Régi emlékek - Myst elemzés

Myst játékok egy egészen új hangulatot hoztak, sokáig a legeladottabbak között voltak. Emellett azóta könyveket is adtak ki ehhez a fantasztikus, és monumentális világhoz kapcsolódva, amivel tényleg részletes, kidolgozott világo(ka)t, és karaktereket ismerhettünk meg. Ezekkel foglalkoznék ebben az elemzésben.

Mivel a játékokban legtöbbször tényleges színészek alakították a szereplőket, így legtöbbjükről a játékból származó képet is tudtam szerezni.

A történet szerint a Gaternay bolygón élt egy faj, akiknek a napja vörös óriássá vált, és a bolygójuk élhetetlen lett, így két utat választottak. Legtöbbjük, használva különleges képességüket, hogy világokat (Korokat) „Írjanak” elmenekültek a párhuzamos dimenziókba, amelyeket a Könyvek nyitottak meg számukra. Egy kis csoport azonban, aki helytelenítette az ottani rendszert, inkább a Föld bolygót választotta, és itt telepedtek le. Leköltöztek a föld alá, és megalapították a D’ni birodalmat. Mivel a mi fajunk akkor még alig volt több néhány fejlettebb majomnál, nem is kívántak kapcsolatba lépni velünk, amíg tízezer év múlva a barlangrendszeren keresztül le nem tévedt közéjük egy földi geológusnő, Anna, későbbi nevén Ti’ana... És innen kezdődik a tényleges történet a Könyvek, a párhuzamos dimenziók, és az Írás világában, remek filozófiai alappal, társadalomkritikával, és fantasztikus karakterekkel.

Az elemzés természetes erősen spoileres, mind a pozitív, mind a negatív játékvégkifejletekre, mind a könyvekre vonatkozóan, úgyhogy mindenki csak saját felelősségre olvassa!

A Myst játék ugyebár Ti’ana érkezése után jóval, D’ni pusztulását követően kezdődik, Atrus elhagyatott szigetén, amire egy szerencsés, vagy szerencsétlen (ki-ki döntse el maga) véletlen folytán karakterünk utat talál, és előtte áll a feladat, hogy kiderítse, mi történt. A játékos igazából sosem főhős a Mystben. Atrusnak megvan a maga kalandja, viszi előre a cselekményt, és időről-időre elakad. Ekkor csöppen a történetbe az Idegen, aki véletlenül kerül az események sodrásába, és egyetlen feladata van, mégpedig, hogy kihúzza Atrust a bajból, és folytatódhasson a történet. Ezáltal felvesszük a Deus Ex Machina szerepét, a külső erővé válunk, aki megoldja a problémákat, ha a szereplőknek már esélyük sincs.

Az első játék kezdetén a résbe zuhanó alakról sokáig azt hitték,
az Idegent reprezentálja. A regények azóta bizonyították,
hogy valójában Atrus az, az Atrus könyve végén.

Sokan úgy gondolják, az öt játék alatt egyetlen Idegen szerepel, de én ezt valószerűtlennek tartom. Atrus negyvenöt körül van az első játékban, legalább harmincöt-negyven év telik el az utolsó végéig, vagyis ha karakterünk huszonöt éves volt a Myst történései alatt, már a hatvanötön is túl lehet az End of Ages-re, ekkor pedig kevesen kalandoznak lelkesen. Az én headcanonom, hogy az első négy játékban van jelen ugyanaz az Idegen, illetve később Régi Barát, és az utolsó, ötödik részben pedig az ő fia, vagy lánya viszi tovább a történetet.

Ezen kívül játékos karakterünkről rendkívül keveset tudunk. A Földről érkezett, ember, szeret fényképezni, és valószínűleg elég okos is. Pontos dátumot sem kapunk, hogy mikor játszódik a történet, így azt sem tudjuk, hogy jelenleg milyen kor van a Földön, vannak akik napjainknak tekintik (az URU alapján is ez szűrhető le) de például a D’ni Wiki 1806 decemberét jelöli meg az első játék kezdeteként. (Ez is könnyen elképzelhető, viszont vannak vele problémák. Például az akkori társadalmi berendezkedés nem nagyon tette volna lehetővé Annának (Ti’ana), hogy tudományokat tanuljon, és geológus legyen belőle. Ráadásul Atrus átlagosnál hosszabb életével is rengeteg időnek kéne eltelnie, hogy az URU és az End of Ages napjainkban játszódjon, és kétszáz év alatt már egy negyedrészt D’ni ember ideje is lepergett volna, különösen, ha negyvenöt éves a történet kezdetén)

Kreativitás – A Myst karakterek szemlélete, és a filozófia mögöttük

A Stoneship (Kőhajó) Kor kapcsolókönyve a Mystben

D’ni világának központi témája mindig a kreativitás, a művészet mibenléte volt, és két élesen ütköző nézet vár. Gehné a nyugatias filozófiát követi: A művész teremt, munkája a tulajdona. Ő alkot, nem kap segítséget, az ihletet, mint olyat elutasítja, az egészet gyakorlatias szemmel nézi. A világait igyekszik pontosan, tudományos alapokon létrehozni... mégis minden általa teremtett világ (a Mystben: Kor) instabil. Darabjaira esik szét, tulajdonképpen élhetetlenné válik.

A fia, Atrus ellenben alázattal viszonyul a kérdéshez. Nem tekinti magát alkotó, teremtő erőnek, az ő életfelfogásában ő nem több, mint közvetítő, olyasvalaki, akinek munkája kapcsot jelent két, már amúgy is létező világ között. Nem tűnteti ki sem magát, sem az otthonát. Ezáltal ő válik a keleties szemlélet hírdetőjévé, amely azt mondja ki, hogy a művész az ihlet pillanatában a kozmikus tudásfelhőre csatlakozik, és abból emeli ki az információt, amit aztán papírra vet. A Korok, amiket ír stabilak, élhetőek, és Atrus egytől-egyig kötődik hozzájuk, lakosaikat önmagával egyenlőnek tekinti.

Hála a Teremtőnek – D’ni vallása

Hasonlóan a művészethez, a vallás is kétarcú. Egészen biztosan tudjuk, hogy D’ni lakói egyistenhívők, Istenüket „Teremtőnek” nevezik. Gondolnánk, egyenes út a kereszténységen alapuló valláshoz, és itt jön a csavar. Nincsen szó sem pokolról, sem mennyországról, de még valamilyen sátáni figuráról sem. Akad egy messiásunk a Gazda (angolul: The Grower) személyében, aki a legendák szerint újra felvirágoztatja D’ni-t, és a „Teremtő bölcsességét hordozza”, de egyébként semmilyen további keresztény utalást nem kapunk. Viszont érkeznek a keleti szimbólumok.

Atrus az új korszak elérkezését egy kör bezárulásával és egy új fa növekedésével szemlélteti. A kör és a fa is elég erőteljesen Zen motívumok, vagyis ilyen szempontból, különösen, hogy Atrus ezután a monológ után feltehetően hamar meghalt, utalhat a reinkarnációra is, ezt alátámasztja az a szemlélet, hogy soha semmi nem érhet véget teljesen. Nem lehet abbahagyni a tanulást, túl sok minden van a világon, hogy akár egy élet elég legyen megtanulni. Nem lehet megírni a végkifejletet, mert mindig jöhet egy újabb fordulat, ami mindent megváltoztat. Ti’ana beszél az eredendő jóságról, arról, hogy helyesen kell cselekedni akkor is, ha nekünk nem származik ebből előnyünk, és a főhős is ebben a szellemben él, ez pedig a karmával, és ismét a keleti vallásokkal függ össze. Ezek alapján a D’ni hit sokban épít a buddhizmusra is. A halált nem szörnyűségként fogják fel, legalábbis ez tűnik ki abból, ahogy Releeshanon a főhős a saját haláláról beszélt, de az is tény, hogy a D’ni-k vallási ceremóniái közül egyet sem láttunk teljes valójában. Nem volt temetés, esküvő sem zajlott le a szemünk előtt, nem halt meg senki természetes halállal on-screen, igazából csak Gehn születését tekinthetjük ilyesminek.

Vallásos karakterek is viszonylag kevesen vannak, és ritkán beszélnek a hitükről. Feltehetően elég erősen követte a D’ni vallást Ti’ana, de szemlélete nem ütközött a tudománnyal, vagyis a Myst világában a tudomány nem zárta ki a teológiát, sem fordítva, a két ágazat békésen megfért egymás mellett. Atrus, aki szintén tudós és író volt, egyértelműen mélyen vallásos, D’ni könyvének záró monológja alapján Catherine is felvette a hitét („És lassan megy tovább az úton, amit a Teremtő jelölt ki neki...”). Achenarról és Sirrusról nem tudunk semmit ennek kapcsán, Gehn pedig egészen biztosan rendelkezett egy erős istenkomplexussal, ő magát helyezte a mindenható szerepébe. Az eddig említetteken kívül még Yeesháról tudjuk biztosan, hogy vallásos, de mivel ő a történet messiás karaktere, ez annyira nem meglepő.

Korokon át – mit szimbolizálnak az egyes világok?

A Myst sziget a realMyst játékban

A legkönnyebb talán Myst-tel, a címadó szigettel kezdeni. Egy egész Kort óceán borít, rajta Atrus otthonával, amelyet Ti’ana írt neki és Catherine-nek. Ez a sziget pedig szerintem maga a főhős belső világa. Az épületek egyenként is szimbolizálhatják Atrus személyiségét és álmait, mint például a csillagvizsgáló. A csillagok, az univerzum visszatérő motívum a történetben, az első könyvben gyakran beszélnek az égről, és végül a résbe zuhanáskor is Atrus utolsó szavai a csillagokra vonatkoznak. A nagyot álmodás, a lehetetlenségek, és a kifogyhatatlan kíváncsiság jelképe lehet az épület. A könyvtár maga a sokszínűség, a Korok, mindaz, amit életében elért. A rakéta a tudomány, a hajó ismét az utazás, a kíváncsiság, az erdő és a fa, amiben fel tud utazni... ez lehet egy vissza/előreutalás Atrus könyvére (hiszen a könyv később jelent meg, mint a játék), de a D’ni-ba való leereszkedés során a fiú újra és újra azt képzelte, hogy egy hatalmas fában van. Lehet ehhez is köze a fa rejtvényének. A logikai játékok mind azt mutatják, hogy Atrus tényleg egy önmegvalósítási helyszínnek tekintette a szigetet, amin nem esett nehezére biztosítani szeretett könyveinek, és családjának biztonságát. A szigeten ugyanúgy megjelenik a boldogság (mikor feleségével, Ti’anával, és fiaival él itt), mint a magány (amikor Atrust csapdába csalják, a sziget teljesen kiürül), vagy az elhagyott, megtört öregember bánata, aki már nem lát értelmet saját életében (a tönkrement, esőben ázó Myst sziget az End of Ages végén). Lehetőleg ez utóbbit jó Deus Ex Machinához méltón hozzuk helyre. Ugye senki nem ment Mystre az ötödik játékban?

Rengeteg Korral találkozhatunk, hogy csak néhányat említsek, megjelenik az Emlékezés Kora (Atrus első saját munkája, angol eredetiben Inception), ami valamennyire a gyermeki naivitás, a szeretet, és tényleg a gyermekkor meghatározó emlékeinek szimbóluma. Elégetésével Gehn összetör valamit a fiában, aki ezután minden hitét elveszíti benne, és már nem habozik ha konfliktusba kerülnek. Az apja elvette tőle a múltját, az érzelmeket és kapcsolatokat, amik a hasadékhoz kötötték, ezáltal Atrus tényleg úgy érezte, egyedül maradt, és rákényszerült, hogy felnőtt legyen. Ennek pedig Gehn megfizette az árát.

Riven a "Riven: Sequel to Myst" játékban

Riven nehéz kérdéseket vet fel. Catherine szülőhazája, tehát jelenthetne egyfajta kötődést, Atrusnak mégis inkább a gyűlölet, a félelem, az eltemetett múlt jelképe. Nem tudta rászánni magát, hogy tényleg, véglegesen elintézze Gehn-t így itt ejtette csapdába, okosan, de nem lezárva a kapcsolatot. Megtartotta a Kapcsolókönyvet, és akaratánkívül megannyi kiskaput hagyott az apjának, aki el is rabolta később a feleségét. Atrus két okból nem megy vissza, csak a második játék végén. Az első, hogy stabilan kell tartania az apja által írt, instabil Kort, a második pedig, hogy viszolyog tőle, valahol a szülő kudarcát, szétzilált gyermek és kamaszkorát láthatja benne. Viszonya Rivenhez hasonló Yeesha véleményéhez Mystről, aki „apja elátkozott szigetéről” beszél, amelynek „könyve lelakatolva hever K’veer kamráiban”. Yeeshának nem fűződik negatív emléke Mysthez, mégis apja hibáit, szenvedését láthatja benne, amiket ő is megörökölt... nem csoda, hogy nem kívánja gyakran látogatni.

