrehozhat szinte bármit, megteremti az önképét, egy fiatal, tökéletes Valentine-t, és egy első látásra kegyetlennek és utálatosnak tűnő Petert. És ha a helyzetét lehet nehezíteni, ez tényleg minden kapcsolatának árt. Novinhával szerencsére kezdenek rendbe jönni a dolgok (Már amennyiben a páros kolostorba vonulást ennek tekintjük), de Valentine kicsit fúj rá, amiért megteremtette a fiatal, tökéletesebb énjét. Ebből azt szűri le, hogy a férfi valójában abban az illúzióban ringatta magát, hogy ő kedvesebb, jobb ember, mint amilyen valójában, és ez elképesztően fáj neki, mert úgy érzi Ender szeretete nem felé irányult.

Az utolsó kötetben, a Children of the Mindban Ender felad mindent, hogy rendbehozza a házasságát, kivonja magát a cselekményből is. Látva azonban, hogy Peter és Valentine (mármint a fiatalok) haldokolni kezdenek, megpróbálja életben tartani őket... ám egy lélek nem uralhat három testet, éppen ezért ő maga kezd lassan megsemmisülni. Hiába van kevesebb szerepe mint az eddigiekben, ha lehet még emberibbé, még szerethetőbbé válik. Mikor őszintén beszél, bevallja, hogy retteg a haláltól. Már az Ender in Exile-ban is kimondja, de ennyire konkrétan csak a negyedik kötetben ("Soha nem éreztem ilyen félelmet. Nem akarok meghalni."). És a fejezet végén sajnos le is zárul a története, és ezzel bekerül azon fikciós karakterek rémesen szűk körébe, akiknek megkönnyeztem a halálát.

Ender "A Holtak Szószólója" képregényváltozatában, 36 évesen

Ender erőteljes, de nagyon sokat szenvedő szereplő. Gyerekként átélt egy olyan traumát, aminek egész életében érezni a nyomát. A legszomorúbb benne, hogy minden szerencsés fordulat ellenére látszik, hogy sosem gyógyul meg teljesen lelkileg (miért is nem küldünk gyerekeket háborúba? Ja, igen, ezért.) Hiába veszik körbe barátok, akár szerelem, család, soha, senkinek nem nyílik meg teljesen, bizalmatlan, nem meri közel engedni magához a körülötte élőket. Ahogy már írtam, félelmetesen okos, merész, és elképesztően jó emberismerő. Ezzel azonban már együtt jár említett empátiája, ami, ahogy ki is mondják, lehetetlenné teszi, hogy önszántából megöljön valakit. Erős lelkiismerete van, láthatjuk, a Holtak Szószólójában, több mint húsz év után, mikor már tényleg mindenki akinek ártott megbocsátott neki, ő még mindig képes ostorozni magát. Felnőttként annyira higgadt és szelíd módon viselkedik, hogy Novinhát egyenesen megijeszti mikor dühös lesz (ez akkor történik mikor megjegyzi, Ender (akiről nem tudja, hogy előtte áll) elpusztított mindent, amihez hozzáért.). Sajnos a zárójelben említett állítást ő maga is elhiszi, noha tettei sosem önhibájából fakadtak. Az előző helyezett, Szonmi forradalmár volt, lázadó, aki pontosan tudta, mit tesz. Ender ugyan tudta hogy manipulálták, beleesett egy csapdába. Ő az a katona, aki sosem emésztette meg a háború borzalmait. Ismételten, ahogy már említettem, mindenhonnan kilóg, de távolságtartása, bizalmatlansága, zártsága még jobban elszigeteli, és véleményem szerint indokolatlanul ritkán ölelik meg. Komolyan kijárna neki egy-egy ölelés minden alkalommal, amikor elsírja magát (van egy pár ilyen, különösen a Holtak Szószólójában, Jane piszkálja is érte rendszeresen), vagy éppen önsajnálatba zuhan (ismét gyakran előfordul), vagy úgy általában szenved, vívódik, stb. Ez a karakter annyiszor drámázik, lehet, hogy felére lehetne csökkenteni ezek számát, ha valaki rendszeresen megölelné.

