Látogatói kérésre - Klónok Háborúja 2. és 3. évad összevont kritika

A második és harmadik évaddal kezdett végképp megnyerni magának a sorozat. A kritikában is kiemelt Mortis részekről szóló elemzésről még a sok év elteltével sem tettem le - ha sikerül ismét rávennem magam, hogy aktívan alkossak az SW világában, mindenképp újranézem azt a három epizódot, és kicsit összekötve a Rebels fináléjával (ami erősen kapcsolódott hozzájuk) írok a szimbólumokról, az üzenetről.

Már a második évadban komoly változásokat lehetett tapasztalni az elsőhöz képest, komolyabb lett a történet hangulata, és egyre jobban kezelték a mellékszereplőket. Megjelentek olyanok, akikkel a filmekben nem tudtunk találkozni, és hagytak nekik időt, hogy kidolgozzák őket. Alaposan megvizsgálták a kapcsolatokat, és újakat is kialakítottak, ami jót tett mind a filmek szereplőinek, mind azoknak, akik csak néhány részt kaptak.

Visszatért Boba Fett. Ahhoz képest, hogy mellékszereplő, találkozhatunk vele a sorozatban is, és jó húzás volt visszahozni. A hatból öt filmen keresztül jelen volt, de igazán sokat nem láttunk a karakteréből, az apja, Jango Fett a Klónok Támadása alatt jobban ki lett dolgozva, mint ő. Azzal, hogy itt is kapott szerepet, végre árnyalták, közelebb hozták a nézőhöz, így már nem ugyanúgy fogunk ránézni sokadik rangú mellékszereplőként sem.

Obi-wan és Satine Kryze (sose bírtam rájönni, mik vannak a hajában)

Kaptunk egy újabb szerelmi szálat, méghozzá Obi-van Kenobival a középpontban. Eleinte húztam a számat, mert ahogy a filmek kritikáiban írtam, számomra ő volt a "tökéletes jedi", a feddhetetlen, mély igazságérzetű karakter, aki semmilyen körülmények között nem szegné meg a kódexet. Viszont annyira lassan és okosan építették fel a románcot, hogy később már nem zavart. Satine is, Obi-van is előtérbe helyezték a kötelességet a szerelemmel szemben, így nem hazudtolták meg a karakterüket. A férfi ugyan kijelentette, ha annak idején Satine arra kéri, ott hagyja a rendet, de már kialakult helyzetekről, meghozott döntésekről van szó, amiket senkinek nem áll szándékában megmásítani. Nincs az az idegtépő borotvaélen táncolás, mint Anakinéknál, a párosok közötti rengeteg párhuzam ellenére. Szurkolhatunk nekik (és mivel én lelkes shipper lettem, szurkoltam is), de kezdettől tudjuk, hogy nem lesz semmi. Szomorú, vagy sem, de ez van. Satine pedig önmagában is erőteljes, fontos figura, annak ellenére, hogy pacifista, nagyon határozott, és rendkívül jó uralkodó. Népének békés, fejlődő életmódját pont az határozza meg, hogy nincs meg benne az az ambíció és törtetés, ami a legtöbb férfi vezetőben. Van stílusa, és szarkazmusa is, így annak ellenére, hogy Padmé se volt soha gyenge, számomra azonnal jobb karakternek tűnt.

Az évaddal azonban, rengeteg dicséretem ellenére akadtak problémák is, például Anakin szerepét még mindig nem tudták hová tenni. Harcolt, a szerelmi szála is középpontban volt, féltékenykedett, de messze nem volt elég szélsőséges, eléggé instabil, így még mindig nem passzolt a filmekből megismert figurához. Szerepelt, tudjuk, hogy ő a főhős, de nem látjuk benne a leendő Darth Vadert. Igaz, még közelebb járunk a második film cselekményéhez, mint a harmadikhoz, de már a klónok támadásában sejteni lehetett, hogy valami nincs rendben vele, miért nem érezhetjük ezt itt is? Padméval még mindig nem tanulták meg a titok szó jelentését, és csak fogtam a fejem a tanácstermes veszekedésükön. Tudjuk, milyen jó az akusztikája annak a teremnek, ne tartsanak vitát a féltékenységről a közepén, mert többszáz ember fogja hallani...

3x01 - A klónkadétok

És a harmadik évad. A Klónok Háborújában olyan fordulópontot jelentett ez a váltás, amilyet nem vártam, de kellemes meglepetésként ért. Az első részektől éreztem, hogy végre tudja, hová kell helyezni a hangsúlyt, tudja, hogyan hasson a nézőire intellektuális, és érzelmi szempontból is, tudja, hogyan érje el, hogy végig izguljam a részeket, és ne az járjon a fejemben, hogy "úgy is Happy End lesz". Mert nem lett. Haltak meg emberek, éreztem az események súlyát, sajnáltam a szereplőket, szurkoltam nekik... Éreztem, hogy Star Wars-t nézek.

Az első két részt külön kiemelném, mert boncolgatni kezdtek egy témát, amit már nagyon régóta vártam. A klónokat. A Klónkadétok, és ARC harcosok című duó hihetetlen mélységekig kibontotta a néhány egyforma arcú, de nagyon is eltérő jellemű karakter személyiségét. Kilencke, a "selejtes" klón pedig képes volt tényleg a szívemhez nőni, mert annyira érthető, és annyira nehéz helyzetbe tették, amit nem érdemelt meg. Ő adott tanácsot, ő segített másoknak, pedig neki sosem adatott meg, hogy beteljesítse, amire létrehozták. És ez a kérdés végig ott maradt bennem... Milyen érzés lehet hibásnak lenni? Amikor születsz egy céllal, és tudod, hogy nem vagy alkalmas arra, hogy beteljesítsd ezt a célt? Borzalmas, nagyon kemény sors, és láthattuk, mit eredményez.

Ventress és az éj leányai

Az éj leányai, és Assaj Ventress személye szintén egy új mélység, és rengeteg új lehetőség. Ez a különös társaság engem azonnal megfogott, és ebben szerepe lehet annak, hogy emlékeztettek a Bene Gesserit rendre, még Talzin anyáról is Gaius Helen Mohiam jutott eszembe. Ez viszont nem csapott át koppintásba, mint a Vihartáncosnál, csak egy kellemes, hangulatot biztosító párhuzam maradt, ami segített könnyebben megérteni az egész társaság látásmódját és motivációit. Ventress pedig kiváló karakter, amennyire egysíkúnak tűnt a történet elején annyira jól árnyalták itt. Ismét érezhető motivációkkal, és kemény múlttal rendelkezik, és egészen biztosan fontos szerepe lesz még. Ugyanakkor sajnos féltem az életét, mert ahogy a fontossága nő, egyre inkább jelen kéne lennie a Sith-ek bosszújában... de mivel nincs, valahogy el kell távolítani az útból.

A Mortis részekről nem beszélnék sokat, mert külön elemzést fognak kapni. Amikor elkezdődött az első, és elindult abba a misztikus-filozofikus irányba, amit annyira imádok benne, nehéz volt elhinni, hogy ugyanaz írta, mint az eddigieket. Teljesen különáll, de karakterkezelés terén magasan veri az összes többi részt, amivel eddig találkoztam bármelyik évadban, vagy a pilotban. Úgy vágta pofon a rajongói elképzeléseket és sok fanfiction író szemléleteit, hogy megemelem a készítői előtt a nem létező kalapomat. Odáig vagyok ezekért a részekért, de többet inkább nem írok róla, majd az elemzésben kifejtek mindent.

Ahsoka "Az elveszett padawan" epizódban

És végül a kedvenceim között volt az utolsó két rész is, Az elveszett padawan és a vuki vadászat, amelyek Ahsokát helyezték középpontba. A hangulatukban volt egy kis éhezők viadala, illetve útvesztő, de inkább az utóbbit mondanám. Jelen volt a megkeseredett, túlélésre játszó padawanok kétségbeesése, és ettől élesen elkülönül Ahsoka lelkesedése és lendülete, amivel végül felhúzta társait is. Anakin önfejű tanítványa, aki továbbra is egyfajta görbe tükörként szolgál, egyre szimpatikusabb, a vidámsága kell ebbe a történetbe, és jó, hogy végre főszereplők között van egy olyan női karakter, aki tényleg fénykardot lóbál, és nem csak lézerpisztollyal bizonyítja, hogy bizony életképesebb a férfiaknál. Sajnos őt is valahogy el kell majd tűntetni a képből, így előre félteném... ha nem lenne annyi háttérinformációm, hogy a Lázadók sorozatban is szerepel. Úgyhogy legalább a Klónok Háborúját biztosan megússza élve, és később ráérek aggódni... Remélem, a további évadokban is kapunk majd kifejezetten rá koncentráló részeket, mert érdekes a kapcsolata Lux Bonterivel is, mesterével is, és úgy általában a személyiségében még rengeteg lehetőség rejlik.Természetesen az eredeti széria rajongói (köztük jómagam) szintén felsóhajthattak, mert befutott Chewbacca, és sokban hozzájárult, hogy a kis csapat elszabaduljon a bolygóról. Az előző részekben pedig Tarkin tábornok (elnézést, egyelőre kapitány) kellemetlenkedett a képernyőn, így biztosan tudhatjuk: Már most szerepe van az események alakulásában. De szerintem akkor sem hiányozna senkinek, ha többet nem látnánk a sorozat alatt.

Problémám ezzel, és eddig az összes évaddal, hogy nem tudunk meg Dooku-ról eleget. Annyi mindent ki lehetne belőle hozni, rakták már olyan helyzetekbe, hogy lehetett vele dolgozni, de egyszerűen lóg a levegőben. Savage Opress-szel ugyanez a gond. Darth Maul izgalmasabb ellenfél volt a Baljós Árnyakban, mint ő most. A jedi mesterekkel továbbra is foglalkoznak, de ez a két évad inkább a kemény magra, és az új karakterekre helyezte a hangsúlyt, ahelyett, hogy elővette volna Yodát, Windut, Mundi-t, vagy a többieket. Remélem, velük még dolgoznak majd, mert az első évadban nagy pluszt jelentett, hogy őket is kicsit jobban megismerhettük és megszerethettük.

Vagyis az összebenyomás, hogy meg vagyok elégedve a fejlődéssel, és elvárom, hogy tartsa a szintet a sorozat. Ahogy az elején megjegyeztem, telik az idő (elég Anakin hajára ránéznünk, ami jelentősen megnőtt az első évad óta), és a sorozat atmoszférájának ehhez alkalmazkodni kell. Játszania kell a főhős lelkivilágával, megalapozni a harmadik részben érzékelhető bizalmatlanságot Obi-van és Anakin között, sötétebbé kell válnia. Ehhez persze szükség van arra, hogy bátor legyen, tényleg el merje engedni a kötelező Happy End elvét, de egyre inkább látom, hogy bevállalósabb lett, és a harmadik évadra elkezdte ezt a változást. Remélem, tartani is fogja.