Haven és Spire két börtönkor, melybe Sirrust és Achenart zárta apjuk, miután elégették értékes könyveinek nagy részét. A fiúk manipulációja még innen is érezhető volt, Atrus is, Catherine is megjárták vele... de a két börtönkor igazából két újabb szőnyeg Atrus házában, ami alá nyugodtan be lehet söpörni a problémákat, ha az ember nem akar velük foglalkozni. Mert sajnos a főhős ezt tette, nem zárta le magában az eseményeket, hanem fogott egy piros és egy kék könyvet, bezárta a probléma okozóit, és azt hitte, ettől minden rendbejön. Haven és Spire összességében egészen szép korok, de látszik, hogy itt még nem oldódott fel a két apa-fiú konfliktus, sem a testvérek közötti, egyszerűen elodázták azzal, hogy három külön helyre kerültek.

Tomahna, a menedék. Ezt a helyet tökéletesen leírja ez a szó. Myst szimbólum, otthon... Tomahna egy búvóhely, olyasmi, ahová el lehet tűnni a világ elől, ahol béke van... Atrus ezért hozta ide a családját Yeesha születésekor, ezért őrizte itt Releeshant. (Egyesek szerint Tomahna a Földön van, Új Mexikóban, de ezt nem támasztják alá a játékban, lehet akár egy nagyon hasonló Kor is)

Narayan a hibák, a bűnök, amikben csak közvetetten vállalt szerepet, de végeredményben mégis Atrushoz vezethetőek vissza. Amennyiben mi ismét jól végeztük a dolgunkat, Saavedro történetének boldog, vagy legalább remélhetőleg boldog zárása egyben a megbocsátást is jelképezi... igenis helyre lehet hozni a múlt hibáit.

K'veer az "URU: Ages beyond Myst" c. játékban

És végül, a mi földünk alatt elterülő hatalmas, romos birodalom, D’ni, és vele együtt testvérvilága, Terahnee. Terahnee neve beszélőnév, kiejtve szinte tökéletesen összecseng az angol tyranny, vagyis zsarnokság szóval, így sejtehetően nem a legkellemesebb hely. Mindkét Kor a régi világ, ami megérett a pusztulásra, mert változni képtelen. Terahnee szélsőségesebb, egész társadalmi berendezkedése rossz, D’ni-ban pedig egy-egy személy látásmódja hozza el a bukást. Mindkettő zárt, a külvilág és a változások felé nem hajlandó nyitni, mikor Ti’ana megérkezik D’ni-ba hosszú idő alatt fogadják be, és nem is mindenki, Terahnee rabszolgaságához, merev kasztrendszeréhez pedig nem kell sokat hozzáfűzni. És ott van a harmadik a testvérvilágok között, Releeshan. Ez a Kor az újrakezdés, az új remény szimbóluma, azok építik, „akiknek helyén van a szívük, mert a királyság csak annyira erős, mint népe”. Ezt már a nyitottság, a tanulás, a jószándék szellemében építik, és nem az határozza meg, hogy ki tartozik ide, hogy milyen a faja... ugyanúgy befogadja az ember Idegent, mint a negyed-D’ni Atrust, vagy félvér riveni, nyolcad D’ni, és három-nyolcad ember Yeeshát. A megújuláshoz porig kellett rombolni a régi rendszert, és a romokon építkezni, ehhez pedig nem egy, de négy generáció munkája kellett.

