Star Wars - Az ébredő Erő kritika

Az ébredő Erő elég nagy fordulópontot jelentett a Star Wars rajongói számára, akár pozitívan, akár negatívan élték meg. 2015. december 18-án került a mozikba, megnyitva egy új trilógiát, megismertetve a nézőkkel hősök egy új generációját. Én viszonylag hamar megnézhettem (21-én ültem be egy vidéki moziba, miután három napig kínosan kerülgettem a spoilereket), de csak jó két hónappal később fejeztem be magát a kritikát a filmről, amelyről összességében pozitív, de kissé zavaros véleményem alakult ki.

Az írás természetesen spoileres, de így négy évvel később ez talán senkit nem zavar annyira.

Sok évvel járunk az eredeti trilógia cselekménye után. A galaxis, amiről azt hittük, rendben és békében hagytuk el, már megint az összeomlás szélén van. A köztársaság székhelyét már megint lerombolják, a lázadó szövetség (más néven ellenállás) azonban már megint keresztbe akar tenni a sötét oldalnak, ami ezúttal a Birodalom utódjában, az Első Rendben éled újjá. Egy droid már megint egy fontos információt hordoz, és már megint a mindennapjait egy sivatagbolygón tengető főhősünkbe botlik, aki természetesen segít neki, és összetalálkozva egy dezertált rohamosztagossal, ellopva Han Solo hajóját elindulnak az ellenálláshoz. Időközben cameoznak a régi szereplők, rengeteg csavar következik, bemutatnak egy érdekes, sok potenciált rejtő antagonistát, megtalálják Anakin régi fénykardját, keresik Luke Skywalkert, de mire megtalálják vége is a filmnek.

A takodanai csata

Nem véletlenül raktam bele azt a rengeteg már megintet, mert sajnos, bár nekem nagyon tetszett a hetedik rész, simán mondhatom Új Remény remake-nek. Sok kritikus elmondta már a párhuzamokat, én is beállok a sorba, mert nagyon, nagyon sok van. Ezzel alapvetően nem lenne gond, jó, ha otthon érezzük magunkat a világban, jó, ha a film megfogja a néző kezét, és vezeti, de ami itt történt, az néha kicsit túlzás.

Látványos az akció, a zene egy csoda, remek a humor, én még azzal sem értek egyet, hogy túl sok lett volna belőle. A karakterekre még kitérek, de ami számomra nagyon fájdalmas pont, hogy a film elhanyagolta a filozófiát. Ami megjelenik benne, az az Új Reményé, de ha ezen a szálon viszik végig, akkor csalódás lesz a legújabb trilógia. Ugyebár, ahogy gyakran hangoztatom, ha Star Wars, akkor biblia, az eredeti sorozat kicsavarta a tékozló fiú párhuzamot, lekerekítette Anakin furcsa krisztusi vonalát, rengeteget foglalkozott a szeretettel és a megbocsátással. Ezt nem játszhatja el újra, vagyis új témát kell találnia filozófiában, és rengeteg a lehetőség, erről a részről azonban úgy fest, még nem is kereste a helyét.

És mindennel együtt, szomorúan azt kell mondanom, J. J. Abrams legalább annyira felelős a film bűneiért, mint pozitív vonulataiért, mert meglépte, amit a Star Trekekben is, különösen a második részben. Vagyis nem arra helyezte a hangsúlyt, hogy egy önálló, izgalmas történetet alkosson, hanem hogy a rajongóknak tetsszen. Sebészetileg úgy metszették össze ezt a filmet, hogy jól essen nézni, és ismét hangsúlyozom, nem ennek ténye a baj, hanem, hogy túlzásba vitték. A Star Trek, és a Star Trek Into Darkness bár nagyon erősen építettek a fanservice-re, de önálló, független történeteket alkottak, egy alternatív univerzumban. Itt nem alternatív univerzum volt, hanem egy folytatás, és mint olyannak el kellett volna engednie a régi karaktereket, kicsit a régi értékrendet, és felépíteni egy újat. Én etalonnak tartom az ilyen jellegű folytatások között a Korra legendáját, de jó példa a Stargate Atlantis, vagy a Stargate Universe is.

