Iskolai hangulat - Kosztolányi Dezső: Rend, és Madách Imre: Az ember tragédiája.

2017-ben őrült módon közelített az érettségi, így az elemzéseim tárgya is kissé átalakult - megjelent néhány klasszikus, kicsit iskolába illőbb írás az oldalon. Ezek közé tartozott Kosztolányi Dezső: Rend c. novellájának elemzése is (a novellát magát itt olvashatjátok el). A novella rövid, és meglehetősen egyszerű ugyan, de véleményem szerint fontos, és érdekes kérdéseket boncolgat - a hasonlóan rövid bejegyzésemben is ezekre próbáltam felhívni a figyelmet.

A másik elemzés, amit megosztottam, egy meglehetősen híres mű, "Az ember tragédiája" Űr színének bemutatása volt. Bár én még mindig Faust párti vagyok, Madách művét is maximálisan elismerem, és nagy lelkesedéssel olvastam és értelmeztem - az itt bemutatott rövid írás is erre reflektál.

A "Rend" novella a "Fürdés" c. kötetben kerül kiadásra

A novella számtalan témát felvet, főként pszichológiai problémákat azzal kapcsolatban, milyen hatással van egy gyerek lelkivilágára, ha kiemelik a társai közül, milyen hatással van ez a környezetére, és végül, mi lesz a következménye, ha egy alapvetően instabil lelki alkatú gyerekkel történik ez az esemény. Tekinthető fő kérdésnek az is, hogy hogyan kell élni, a tökéletesen rendszerezett állapot tekinthető-e egyáltalán életnek, vagy annak embertelensége miatt értelmetlen és nyomorúságos létezésbe taszítja átélőjét. Ezeket a problémákat szeretném kifejteni a továbbiakban.

A teret és időt is három részre oszthatjuk Kosztolányi Dezső novellájában. Az első rész előtt ugyan van egy bekezdés, ami az elbeszélő saját otthoni környezetét mutatja be, ez azonban nem szerves része a cselekménynek, véleményem szerint inkább egy erős kontrasztot próbál jelezni a későbbi főszereplő Pisti életmódja, látásmódja, és egy normális gyerek élete között. A további három rész időrendben, de nagy időugrásokkal követi egymást, fokozatosan bemutatva Pisti elidegenedését a világtól, „elembertelenedését”. Az első részben, az iskolában ugyan már jelen van a tisztaságmániája, de még kibillenthető lenne ebből az állapotból, majd láthatjuk, ahogy felnőtt korára súlyosbodik a betegsége az utcai jelenetben, és végül az otthonában, a gyilkosság a helyzetének kifutása, betetőzése. Egyben a tereket megfigyelve láthatjuk, mindegyik átlagos, minden ember életében fontos szerepet betöltő

helyszín: ezáltal kihangsúlyozza, hogy a főbb problémák, az élet megélésének kérdése, a gyermekkori izoláció és kiemelés kérdése mind általános jellegű és érvényű.

