Death Parade elemzés

Van-e értelme...

Van-e értelme az életnek, a halálnak? Miket nevezhetünk bocsánatos bűnnek? Kik vagyunk mi emberek, és mire vagyunk képesek, hogy megvédjük az életünket? Ezek a központi kérdései a Death Parade-nak, amelyekkel szembekerülnek főhősei is.

Adott egy bár, ahová az emberek haláluk után térnek be, mindig ketten. Nem emlékeznek földi életükre, csak egy ismeretlent találnak a pult mögött, aki öt szabályt sorol fel nekik, és közli velük, egymás ellen kell játszaniuk. Ő azonban valójában nem pultos, hanem döntőbíra… ő választja meg, ki jut a mennybe, és ki a pokolba, ha eljön az idő.

Amikor ez az elemzés először kikerült, nem tudtam hozzá megfelelő zeneajánlót csatolni, ezt most pótolom... kiváló hangulatteremtő Rachel Rose Mitchell "The Ticketman" c. száma, vagy a Nightwish-től a "The Last Ride of the Day".

Vágjunk is bele!

A Death Parade egyszerre használja a szélsőségesen keleti, és a szélsőségesen nyugati szimbólumokat. Alapgondolata a reinkarnáció, noha az embereknek azt mondják, vagy a mennybe, vagy a pokolba jutnak, a választás valójában az újjászületés, és a semmi között történik. A semmi első hallásra egy végleges, megsemmisült állapotot jelképez, de többször utalnak rá, hogy van visszatérés, nem feltétlenül az örökkévalóságig tart az ottani büntetés. A reinkarnáció azért érdekes, mert az ilyen ciklusokból az összes keleti vallásban a kilépés, a továbblépés a cél. Ezt a Death Parade nem bontja ki, nem tudjuk, van-e pozitív kilépés, amelyben nem a semmibe jut az ember, viszont ismételten utalnak rá. Nona többször mondja újjászületést nyert emberekre, hogy „még hosszú út áll előttük” „még sokat kell tanulniuk”. De mihez? Hová kell eljutni? Nincs egyértelmű válasz, de biztosan van ilyen végkifejlet. A Quindecim címerén a kettős spirál hét metszésponttal a test két fő energiacsatornája, amelyek a csakrákban találkoznak, szintén keleti szimbólum, bár megtalálható Hermész Caduceusán is.

Nona és Oculus a Naprendszerrel biliárdoznak

Ugyanakkor érkeznek a bibliai utalások. A két manipulátor, Nona és Oculus az Újszövetségi és az Ószövetségi istenek megtestesítői. Oculus, az Ószövetség megjelenítése öregember, szimbóluma a lótuszvirág (a bölcsesség, és a transzcendens szféra keleti szimbóluma). Maximálisan követi a szemet-szemért elvet, nem törekszik megértésre, vagy megbocsátásra. Kihangsúlyozza, a döntőbíráknak azért sincsenek érzelmeik, hogy ne kelljen szenvedniük a feladataiktól, önmagukat az emberek felett állónak titulálja, magáról kijelenti, hogy „ő áll legközelebb ahhoz, amit az emberek Istennek neveznek”. Nona gyökeres ellentéte. A megjelenítése tulajdonképpen gyerek, legfeljebb kamasz lány, a véleménye, hogy fontos a változás, a fejlődés, mindennek van értelme, és a tettek mögött megfelelő okok állnak. Ő nem védené meg a döntőbírókat a szenvedéstől, ki is jelenti, nincs az a fájdalom, amiért megérné, hogy az emberek véletlen ítéletet kapjanak, ezt bizonyítja a lépése Decimmel, az egyik főszereplővel. A megbocsátás, a második esély, és a remény állandó motívumok a szemléletében, és érdekes, hogy ő az egyetlen, aki szembe képes fordulni Oculussal. Billiárdjátszmáik szinte mindig az ő győzelmével zárulnak, és a nagyhatalmú vezér vele szemben még harcban is tehetetlen. A történetvezetés mellett a Death Parade tulajdonképpen ennek a két karakternek szemléletbeli különbségéről is szól.

Fontos szimbólumként jelenik meg Decim esetében a pókfonál, amit a sors istennőivel, a párkákkal szoktak összekapcsolni. Ő emellett egy tanmesét is hozzákapcsol, amelyben egy gyilkosnak Buddha enged le egy fonalat a pokolba, mert egyszer megmentett egy pókot. Mikor elkezd felmászni, többen kapaszkodnak utána, így, félve attól, hogy elszakad a fonál, elkezdi lelökni az utána haladókat. Végül kegyetlensége miatt, mert csak magát mentené, elszakad a pókfonál, és ő is visszazuhan. (A mese egyébként egy Akutagawa Ryuunosuke nevű japán író, „A pókfonál” c. műve) A pókok az európai mitológiában a már említett sors motívumot hordozzák, illetve a dél-amerikaiban halálhozónak tartják őket, így mindkét jelentésben szorosan összefüggnek Decim szerepével.

Decim szeme a kék alapon zöld kereszttel

És a Death Note-hoz hasonlóan a Death Parade is csillagos ötösre vizsgázott szín-szimbolikából. A döntőbíráknak legtöbbször jellegzetes szemszíne van, benne egy kereszttel. Nona, aki, ahogy már említettem sokban az Újszövetség megbocsátó istenét szimbolizálja, lila szemekkel rendelkezik. Ez a bölcsesség, és a tudás színe, illetve a föld és ég közti egyensúlyé, az estéé és a hajnalé, ehhez kapcsolódva pedig a változásé is. Ginti sárga szemei ugyan rendelkezhetnek pozitív jelentéssel, összességében a karakterrel inkább az irigység, és a keresztény hagyományban előkerülő árulás az összeférhető. Decim, a főszereplő szemeinek érdekessége, hogy két különböző, jól elkülöníthető színből tevődik össze. Az egyik szín a kék, aminek a jelentését már jól kitárgyaltam a Death Note elemzésnél, itt a jézusi vonal helyett inkább az intellektusra, és az igazságra, az ítélőképességre helyeződik a hangsúly. A másik viszont a zöld, ami, ahogy írtam az érzelmek, a szeretet, és a remény színe. Amikor az egyik jelenetben a karakter összeomlik, és kitörnek belőle az érzelmei, a szeme teljesen zölddé is válik.

Decim szemében eltörik a kereszt, és teljesen zölddé válik

Ezen kívül a Death Parade-ban fontos szerepet kapnak a számok. A legtöbb megjelenő bárról tudjuk, milyen szinten van, többnyire, egyéb jelentésük mellett a nevek is összecsengnek velük (Quin és Decim, a Quindecim két csaposának neve az egyéb jelentések mellett latinul ötöt és tízet jelent, a bár maga pedig a tizenötödiken helyezkedik el. Ehhez hasonlóan Ginti neve származhat a latin húsz szóból (viginti)) Ugyanakkor maguk a számok is mindig hordoznak egy jelentést, ami többnyire össze is függ az adott helyszínnel. A tizenötös szám (Quindecim), a szám szimbolikában három elemezhető részre tagolódik, az egyre az ötre és a hatra. Az egyes a teremtés forrása, az ötös az öntudat száma, a hatos pedig a régi és az új hármasság egyik szimbóluma, az ellentétek összekapcsolása… ilyen szempontból a tizenötös nagyon jól leírja a bár szerepét, mint a szemléletek ütközésének példája, az érzelmek és az intellektus látszólagos ellentétének feloldása, összekapcsolásuk Decim karakterében. További érdekesség, hogy a kínai szimbolikában, ún. életútszámként az egyes és az ötös két gyökeresen ellentétes jelentéssel bírnak. Az egyes alapvetően olyan embert jelöl, akinek problémái vannak a függetlenedéssel, kissé önállótlan, míg az ötös a szabadságra vágyó, kötöttségeket nehezen tűrő embert jellemzi. A húszas ebben az értelemben a kettes szám jelentésének megsokszorozása. A kettő alapvetően a szétválasztás, az elkülönülés száma, ritkán kapcsolják az összekötéshez, amit a hatos szimbolizál. Szokták mondani, hogy a kettő tulajdonképpen nem az egy megsokszorozása, hanem elosztása, gyengébb, hibásabb szemléletet szokott jelképezni. Gintire ez ismét nagyon illik… Decim több irányba ágazó, mérlegelő szemléletéhez képest ő egyoldalúan gondolkodik, a látásmódja egyértelműen nem is helyes. Nona kilences száma az egyéniségé, és a mindennel való egységé, illetve a hármasság (Atya, Fiú, Szentlélek) mindhárom síkon (Fizikai, Asztrális, Szellemi) történő megélését is jelenti, ami ismételten tökéletesen összefügg a karakterrel.