Kapcsolatai más szereplőkkel:

Bean és Ender - "Azt mondd meg Bean, hogy miért. "

Ender Wiggin és Bean (Aramis Knight) a 2013-as Végjáték filmben

Egy egész könyv épült e köré a kapcsolat köré. Ender az, akire Bean mindig irigy volt, de később meg kell látnia, hogy mekkora súlyt cipel. Ender elszigeteli őt, ahogy vele tették, de Bean tanul az esetből, végül az egyetlenné válik az első kötetben, akiben a fiú tényleg megbízik. Vele osztja meg a félelmeit, ő az, akire legjobban támaszkodik. Éppen ezért vagyok egy kicsit dühös Beanre. Az Ender árnyékában kiderül, ő már korábban rájött, hogy a szimulációk valódiak. És tekintve, hogy ő volt az egyedüli, aki igazán ismerte a parancsnokát, azt is pontosan tudta, hogy össze fog omlani, ha megtudja, mit tett. De nem szólt, meg sem próbált jelezni. Igaz, nem az ő játéka volt, de ha a másik nem látja a szakadékot, de egyenesen oda sétál, akkor szólunk neki, nem igaz? Ender sosem tudja meg, hogy Bean mire jött rá, de élete végéig az egyik legjobb barátjának tartja, elszomorítja, mikor kiderül a betegsége, de annál boldogabb, mikor összeházasodnak Petrával. Vagyis erős kapcsolat, bizalomra alapul, de szebb volt, amíg nem láttam mindent Bean szemszögéből.

Graff és Ender - "A fiút villámcsapásként érte a felfedezés, hogy Graff talán érez valami szeretetféleséget iránta."
Graff manipulátor, akit nagyon lehet utálni, különösen az első kötetben. Irányítja és elszigeteli Endert, a fiú sosem számíthat segítségre, de a kiegészítő kötetben jól érezhető, hogy igenis megszerette és megsajnálta. Sosem derül ki, Ender hogyan viszonyul hozzá... eleinte a barátjának tartja, majd dühös rá, később eltöpreng, hogy talán valamennyire kötődik hozzá a Hadiskola vezetője.... Az Ender in Exile-ban pedig leveleznek, és én sikerrel megbocsátottam a manipulátornak. Megkeseredett, magányos ember válik belőle, aki igyekszik enyhíteni Ender bűntudatát, és arra kéri, tegyen bármit, de ne váljon olyanná mint ő. Legfőképp pedig ne szakadjon el az emberiségtől, mert az űrben magányosan eltöltött élet nem élet. Hát, kell néhányezer év, mire Ender megfogadja a tanácsot, de a lényeg, hogy Graff tényleg megszerette a fiatal parancsnokot, csak semmi lehetősége nem volt, hogy segítse is.

Valentine és Ender - "Gondolkozz el, Val! Mielőtt darabokra tépnél, gondold végig, miért kell elmennem!"

Ender és Valentine Wiggin (Abigail Breslin) a 2013-as Végjáték filmben

Ez a kapcsolat, és az ezt követő végighalad az egész sorozaton. Ender és Valentine között nagyon szoros a kötődés, évezredekig utaznak együtt. De már a Végjátékban is látszik, hogy mennyire fontos ez a kapcsolat. Valentine meg tudja győzni Endert, lelket tud önteni belé, meg tudja nyugtatni, mikor a fiú attól retteg, hasonlítani kezd a bátyjára. Kedves, őszinte, jóindulatú, és noha nagyon okos, hiányzik belőle az ambíció, az erőszakosság, ami öccsét a Hadiskolába juttatta. Később azonban emberibbé válik, időskorára szarkasztikusabb, keményebb is lesz, épp ezért, ahogy már említettem, bátnja, mikor Ender feléleszti a fiatalabb énjét. Tény, hogy a főhős szemében róla mindig él a kép a támogató, védelmező testvérről, aki a tökéletesség s a jóság megtestesítője volt az életében... tehát valahol tényleg igaz, Ender elképzelt magának egy Valentine-t... ami már egy ideje nem egyezett a valósággal. Ennek ellenére a kapcsolat még mindig szép, és még mindig erős. Endernek is, Valentine-nak is borzalmas elválni egymástól, és nagy öröm, mikor ismét találkoznak. Erre az egyik legszebb példa az idézett mondat.

Peter és Ender - "Tudom, ki írta. Ha a hangyokról tud beszélni, talán rólam is."

Peter megtestesíti mindazt, amitől Ender retteg magában. A hatalomvágy, az erőszak, a gyilkos ösztön, a kegyetlenség, mind olyasmi, amiről úgy érzi, ő is rendelkezik vele. Mikor a földön fekvő Stilsont rúgdossa, később azt mondja, olyan volt mint Peter, azt tette, amit Peter tett volna. Amikor a tükörbe néz a fantáziajátékban a gyilkosság után, Peter arca néz vissza rá. Minden, amit szégyell, amiért dühös magára, az párhuzamba kerül Peterrel. Később azonban, mikor bátyja már a nagy és hatalmas Hegemón, Ender megírja a Méhkirálynőt, és az élete végén járó férfi megkéri, hogy írja meg az ő történetét is. Előtte ugyan csak megköszöni, Valentine-nak azonban elmondja, mennyit is jelentett neki a könyv, mennyire jó érzés, hogy megértik. Azonban neki is két arca van, hasonlóan a nővérhez: Az ember, és a szimbólum. Ender megbocsát Peternek, mint hús-vér személynek, de sosem szűnik meg szimbólumként. A Fajirtásban igyekszik távoltartani magát a felélesztett hasonmástól, mert úgy érzi megtestesít minden rosszat, ami benne jelen van. Ez persze nem igaz, az új Peter szintén önálló életre kel, és jobb emberré válik, de ez nem változtat azon, hogy a férfi szemében a bátyja képe mindig össze fog fonódni az erőszakkal és a hatalomvággyal.

Alessandra és Ender - "Nem bízhatok benned, Alessandra. Azért vagy itt, mert valaki más terveit hajtod végre."

Jön az első szerelmi szál. Miután Ender a kolónia vezetőjeként hajóra száll, megismeri Alessandra Toscanót. A lány anyja Dorabella természetesen lelkesedik a vonzalomért, sőt a kialakulásában is előszeretettel közreműködik. A baj az hogy ő Endert "jó kapcsolatokkal, és lehetőségekkel rendelkező fiatalembernek" titulálja, és pusztán érdekből szeretné, hogy ebből tényleges kapcsolat legyen. Ez mindenkit zavar, de leginkább a fiút, aki több okból nem akar semmilyen romantikus kapcsolatot kialakítani. Először is, éppen eléggé rosszul érzi magát, bűntudata van. Másrészt, már volt szó arról, hogy a karakter mennyire bizalmatlan és távolságtartó és ez itt különösen erős. Tudva, hogy Alessandra sem saját döntéséből kifolyólag kezdett közeledni hozzá (noha őszinték voltak az érzései), biztos benne, hogy nem tudna támaszkodni rá, sem megbízni benne. Ennek ellenére segíti abban, hogy függetlenedjen az anyjától, és ehhez szükség van arra is, hogy ne alakuljon ki tényleges kapcsolat. Így Alessandra nem hiheti el Dorabellának, hogy Ender saját céljai miatt bátorítja a függetlenedésre. A fiú nem vár tőle semmit, tehát a lány végre tényleg a saját lábára áll.

Novinha és Ender - "Andrew-t vonzza a fájdalom. Magához szippantja, mint valami mágnes. És Anyába olyan sok szorult, hogy majdnem kiszikkasztotta Andrew lelkét. Habár, Andrew-ban az együttérzés forrása valószínűleg kiapadhatatlan."

Novinha és Ender kapcsolata nem személyes találkozással indul, hanem egy hívással a Lusitaniáról. Mikor Ender meglátja Novinhát, a kialakuló vonzalom teljes mértékben azon alapul, hogy Ender magára ismer. Hasonlítsuk össze a két karaktert! Rémes gyerekkor? Pipa. Bűntudat és állandó önostorozás? Pipa. Bizalmatlanság? Pipa. Ebből nagyon szép barátság alakulhat ki, de kapcsolatot építeni rá? Merész húzás. Mindketten megtörtek voltak, és a regényben is kimondják, Ender szerelme azon alapul, hogy tudja, a nő ugyanazt a fájdalmat éli át, mint ő. Annyira igazából nem rossz páros, harmincévig házasok is lesznek, de végül mégsem működik. Ennek legfőbb oka, hogy Endernek már van két meghatározó kapcsolata (Jane-ről nem írok, az ő elemzésénél már kifejtettem), amelyekről nem mond le teljes mértékben. Valentine és Jane ott voltak mellette egész életében és Ender már sokszor emlegetett távolságtartása és bizalmatlansága okozta, hogy Novinha és ő sosem osztottak meg egymással mindent. A házasságuk így nem bizalomra épül. Később az is kiderül, hogy Novinha valamennyire ki is akarta sajátítani a férjét, a Children of the Mindban pedig folyamatosan mondja, hogy neki még szüksége van rá. Még a halála után sem engedi el. Alapvetően szép lenne a kapcsolatuk, két sérült ember gyógyulása, de rengeteg tényező gátolja, hogy tökéletesen működjön.

Fanart Enderről és a Von Hesse családról
(Forrás)

Ender és Olhado - "Amikor együtt vagyunk, Papának hívom, ő pedig úgy, hogy Fiam."

A gyerekeket röviden, de külön fogom elemezni. Ennek több oka van... az első, hogy nagyon sok különböző karakterről van szó, különböző kötődésekkel. A második, hogy Endert nagyon jó apukaként látni. A jelenetei ebben a szerepben szimplán aranyosak, és ez az állandó vívódás és szenvedés mellett (félreértés ne essék, semmi bajom a vívódásával meg a szenvedésével, mindezek ellenére nagyon jó karakter) egészen üdítő. Az író legalább néhány boldog pillanatot adott neki. Olhado erre a legszebb példa, az első pillanattól megkedveli Endert, segít neki, bízik benne. Mikor kiderül a valódi kiléte, ugyanúgy kötődik hozzá. Később felnőttként változatlanul szoros a kapcsolatuk, és Olhado többek között Ender miatt dönt úgy, hogy leginkább apuka szeretne lenni mindenek előtt. Mondjon bárki bármit, szerintem ez nagyon aranyos.

Miro és Ender - "Azt mondtam, úgy nézzen rád, mint a fiamra."

Újabb apa-fia kapcsolat, de nem olyan erős, mint az előző. Miro és Ender hasonlítanak, és ő az, akire a férfi leginkább számít a bajban. Ennek ellenére sosem lesz meg az az érzet, mint az előzőnél, hogy itt tényleg apáról és fiáról beszélünk. Kötődnek egymáshoz, de inkább pártfogó-pártfogoltnak érződik. Miro ráébreszti jónéhány dologra, de támaszt nem nagyon tud nyújtani.

Quim és Ender - "Quim kereszteslovag, és én éppen úgy szereztem a rossz hírnevem, hogy megnyertem egy keresztesháborút."

A harmadik Ribeira fiú pap, és eleinte a legrosszabb a kapcsolata Enderrel. Amikor a püspök kikiáltja sátánnak, elhiszi, később árulónak nevezi. Az érdekes, hogy a kocka akkor fordul, mikor fény derül Ender valódi kilétére. A fent említett idézet miatt Quim ekkor kezd el megbízni benne, és a Fajirtásban már tényleg szereti és kötődik hozzá. Ender támogatja, megbízik benne, és Novinhával ellentétben, halála után azt mondja, hiába fáj neki, ami történt, szerinte Quim bátran és helyesen cselekedett.

Grego és Ender - "Peregrino látta, Grego a Szószóló mellé húzódott."