A haldokló birodalom örökösei – A Myst karakterek

Mindenki tudta, hogy ez jön, igaz? Mivel előszeretettel elemezgetem a szereplők személyiségét, ez most sem maradhat ki. Igyekszem minden fontosabbal foglalkozni, de természetesen nem tudok mindenkivel, mert különösen a könyvekkel együtt rengeteg szereplő van ebben a világban. Akkor nézzük őket egyenként! (És természetesen idézetekkel)

Atrus – „Ő ír, de nem vezet. Tanácsot ad, de nem parancsol. Töpreng, és keresi a megértést. Szereti az életet, és lassan halad az úton, amit a Teremtő jelölt ki neki.”

Atrus (Rand Miller) a "Myst IV. - Revelation" c. játékban

A főhős nem dicsőséges harcos, még csak nem is kiválasztott, hanem egy naiv, szeretnivaló álmodozó, megannyi hibával, amikben könnyen elbukhat, de amikért nem lehet haragudni rá. Atrus negyedrészt D’ni, háromnegyedrészt ember, apja Gehn, anyja Keta, aki belehalt a szülésbe. A nagyanyja nevelte gyerekként, az ő életszemlélete ragadt rá is. Igazi szórakozott professzor, mindig kíváncsi, keresi a megoldást, de könnyedén lecsapja az áramot a házában úgy, hogy még hétéves lánya is csak legyintve kinevesse.

Fontos kijelenteni, hogy Atrus művészlélek, békepárti, pacifista. Kedveli a rendszert, a csendet, a nyugalmat és a tervezettséget is, a spontaneitás, a gyakorlati érzék tulajdonképpen hiányzik belőle. Annyira nem illik abba a világba, azokba a helyzetekbe, amikbe belekerül, hogy az már-már ijesztő, naivitása, természetes hite az emberi jóságban szinte teljesen életképtelenné teszi annak ellenére, hogy tényleg rendkívüli elme. (érdemes megnézni az „overly-trusting Atrus” mémeket, ha valaki szeretne egy jót nevetni, mert nagyon találóak) És sajnos pont ez a tulajdonsága vezet egyenesen odáig, hogy ő váljon a Myst hivatásos boxzsákjává. Mert a szélsőségesen jó emberekbe bele fognak rúgni, nagyon sok oldalról. Az ötödik játék introját már könnyes szemmel hallgathatjuk, mert Atrust életvidám, de nehézsorsú kisfiúként ismertük meg az első könyvben, viszont megtört, kétségbeesett öregemberként látjuk viszont, aki elveszítette mindenét és mindenkiét, és végeredményben önmagát hibáztatja érte.

Atrus és Catherine (Sheila Goold) a második játékban

Nem tudjuk, hogy mi volt az esemény, ami idáig vezetett, mert sem az évek óta ígérgetett Marrim könyve, sem további kötetek nem jelentek meg a Myst világának legnagyobb hiátusáról, ami a negyedik-ötödik játék között van, de az End of Ages sejteti Atrus egy nagy ballépését, amit utána a lánya meg is ismételt. Ez pedig a Gazda kapcsán történik. Központi téma a Kőtábla szerepe, amiről keveset tudunk, azon túl, hogy a D’nik, és mint kiderül, Terahnee-k rabszolgái, a Bahrok irányítására képes. Az ötödik játék elején a Tábla minket, az egyelőre még tisztának mondható Idegent választja őrzőjéül, feladatunk pedig megszerezni, és meghozni a helyes döntést. Mikor elindulunk, egy barlangrendszerben találjuk magunkat, ami D’ni Óriás Aknájához vezet. Yeesha azt mondja, onnan indulunk, ahonnan a dédnagyanyja, Ti’ana, aki ezeken a járatokon át jutott le D’ni-ba, és ahonnan ő is indult. Yeesháról biztosan tudjuk, hogy birtokolta a Kőtáblát, de rossz döntést hozott, így az elhagyta őt. És itt jön a legfurcsább mondat: „Ahonnan az apám is indult.” Ebből feltételezhetjük, hogy Atrus maga is hordozó volt, de szintén rossz döntést hozott, és ez már magyarázatot ad arra a brutális súlyra, amitől Yeesha és ő is szenvednek. Valószínűleg az eltelt évek alatt felmerült, hogy Atrus a kiválasztott Gazda, és sajnos későn derült ki, hogy ez tévedés.

Atrus és Yeesha (Rengin Altay a referencia) a Myst V. - End of Ages játékban

A főhős eddig emlegetett tulajdonságain túl rendkívül szeretetteljes, ez is gyermekibbé teszi a karakterét. Gehn megjelenésekor már kamasz, de őszinte csodálattal reagál, az apa, aki elhagyta nem gyűlöletet, hanem tényleges szeretet kap tizennégy éve nem látott fiától. Atrus nagyon őszintén adja át az érzéseit, de Gehn ezeket egyszerűen elutasítja, ezzel komoly lelki sebet okozva neki. És ekkor jön egy másik fontos szereplő Katran, vagyis későbbi nevén Catherine. Ő az aki viszont elfogadja, és viszonozza is Atrus szeretetét, és ebből kikristályosodik egy tényleg gyönyörű, és tényleg megható szerelmi történet. Nincs igazából szenvedés, mindkét karakter őszinte, és életük végéig kitartanak egymás mellett. És én új kedvenc szerelmespárt avattam velük, mert egyszerűen annyira aranyosak, hogy kiütötték Kirát és Jonast a ringből, akik így második helyre csúsztak. Catherine pótolja a főhős hiányzó gyakorlati érzékét, és amellett, hogy inspiráló erő, megmarad különálló, erőteljes karakternek.

És felmerül a kérdés, ha ez a karakter ennyire tud valakit szeretni, miért nem állta meg a helyét szülőként? Véleményem szerint több okból. Néhány szempontból túl óvatos, másokból túl megengedő volt, de egy ponton sem találta meg az arany középutat. Sirrust és Achenart magával vitte a Korokba, de nem tanította meg őket Írni. Helyesen tette, hiszen a fiúkon kiütköztek Gehn személyiségjegyei, de valószínűleg pont az, hogy Atrus tartott attól, hogy ez lesz, részt vett abban, hogy előidézze az eseményt. Harmadik gyermekét, Yeeshát már más szellemben neveli, sokkal őszintébb vele, de ezzel pedig olyan terheket rak a vállára, amihez nem biztos, hogy joga van, akkor sem, ha a lánya önzetlenül elfogadja.

Catherine (Katran) – „Gondoltál már arra, milyen lenne úszni a csillagok között?”

Catherine a második játékban

Catherine Rivenről származik, Atrus felesége, támasza. Ugyanakkor, ami igazán jó, hogy nem függ tőle, sőt egyenesen életképesebb, gyakorlatiasabb. Ő is művészlélek, szimbolizálja valahol az inspirációt, az ihletet, a könyveiben leírt világok gyönyörűek, de elviekben létezniük sem szabadna. Rendkívül okos, és képes megvalósítani saját céljait rengeteg más terv és érdek között, de sosem önző.

Ami viszont szomorú, hogy nem látunk bele a szerepébe anyaként. Tudjuk, hogy Yeesha születése után eldöntötte, bármit feladna a lányáért, de mi történt Sirrusszal és Achenarral? Az ő történetük kifutásában egyértelmű Atrus szerepe, de mi volt Catherine-é? D’ni könyvében is csak említés szintjén beszélnek a két áruló fiúról, így erről ismét nem tudunk semmit, vagyis Catherine remek karaktere rengeteg szerepben csak lóg a levegőben, nem tudjuk eldönteni, mit reagált, mit tett, és ez rendkívül szomorú. Viszont újabb indok, amiért kell a negyedik, vagy akár az ötödik könyv.

Ti’ana – „Adj neki üres egy lapot, és ő megtölti egy történettel, egy verssel, vagy egy rajzzal. Adjneki egy üres falat, és ő mindig, mindig kidíszíti.”

Ti’ana a történet legnagyobb manipulátora, noha maga is főszereplőként kezdett, és csak később vonult a háttérbe. D’ni-ba kívülállóként került, de kivívta a tiszteletet, és végül része volt a pusztulásában is. Eredetileg tudós volt, geológus, aki véletlenül vetődött le a városba, de végül ott ragadt, és új életet is kezdett. Kiállt Veovis mellett, aki mindig ellene uszította a népét, és tárgyalása után romba döntötte a várost, megmérgezve lakóit, Ti’ana és hétéves fia, Gehn is éppenhogy el tudtak menekülni, férje, Aitrus áldozata árán. Ért az íráshoz, annak ellenére, hogy nem D’ni-ban született és nevelkedett. Saját története után pedig lassan, a háttérből irányítja a szálakat, mindig jóindulattal, de határozottan manipulálva a szereplőket.