Most pedig következzenek a karakterek, akik ismét nagyon sokat visznek a hátukon, ezúttal jóval egyenlőbben elosztva, mint az előző esetekben.

Decim – „Mindig szerettem volna látni, hogyan birkózna meg egy bíra az ítélethozással, ha emberi érzései vannak.”

Decim a pókfonalaival

Decim első látásra érzéketlen, magának való figura, de a sorozat alatt az ő lelkivilágával foglalkoznak a legtöbbet. Egyfajta kísérletképpen, bár döntőbíra, de emberi szívet kapott, így a hozzá betérő emberekre egészen másképp tekint, mint társai. Meg tudja élni az emberi érzelmeket, de nehezen kezeli őket, és esendővé is válik miattuk. Hibázik, téved, félreértelmez dolgokat, és ebből rengeteg belső, és külső konfliktus is fakad. A társaitól eltérő, érzelmesebb személyiség rejtése és háttérbeszorítása nekem több alkalommal is a Star Trek Spockját juttatta eszembe… mindkét figura környezetétől eltérő, emberi jellemzőket mutat, és hogy beolvadjon a normák közé még a szokványosnál is ridegebb, komorabb karakterekké válnak. Decimet Quin, a Quindecim előző tulajdonosa úgy jellemezte, mint akinél „minden a komolyságról és az italokról szól.”

Bár a halottak felett ítél, tiszteli az életet, és az élőket. Gyakori mondata, hogy „becsüli azokat, akik teljes életet éltek.”, ez a szemlélete legjobban akkor mutatkozik meg, mikor egy idős nő érkezik a bárba, aki már felkészülten, hiányérzet nélkül fogadta a halált. Vendégeinek bábok formájában visszaérkező testét mindig felöltözteti, és megtartja… noha már nem emlékszik, kik tértek be hozzá, nem tudja elviselni a feledés gondolatát. Hisz a dolgok céljában és okában, míg Ginti azt vallja, az emberi lét egyetlen lényege, hogy vége legyen, Decim újra és újra kijelenti, szerinte a halál létezik az életért, és nem fordítva.

A karakterre egyébként általánosan jellemző az alázat. A többi bírával ellentétben, akinek csapos szerepe csak formális, Decim tényleg kiszolgálja vendégeit, legalább annyira törődik a bárjának rendben tartásával, mint magával az ítélkezéssel. Ezt a feladatot szintén szolgálatként kezeli, önmagát nem helyezi az emberek fölé. Végtelen tisztelettel fordul Nona felé, aki több okból is becsüli… szimpatikus számára, hogy a férfi több rendszer szerint, gondosan mérlegelve hozza ítéleteit Ginti hanyagságával ellentétben, és szemlélete az ideális döntőbírákról Decimben testesül meg.