Ráadásul látszólag az elmúlt évek eseménytelenül teltek, egy-két kiragadott momentum kivételével, évtizedek egyszerűen kiestek az univerzum történelméből. Visszautalás alig történik a filmek közti hiátusra, csak az eredeti trilógia kerül elő újra és újra, amiből fakadnak még további gondok pont a következő részben, vagyis a karaktereknél, akik remek, nagyon sok potenciált rejtő gárdát alkotnak, akiknek a képességeit azonban nem aknázzák ki teljesen. Következzen hát egy kicsit elemzősebb rész…

Rey – „Hallottam történeteket…”

Rey (Daisy Ridley) "Az ébredő Erő"-ben

Üdvözöljük a Star Wars filmek első női főhősét. Rey talpraesettebb, mint Padmé, talán Leiánál is, okosabb, mint a legtöbb karakter, akikkel eddig a filmekben találkoztunk, kitartó, és szimpatikus. Nagyon sok hasonlóságot mutat Luke-kal és Anakinnal, ugyanolyan szélsőségesen jóindulatú, mint az előbbi, és ugyanolyan műszaki zseni, mint az utóbbi. Tényleg jó látni, ahogy lendületből lefőzi az össze férfi szereplőt, örülök, hogy végre van ilyen szál ebben az univerzumban. A szomorú viszont, hogy a figurája lóg a levegőben. Nem tudjuk honnan hová tart, látjuk az életét a Jakkun, de nincs előzménytörténete, és visszautalások is csak nyomokban. Erőérzékeny, én teljesen logikusnak tartom, hogy könnyen ráérzett a fénykardra, bottal harcolt és a fénykard harci stílusa alapvetően a katanára (szamurájkard) épül, amelyik kettő egymáshoz nagyon közel áll. (Rajongók egyébként lelkesen találgatják a leendő fénykardjának színét is, én személy szerint a kék vagy a sárga mellé adnám le a voksomat, a lány harciasabb természete miatt. Emellett egyetértek azzal a teóriával is, hogy két pengéjű fegyvere lesz, mindenképp jól venné ki magát.)

A levegőben lógást magyarázhatja, hogy elég sok utalás történik rá, Rey valószínűleg Luke Skywalker lánya. Először is, a fénykard, ami korábban Anakiné és Luke-é volt, őt szólítja, majd mikor megérinti, és érkeznek a flashback-ek, Kylo Rent látjuk, aki miatt Luke száműzetésbe vonult, a Jakkun hagyott Reyt, illetve magát Luke-ot. Elég könnyű összefűzni az eseményeket, hogy a bűntudatától üldözött Luke magára hagyta a lányát. Később, Kylo Ren olvas a főhősnő gondolataiban, és egy szigetet lát, illetve Han Solót, akiről Rey „azt kívánja, bárcsak az apja lenne”. Majd a film végén ugyanezen a szigetcsoporton találkozik Luke-kal. Rendkívül tehetséges az Erővel, azonnal ráérez, sajnos néhol irreálisan jók a képességei, erre is magyarázatot adna ez a szál. Amennyiben a következő rész beigazolja ezt a gyanút, kicsit többet tudunk majd meg a lány múltjáról, én több okból is reménykedem, hogy ez a teória igaz.

Finn – „Egy dologra képeztek ki… de sosem volt semmi, amiért harcolhatnék. Eldöntöttem, hogy nem fogok ölni értük.”

Finn (John Boyega)

Finn karaktere humorforrás, ugyanakkor foglalkozik a katona helyzetével is, azzal, milyen hatással lehet valakire, ha a háborúba kilépve megtapasztalja, hogy a társai meghalnak körülötte, megtapasztalja saját felettesei kegyetlenségét. A probléma, hogy nem eleget dolgoznak ezzel a szállal, Finn csak néhány filozofikus pillanatot kap, egyébként inkább a viccesebb, könnyedebb szerepére helyezik a hangsúlyt, ami nem lenne gond, ha kevesebb potenciál lenne a figurában. Rey-jel egyébként remek párost alkotnak, én simán rájuk merem bízni ezt a trilógiát, Poe Dameronnal kiegészülve biztosan könnyedén elviszik majd a cselekményt.

Viszont el kell mondani, hogy ő is lóg a levegőben. Alig tudunk meg róla valamit, nincs hely és idő arra, hogy komoly karakterfejlődésen menjen át. A legnagyobb csavar vele kapcsolatban, hogy a trailer alapján mindenki azt hitte, belőle lesz jedi, aztán mégsem. Lezáratlan a végkifejlete, kómában van, nagyon kíváncsi leszek, hogy folytatják majd a nyolcadik részben az ő történetszálát.

Poe Dameron – „Kezdjek én, vagy kezded? Na, mondjam én?”

Poe Dameron (Oscar Isaac)

Poe szórakoztató, szerethető aktuális Han Solo, csak sokkal elkötelezettebb az ellenállók ügye iránt. Finnel, aki először csak egy áruló rohamosztagosnak tűnik számára, egyenlő félként, barátként bánik, könnyedén rábíz mindent. Ő vezeti a harmadik halálcsillag Csillagpusztító elleni akciót, tényleg bátor figura.

És gondolom, senkit nem lep meg, ha leírom, nincs idő rá. A főszereplő hármas mindhárom tagja lóg a levegőben. BB-8 a kis droid több figyelmet kap, mint bármelyik emberi szereplő, pedig akármilyen aranyos, rá nem lehet karakterfejlődést építeni. Én személy szerint nagyon remélem, hogy a folytatásokban Poe-ra is jut majd idő, mert egyelőre alig tudunk róla valamit.

Kylo Ren – „Bocsáss meg. Ismét érzem a fény hívását. A Legfelsőbb Vezető is érzi, tudom. Mutasd meg nekem a sötétség erejét, és nem engedem, hogy bárki az utunkba álljon. Mutasd meg nagyapa, és befejezem, amit elkezdtél.”

Na, végre valaki, akit többé-kevésbé kidolgoztak. Kylo Ren, Han Solo és Leia fia, Luke tanítványa, Anakin unokája, jelenleg pedig Sith (vagy valami olyasmi) és antagonista. Az egy jó kérdés, genetikailag hogy jött össze ez a gyerek, mert egy olyan családból, ahol mindig a sötétbarna és a szőke hajszín dominált sikerült fekete hajjal megérkeznie a képernyőre, de ez legyen a legnagyobb baj. Alapvetően nem egy rossz emberről van szó, szerintem ez jellemző a Star Warsra, de Luke bukása a képzésében, a szüleivel való konfliktus, és a személyiségbeli hibái együtt biztosítják, hogy elinduljon a lejtőn. Arról, hogy pontosan mi adta meg a végső lökést nem sokat tudunk, de az biztos, hogy mind a szülők, mind Luke magukat hibáztatják.

Az egyik legjobb jelenet, amikor (a Birodalom Visszavágra hajazva) Han és Kylo Ren egy hídon állnak, és Han éppen próbálja meggyőzni a fiát, hogy térjen vele haza. Ekkor az antagonista arcára két oldalról kék és piros fény vetül, majd, mielőtt megöli az apját a kék fényforrás kialszik, jelezve, hogy ebben a helyzetben meghozta a döntést. Jó döntés volt a fénykardjának stílusa, bár alapvetően zavaró, hogy a középkori hangulatot idézi, és egyáltalán nem praktikus, de az, hogy instabil kristályt használ, vagyis reszket a fénysugár, nagyon jól jelképezi a karakter állandó belső viszályát.

Kylo Ren (Adam Driver)

Ellenfélként egyébként hátborzongatóra is sikerült, bár megjelenése nagyon sokban hasonlít a KOTOR játékok Revan-jére, de érezni a jelenlétét a vásznon, hatásos jelenetei vannak, a színész is, bár a kinézetéről már szóltam pár szót, összességében kifejezetten tehetséges. Bátran kijelenthetjük, a jelenlegi kánon univerzum egyik legerősebb karakteréről beszélünk, az erő segítségével könnyedén megállítja a levegőben haladó lézernyalábot, erős akaratú katonák gondolataiban is képes olvasni. Az egyetlen, aki hatékonyan szembeszáll vele a film alatt, az Rey, akinek azonban megint jó alapot szolgáltatnak, ha a Skywalkerek öröksége gondoskodna ezekről a képességeiről.

Snoke-ról vele együtt beszélek, mivel a rengeteg felvetett kérdés mellett talán ő az, akiről a legkevesebbet tudjuk, és egyben az is, akihez a legtöbb rajongói teória fűződik. A legnépszerűbbek talán, hogy a Rebels inkvizítora tér vissza, ugyanakkor én ezt, bár kinézetére illene, nem tartom valószínűnek, pont Kylo Ren ereje miatt. Ha egy ilyen karakter valakitől igazán retteg, az aligha lehetett korábban Palpatine és Vader kötélen rángatott bábja. Annak esélye, hogy az előző hat rész főgonoszának mestere, Darth Plagueis térne vissza, már jóval nagyobb. A megmaradt kánon egyik legerősebbnek leírt figurájáról van szó, és hatásos alaptörténetet adna neki, ha úgy térne vissza, hogy Palpatine meg volt győződve róla, megölte. Aki megmenekült a haláltól, az méltó ellenfél lesz ennek az új gárdának.

A régi gárda – „Na, és hogy robbantunk? Az mindig bejön.”

Az idős Han Solo (Harrison Ford)

Nagy hibája a filmnek, hogy sokkal több súlyt helyez a régi csapat vállára, mint az újakéra. Han Solo és Leia jobban viszik előre a cselekményt személyes konfliktusaikkal, visszaemlékezéseikkel, és a fiukról való töprengéssel, mint Rey-ék hármasa. Rengeteget beszélnek az eredeti trilógia eseményeiről is, megjelenik R2 és C3PO, és az egész történet fő vonulata a Csillagpusztító elpusztításán kívül Luke keresése. Alapból ez nem lenne probléma, de még Han Solo halálával sem éreztem, hogy leköszönnének a szerepeikről, és átadnák a stafétát az új generációnak. Remélhetőleg ez meg fog történni a továbbiakban, de így, hogy megint hiány van jedikből, Luke-ot sem áldozhatjuk egyszerűen fel, vagyis sokkal több energiát kell fektetni ebbe az átvezetésbe, mint amennyit az egész megérdemelt volna, és előfordulhat, hogy ez a történet kárára megy.

Luke esetében eleinte nagyon furcsának tartottam az önkéntes száműzetés lehetőségét is, de végül is elfogadható. Alapvetően a karakter nagyon empatikus, vagyis szükséges, hogy emberek közelében legyen… ez a képesség csak így érhet valamit. Ugyanakkor pl. a Jedi Akadémia trilógiában is volt egy bukása egy tanítvánnyal, amitől teljesen összeomlott. Akikre ebben a helyzetben támaszkodni tudott, azok pont Han és Leia voltak, illetve a tanítványai. Mivel itt még nincs újjáélesztett Jedi rend, Han és Leia pedig csak tovább generálhatták benne a bűntudatot, újra visszataszítva ebbe az önostorozásba, meg lehet érteni, hogy inkább elvonult a világ elől. Ráadásul, amennyiben tényleg rokoni kapcsolat van közte és Rey között, kíváncsi leszek, hogyan rendezik a múlt problémáit.

Összességében:

Szórakoztató film, de még a Baljós Árnyaknál, és az Új Reménynél is jobban küzd azzal, hogy trilógiakezdő. Keresi, mit kéne mondania, mit kéne mutatnia, és sajnos nem találja meg. De nem hiába lesz itt nyolcadik és kilencedik rész, nagyon nagy potenciál van benne, és minden ebből fakadó probléma ellenére szívmelengető látni, hogy tényleg rajongók készítették, akik szeretik ezt az univerzumot (nem véletlenül csinálta meg J. J. Abrams a legtöbb jelenetet modellekkel, a 357 jelenetből csak 28 készült CGI használatával) Sok jelenetben épít az eredeti trilógia mellett a KOTOR játékok cselekményére (Kylo Ren kihallgatásai szinte pontos másai Malakénak, ahogy a Csillagpusztító is, a halálcsillag mellett sokban hajaz az első játék Csillagkohójára.) Illetve külön plusz pont, hogy nem repülnek el karok-lábak. Kíváncsian várom a folytatást.

Remélem, élveztétek az olvasást, hamarosan újra jelentkezem:

Valentine Wiggin