Aranyos kapcsolat, függetlenül attól, hogy Ender első megjelenésekor az öt éves Grego hisztit csap, késsel támad rá. Később kötődni kezd hozzá, ismét érzi, hogy van apja, és Ender megérti őt. Felnőttként ugyan gúnyolódik vele néha, de ez nem változtat azon, hogy egy család.

Ela és Ender - "Kijött a partra. Beszélgettünk."

Ela és Ender egy aranyos apa-lánya páros. Ela rengeteget segíti kezdettől fogva, a Fajirtásban is mellette áll. Támaszt tud nyújtani Endernek, aki pedig bíztatja, és segít neki függetlenebbé válni. Ela erős karakter, és tudja, hogy a férfi jót akar, hát mellette áll minden helyzetben. Hisz neki, és bízik benne. Nincs nagyon mit elemezni a kapcsolaton, szép, kidolgozott, maximálisan pozitív.

Quara és Ender - "Akkor mostmár a Szószóló a papánk?"

Hogy ténylegesen mi történik ebben a kapcsolatban, nem tudni, de az biztos, hogy kölcsönösen jó hatással vannak egymásra. Ender ráveszi Quarát, hogy ismét beszéljen, és a kislány ugyan állítja, hogy utálja, nagyon hamar látszik, hogy igazából kedveli, és közel áll a férfihez. Felnőttként még kevesebb közös jelenetük van, de Quara apjának tekinti Endert, és az alapján, hogy gyerekként mennyit segítették egymást, valószínleg felnőttként is erős maradt a kapcsolatuk.

Ember és Ender - "Újra gyilkolnom kell. Pedig megfogadtam, hogy soha többé..."

Az első fajok közti barátság, amit megemlítek. Ender és Ember rövid ideig ismerik egymást a Holtak Szószólójában, de a férfi hamar rádöbben, hogy a malacka sokat tud róla. Kölcsönös tisztelet, és bizalom alakul ki köztük, és a szerződést is ők kötik meg a két faj között... ám ez azzal jár, hogy egyiküknek át kell segíteni a másikat a harmadik életbe. (A malackák ekkor változnak fává.) Ehhez azonban meg kell ölni a másikat, és Ender így rákényszerül, hogy ismét megöljön valakit. Nehezen birkózik meg az esettel, de végül a malackák, és a Máhkirálynő megmutatják neki: Nem tett semmi rosszat, segített Embernek. A barátságuk rövid, de szép, és mindenképp fontos. Ender Ember életéről írja meg harmadik könyvét.

A Méhkirálynő és Ender - "Hozzámentél a hagyokhoz Ender. És most, hogy meghaltak özvegy lettél."

A Méhkirálynő a 2013-as Végjáték filmben

Noha barátságról van szó, Ender számára nagyon sokáig csak bűntudatot okoz a báb jelenléte. Mikor azonban a Lusitanián felébreszti a királynőt ez a bűntudat enyhül. A Méhkirálynő azonban továbbra is figyel rá, követi az útját, gyakran beszél róla Emberrel is. Már korábban megbocsátott neki, és igyekszik enyhíteni a bűntudatán, de erre, az újjáéledéséig képtelen. Noha közvetlen beszélgetéseknek csak ritkán vagyunk tanúi a kapcsolat fontossága ellenére, sejthető a barátság erőssége: Különösen, hogy a Méhkirálynő Ender temetését is figyelemmel kíséri a Children of the Mindban.

Személyes vélemény a karakterről:

Ender örök, megváltozhatatlan kedvencem. Emberi, szerethető, a stílusa, a gondokodásmódja mind olyan, amivel könnyű azonosulni. Ahogy Novinha mondta, hivatásos minden lében kanál, de annak nagyon jó. Az egész sorozat remek, és ez a karakter el tudja vinni a hátán. Nehéz megindokolni, miért szeretem tulajdonképpen ennyire, így nem is próbálkozom. Csak egyszerűen a kedvencem, és csak egyszerűen aranyérmes. Megérdemli.