Decim és Chiyuki

Legfontosabb kapcsolata Chiyukihoz, a segítőjéhez fűzi, aki egyúttal az egyetlen ember, akit nem tudott azonnal megítélni. A szerelmi szál a két karakter között elég hamar megjelenik, Decim először „megérzésnek” írja le, hogy ő akarja majd meghozni az ítéletet, azonban egyre tovább húzza a döntést, amíg rá nem kényszerül, el sem mondja a lánynak, valójában ember. Később karakterfejlődésének jelentős része Chiyukihoz köthető… noha vannak érzelmei, képtelen igazán átérezni az emberek problémáit és szenvedését, egyszerűen, mert ő maga nem élt, és nem halt meg. Több lépésében megjelenik az empátia, mikor vendégei összeomlanak, néha meg is öleli őket, de a döntéseiben ennek még nincs meghatározó szerepe. Vannak nehéz pillanatai, amikor két gyilkos helyzetét érzi át a szívéhez is kap, ezek viszont mások emlékeinek, érzéseinek pillanatnyi hatásai. Chiyuki leginkább azzal biztosítja számára a fejlődést, hogy Decimnek saját érzéseivel kell szembenéznie és megbirkóznia, azok nehezítik meg a helyzetét. Chiyuki fokozatosan hívja fel a figyelmét az emberi lét olyan apróságaira, amik, már említett okokból az ő figyelmét elkerülnék, mégpedig, hogy vannak helyzetek, amikor az érzelmek, a gondolatok nem komplexek, vannak helyzetek, mikor valakiben a szeretet legyőzi a félelmet, és vannak helyzetek, amikor egy látszólag apró hiba valakit teljesen tönkretesz. Eközben a két karakter lassan megismeri egymást, elmélyül a köztük lévő kapcsolat, és az eredetileg meghatározott céllal rendelkező történések egészen más irányba futnak ki. Mikor Chiyuki végső próbája komoly szenvedést okoz a lánynak, Decim maga is összeomlik, sírni kezd, és elnézést kér, amiért az ítélet miatt végigjáratta ezen. Ekkor a szeme, a bevezetőben már említett módon elveszíti a bírák keresztjét, és teljesen zöld lesz. Chiyuki az egyetlen, aki ebben a helyzetben is képes támaszt nyújtani neki, hiszen emberként megélhetett hasonló szituációkat. A lány azzal búcsúzik, hogy „Örül, hogy élt”, és ennek fontosságát a férfi is kihangsúlyozza… hiszen minden élet értékes, amely tanulással telt. A rész végén Decim először miatta mosolyog, később bábúját is nagy becsben tartja… fejlődése abban is megnyilvánul, hogy a legközelebb hozzá érkezőket már mosolyogva, barátságosan fogadja. Sorsáról ugyan nincsenek további információink, és második évadot se nagyon ígérgetnek, de feltehetően igazságos, empatikus bíra vált belőle.

Chiyuki átöleli Decimet az utolsó epizódban

A kapcsolatot motívumként végigkíséri Chiyuki gyerekkori kedvenc meséje, a Chavvot, ahol egy Jimmy nevű fiú szeret bele a süket lányba, a címadó Chavvot-ba. A fiú képtelen átadni az érzelmeit, hiszen a lány nem hallja, de azt kéri a csillagoktól, hogy egy nap Chavvot mégis tudomást szerezzen róluk. A mese vége sajnos nem derül ki, valószínűleg azért, mert nem akarják, hogy előreutalás legyen a két főszereplő történetének végkifejletére, mert rengeteg a párhuzam. Decim a fiúhoz hasonlóan képtelen átadni az érzelmeit, azonban ezt a szerepkört Chiyuki legalább ennyire hordozza… a mesében Jimmy segített a zárkózott lánynak feloldódni, ahogy itt ő Decim karakterfejlődéséhez járul hozzá.

Ezen kívül a főszereplőnek Gintivel van egy egyoldalú rivalizálása, ami leginkább abból fakad, hogy Nona, már említett módon sokkal jobban becsüli az esendő, de alapos Decimet, mint a hanyag és forrófejű Gintit. Jellemük is okozója az ellentétnek… míg Decim higgadt, elegáns, elmélkedő figura, addig Ginti vad, kegyetlen, és agresszív. A többi döntőbíra tiszteli, becsüli, de a szemlélete számukra érthetetlen. A „vizsgáján” mikor annyira lefoglalja, hogy megpróbáljon a megítélendő személyek helyzetébe helyezkedni, hogy elfelejt „extrém szituációt” teremteni, vagyis megkönnyíteni az ítélkezést, a reakció minden oldalról döbbenet és értetlenség… egyedül Nona tartja jó tulajdonságának, de ahogy már kifejtettem, ő a megbocsátás és a fejlődés hírnökeként pontosan ezt a látásmódot szorgalmazza. Decim kijelentésére, miszerint „lehetséges, hogy a tetteik nem a már létező sötétséget hozzák felszínre a lélekben, hanem újat teremtenek” nem ad konkrét választ, de egyértelműen elgondolkodtatja.

Ahogy azt már említettem a szimbólumoknál, jelképei a pók és a pókfonál. Beszélőneve is erre utal… Decima, a mérő, a három párka, a görög/római sorsistennők egyike volt, Decim neve valószínűleg ennek férfiváltozata. Az ő feladata volt a mítoszokban kimérni a sors fonalát, hogy végül elmetsszék azt, vagyis szintén egy ítélő szerepet töltött be.

Chiyuki/A fekete hajú nő – „Nem lehet rossz, hogy az emberek próbálják megérteni egymást. És ha az is… én akkor is próbálkozni fogok.”

Chiyuki

Chiyuki Decimmel együtt főszereplő a történetben. A kilencedik epizódig egyszerűen csak „Fekete hajú nőként” emlegetik, nem tudjuk honnan jött, hová tart. Őszinte és szókimondó, továbbá rendkívül empatikus… azonnal átlátja a vendégek érzelmeit, Decim erre a tulajdonságára hivatkozik, mikor nem akarja megítélni, mondván „új perspektívát adnak a megjegyzései”. Noha emlékei már nincsenek, emberséges, és a személyisége is egy emberé, annak minden pozitív, és negatív vonatkozásával együtt.

Később, az emlékeinek visszaszerzésekor sokat megtudhatunk a múltjáról. Műkorcsolyázó volt, akinek egy baleset után azt mondták, többé nem korcsolyázhat. Mivel úgy érezte, az identitását veszítette el, az egyetlen dolgot, amihez az emberek kötni tudták, depressziós lett, és végül öngyilkos. Ismeretlen okokból, megérkezve a Quindecimbe emlékezett a halálára, és nem volt hajlandó játszani… így végül meghosszabbították az ítélethozás idejét, és segítővé vált.

Chiyuki korcsolyázik

Személyiségfejlődése leginkább az utolsó három epizódban bontakozik ki. Itt a sorozatban először saját tetteit kell feldolgoznia, és tanulnia belőlük… először azonban, bár tudja, helytelenül cselekedett, kitart amellett, nem látott kiutat a helyzetéből. Az utolsó próbáján, mikor Decim megrendez neki egy jelenetet az anyjával, és felajánlja, hogy egy életért cserébe visszatérhet a földre, a lány már látja a hibáit. Rájön, hogy a sérülése bár neki identitásvesztést okozott, a családja, saját véleményével ellentétben nem a korcsolyázáson keresztül határozta meg, és öngyilkossága csak az ő érzelmei miatt történt, fájdalmat és bűntudatot okozva a környezetének. A próbát végül kiállja, képtelen megnyomni a gombot, hogy elfogadja a felajánlást, mert a Decimmel a bárba töltött idő alatt látta, hányan haltak meg, akik még élhettek volna, hányan érdemelték volna meg a visszatérést. Ő először önző volt mikor eldobta az életét, és csak még önzőbb lenne, ha ezután elvenné valakitől az övét, akit bár nem biztos, hogy ismer, de valahol valakinek számít, és valahol fontos életet él. Végső elkeseredésében, hogy bocsánatot kérhessen az anyjától, Decimnek könyörög, hogy nyomja meg helyette a gombot, mert ő képtelen rá, ám a férfi végül ebben a helyzetben omlik össze. A lány neki is képes segítséget nyújtani, emberként sokkal jobban képes átérezni a helyzetét, mint bárki a döntőbírák közül. Mindkét karakter megéli az elszigeteltség élményét, és ahogy már Decimnél is említettem a köztük kialakuló kötelék mindkettejükre komoly hatással van… kölcsönösen tanítják egymást, sok helyzetben egy gyógyulási folyamaton is végigkísérik a másikat, tökéletesen kiegészítve egymást szemléletét.

Decimhez hasonlóan Chiyukinak is beszélőneve van… a tudás és a boldogság írásjelei alkotják. Jellemző színe igazából nincsen, néha kapcsolják hozzá a sötétlilát és a feketét, de ezeknek sincs személyiségében olyan szerepe, mint Nona, Ginti, vagy Decim esetében.