A karakterek közül kettőt ismerünk meg komolyabban az elbeszélőt és Morvay Pistit. Az elbeszélő környezete, életszínvonala és viselkedése átlagos, normális gyerek, akinek „folyton gyászol a körme”, az anyja szidja, amiért „szelekótya”, de játszik a társaival, kijárja az iskolát, egyetemre megy, megnézi a lányokat, tehát alapvetően egy átlagos, kellemes életet él, amiben fontos szerepet kapnak más emberek. Pistit kezdetben gyűlöli, mert követendő példaként állítják elé (az anyja is megjegyzi, hogy „Nézd a kis Morvay Pistit!”), panaszkodik az igényességére, hogy a bicskát „tollkésnek”, az apját „édes jó atyámnak” hívja, de később, felnőttként láthatóan inkább szánalommal fordul felé. Erre remek példa az utolsó mondat, ahol már „szegény Pistinek” nevezi. Pisti vele szemben sosem tűnik igazán emberinek. A földrajzkönyvekben látható közép-európai emberhez hasonlítják, ezzel is kihangsúlyozva mennyire jellegtelen, mennyire papírformaszerű a kinézete. Minden szabályt betart (kezet mos, leveszi a kabátját játék előtt), mindig tiszta, a tanárok pedig helyeselnek minden tettére, állítva, hogy „jól neveli őt az apja”. A tisztaságmániája jelképezheti azonban azt, hogy a vele szemben támasztott elvárásoknak úgy érzi, képtelen megfelelni, ez bizonytalanná teszi, és a kényszeres tisztálkodásban vetül ki. Saját környezetében megpróbál mindent tökéletessé formálni, és a továbbiakban is, amennyiben valami nem felel meg ennek a „tökéletes” ideának, azt igyekszik elpusztítani, kilökni a világából… ha nem képes mindent hibátlanul teljesíteni, ott hagyja az iskolát, lemond az állásáról, naponta akár tizenötször is kezet mos, próbababára emlékeztető feleséget próbál választani. A napjait értelmetlen, embertelen környezetben és cselekedetekkel tölti: a Jókai életművet jegyzeteli ki, „száz kötethez húsz kötet jegyzetet készít”, a lakását irodaszerűen rendezi be, bábuként, sakktáblaszerűen kell tipegni benne, és már vendégeket sem hív, nehogy összehamuzzák a szőnyeget. Számon tart minden anyagi tényezőt, a zsebkendőktől a rajzszögekig, ez a fajta végletes, érzelemmentes anyagiasság is kihangsúlyozhatja az elembertelenedését. A feleségéről nem sokat tudunk meg, a mániákusságában valamennyire valószínűleg osztozik, hiszen az egész életüket szigorú rendszerben élik, azonban a végkifejletből ítélve, mikor egy szék egyik szobából másikba való áthúzásáért veszíti az életét, arra mutat, hogy valószínűleg nem volt teljesen elégedett a fennálló helyzettel.

Két visszatérő motívum a haj és a kézmosás. A kézmosást már említettem, a tisztaságmánia súlyosbodását, és ezáltal Pisti állapotának súlyosbodását is jelképezi, míg kezdetben csak gyakrabban mosott kezet, mint a normális gyerekek, felnőtt korára már átlagosan napi tizenötször mossa a kezét. A haj pedig alapvetően az egyéniség egyik kifejezője, ráadásul sosem lehet teljesen szabályos. Pistit egy lány kócos haja bosszantja fel, a próbababa szabályosságára vágyik egy ennyire természetes dologban is, ismételten utalva az elembertelenedésre.

Az elbeszélő, noha Pisti osztálytársa, és már említett módon fejez ki felé szánalmat, gyűlöletet, a legfeszültebb pillanatokban általában rendkívül szenvtelen és objektív. A gyilkosságot tényként írja le, nem társít hozzá érzelmeket, a Pisti házasságáról, otthonáról szóló részleteknél ironizál, többet tud, de kívülről szemléli az eseményeket. Élete már említett módon kontrasztot képez a főszereplőével.

Reflexió a régi elemzésre:

A Rend c. novella elemzése iskolai keretek között sok mindenre tanított meg, amit később használtam/használni szeretnék más, saját projektekben. Az egyik a tisztaság, és a tisztaságmánia szimbolikája, a másik maga a környezetekkel való játék, és azok szimbólumként való felhasználása. Ahogy a bejegyzés elején is írtam, a novella bár rövid, de annál mélyebb és tartalmasabb, komoly pszichológiai gondolatok rejt - bárkinek ajánlom az elolvasását.

Az Űr szín a legrövidebb a történeti színek közül, és sok szempontból ki is lóg közülük… nem a történelem folyamatos menetébe illeszkedik, időben szinte bárhol lehetünk. A helyszín sok szempontból transzcendens, maga a kérdésfeltevés is szorosan kapcsolódik ehhez, a szereplők közül Éva meg sem jelenik, mellékszereplők sem vesznek részt a jelenetben.

Az Űr szín térben a földtől távolodva, a világűrben játszódik. Ez egyfajta határmezsgyeként jelenik meg, a Föld Szelleme kijelenti „Léted kitéped, el nem tűri Isten, hogy megközelítsd őt”, vagyis a mennyország ezen az űrön túl helyezkedik el, ez lehet a határ, amin az ember leveti a fizikai lényét, mint azt Ádám megkíséreli. A szín szereplői Ádám és Lucifer, illetve a Föld Szelleme, aki az anyagi világ visszahívását, az általa jelképezett korlátokat, de egyben a feltárt lehetőségeket is szimbolizálja. „Amint értelmet és kifejezést keres hiába, idegen világban, s nem érez többé semmit és nem ért” illetve „Térj vissza, a földön naggyá lehetsz” idézetek is ezt fejezik ki. Ezáltal veti fel a kérdéseket, hogy az ember képes-e anyag nélkül, csak szellemként létezni. Ezt jelképezi a Földtől való fokozatos távolodás, ugyanakkor a szín leírásában szerepel, hogy a kezdeti félhomályból teljes sötétségbe fordul a színpadkép, mintegy előrevetítve a kérdésre adott választ. A föld szelleme is többször figyelmezteti Ádámot, a fizikai világ korlátai is Isten által szabottak, abból kilépni bűn (hübrisznek tekinthető), és mikor Ádám elutasítja („A tudás almája sem törhette azt fel” „Majd én feltöröm”), szembetalálkozik az antitézissel.

A hegeli triáda tézise, hogy az ember szelleme felülkerekedve a test korlátain önmagában létezhet, és képes a fejlődésre. Ezzel szemben az antitézis azt mondja, a testre, az anyagra szükség van, és ez többszörösen is bizonyítást nyer a honvágy, és a halálfélelem érzésein át. Ádám öregemberként jelenik meg, ami jelképezheti akár azt is, hogy az ember közeledve a halálhoz milyen megnövekedett igényt érez a transzcendens hatalmakhoz való közelség iránt. Mikor Ádám átéli a megsemmisülés, vagyis sok szempontból a teljes anyagtalanság érzését, azonnal visszavágyik, még a legrosszabb érzéseket és édesnek éli meg. („De szenvedésem is édes nekem. Oly iszonyatos az, megsemmisülni”) Szintén elüt az eddigi színektől, hogy Lucifer helyett a tézis tagadásának megszemélyesítője inkább a Föld Szelleme, akivel Ádám párbeszédei ebben a jelenetben zajlanak. Lucifer háttérbe vonul, felteszi a kérdéseket, kárörvend, de az eddigi színekhez mérten sokkal kevésbé tevékeny szerepet vállal magára. A következő színbe a hegeli triádát követve a szintézis vezet át, vagyis, hogy az embernek szüksége van az anyagra, küzdeni kell, tanulni, és az anyagi világon át nyílik lehetőség a szellemi megismerésére. Először jelenik meg a gondolat, amely végül az egész mű zárása is, hogy az emberi lét értelmét maga a küzdelem adja („S az ember célja e küzdés maga”), a lelkesedés valami eszme iránt, és a haladásra való törekvés (amely magában a hegeli triádában is megjelenik, hiszen a szintézis létrejötte Hegel szerint mindig előre visz)

Összefoglalva az Űr szín rövidsége dacára részletesen, és kevésbé szimbolikusan, sokkal nyíltabban kimondva dolgozza fel az anyag és a szellem egyensúlyának kérdését, már előrevetítve a történet utolsó bibliai színének zárását is.

Reflexió a régi elemzésre:

Az Űr szín abszolút kedvencem az Ember tragédiájából, valószínűleg pont azért, mert kissé kilóg, más szemszöget, más hangulatot mutat, mint a többi. Az elemzéssel magával mai fejjel is meg vagyok elégedve, de annak ellenére, hogy hasonlóan a novellához, az elemzett anyag is rövid, kicsit kevésnek érzem - valószínűleg, ha ma ülnék le, sokkal többet, sokkal komplexebben tudnék írni erről a jelenetről.