Régi emlékek - Dűne (1984) kritika

Az 1984-es Dűne azt hiszem mindig különleges helyet foglal majd el a szívemben. Adaptációként bár megosztó, de lényegében ez ismertetett meg először a sorozattal, és vett rá, hogy vegyem kezembe a könyveket is - így nem csoda, hogy a filmkritikáim közül is az elsők között volt.

Sokat szidott, ám számomra annál nagyobb élményt jelentő film. Azon kevés adaptáció közé tartozik, amelyeket előbb láttam, mint hogy elolvastam volna a könyvváltozatot, és mivel regények közül a Dűne az, amivel igazán elkezdett megragadni a sci-fi világa, mondhatom, hogy ennek az alkotásnak is sokat köszönhetek... Sőt, noha nem saját beszerzés, de filmes ereklyéim között tudhatok egy francia nyelvű filmkönyvet is: a rengeteg negatív kritika ellenére ebben az országban komoly sikert aratott, és szerintem fontos figyelembe venni az értékelésnél, hogy elkészítésénél még jelen lehetett az író is. Ha valamelyik, akkor ez az a film, ami tényleg Frank Herbert fantáziavilágát tárja a néző elé.

Chani (Sean Young) és Paul (Kyle Maclachlan)

Talán legnagyobb pozitívuma az 1984-es Dűnének, hogy pazarul választották ki a színészeket. Kyle Maclachlan tökéletes Paul... noha értelemszerűen azonnal szemet szúr az életkora. A színész huszonöt éves volt, mikor a filmet forgatták, a regényben azonban a főhős nagykamasz, tizenöt, majd tizennyolc éves, annak ellenére, hogy természetesen elég koravén. A regény ismeretében ez kicsit bosszantó, viszont a szerelmi szálat tekintve, mindazt a bosszúvágyat, felelősséget és manipulációt figyelembe véve, ami fejleszti és torzítja Paul jellemét, elmondható, hogy talán kicsit hitelesebb is volt így. Ráadásul tényleg kihozzák a figurájából amit lehet, kellően karizmatikusnak és intelligensnek is mutatkozik. Mellette a főbb mellékszereplők ugyancsak kiválóak: akadnak nagy nevek is, Gurney Halleck szerepében például Patrick Stewart tűnik fel, és nem meglepő, hogy rendkívül szerethetően alakítja a karakterét. Meg persze érdemes szót ejteni a Feyd Rauthát megformáló Stingről is, aki úgy tűnik nem csak énekelni tud, de színésznek sem utolsó. Jessica egyszerre nagyon szép és nőies, és amikor arra kerül a sor, erős és határozott, jól kihangsúlyozza a karakter két oldalát, a kis Alia pedig egyszerre roppant aranyos, és abszolút félelmetes, ahogy képes sakkban tartani a bárót, a császárt, és a Bene Gesseritet. Az egyetlen problémás pont, szerintem mondhatjuk, hogy az egész castban, egyértelműen Chani. Nincs sok szerepe, de ez jó is, mert egyszerűen hiteltelen. Nehéz pontosan meghatározni, mit rontottak el a karakterében, de a szerelmi szála Paul-lal is elég vérszegény lett, a dinamikájuk sincs meg, a karakter érzelmei sem igazán jönnek át... még a mozi verzióból kimaradt zárójelenetben, amikor Paul kijelenti, hogy Irulant veszi feleségül, de mindig őt fogja szeretni, akkor sem kap a jelenet igazi súlyt, mert nem érezni a tényleges szerelmet a két szereplő között. Egyébként a színésznőt, Sean Youngot kedvelem, a Szárnyas fejvadászban remek az alakítása, de valahogy ide nem illett.