Nona – „Mindenki képes a változásra. És akármennyire egyszerű, amit most csinálunk, az nem igazságos. Nincs az a szenvedés, amiért megérné, hogy az emberek valami véletlen ítéletet kapjanak.”

Nona Decim egyik visszaemlékezésében

Ahogy a szimbolikánál említettem, Nona Oculus öregember formájával éles ellentétben egy gyerek, vagy legfeljebb tinédzserlány formájában jelenik meg, és a bibliai párhuzamban az Újszövetség megbocsátó istenét jelképezi. Noha Oculus formálisan felette áll, Nona hatalma láthatóan nagyobb. Minden konfrontációból ő kerül ki győztesen, az öregember arra is képtelen, hogy olvasson az emlékeiben, sőt, még egy billiárdjátszmát sem tud megnyerni ellene. A lány olykor komolytalan, és ridegnek is tűnik, de alapvetően jóindulatú. Bántják beosztottainak hibái, Decim első bukásakor, a dühe mellett mégsem rója meg… tudja, hogy a férfinek éppen elég lesz megbirkózni magával a hiba tényével, nem kell még neki is büntetnie. Noha tudja, hogy mekkora a hatalmuk, Decimhez hasonlóan ő sem nézi le az embereket. Quin, Castra, Ginti és Oculus folyton jelentéktelen lényekként kezelik őket, ezt bizonyítják az olyan kijelentések, mint: „Az emberek ostoba majmok” „Ezek mindig olyan gyorsan patkolnak el.” „Csak arra jók, hogy szórakozzunk rajtuk.” Nonától ilyen kijelentést nem kapunk. Elemzi az embereket, kijelenti, hogy a legősibb érzelem, amit képesek kimutatni a félelem, de soha nem beszél lenézően, vagy megvetően róluk, még akkor sem, amikor a hibáikról van szó. Az idős nőt, aki az életét elégedetten élte, és megbecsülte, „különleges vendégként” kezeli. Nem bújik el a felelősség, és a fájdalom lehetősége elől, saját kényelmét lényegtelennek tartja feladata megfelelő végrehajtása mellett, ami az egyik legszimpatikusabb karakterré teszi.

Ahogy az elemzés elején említettem, színe a lila, beszélőneve pedig a kilences szám, amit már kifejtettem a szimbólumoknál, így most nem térek ki rá újra.

A többi szereplő, Oculus, Ginti, és Ginti hosszabb időt eltöltő vendégei igazából nem kerülhettek rendesen kidolgozásra. Utánozhatatlanul egyediek, de nincs idő arra, hogy igazán sok szerepet kapjanak. Ginti esetében igazából a szemléletének Decimmel való éles ütközése az, ami meghatározó, erről már sokat írtam, és ezt bizonyítja egyik vendégével szembeni kegyetlensége is… a butuska lány, aki hozzá kerül, minden ostobaságával együtt végtelenül jólelkű, Ginti mégis az ürességbe küldi, igazából indok, vagy magyarázat nélkül.

Oculusról már volt szó a szimbólumoknál, és olyan karakteres szerepe nincs is, mint Nonának… manipulátorként, egy látásmódot jelképezve jelen van, de igazából nem tudunk róla eleget. A két karakter összecsapásának végkimenetele is kérdéses, de az anime történetének pozitív kicsengésű üzenete után szerintem egyértelmű, elindult a változás, és Oculus megrekedt szemlélete már pusztulásra van ítélve.

Castra, az egyik kevéssé bemutatott döntőbíra

A többiek, Castra, Quin, és Clavis végeredményben nem többek statisztáknál, akik kijelentenek egy-egy fontos elemet, segítenek a cselekményt gördülékenyebbé tenni, de igazán nem vállalnak a súlyból. Egy-két személyiségjeggyel leírhatók, nincsenek kidolgozva. Nem is lenne rájuk idő a tizenkét rész alatt, mert, ahogy ezt gyakran elmondom, érezni lehet az időhiányt, tizenkét rész nagyon kevés, és a Death Parade sem tudta kikerülni ezt a problémát.