Fiaként, nem is unokájaként szereti Atrust, ésa fiú végül az ő ötleteinek, bátorságának, és intelligens manipulációjának köszönhetően éli túl az összecsapást Gehnnel. Ő írja meg Mystet is, ezzel pedig messzenyúló, komoly hatást gyakorol a cselekményre. Anyaszerepben őt is viszonylag ritkán látjuk, de annak ellenére, hogy Atrusra milyen pozitív hatást gyakorolt a nevelése, Gehnnél sokmindent elronthatott. A fia sokat vesztett D’ni pusztulásával, és ezt Ti’ana nem segített neki feldolgozni, ez pedig hozzájárulhatott Gehn későbbi instabilitásához. Amikor a feleségét veszítette el, már nem is kért az anyja segítségéből, ekkorra Ti’ana elkésett.

Gehn – „Most megkapod az igazságszolgáltatást, amit érdemelsz. Itt maradhatsz, a te személyes kis világodban a szigetek között és játszhatsz istent a ’teremtményeiddel’.”

Gehn a Riven játékban

Gehnre keveset lehet mondani, azon túl, hogy egy instabil, meglehetősen beteg elme. Belerokkant a büszkeségébe, a szégyenébe, és a kétségbeesett vágyakozásba, hogy visszakapja mindazt a tiszteletet és hatalmat, ami D’ni-ként kijárt neki. Ti’ana nem tudott neki megfelelő támaszt nyújtani, a fia tisztelete és szeretete nem volt számára elég, és mikor Atrus rá próbált világítani a hibáira személyes sértésként élte meg. Árulónak bélyegezte a saját családját, észre sem véve, hogy tulajdonképpen ő az, aki egyedül van, és elfordult tőlük. Ostobasága, istenkomplexusa és őrülete végül minden kapcsolatát tönkretette, ahogy Atrus ki is mondja, volt köztük valami, ő szerette az apját... de Gehn miatt ennek vége lett.

Sirrus és Achenar – „És ami a saját fiait illeti...”

Achenar (Guy Spring) a játékost győzködi, hogy segítsen megmenteni
Yeeshát a "Myst IV. - Revelation"-ben

A két idősebbik testvér előéletéről keveset tudunk, de az fontos, hogy hová fejlődnek a játék alatt. Két végletet mutatnak be, egyikük fejlődik, belátja a hibáit, és ehhez az segíti hozzá, hogy tényleg őszintén szereti a húgát, és jót akar neki. Achenar élete önfeláldozással fejeződik be, az élete árán menti meg Yeeshát, és bocsánatot kap apjától is... aki ezt nem mondja ki nyíltan, de egyszerűen nem tud mit kezdeni a helyzettel. Annyira egy kalap alá vette két fiát, akik elárulták (ugyebár a két szőnyeg, ami alá be lehet seperni a problémákat), hogy mikor eldöntötte, hogy helyrehozza a dolgokat a családban, akkor sem különítette el őket. Nem választotta el Sirrus Gehnéhez hasonló megrekedt, uralkodni vágyó jellemét Achenar fejlődő, bűnbánó személyiségétől, és ez végül mindkettejük életébe került. Ha Atrus apaként is így nevelte őket, ahogy fogvatartóként viselkedett, hogy igazából nem ismerte a fiait, akkor nem csoda, hogy végül rossz útra tértek.

Yeesha – „Elég hosszú ideig éltem, hogy láthassam az én sivatagi madaram, az én drága Yeeshám visszatértét... Mint a Gazdát, aki a Teremtő bölcsességét hordozza.”

Yeesha (Juliet Gosselin) a "Myst IV. - Revelation"-ben

Yeesha a Myst messiása, ahogy azt már ki is mondtam. Nagyon sokan nem szeretik, mert míg a Revelationben vidám, vicces kislányként ismertük meg, az URU-ban és az End of Ages-ben egy keserű, gyakran rébuszokban beszélő fiatal nőként láttuk viszont, és ez a változás sokaknak fájt. Nekem ennek ellenére azonnal a kedvenc karakterem lett, mert rendkívül erős, nagyon kidolgozott, bár szomorú utat bejáró karakterről van szó.

Atrus és Catherine harmadik gyermeke, és egyetlen lánya, különös tehetségű az írásban, személyiségileg is szülei között egyensúlyozik, megvan benne Atrus álmodozó, reménykedő látásmódja, de Catherine gyakorlatiassága is. Már gyerekként találkozik azzal a ténnyel, hogy nem bízhat mindenkiben, amikor Sirrus átveri, és ez kis híján az életébe kerül, ráadásul látnia kell, hogy másik testvére, Achenar feláldozza magát, hogy megmentse. Nem tudjuk, Atrus és Catherine mennyit sejtettek lányuk későbbi sorsából, de az biztos, hogy akarva-akaratlanul sikerült egy családon végighaladó szenvedéssorozatot felépíteni, ami pedig végül Yeeshán csattant. Ő volt az, aki végül leginkább a saját bőrén érezte D’ni pusztulását, ő volt, aki rengeteget szenvedett az egyik bátyja gonoszságától, a jó útra tért másikat pedig elveszítette, ő volt, aki megörökölte a szülei hibáit is. Ez pedig kissé Antigoné jellegű karakterré teszi, egy különbséggel: Hogy neki a segítségére siet a Deus Ex Machina, és ezáltal lehetőséget kap, hogy ledolgozza mindezt.

Yeesha az End of Ages elején

Yeesha útja a Gazda szerepéig azért is bonyolult, mert nagyon sokáig nem fogadja el ezt a feladatot, egy túlélő D’ni-ról, Calamról hiszi, hogy a kiválasztott. Azonban téved, és utána éveket tölt azzal, hogy helyrehozza ezt, és megbocsássa magának a férfi halálát. Utána igyekszik teljesen elfogadni a szerepet, de magányossá válik, családjával már nem tud kapcsolatba lépni... és tesz valamit, ami nagyon is krisztusi karakterre vall: A rabszolgák közé helyezi magát. A Bahrok befogadják, testvérükként szeretik, és Yeesha is kötődik hozzájuk, nem uralkodó, hanem barát lesz számukra. Amikor a Kőtábla a Bahrokhoz kerül, és megszabadulnak, Yeeshához fordulnak segítségért, aki ugyanúgy az új D’ni lakóivá teszi őket, mint a nép megmaradt tagjait.

Atrus lánya emellett tényleg bölcs, és tanul saját hibáiból, igyekszik rajtuk keresztül mást is tanítani, de azáltal, hogy ennyire emberivé tették, ilyen nehéz úton járatták végig, közelebb kerülhetett hozzánk. Igen, megváltozott felnőttkorára, és nem feltétlenül előnyére, de reálisan, és úgy, hogy változatlanul képes legyen közelállni a játékoshoz, így megérthessük, és azonosulhassunk vele. Szomorú, de boldog végű történetet kapott, aminek előzményeiről, például arról a sokat emlegetett hiátusról még szívesen hallanék.

Természetesen itt is vannak még karakterek, például Saavedroé, Aitrusé, vagy Veovisé, de őket vagy nem ismerjük annyira ki, vagy a nagy egész szempontjából nem számítanak annyit, vagy egyszerűen szimbólumok szerepét veszik fel, ezért nem kapnak hosszabb elemzést. Saavedro karaktere összekapcsolódik Narayan világával, ezáltal a bűntudat, a régi hibák motívumával. Veovis pedig a régi világ pusztulásával, és ennek okával, az elszigeteltséggel, kirekesztéssel, a változásra való képtelenséggel.

Ahogy az elemzést kezdtem, szerintem a Myst világa monumentális, és nagyon fontos kérdésekkel, nagyon sok különböző filozófiai alappal foglalkozik. Szereplői emberiek, akiket legtöbbször képesek vagyunk megérteni, és ha megszeretni nem is, de legalább sajnálni. Különös hangulatú sci-fi/fantasy, mindkettő elemei megtalálhatóak benne, és szerintem kihagyhatatlan élmény, hogy valaki megismerje ezt a világot, ezeket a szereplőket. És valaki pirítson rá Rand Millerékre, hogy ugyan írjanak már néhány új könyvet, mert a rajongók igenis várják.

Valentine Wiggin