Paul és Feyd Rautha (Sting)

A Dűne számomra mindig az a fajta science fiction volt, ami hangulata alapján akár történelmi film is lehetne... steampunkos elemek tarkítják, melankólikus, egyedi módon régies, és ennek a stílusnak a megragadása ismét remekül ment David Lynchnek. A film végig nyomasztó marad, az Arrakis kellően fenyegető, aminek taszítónak, gusztustalannak kell lennie, az taszító és gusztustalan (sajnos néhol ezt túlzásba is viszik, például a navigátorok kinézeténél... sőt, Harkonnen bárónál is lehetett volna kicsit finomítani). A zene is kiszolgálja ezt, nem annyira erős a soundtrack, hogy a néző rögtön felkapja a fejét a jelenet alatt rá, de igenis nagy szerepe van a misztikus hangulat megteremtésében, a látomások hatásának növelésében. Szintén erénye a filmnek a pontos cselekménykövetés... két órás, így természetesen nem tud mindent magába foglalni, de a főbb, fontosabb események közül nagyon kevés marad ki. Aki tudja, annak javaslom, szerezze meg a bővített változatot, vagy youtube-on nézze meg a kimaradt jeleneteket... jó egy órát rádobnak a játékidőre, viszont cserébe a bővítés már szóról szóra követi a regényt.

Érdekes megoldás, hogy halljuk a szereplők gondolatait. Láttam, hogy sokakat idegesít a kritikusok közül, de szerintem a Dűne az a történet, ahol nagyon jól működik. Sok gondolat, sok idézet úgy, és abban a formában fontos, ahogy az író leírta: vétek lenne kihagyni, és nem lehet tökéletesen átadni a mimikával, tehát ez a fajta narráció kiválóan megtámogatja a színészi játékot. Nagyrészt a jelmezek is remekül működnek... nincsenek túltolva, egyszerűek, de nem tökéletesen tiszták. A cirkoruhákra látszik, hogy kirakódott a homok, a Bene Gesserit fekete ruházata kellően furcsa, és például a tisztelendő anya "madárszerű" külsejét is erősen kihangsúlyozta. Amire megjegyzést tehetek, az a sardaukarok jelmeze, mert az a fura, mozgásban erősen gátló szkafander teljesen kilóg a képből, inkább teszi őket röhejessé, mint fenyegetővé vagy titokzatossá. Szintén lehetett volna még kicsit módosítani a Harkonnenek öltözetén, a Corrinok fényűzése, az Atreidesek, és különösen a fremenek letisztultabb öltözetei mellett látszik, hogy nekik kicsit futurisztikusabb stílust akartak adni ezekkel a zöldes-kékes ruhákkal, de néhol kicsit esetlenül sült el a tervezés: jó volt a koncepció, csak finomíthatták volna még.

Egy homokféreg

És annak ellenére, hogy szerintem felesleges túl sokat rugózni a dolgon, kell tenni egy megjegyzést az effektek minőségére, ami egyszerűen a film korából fakad. A személyi pajzs nagyon furcsán néz ki, mintha egy kristályba zárták volna a szereplőt, a topterek megjelenítése és mozgása is kicsit furcsa, mert semmi kecsesség, aerodinamika nincs bennük (ezt a film alapján készült játékban már javították: ugyan ott a látványvilág összességében elég gyenge (ismételten a játék korából eredően), de a topterek például sokkal reálisabbak). Egy-két elem, például a férgek, a hangfegyverek, amik nem is a könyvön alapulnak, mégis illettek ide és reálisak, az edzőgépek, a sziecsek, mindez nagyon jó, de az említett elemek miatt mégis azt mondom, ha megnézed ezt az adaptációt, és igazán szeretnéd élvezni, akkor próbáld tudatosítani magadban a korát, és elfogadni, hogy milyenek az effektjei.

És végül, hogy ajánlom-e... mindenképp. Dűne adaptációk között nehéz lenne vitatkozni azzal, hogy jelenleg etalon. Vannak hibái, és ezeket lehetne javítani (például egy magas költségvetésű sorozattal), de tisztelettel kezeli az alapanyagot, ellentétben például a 2000-es, szintén az első regényből készült minisorozattal. Rajongóknak is élvezhető, szerethető film, és azoknak is kiváló, akik még csak ismerkednek ezzel az univerzummal, ha csak egy kis közös is van bennünk, azonnal kérik majd a kötetet.