A főszereplő gárdán kívül, akiken még nagyon sok múlik, és akik az anime legfőbb üzenetét felfedik, azok tulajdonképpen az érkező halottak. Mindenkinek egyedi élettörténete van, egyedi szenvedéssel, vagy örömökkel, és mindenkinek különböző személyiségét fedi fel a játék.

Takashi és Machiko

Az első pár, Takashi és Machiko esetében két oldalról látjuk az eseményeket. Fokozatosan derülnek ki az emlékeik, Takashi gyanúja, hogy a felesége megcsalja, Machiko terhessége… mindegyik újabb konfliktust okoz. Először Takashi kapja meg a maga próbatételét; felteszik a kérdést, a felesége iránti szeretet, vagy a vereségtől való félelem lesz az erősebb, és sajnos úgy fest, a félelem győz. A pár játéka egyre jobban elfajul, végül, hogy a férjének ne legyen bűntudata, Machiko hazudik, azt állítja, tényleg megcsalta… ezzel tulajdonképpen feláldozza magát, de Takashi így csak dühöt érez, és nem kell azzal a tudattal meghalnia, hogy megölte meg sem született gyerekét. Erre a történetre rengetegszer utalnak vissza a sorozatban, hiszen Machiko esetében a szeretet legyőzte a félelmet… csak az a szomorú, hogy Decim hibájából végül az ürességbe jutott.

A második eset két fiatalt mutatott be, ahol a fiú sosem ismerte fel, hogy a lány szerelmes belé… csak mikor már túl késő volt. A halál utáni megismerkedés és szerelem összességében egy nagyon szép történetet eredményezett… sajnálták, hogy az életükben nem ismerték fel az érzéseiket, de ilyen módon a halál nem volt olyan szörnyű élmény számukra… kaptak egy új lehetőséget.

A harmadik páros, az öngyilkosságot elkövetett játékfüggő fiú, és az ötgyermekes, sok szenvedést megélt, de végül híressé váló édesanya esete talán az egyik legszomorúbb. A nő annyi szenvedést élt meg, hogy a túlélésért, a játékban való győzelemért szinte bármire képes. Ha nem lett volna halott, ellenfele valószínűleg belehalt volna abba, amikor rátámadt. Az öngyilkosságot elkövetett fiú is megbánja a tettét, és szégyelli, hogy a mostohaanyjához sosem volt képes úgy viszonyulni, ahogy megérdemelte, pusztán előítéletekből, saját indokolatlan dühéből fakadóan követett el elhamarkodott lépéseket. Misaki nagy hibája, hogy nem tanult a helyzetéből. Míg ellenfele felismerte hibáit, és megbánta őket, a nő továbbra is környezetének kegyetlenségét látta a helyzetében, és úgy vélte, halála is pont a legrosszabbkor következett be. Igaz, valóban áldozat volt, és valóban borzalmas helyzetet kapott, de a feladata az volt, hogy tanuljon belőle, amire képtelennek bizonyult. Én személy szerint kicsit fájlaltam az ítéletet, szerintem nem érdemelte meg, hogy az ürességbe jusson, de tény, hogy elzárkózott annak lehetőségétől, hogy az útjának részeként élje meg a szenvedést, és ne rajta kívül álló dologként.

Shimada a késért nyúl a 9. epizódban

A két gyilkos esete sok szempontból Decim egyik nagy próbatétele volt, és az egyik legnagyobb kérdés: Meg lehet-e bocsátani, ha valaki elveszi a másik életét? Ez a kérdés erősen benne volt a Death Note-ban is, Light esetében láthattuk, megkímélte azokat a gyilkosokat, akik balesetből, önvédelemből öltek… Itt a rendőr esetében azonban nem is maga a gyilkosság volt a legnagyobb bűn. Állítása szerint bosszút állt az áldozatokért, de soha nem segített egyiken sem, akkor sem, ha volt rá lehetősége. Neki láthatóan nem volt esélye a visszatérésre, míg ellenfele, a húgáért bosszút álló fiú megkapta a lehetőséget… de túl sok volt benne a gyűlölet, nem tudott tanulni a helyzetből, és még a haláluk után is fájdalmat akart okozni a férfinek… Nem, hogy megbocsátani nem tudott, de arra sem volt képes, hogy önmagát ne mérgezze tovább, így végül ő is elbukott.

