Átköltöztem!

Viszlát, G-portál!
(Nem hiszem el, hogy a fejlécen még mindig fent vannak a kis égők. Egyszer karácsonyra módosítottam a designt, aztán úgy maradt...)

Nehezen hiszem el, hogy nagyjából másfél hónappal a költözés kezdete után végre leírhatom - de immár hivatalos - a TodayWiggin, minden bejegyzésével együtt ezen a címen várja a látogatókat. Kisebb-nagyobb változások még lehetnek, de immár ez a blog hivatalos felülete.

Ez egyúttal azt is jelenti, hogy a napokban megszűnik a G-portálos oldal, ami ott elérhető volt az itt (illetve a fanfictionök esetében a wattpadomon) olvasható. A fordításokról már volt egy bejegyzés, az a probléma várhatóan júliusra fog megoldódni, azelőtt sajnos nem lesz lehetőségem leülni és helyrepofozni a feliratokat, összehalászni a linkeket. Hamarosan viszont megosztom az első, teljesen erre a felületre íródott bejegyzéseket.

A siker örömére...

Köszönöm mindenkinek, aki figyelemmel kísérte a költözést, velem együtt elevenítette fel az elmúlt évek munkáját bloggerként, lehetővé tette, hogy újra kibeszéljünk egyes témákat - bízom benne, hogy ez az új bejegyzésekkel is folytatódni fog. Nagyon jó olvasgatást kívánok a továbbiakban minden látogatómnak:

Valentine Wiggin

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések