Krisztus utolsó megkísértése elemzés

...avagy beszélgessünk a Bibliáról - kicsit másképpen

Mi lenne, ha úgy két, két és fél órára félretennénk a klasszikus értelmezéseket, a klasszikus szerepköröket, és ránéznénk Jézusra egy új szemszögből? Mi lenne, ha elvennénk a fényjátékot, ha reálissá tennénk a környezetet, az embereket körülötte? Mi lenne, ha őt magát is mernénk emberként ábrázolni, aki meginog, hibázik, elbukik?

Nos, akkor valószínűleg kihúznánk a gyufát. Úgy kollektíven. Nagyon sok vallásos csoportnál.

Martin Scorsese (Nikos Kazantzakis könyvéből készült) filmjével legalábbis ez történt. A betiltástól a tüntetéseken át a gyújtogatásig mindent megkapott ez a történet – pedig, ha az ember mélyebben megnézi nagyon erős, nagyon szép, és a keresztények felé aligha sértő az üzenete. Szól a szeretetről, a bátorságról, a tanulásról, és igen, természetesen az emberi gyarlóságokról és sötétségről is… de mielőtt ezt részletesen kifejteném, szokás szerint, az írásom spoileres elemzés, és nem kritika. A filmet pedig érdemes megnézni, tehát inkább akkor gyertek vissza erre a bejegyzésre, ha már láttátok. Noha könyvadaptáció, de a regényt én csak a közelmúltban szereztem meg, és kezdtem olvasni, így legfeljebb az elemzés elején, egy-két részlet kitisztításához hívom segítségül az onnan szerzett információkat, egyébként végig a filmre fókuszálok.

Hozzácsapom azért a szokásos zeneajánlót is, ami természetesen első sorban a filmzene. Elképesztően jó, ritka eset nálam, hogy tényleg felkapom a fejem egy jelenet közben, hogy „hű, te jó ég, a zene!”, de itt azért a Jeruzsálembe való bevonulásnál volt egy ilyen pillanatom (A konkrét szám egyébként az „A Different Drum”, de a „With This Love” és az „It Is Accomplished” is igazán szépre sikerültek). Aki pedig mindenáron szövegeset akar, annak a Jézus Krisztus Szupersztár számai, és esetleg Heather Dale Golgothája remekül társíthatók az elemzéssel. Most pedig tartsatok velem egy újabb cikk erejéig.

A történetet lényegében élesen két szakaszra oszthatjuk. Noha a cím „Krisztus utolsó megkísértése” valójában két elbukott megkísértésről beszélhetünk. Az egyik a sivatagban töltött, negyven napos böjt alatt, a másik pedig ténylegesen utoljára, a kereszten történik. Mindkét szakasz pontosan ugyanúgy épül fel: Látjuk a bizonytalan, útját kereső, helyesen cselekedni, és jót hirdetni próbáló Jézust, majd jön maga a megkísértés, ezután végigkísérjük a próbáján elbukott Jézust, majd végül eljutunk oda, hogy felismeri a hibát, felismeri, hogy hol lépett rosszul, visszatalál a helyes útra és önmagához. A két szakaszt én egyszerre szeretném különvenni és összehasonlítani, mert bár a felépítés ugyanaz, nagyon sok szempontból borzalmasan különbözőek. És persze idézgetek. Mert ismertek.

„Ha favágó volnék, kivágnám, ha tűz volnék, égetném, de én szív vagyok, és nem tudok mást csak szeretni.”

1. szakasz, 1. rész

Alapozás, szeretetfilozófia, bizonytalanság

Jézus (Willem Dafoe) a megácsolt keresztet viszi

Az első szakasz elején, amikor először látjuk a főszereplőt, már rögtön, valósággal arcul csap a film azzal a ténnyel, hogy ez nem a klasszikus Jézus. Keresztet ácsol egy elítéltnek, Júdás megvetéssel fordul felé, dühösen próbálja lebeszélni, Mária Magdolna szembeköpi, egyedül Mária áll ki mellette. Hamarosan az is kiderül, hogy Mária Magdolnával valószínűleg volt valamilyen kapcsolata korábban, és annak kifutása jelentősen hozzájárult ahhoz, hogy a nőből prostituált lett. Az első szakasz első részében gyakorlatilag csak és kizárólag az elkövetett bűnöket, azok emlékét, és az azokért érzett bűntudatot látjuk Jézuson, ami eleve nagyon elüt a megszokott, tökéletesen bűntelen ábrázolásmódtól (hasonlót eddig talán csak egyszer láttam, Szergej Lukjanyenko: Az Igék Földje c. könyvében). Az Istennel való kapcsolatát is egyedi módon ábrázolják – a könyvben gyakorlatilag kimondják, hogy epilepsziás rohamai vannak (az összes fontosabb tünetet említik). Nem idézik fel a szeplőtelen fogantatást, angyalt, betlehemi csillagot, a tizenkét éves Jézus jelenetét a templomban a papokkal (ezek némelyike ismét említésre kerül a könyvben, de ismételten, nagyon egyedi módon. A templomban például nem oktatja ki a főpapokat, csupán egyfajta simogatást érez a fején, és az erre reakcióként adott mosolyt értelmezik úgy, hogy Isten érintette meg) – olyannyira nem, hogy Mária még azt is felveti, hogy a hangok, amiket hall, valójában az ördög hangjai, látványosan nem támogatja a messiási szerepben, a regényben ismét kimondott módon, kifejezetten vágyik rá, hogy a fia átlagemberként éljen. És igazából ez az első pont, ahol a film fájdalmasan reális – mert ha elkezdünk gondolkodni azon, hogy a történelmi személyek közül, akik azt vallották, Isten hangját hallják, hányan szenvedtek a skizofréniában, epilepsziában, vagy hasonlóban, akkor rájövünk, hogy bizony sokakra igaz volt (hogy egy híres példát említsek: Jeanne d’Arcról mai napig határozott feltételezés, hogy epilepsziás lehetett). Belém ekkor sújtott a felismerés, hogy pontosan miért feltételezzük, hogy Jézusnak az egész nyilvánvaló, azonnal érthető és könnyű volt? Hogy ha elvesszük a csillogást a történetről, elvesszük a már említett varázslatos, látványos elemeket, és egy emberibb helyzetbe dobjuk a karaktert, semmi alapunk nem maradt ahhoz a feltételezéshez, hogy ő egyértelmű utasításokat kapott, és könnyen feldolgozott mindent. Az egész szituáció a meneküléstől a kiútkeresésen át a megértés kereséséig borzalmasan emberi – és ami különleges, hogy a karakter egyúttal és részben pont ezáltal nagyon hamar szimpatikussá tud válni.

Ennek számomra a legfőbb oka az volt, hogy nagyon önreflektív, aktívan keresi a helyét, értelmezni próbálja, ami történik vele. Kezdetben elutasítja a feladatát, és tudatosan tesz rossz dolgokat, de már ekkor is töpreng, alakítja a véleményét a világról és az emberekről is. Mikor kérdezik, beszél, elmondja, beismeri a kételyeit mind maga, mind mások előtt. Hibázik, de mer bocsánatot kérni, akkor is, ha nem könnyű. Nem hazudik. Jó példa erre, hogy mikor a pusztában lakó szerzetesek egyike kérdéseket tesz fel neki azzal kapcsolatban, hogy miért érkezett, illetve, hogy Isten hozta-e, teljesen őszintén beszél még arról is, hogy milyen területen érzi magát képmutatónak vagy hazugnak, mik a konkrét félelmei. Miután az egyik éjjel megjelenik a kunyhójában egy kígyó, és elzavarja, a szerzetes azt mondja, megtisztult, és vissza kell térnie az emberek közé tanítani, az egyik legfőbb érve, hogy az emberek iránt nem szeretetet, hanem szánalmat érez – a szerzetes azonban meggyőzi, hogy „az is elég”. Hamarosan megjelenik ismét Júdás, azzal a paranccsal, hogy megölje – Jézus ezt gondolkodás nélkül hagyná, kijelentve, hogy Istennel nem szállhat tovább szembe. Itt egy újabb elemet tudunk meg a karakterről – gyakorlatilag nincs halálfélelme. Ezt egyrészről kijelenti, másrészt pedig a reakcióiból is süt, és nagyon szépen mutatja, hogy a kétségei ellenére mennyire mély hitű (és nagyon érdekes, hogy ez az elem mennyit változik majd).  Júdás kérdez arról, hogy mit tervez, hogy fog beszélni az embereknek, és Jézus itt is őszintén válaszol. Végeredményben pont ez a párbeszéd és a halálfélelem hiánya az, ami miatt Júdás úgy dönt, mellé áll.

Ennek a két karakternek a kapcsolata talán a legizgalmasabb az egész történetben – lényegében az egyetlen tényleges barátság, amit látunk. A legerősebb kapcsolat, de messze nem tiszta. Júdás ebben a szakaszban egyértelműen a saját céljaira fókuszál, és Jézust egy eszközként látja azok eléréséhez. Nem tanulni akar tőle, és nem követni – pusztán úgy véli, ha tényleg ő a messiás, akkor segítségére lehet abban, hogy Rómát ledöntse. Harcolni akar, és ő maga akar harcolni. Ez a szemlélete pedig a történet alatt mondhatjuk, hogy elég keveset változik. Egyben viszont ő az első apostol, az egyetlen, aki legalább annyira nyújt támaszt és eltérő perspektívát, mint amennyire ugyanezt várja Jézustól (ha már emlegettem az Igék Földjét, megteszem még egyszer – Júdás szerepét az a regény értelmezi még hasonlóan).

Jézus kiáll Mária Magdolna (Barbara Hershey) mellett

Mikor visszalépünk az emberek közé, Jézus pedig megmenti Mária Magdolnát a kövezéstől (a házasságtörő asszony történetet itt összevonták Mária Magdolnáéval), hamarosan ismételten szembesülünk a történet realitásával. Maga a kövezés jelenet, az „az vesse rá az első követ” beszéd nagyon erős, de már itt eltérünk a Bibliától. Jézus kiállása, szavai arról, hogy mindenkinek vannak bűnei önmagában nem elég, mert egy férfi bizony feláll, közli, hogy neki „semmi röstellnivalója” és kis híján el is dobja a követ – az egyetlen, ami megmenti Magdolnát az, amikor Jézus konkrétan szembesíti a bűneivel. Nem elég a gondolatébresztés, nem elég, hogy próbálja rábírni az embereket, hogy nézzenek magukba, mindent ki kell mondani. Később Jézus maga is reflektál a jelenetre (ahogy korábban írtam, a bizonytalansági szakaszokban mindig, mindenre reflektál), és kijelenti, hogy „meg tudta volna ölni” azokat, akik a köveket dobták, de „amikor kinyitotta a száját, az a szó jött ki, hogy szeretet”. Ezt érvként hozza fel amellett is, hogy nem lehet ő a messiás, hiszen a rossz gondolat attól még ott volt. Mária Magdolna megmentésétől igazából egyenesen lépünk át a Hegyi Beszédbe ahol számomra kicsit olyan volt, mintha a film nem is közvetlenül adná át a jelenet legsúlyosabb üzenetét, hanem inkább olyan érzéseket próbál kiváltani, olyan módon provokálja a nézőt, hogy elkapja a felismerés.

A Hegyi Beszéd, ahogy a Bibliában látjuk, egy rendkívül karizmatikus jelenet. Jézus szavai pozitívak, sokan hallgatják, sokan figyelnek rá, értik. A filmben az első, ami feltűnik, Jézus maga sem tudja, hogy kezdje el a beszédet – nem szónokként, nem vezetőként jelenik meg, csak van a fejében valami, át akar adni valamit, és fogalma sincs, hogy fogalmazza meg. A kiállása sem szónoki – noha megjegyzi, hogy úgy üljék körbe, hogy mindenki hallja, ő maga is leül, sok szempontból beleolvad a hallgató tömegbe. Az első elmondott példázat lényegében Jézus próbálkozása, hogy könnyebb legyen elmondani, amit akar – és még ezzel is kellemetlen meglepetés éri, mert a hallgatóság nem érti az analógiát. Sokan egész egyszerűen őrültnek nézik, mikor pedig próbálja elmagyarázni, mire gondolt, akkor is félreértelmezik a szavait – a szeretet üzenetének átadására való törekvés helyett azt szűrik le, hogy a gazdagokat meg kell ölni. És itt történt, hogy én ismét elkezdtem egy kis gondolatkísérletet, megpróbáltam elképzelni ezt a jelenetet, ahol egy ember kijön a sivatagból, gyökeresen ellentmond a megszokott törvényeknek, azt hirdeti, hogy a szeretet és az igazság mindenre elég, boldoggá tesz és fontosabb, mint a fizikai szükségletek… bevillant előttem a jó öreg Maslow-piramis, ami szerint a fiziológiai szükségletek és a biztonságérzés hiányában hiába várod az embertől, hogy másokkal, vagy akár egyszerűen csak eszmékkel törődjön. Elképzelve, hogy a mai világban hogy reagálnánk egy hasonló mentalitású beszédre, szerintem nagyon jó embernek kell lenni ahhoz, nagyon túl kell látni a külsőségeken, hogy valaki tényleg arra fókuszáljon, mi maga az üzenet, és ne is merüljön fel benne, hogy „Hát igen, ez nem normális”.

De azért a tömegben ott vannak a leendő apostolok is, akik úgy tűnik, értik, mit is jelentettek a szavak, és szembefordulva az elvárásokkal közlik, hogy ők márpedig maradnak. Mária Magdolna, akinek Jézus megmossa a lábát, szintén vele tart. Ebben a szakaszban Jézus egyáltalán nem tesz csodákat, csak és kizárólag tanít. Nem hirdeti magáról, hogy Isten fia, és így kötünk ki a második nagy beszélgetésnél Júdással. Itt történik a reflexió a kövezés jelenetre, amit már emlegettem – részben ez is mutatja, hogy a dialógusban egyrészt továbbra is jelen van a bizonytalanság, Jézus kapaszkodót is keres Júdásban, az az egyik zárógondolat, amikor arra kéri, hogy maradjon mellette. Másrészt viszont ez az a rész, ami kicsit filozófiai vitára is hajaz. Júdás aktív cselekvést javasol, úgy véli, tenni kell azért, hogy megváltoztassuk a világot, Rómát tartja a probléma okozójának, idéz is Jézustól mikor megjegyzi, hogy „csak egy angyal vagy egy kutya képes odafordítani a másik orcáját is, ha megütik”. Itt Jézus annak ellenére, hogy a messiási szerepben magában bizonytalan, a szeretetfilozófia mellett aktívan kiáll. Ismét ott vagyunk, mint a történet során sokszor – Júdás érvei általában logikusak és érthetőek, és teljesen nyilvánvaló, az átlagembernek miért sokkal könnyebb elfogadni őket, mint a Jézus által lefestett univerzális szeretet gondolatát. A beszélgetés vége az, hogy Júdás javasolja, menjenek el a megváltóról prédikáló Alámerítő Jánoshoz (keresztelő Szent János), aki majd megmondja, mi az igazság.

Jézus vitája Alámerítő Jánossal
(Andre Gregory)

Alámerítő János a pusztító Istent és a halált hirdeti – a szeretetfilozófiának nyomát sem találni a kijelentéseiben. Magában a szertartásban sincs semmi fennköltség, az egész jelenet vad és kaotikus – a Szentlélek természetesen nem száll alá a kereszteléshez. János tisztelettel fordul Jézus felé, elhangzik több, a Bibliából is ismert mondat („Ha az vagy, akinek mondanak, neked kell alámeríteni engem”), de egyértelmű elvárásai vannak, pusztulást, ítéletet, harcot akar – amivel erősen megtámogatja Júdás szemléletét. Itt van a második, lényegében filozófiai vitaként értelmezhető jelenet az első szakaszban. Jézus és János vitája nagyon hasonlít a korábbi Jézus-Júdás dialógushoz. De János éles ellentéte Júdással, hogy az előző bár Jézussal szemben állt a saját vitájában, de a fő érve nem az volt, hogy magát a szeretet gondolatát degradálta. Egyszerűen csak – ha már emlegettem korábban – máshová helyezte a Maslow-piramisban, úgy vélte először meg kell teremteni a szabadságot, az élhetőbb világot, és arra lehet bármit ráépíteni. János már egyáltalán nem értékeli a szeretet gondolatát, nem az az érve, hogy az egy másik szint, amihez alapozni kell. Isten megnyilvánulásai közül kizárólag a büntetést és a pusztítást emeli ki – a szeretetre úgy hivatkozik, mint kellemes, de erőtlen, emberi dologra (kiemelhető idézet ezzel kapcsolatosan: „Mit jelent az, hogy szeretet? A szeretet édes, mint a méz. De vér is, tett! Ha új termést akarsz, égesd fel a földet!” illetve „Szív bennem is van, de nem tudom szeretni azt, ami igazságtalan. Amit nem szerethetek, nekimegyek, Isten követeli ezt!” ). Jézus hasonlóan az előző esethez teljesen beleáll a vitába, amikor János kijelenti, hogy Isten elvárja a haragot, úgy reagál, mintha egészen abszurdnak hatna számára a dolog, többször hangsúlyozza, hogy „de hát mind testvérek vagyunk”. Azonban a Júdással való vitájával ellentétben ezt lényegében elveszíti. Amikor János effektív alternatívát kér a saját szemléletére és elvárásaira, nem tud válaszolni, és abban a pillanatban, hogy a bizonytalanság mindent felülír, átlépünk az első szakasz második részébe.

„Nem mozdulok innen, amíg nem beszélsz hozzám. Ne jeleket küldj, ne fájdalmat, hanem beszélj hozzám emberi nyelven!”

1. szakasz 2. rész

Első megkísértés – bukás

A negyven napos böjt a pusztában a Biblia egyik elég híres jelenete – ezalatt Jézus három kísértéssel szembesül, először az éhséggel („Ha Isten fia vagy, mondd, hogy e kövek változzanak kenyerekké”), majd azzal, megkísértse Istent („Ha Isten fia vagy, vesd alá magadat…”) majd végül a hatalommal („Mindezeket néked adom, ha leborulva imádsz engem.”). Itt a kísértéseken nagyon hamar átlát, miután a Bibliában megjelenített alak teljesen bűntelen, ezek sem képesek hatni rá. A Biblia azt is írja, hogy magáért a próbáért megy, hogy szembesüljön a kísértéssel és legyőzze, a filmben azonban, ahogy a kiemelt idézetben is szerepel, válaszokat keres az első szakasz első részének végletesen bizonytalan zárása után. A kísértés pedig gyökeresen eltér a Bibliában megjelenítettől.

Jézus a pusztában

Az első a már korábban is előkerült és később is nagyon lényeges szerelem és család téma. Miután az első részben már végignéztük, hogy a karakter mennyire nehezen fogadja el a messiási szerepet is, tökéletesen átérezhető az egyszerű, boldog élet iránti vágy, ráadásul nagyon érdekes helyzet, amikor a megjelenő kígyó a szeretettel érvel. Az első kísértést Jézus legyőzi – keveset beszél, nincsen a bibliai jelenethez hasonló nagyon konkrét, elutasító mondata, de van egy, amivel felismeri, hogy mit lát, és egy másikkal pedig a szeretettel kapcsolatos érvekre reagál („Én szeretek”). A hatás azonban egyértelmű, mert rögtön a jelenet után elsírja magát.

A második kísértés összecseng az eredeti harmadikkal (hatalom), de érdemes kiemelni benne egy nagyon izgalmas szimbólumértelmezést. Ha már korábban emlegettem az Igék Földjét, most nem tudom nem megemlíteni a Narnia Krónikáit – a második kísértés ugyanis oroszlánalakban érkezik. A Narniában nem véletlenül választották az oroszlán alakot Jézus megjelenítésére, mert eredetileg a Jelenések könyvében ott az asszociáció. Az oroszlán jelenti az erőt, a hatalmat, a bátorságot. Ugyanakkor lényeges, hogy a Jelenésekben (és ha már itt tartunk, a Narnia Krónikáiban is – Hajnalvándor útja zárójelenet), mindig mellette tartjuk a bárány szimbólumot is. A hatalom mellett mindig ott az alázat, az erő mellett ott a szelídség és a szeretet, a bátorsághoz kötődik az áldozat – a Krisztus utolsó megkísértésének ezen jelenetében a kísértés szimbolikájának az alapja, hogy a két jelképet leválasztják egymásról. Az oroszlán a hatalomról és a hatalom iránti vágyról beszél és bár utal az alázatra, de úgy hogy „csak tetteted az alázatot”. Maga a jelenet egyébként meglehetősen hasonlóan zajlik, mint a bibliai, csak annál sokkal személyesebb – az oroszlán konkrétan szembesíti Jézust a szituációkkal, amikor hatalomra vágyott. A próbát azonban megint kiállja, hazugnak nevezi és elzavarja az oroszlánt – maga a kísértés utáni reakció nem is olyan heves, mint az első esetben.

A Sátán megjelenése

A harmadik kísértés pedig nagyon kaotikus. A megjelenítés először tűz, és a csábítás maga lényegében megint a hatalom, de egyúttal pont a várt válaszok is, amikért az egész negyven napos böjt kezdetét vette. Elsőre úgy tűnik, hogy Jézus ezt is kiállja – a hatalom csábítását azonnal felismeri, mikor a tűzből a hang arról kezd beszélni, hogy ő Isten fia, és uralkodjon vele az élők és holtak felett, ki is mondja, hogy a Sátánt hallja. A tűz viszont elalszik, és almafa lesz belőle. Ez visszatérő szimbólum – először akkor jelenik meg, amikor a Jézus-Júdás vita zajlik le, és arra jutnak, hogy Jánosnál keresnek majd válaszokat. Mivel az almafa az eredendő bűn, de egyben a tudás egyik jelképe is, én ebben a kontextusban a válaszok, a bizonytalanság megszűnésének szimbólumaként értelmezem. Ez az az elem a tűz formájában megjelenő Sátán szövegében is, amire Jézus igazából nem reagál, aminél még nem is ismeri fel, hogy egy újabb kísértésről van szó. Olyannyira nem, hogy miután leszakít egy almát a fáról, beleharap, és abból vér folyik ki, sőt, még a tűz is újra kigyullad, a Sátán pedig kijelenti, hogy „még találkozunk” a homokban talált fejszét, az erőszak útjának szimbólumát még mindig megkapott jelzésként és bizonyosságként értelmezi. János még egyszer feltűnik, látomásként, de ő maga is véresen, és tovább erősíti a főszereplőt abban, hogy az erőszak a helyes út. Mikor felveszi a fejszét, és elkezdi kivágni a fát, már egyértelmű, elbukta a próbát, és ugyanezt erősíti meg a vörös háttér, amikor a tanítványok elé áll, és a szív fejszévé változik a kezében.

„A szeretetben hittem… most már ebben hiszek!”

1. szakasz 3. rész

Bukástól a felismerésig

Jézus kiveszi a szívét a visszatérése után

Az első szakasz innentől kezdve egy az eredetinél sokkal erőszakosabb, és sokkal önteltebb Jézus figurával operál. A karakter nagyon ritkán mutat alázatot – a korábbi csendes, bizonytalan, de mindig őszinte és önreflektív megnyilvánulásaihoz képest felvesz egy sokkal parancsolóbb attitűdöt. Elvárásai vannak mindenhol, a beszédei sokkal színpadiasabbak, sosem ül le, miközben másokhoz beszél és rendszeresen felemeli a hangját. Elkezd csodákat tenni, de ezek ismételten nagyon erősen elütnek a bibliai megjelenítéstől – Lázár kikel ugyan a sírból, de amikor elgördítik a követ, mindenki az orrához kap a hullaszagtól, és a férfi is úgy fest, teljesen elvesztette az eszét a halál és feltámadás között. A gyógyítások, ördögűzések egyetlen kaotikus masszává folynak össze – minden tökéletesen személytelen, maguk a jelenetek, az erőteljes dob a háttérben újra felidézik Alámerítő János első megjelenését. Máriával szemben Jézus elutasítóan viselkedik – a Bibliában szintén volt egy jelenet, ahol kijelentette, hogy megszűnt a fiának lenni, és rámutatott valaki másra, hogy „most már ő a te fiad”… ez a kereszten történt, nyilvánvaló vigasztaló szándékkal. A filmben mindenfajta vigasztalás, segítségnyújtás nélkül tökéletesen elfordul tőle. Szintén analóg jelenetként lehet említeni a „Jézus megmondja, kik igazán az ő rokonai” verset, ahol Mária szintén utána megy – itt azonban azért nem megy oda hozzá, mert mikor az őt hallgató tömegből valaki megemlíti, hogy az anyja és a testvérei keresik, kijelenti, hogy mindenki a rokona, aki körülötte ül.  A filmben, hiszen eltávolodtunk a szeretetfilozófiától, meg sem említi ezt a szemléletet – csak és kizárólag Istenhez kapcsolja magát, teljesen letagadva mindenfajta emberi kapcsolatot. Szintén éles váltás, hogy csak nagyon kivételes esetekben beszél példázatokban – a film elején ez egy egyszerűbb közlésmód volt.

A tanítványok követik – ahogy egy korábbi jelenetben elhangzott, ők maguk sem tudják, mit akarnak, tehát csak kapaszkodnak abba az egy emberbe, akit lehet követni – Júdás pedig teljes mértékben kiáll mellette, hiszen ezúttal az általa ideálisnak tartott szemléletet vallja. Ugyanakkor többször felüti a fejét a kétely, és nem csak Tamásban, több tanítvány is megjegyzi, hogy tart attól, hová fognak kifutni az események, vagy nem értik a hirtelen szemléletváltásokat.

Jézus a tanítványok körében

De minden negatív fordulat ellenére meg kell említeni, hogy Jézusnak továbbra is rengeteg szimpatikus pillanata van, és továbbra is vannak jelenetek – jellemzően egyébként pont azok között, amikor nem gondolkodik, hanem teljesen ösztönből reagál – amikor visszatérnek a régi szemlélet maradványai. Erre nagyon jó példa a kánai menyegző, ahol egyrészt maga a vízből bor jelenet is, különösen a többi csodatételhez képest nagyon egyszerű, sőt, igazából megmosolyogtató, ahogy hosszan vitatkozik az egyik tanítvánnyal, mielőtt egyáltalán bárki megnézi, hogy tényleg bor lett-e a vízből. Másrészt az, amikor Mária Magdolnát is beviszi az esküvői sátorba egyike azon kevés pillanatnak, amikor megint példázatban beszél, illetve megint megemlíti a „mindenki testvér, mindenkinek van hely a világon, fogadjuk el egymást” elvet, tehát néhány mondat erejéig visszatérünk a szeretetfilozófiához is. A másik hasonló példa az „Isten nem izraelita” mondat, amibe ugyan a kánai menyegzővel ellentétben vegyülnek erőszakosabb elemek („ez a templom három nap múlva összedől”), de magába foglalja az Újszövetség azon alapgondolatát, hogy Isten mindenki számára elérhető.

A szakasz végéhez közelítve viszont elkezdődnek a jelek. Először kerül szóba a kereszthalál témája, és Jézus ismét elkezd gondolkodni az eseményeken, és reflektálni rájuk. Az önfeláldozás gondolatára reagálva átértelmezi a saját szerepét, és nyíltan kijelenti, hogy tévedett, hogy „nem értette az egészet”. Elkezd enyhülni az aggresszív attitűd – még nem vész el, de más szerepet kap, részben ismét egyfajta bizonytalanságból fakadó menekülés, annak lehetősége, hogy borzalmas áldozat helyett egy könnyebb kiutat jelentsen („Engedd, hogy meghaljak itt! Kérlek, menjen végbe gyorsan, amíg van erőm!” illetve kicsit később „A fejszét add, ne a keresztet!”). Megjelenik a bárány szimbólum. Végül az egész szakasz azzal a ponttal zárul, amikor a zsidók összegyűlnek a templom előtt, fáklyákkal és fegyverekkel, és Jézusnak annyi feladata lenne, hogy kiadja a parancsot – de ő úgy dönt vár még egy jelre Istentől. Ilyen szempontból ez a visszatérés kicsit Deus Ex Machina is (a szó létező legszorosabb értelmében) – nem képes kiadni a parancsot, és elkezdenek vérezni a tenyerei, mintegy szimbolizálva, hogy a kereszthalál az egyetlen út. Ezzel pedig be is lépünk a második szakaszba.

„Atyám az általad teremtett világ általunk látható része gyönyörű. Teremtettél egy másik világot is, amit nem láthatunk, és az is gyönyörű. Nem tudom, ne haragudj, Atyám, de nem tudom, hogy a kettő közül melyik a szebb.”

2. szakasz 1. rész

Vagyis miért nem változott semmit a Gethsemane jelenet?

A második szakasz egy nagyon erős átértelmezéssel kezdődik – a Krisztus utolsó megkísértésében Júdás nem önként, és nem pénzért válik árulóvá. Barátként, Jézus kérésére vállalja az árulást, hogy lehetővé tegye a megváltást, de végig ellenkezik. Itt látszik, hogy igazából mennyit mélyült a kapcsolat – Jézus szembesíti a kezdeti ígéretével, miszerint, ha eltávolodik a harc útjától, megöli, Júdás viszont közli, hogy „ha Isten ezt akarja, tegye meg ő”, kijelenti azt is, hogy „nem elég erős”. Számon kéri a főszereplőn, hogy képes lenne-e ugyanerre, elsírja magát, de végül beleegyezik.

Az utolsó vacsora meglepően gyorsan zajlik, de azért egy izgalmas szimbólumot itt is ki lehet szúrni, a kenyér törésénél – mindenki más méretű darabot tör le. A legkisebb törések Tamáshoz (a kételkedő) és Mária Magdolnához tartoznak, Júdás esetén pedig nem látjuk, mennyi kenyeret tört le.

Jézus imádkozik a Gethsemane kertben

És ezután átlépünk a Gethsemane kertbe, amiben a legérdekesebb, és legkifejezőbb, hogy szinte semmit nem változott az eredeti bibliai történethez képest. Jézus imádkozik, fél a haláltól, fél a fájdalomtól, felteszi a kérdést, hogy mindenképp át kell-e élnie. Noha ismét mellőzzük a fényjátékot és a látványelemeket, az ima végén látjuk, hogy János apostol egy poharat nyújt Jézusnak (az ima vége a Bibliában is, a különböző evangéliumokban kicsit különbözően megfogalmazva ugyanaz, mint itt „Elém tettél egy poharat, de én nem akarom kiinni"). Hamarosan látjuk, hogy János valójában alszik, tehát az a János, aki a poharat nyújtja, egyértelműen látomás. Viszont mikor Jézus ismét rákérdez, hogy ez-e a válasz, János iszik előtte a pohárból, és átöleli a vállát, mikor átveszi a poharat (ez nekem A viskó c. film egyik gondolatát idézte. Itt a főszereplő megkérdezi Istent a keresztre feszítésről, és arról, hogy miért hagyta magára Jézust és azt a választ kapja rá, hogy „együtt voltunk ott”) – eredetileg itt a Biblia annyit ír, hogy egy „angyal jelenik meg, erősítvén őt”, és ez a látomás nagyon könnyen értelmezhető ennek interpretációjaként, így tényleg mondhatjuk, hogy a jelenet lényegében végig ugyanaz maradt. Ennek az oka valószínűleg az, hogy a Gethsemane kert talán az egyetlen részlet az egész Bibliában, ahol Jézus teljesen emberként viselkedik, megmutatja, hogy igenis fél, és igenis vannak kételyei. Miután a film lényegében ezt a szemléletet próbálta kiterjeszteni az egész történetre, nem csoda, hogy a gondolatvilág alapját szolgáltató jelenetbe nem nagyon nyúlt bele.

Júdás (Harvey Keitel) mikor megtudja, hogy árulóvá kell válnia

A jelenet természetesen átvezet az árulásba – ahol ismét látjuk a szeretetfilozófia visszatérését (Mikor Péter levágja egy római fülét, Jézus megállítja „Ha ehhez nyúlsz, ez lesz a veszted”, és meg is gyógyítja a levágott fület), majd keresztre feszítés előtti utolsó fontos jelenetbe, Pilátushoz. Ez bizonyos szempontból az első szakasz első részének két vitája mögé beilleszthető harmadiknak. A karakter ismét egészen halkan beszél, visszatérünk a példázatokhoz (aranyfejű, ezüstvállú, agyagbokájú szobor), amikor rákérdeznek, hogy hogyan akar változást, ismét a szeretetre hivatkozik, és hangsúlyozza a világi semlegességet („Hol van ez a te országod?” „Nem itt. Nem a Földön.”). A vita tulajdonképpen már akkor vesztes, amikor elkezdődik, és ez a karakter hozzáállásán is látszik, egyes kérdésekre, kihívásokra nem reagál, éles ellentétben a Júdással vagy Jánossal folytatotthoz képest. Pilátus a Bibliával ellentétben nem viselkedik tisztelettel, nem ad lehetőséget a népnek, hogy megváltoztassa az ítéletet, és nem mossa kezeit – Jézust, többszöri tagadása ellenére politikai szereplőként kezeli.  A szeretetfilozófiát ő is elutasítja, de ironikus módon ő az egyetlen, aki teljes mértékben elismeri a hatalmát („Mind a kettő veszélyes. […] Meg akarja változtatni a világot, mindegy, hogy gyilkolással, vagy szeretettel, Rómát nem érdekli, hogy akar változást elérni. Róma nem akar változni.”).

A keresztre feszítésig innentől lényegében a Biblia szerint haladunk, de egy-két érdekes elem és szimbólum előkerül a passió alatt is. A Biblia szerint a Golgothára vezető út során Jézus többször kapott segítséget – volt, aki vizet adott neki, vagy segített vinni a keresztet. A Krisztus utolsó megkísértésében ez nem történik meg, sőt, a kereszt is abnormálisan nagyméretű – amikor egy utcán halad, látjuk, hogy szélesebb, mint maga az utca. Ennek nagyon sok jelentése lehet, én személy szerint részben a szeretet gondolatától való hosszabb elfordulás eredményének értelmeztem. Miután a karakter nem hangsúlyozta folyamatosan egymás támogatásának üzenetét, így ebben a szituációban sincs, akitől segítséget kaphatna.

A keresztre feszítés jelenettel pedig elkezdődik a második szakasz második része, egyben a címadó rész:

„A te atyád az irgalmasság istene, nem a büntetésé. Látott téged és szólt nekem: ’Te vagy az őrangyala, nem? Eredj hozzá, és mentsd meg! Eleget szenvedett!’”

2. szakasz, 2. rész

Az utolsó megkísértés

Hasonlóan a Hegyi Beszédhez, ennél a megkísértésnél is a legerősebb üzenetet nem maga a jelenet, hanem az általa kiváltott érzések adják át. A keresztre feszítés jelenet brutalitása után az itt lejátszódó események különösen szépnek hatnak – először csend lesz, majd a soundtrack egyik legharmonikusabb eleme csendül fel, a megjelenő „Őrangyal” szőke hajú kislány, pont olyan, mint amilyennek az egyházi képeken előszeretettel ábrázolják az angyalokat. A gondolatok, amiket megfogalmaz, ugyancsak nagyon szépek, irgalmas Istenről, sajnálatról beszél, a keresztről való levétel is tökéletesen illeszkedik a sorba. Nagyon sok jelenet olyan, mintha analóg lenne a bibliai eseményekkel – miután az angyal leveszi Jézust a keresztről, Mária Magdolna megmossa a sebeit, kicsit olyan, mint egy eltérő interpretációja a holttesttel történteknek. A film címe gyakorlatilag lelövi, hogy mi történik, mégis a néző a főszereplővel együtt veszíti el a fonalat, később is, nagyon sokáig igaz, ha esetleg akad is megjegyzés, ami felkelti a gyanút, nagyon hamar elaltatják.

"Az angyal" elviszi Jézust a kereszttől

A film értelmezései itt elég sokfelé ágaznak. Vannak olyan kritikák és elemzések, amelyek úgy értelmezik, hogy az elkövetkező események egy az egyben csak egy látomás részei. Tekinthetünk viszont úgy is az eseményre – miután Jézus nagyon sokáig nem ismeri fel, hogy mi történik, és nagyon sok felajánlást, lehetőséget el is fogad – hogy valójában itt is egy elbukott kísértésről, és a bukás utáni felállásról van szó. Én ezt az értelmezést részesítem előnyben, elsősorban azért, amit az elemzés elején említettem: A film két szakasza nagyon hasonló szerkezetileg. Az elbukott próba után van egy erős attitűdváltás, az új viselkedés és szemlélet egy darabig fennmarad, azután elkezdenek megjelenni az első jelek, hogy valami nem stimmel, végül a főszereplő felismeri, hol tévedett. Ennek ellenére azonban tényleg nehéz megállapítani mit tekinthetünk annak a pontnak, amikor Jézus ténylegesen elbukja ezt a kísértést – tekinthetjük ennek magát az esküvő jelenetet (hiszen ebben az esetben a szerelmet és az életet választja az önfeláldozás helyett), de ekkor még vannak visszatekintései, gyanakszik, kérdez („Mi lesz a többiekkel?” „A fájdalom valódi volt” stb.). Én sokkal inkább Mária Magdolna halálát emelném ki. Ekkor nem tudjuk, pontosan mi történt, de az „angyal” kijelentései ekkor válnak először furcsává („Csak egyetlen nő van a világon”, „Isten gyilkolta meg őt”) – Jézus viszont nem realizálja ezt, mert ettől függetlenül vigasztalást, megnyugtatást, segítséget kap. Ezután a jelenet után jelenti ki az „angyal” azt is, hogy „soha többé nem hagyja egyedül” mert nem akarja, hogy „megint a rossz utat válassza és eltévedjen”, mintegy jelezve, hogy benne ragadt az állapotban.

„Nem feszítettek keresztre és sohasem tértem vissza a halálból. Ember vagyok. Miért hazudsz? […] Úgy élek, mint bárki más, dolgozom, eszem, gyerekeim vannak. És életemben először élvezem az életet!”

2. szakasz, 3. rész

A keresztre feszítés nélküli világ

Jézus életén viszonylag gyorsan haladunk végig. Visszatér Máriához és Mártához, családot alapít, egyszerű életet él, bár időről-időre megjelenik egy-egy újabb kísértés, amibe az „angyal” már elég könnyedén beleviszi. Látszólag teljes meggyőződése, hogy az aktuális helyzete az ideális („Szégyellem, ha rá gondolok. […] A hibákra, amiket elkövettem, a tévutakra, amiken Istent kerestem.”) – aztán elkezdődnek a jelzések.

A prédikáló Pál (Harry Dean Stanton)

Az első, aki nagyon érdekes kérdéseket vet fel, az Pál. Bizonyos szempontból ő az egyházkritika a filmben – amikor először megjelenik, és először beszél Jézussal, egészen szimpatikusan kezdi az érvelést. Jézus számon kéri rajta, miért prédikál a kereszthalálról és feltámadásról, amikor valójában sosem történt meg… Pál ekkor kijelenti, hogy az embereknek szüksége van arra, hogy hihessenek abban a Jézusban, aki meghalt értük és feltámadt. A beszélgetés azonban nagyon hamar sötétebb fordulatot vesz, mikor kijelenti, hogy számára tökéletesen lényegtelen az igazság („az én igazságom az emberek igényein és hitén alapul” illetve „Ha keresztre kell, hogy feszíttesselek, hát keresztre feszítelek, ha fel kell, hogy támasszalak, hát feltámasztalak!”). Több kijelentése arra utal, hogy manipulál is a szavaival („Nem tudod, az embereknek mennyire szüksége van Istenre. Akármit megtesznek érte, akár meg is halnak.”). Jézus kijelenti, hogy hazugsággal nem lehet megváltani a világot, de a messiási szerepkörről lemondott, nem tudja felülírni a Pál által terjesztett mítoszt – Jézus, mint ember alakja teljesen eltűnik a köztudatból. A főszereplő ekkor kicsit meg is inog a saját helyzetében, de a gyanúja megint elalszik, mikor visszatér a családjához.

Jézus könyörög Istennek, hogy adjon neki még egy esélyt

A következő jelenetekben már öreg, és Jeruzsálemet felgyújtják. A jelenet apokaliptikus – az ég vörösbe fordul, amikor a tanítványok megérkeznek, János emlegeti a szentélyből ellopott frigyládát, a leomló templomot, Péter kijelenti, hogy Isten azt mondta, Jézus megjelenik majd nekik, de azt is, hogy haldoklik – az „angyal” megpróbálja útjukat állni az ajtónál, de már Péter is elhajtja, innentől kezdve gyakorlatilag nincs beleszólása a jelenetbe. A zárás a Jelenéseknél is sokkal sötétebb hangulatú – kijelentik, nem volt áldozat, nincs megváltás sem. Júdás a tanítványokkal együtt érkezik, de először be sem akar menni a házba – megtudjuk, hogy végig harcos maradt, Péter felhívja rá a figyelmet, hogy „harcolt a város ostromakor, és a keze még mindig csupa seb”. Dühösen érkezik, de a korábbi vitákban tett megállapításai ellenére gyakorlatilag pont Jézus korábbi kijelentéseit idézi fel, és védi meg előtte. Felidézi, hogy „a kezükben volt az egész világ” (1. szakasz, 3. rész vége), de sem azt az állapotot, sem a saját küzdelmét nem emlegeti helyes útként. Amikor megjegyzi, hogy „mind megtettük, ami ki lett róva ránk” a maga részéről egyértelműen az árulásra utal („És én annyira szerettelek, hogy végül elárultalak”). Felismeri az áldozat jelentőségét („’Én vagyok a bárány’ azt mondtad”, „Ő lett volna az Újszövetség”), és leleplezi az „őrangyalt”, aki (immár ismét tűz formájában, a Sátánként) vissza is utal az első szakasz kísértésére, amikor azzal búcsúzott, hogy még találkoznak Jézussal.

A szakasz zárása viszont ezúttal nem a visszaút a határozatlansági állapotba, hanem pont, hogy egy végső döntés. A Sátán még győzködi Jézust, hogy nincs esély visszatérni, leélte az életét emberként, de ezt már nem fogadja el – imádkozni kezd, és ezúttal már kéri a messiási szerepet. A film utolsó jelenete, hogy ismét a kereszten találja magát – az „Elvégeztetett!” mondatot pedig már nevetve mondja, mielőtt meghal.

Konklúzió

A bevezetőben nagyjából összefoglaltam, pár szóban mit tartok a film üzenetének. De az elemzés után ezt egy kicsit jobban is ki kell fejtenem. A történetet rengeteg kritika érte az egyházaktól – és tény, egyházkritika is van benne, de nagyon áttételesen. A már említett Pál jelenet kihangsúlyozza, hogy az igazság manipulálásával mennyire irányíthatóvá válik az ember, az első szakasz harmadik része pedig bemutatja annak az erőszakos szemléletmódnak a sötétségét, amit az egyház a történelem során rengetegszer felvett. Nagyon sok kritikában olvastam, hogy a legnagyobb problémának azt látták, hogy Jézus karakterét gyengének, esendőnek ábrázolja – de ha belegondolunk, hogy a történet mennyire erősen mutatta be a kísértéseket, akkor szóba kerülhet az a klisés, viszont nagyon is igaz mondat, hogy a félelem legyőzése a bátorság, nem a hiánya. A karakter bár emberi módon megcsúszott, hibázott, elbukott, de mindig felállt, akkor is, amikor már lehetetlennek tűnt, mindig visszatalált a szeretet gondolatához is, és végigvitte az útját. Ez az üzenet pedig szerintem szép és pozitív mindenkinek, akár vallásos, akár nem.

Köszönöm, hogy velem tartottatok, hamarosan újra jelentkezem:

Valentine Wiggin