Death Note és Death Parade – egy univerzum, két történet?

Light cameoja a 11. epizódban

Mindenképp érdemes feltenni ezt a kérdést, mert rengeteg utalás történik Lighték történetére a tizenkét rész alatt. A legnyilvánvalóbb talán a tizenegyedik rész elején, amikor Light meg is jelenik, egy alku tárgyaként, hogy „kiváltson egy lelket az ürességben”. Biztosan tudjuk róla, hogy nem kerülhet sem a mennybe, sem a pokolba (egy alternatív végkifejlet szerint később halálisten lett), így könnyedén elképzelhető, hogy valóban egy ilyen egyezségbe került később a lelke. További utalásként Nona és Quin egy beszélgetésük során megemlítik, hogy az elmúlt években megszaporodtak a halálok, amikor pedig ugyanez a téma egy térkép előtt kerül elő, a kép látványosan japánra fordul, és Castra kijelenti, hogy „az emberek már megint magasztos célok érdekében ölik egymást”. Pedig ha megnézzük, hogy mikor játszódik a történet, láthatjuk, Japánban ekkor nem lehetett háború… Light ellenben magasztos eszmékért tömegeket gyilkolt, vagyis utalhat rá is a mondat. Amennyiben Light nagyjából a Death Parade felénél halt meg, Decim pedig öt éve bíráskodik, tulajdonképpen a Death Note első epizódjaival egy időben kezdett neki. Light megjelenésekor nem mondják ki nyíltan, hogy róla volt szó, de amikor a lány róla érdeklődik Ginti annyit mond: „Az emberek úgy élnek, mintha soha nem halnának meg, amikor pedig eljön az idő, megszállottan kapaszkodnak az életbe.” Később pedig közli, hogy az illető neve nem számít, de már a jelenet elején kijelenti „megfelelő arra, hogy egy ilyen alku tárgya legyen.”

További utalásoknak tekinthetők a megszólalásig hasonló kijelentések. „Az emberek érdekesek.” Ryukhoz hasonlóan, Nona is kimondja ezt az örök igazságot. „Ez a világ velejéig rohadt.” Light szemléletét osztotta az egyik több ember haláláért felelős rendőr is.

Ezen kívül fontos megemlíteni, hogy a két anime témája is nagyon hasonló. Központi elemek az emberi természet, a megbocsátás-büntetés ellentét, és persze erős a társadalomkritika. A különbség, hogy míg a Death Note inkább a hatalom kérdésével foglalkozott, annak hatásaival, mellette a barátság és az intellektus kapott fontosabb szerepet a hozzájuk tartozó bonyodalmakkal (maga a krimi alaphelyzet, illetve az untig emlegetett barát-ellenség dilemma), addig a Death Parade érzelmesebb. Sokkal nagyobb hangsúlyt fektet a szeretetre, ezen belül is a szerelemre (Decim és Chiyuki története), és a félelemre. Emberibb helyzeteket igyekszik megmutatni a Death Note szélsőségesen intellektuális figuráinak különös gondolkodásmódjához, macska-egér játékához képest. A világábrázolás szintén tökéletesen összecseng, például a semmiről, vagy ürességről a Death Note-ban is beszélnek.

Ezt a teóriát egyelőre nem erősítették meg készítők egyik oldalról sem, de az is tény, vannak, akik mindkét anime készítésében részt vettek. Ugyanakkor a két univerzum változatlanul tökéletesen összeférhető, és nagyon erős köztük a kapcsolat. Én személy szerint egy univerzumnak tekintem őket, míg a készítők be nem jelentik az ellenkezőjét, vagy valaki korrekt cáfolattal nem áll elő.

Összefoglalva, én bátran ajánlom ezt a sorozatot mindenkinek, elgondolkodtató, ismételten okosan felépített, kidolgozott világról van szó, fantasztikus karakterekkel. Remélem, jól szórakoztatok az elemzés olvasása közben, hamarosan újra jelentkezem:

Valentine Wiggin