Az első top 10 kedvenc karakter lista - 6. helyezett

A Végjáték sorozatból az első listán két karakter is szerepelt, és mindketten képesek voltak megőrizni a helyüket. A 6. helyezett, Jane Ender nagyszájú mesterséges intelligenciája, aki számos morális és egzisztenciális kérdést felvetett, és persze mindeközben rendíthetetlenül gúnyolta a főszereplőt, és szórakoztatta az olvasót...

Fanart Enderről és Jane-ről
(Forrás)

Egy szószólás, krízis, cafatokra tépett emberi életek, kétséges, hogy a kolóniának van-e jövője... én pedig sírok örömömben, mert egy nagyhangú és sértődékeny komputerprogram újra szóba állt velem.

(Ender Wiggin Jane-ről)


Jane hirtelen jelenik meg a Holtak Szószólójában, de hamar megtudjuk, már kétezer éve kíséri hűségesen főhősünket. Ez persze egyrészt nagyon szép, másrészt azonban rossz belegondolni, a szószátyár program ugyanis oldalanként tesz gúnyos megjegyzéseket az egyes szereplőkre, kritikusan szemlél mindent, amit meglát, humora ugyan vidámságot csempész az amúgy mély, és meglehetősen komor, filozofikus könyvbe, mégsem mindig a legjobb pillanatokban szólal meg, és képtelen fékezni a nyelvét (noha ez a hasonlat nem találó, hiszen komputerprogramról beszélünk). A Fajirtás, és a Children of the Mind egyik központi témája Jane születése ami köthető a Végjáték egyik legemlékezetesebb jelenetéhez. Az Óriás Italáról van szó, amikor Ender, aki képtelen elviselni a vereséget végez az Óriással a játék pedig alkalmazkodik hozzá. A Méhkirálynő is kapcsolatot keres a fiúval, és ennek eredményeképpen jön létre a hatodik helyezettünk, aki saját múltjává teszi Ender fantáziavilágát, később pedig fel is kutatja őt.

Ez a karakter veti fel talán a legtöbb etikai kérdést, ahogy az általában jellemző a mesterséges intelligenciáknál. Jane többet tud, többet lát, mint bármilyen ember, gyorsabb is, ezentúl viszont kreatív és önfejű, ami egyáltalán nem jellemző a programokra. A világ fél tőle, így amint tudomást szereznek a létezéséről, el akarják pusztítani. Az is bizonyítja, hogy több mesterséges rutinnál, hogy képes szeretni, kötődni másokhoz, sőt később vágyni kezd arra is, hogy emberré váljon. Három értelmes faj szerepel rajta kívül a könyvben, akik megtanultak együtt élni, tisztelni egymást, Jane azonban különbözik tőlük, hiszen őt nem saját bolygójának evolúciója, hanem már létező tudatok kapcsolatai hozták létre. Kérdés, hogy ez többé, vagy kevesebbé teszi az embereknél, hangyoknál és malackáknál? Egyáltalán szükség van elkülönítésre, amikor érző lényről van szó? Véleményem szerint nincs, és így gondolják a sorozat főszereplői is... de sajnos ők mind idealizált, valóságban nem létező karakterek, és ilyen érett gondolkodást hús-vér személyektől ne várjunk.

Visszatérve Jane-re, a kedvencem vele kapcsolatban a kemény bírálat az emberiséggel szemben. Céltalannak és feleslegesnek tartja sok ember nagy álmait, nem látja az értelmet az életekben, és éppen ezért fontos a kapcsolata Enderrel, de erre még kitérek. Gyakran hivatkozik is a nagyátlagra ("Ti emberek..." "A te fajod..." "Ti..."), és kedves megjegyzéseinek leggyakoribb lezárása: Ti már csak ilyenek vagytok. Hallottam már, hogy az íróknak kritikusnak kell lenniük a világ dolgaival kapcsolatban, és szerintem Orson Scott Card ezt a látásmódját Jane személyében tárta a világ elé. Jó ötlet volt, feledhetetlen figurát sikerült alkotnia.

Kapcsolatai más szereplőkkel:

Ender Wiggin és Jane:


A kapcsolatnak már a jellege is kérdéses. A Holtak Szószólójában, Jane szemszögéből úgy írják le a főszereplőt, mint "legkedvesebb és egyetlen barátja, ugyanakkor a szeretője, a férje, a fivére, az apja és a gyermeke". Vagyis a második kötetben Jane-nek Ender a mindene, szó szerint. Ő mutatta meg neki, mi lehet szép az emberekben, segítették egymást. Noha a férfi értelemszerűen lassabb, kevesebbet tud, Jane mégis teljes mértékben tőle függött, és viszont. Nagyon szép, nagyon közeli kapcsolat, de nem tarthatott örökké (noha vitatkozhatunk róla, hogy kétezer év sorolható-e ebbe a kategóriába). Ender szerelmes lett, nagyon hosszú ideje először érezte úgy, hogy tényleg része egy közösségnek, így természetesen kicsit elhanyagolta Jane-t majd elkövetett egy hibát, és kikapcsolta. Nem sejtette, hogy ezzel milyen fájdalmat okoz neki, csak azt tapasztalta, hogy addig elképesztően közeli kapcsolatuk egyszerű barátsággá változott. Szoros, de egyszerű barátsággá. Az ő közös történetük igazából itt ér véget, a kapcsolatukból sosem lesz semmi több.

Miro Ribeira és Jane:

Ó, igen, újabb szerelmi szál. A legidősebb Ribeira fiú akkor került közel a programlányhoz, amikor egy baleset során nagyrészt lebénult. Jane megértette, támogatta, és megmutatta neki, hogy nincs minden veszve, végig vele volt... és noha Miro egy ideig vonzódott a fiatal Valentine-hoz is, hamar kiderül, hogy érdeklődésének tárgya sokkal inkább Ender testetlen barátnője. Később a probléma megoldódik, hogy pontosan hogyan, inkább nem lövöm le, de annyit elmondhatok, hogy szerelmi szenvedés nélkül (hála az égnek), és a páros egy esküvővel zárja a Children of the Mindot, ami így enyhítette a végkifejlet miatt a számban maradt kesernyés ízt.

Személyes vélemény a karakterről:


Csak röviden és egyszerűen... Szerintem óriási a stílusa, a szemléletmódja, a viselkedése. Tökéletesen ellensúlyozza mind a komor, elég gyakran magába forduló Endert (nyíltsága, gúnyolódása teljesen ellentétes vele), mind úgy általában a regény világának felnőtt, hűvösebb karaktereit. Kell a történetbe a szarkazmusa, a vidámsága, mindamellett viszont nélkülözhetetlenek a képességei, és persze igenis tud komoly lenni. Ezt a kettősséget szeretem benne, és ismét gratuláció Orson Scott Cardnak, hogy berakott egy ilyen szereplőt, kellett ide.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések