Útvesztő trilógia - a YA újra támad

... avagy a Legyek Ura meg a zombik

YA-k között én minden komoly hibája dacára szerethető és kiemelkedő darabnak tartom ezt a sorozatot, és ez különösen igaz a trilógiakezdő „Az Útvesztő” (Angolul „The Maze Runner”, „Az Útvesztő Futára” lenne a pontos tükörfordítás) c. kötetre. De pontosan miről is van szó?

James Dashner trilógiájának kezdetén megismerjük Thomast, kamaszfiút, aki egy liftben ébred: Nem tudja, ki ő, nem tudja, honnan jött, és nem tudja, hová tart. A lift hamarosan a Tisztásra viszi, ami a hatalmas, bonyolult Útvesztő közepén helyezkedik el. A teljesen izolált területen jó néhány 13-17 éves fiatal fiú fogadja, akiktől megtudja, egyikük sem emlékszik többre a nevénél, és több mint két éve élnek a falak mögött. Az Útvesztő halálos vidék, éjszakánként szörnyek járják, és csak a legerősebbek és legügyesebbek, a Futárok léphetnek be. Thomas természetesen elhatározza, hogy Futár lesz belőle, és megfejti az Útvesztő titkát, makacs elszántsága, és naiv hite pedig barátokat és ellenségeket is szerez neki.

A bejegyzés legalább elsősorban elemzés, csak másodsorban kritika, tehát spoilerek lesznek. És egy kis hangulatteremtőnek, ajánlom zenének az olvasás mellé Beth Crowley: Don’t think just run-ját és a Script: Flares c. számát. Az első egyértelműen az Útvesztő kötet alapján készült, a Flares inkább a harmadik kötethez szokott kapcsolódni, de jól átadja a hangulatot. Akinek olyan hangulata van, bepötyögheti a „Lord of the Flies song”-ot is a youtube keresőjébe, és Iron Maidentől kezdve az amatőr számokig és iskolákban összeállított lejátszási listákig számtalan hangulatteremtőt kap majd. Szóval, vágjunk is bele, a bővebben után kezdődjön az elemzés.

Hogy csináljunk sziget-labort?

„Ne hívjon bennünket alanyoknak! Mi nem egerek vagyunk, akik sajt után futkosnak a labirintusban!”

A Sziget laborról elég sokat hallhattunk már a középiskolában. Főként unatkozó írók meglehetősen etikátlan gondolatkísérletéről van szó, amelynek lényege a társadalom modellezése kicsiben. A két leghíresebb megalkotója Jules Verne és William Golding voltak, a „Kétévi vakáció” és a „Legyek Ura” c. műveikkel, amelyek két merőben eltérő aspektusát ragadták meg a témának. Ha magunk akarunk eljátszani a gondolattal, lépésről-lépésre rakhatjuk össze a kísérletünket.

Tánc a tűz körül az 1990-es Legyek Ura filmben

Először is, szükségünk lesz kísérleti alanyokra. Mindenképp embereket képzeljünk a kis sziget-laborunkba, mert mással nem működik. Legyenek elég sokan, és elég sokfélék. Érthetjük ezt akár értelmi képességeikre (legyenek intelligensek, kevésbé okosak, tárgyi és gyakorlati tudásban jeleskedők), jellemvonásaikra (legyenek karizmatikusak, visszahúzódók, kíváncsiak, bátrak és gyávák), vagy fizikai jellemzőkre (legyenek izmosak, erősek, soványak, kövérek, egészségesek és betegesek). Ez egyértelműen azt jelenti, hogy egyes karakterek jelleme nagyon jól szinkronba kerül majd, mások esetén pedig alapvető szemléletbeli különbségekbe ütközhetünk. Ráadásul mondhatjuk, a „társadalomból vett minta”, akikkel dolgozunk, reprezentatív, hiszen mindenféle alakot összeszedtünk. De a kísérlet sokkal kevésbé izgalmas és hatékony, ha kész világképe van mindenkinek, pontosan tudják, hogy működik a társadalom… maga a természetük, az egymáshoz való viszonyuk látványosabban jelenik meg, ha nagyon halványan körvonalazódtak csak bennük ezek. A tökéletes megoldás: legyenek gyerekek. Tizenkét-tizenhárom évesen még nagyon kiforratlan a világkép, de néhány amnéziás tizenhat-tizennyolc éves fiatal is remekül megfelel. Nem árt az sem, ha az illetők, mondjuk, egy nemhez tartoznak, mert egy koedukált kísérlet kellemetlen kérdéseket is felvethet (Nagyon érdekel, James Dashner hányszor szembesült a kérdéssel, Teresát miért hagyta mindenki ennyire békén.).

A "tisztársak" az Útvesztő filmváltozatában

Most, hogy megvannak az alanyaink, következhet a kísérlet helyszíne: a kulcsszó az izoláció. Választhatunk a labornak nevet adó, tényleges szigetet, hiszen a minden irányban végtelennek ható óceánnál mi jobb kéne, hogy létrehozzuk az izolált környezetet, de tökéletesen megfelel egy oázis is a sivatagban, vagy akár egy tisztás egy bonyolult Útvesztő közepén. Legyen tér. Minél nagyobb, annál kevésbé provokáljuk az alanyainkat, hiszen el lehet vonulni, el lehet bújni, többen férnek el kényelmesen, míg egy kis területen nincs hová futni, tűrni kell egymás közelségét, és nem lehet hosszú távon szétszakadással orvosolni a konfliktusokat. Legyenek adottak a túlélés feltételei. Viszonylag kis erőfeszítéssel lehessen ételt szerezni, vegyesen növényi és állati eredetű táplálékot, hiszen nem akarjuk, hogy bárkivel az éhhalál végezzen, és legyen édesvíz is bőven. Legyen némi készen kapott forrás, itt eldönthetjük, mennyire vagyunk kedvesek: megadhatunk szinte mindent, különböző bútordarabokat, gyógyszert, szerszámokat, akár áramot is, ha a helyszín megengedi, ismét függ attól, mennyire akarunk provokálni.

És végül, de nem utolsósorban, a sziget-kísérletünk talán legfontosabb összetevője a remény. Legyen nagyon nehéz kiszabadulni az izolációból, de legyen lehetséges, és alanyaink tudjanak arról, hogy lehetséges. Ezzel bedobtunk egy komoly konfliktusforrást: egy helyzetben, ahol a túléléshez minden adott, és relatíve kis erőfeszítéssel meg lehet valósítani egyfajta vegetálást, mekkora energiát érdemes áldozni a megszabadulásra. A laborunk készen áll, mi pedig hátradőlhetünk, és elképzelhetjük az eredményt, idő közben akár módosítgatva is az egyes tényezőket, hogy lássuk, mi sül ki az egészből.

Minho (Ki Hong Lee) és Thomas (Dylan O'Brien) az Útvesztő
térképével

Csapatunk alighanem nekiáll hierarchiát kialakítani, döntéseket hozni, képességeiktől függően mindenki teszi majd a dolgát, és pszichés alkatuknak megfelelően reagálnak majd az egyes akadályokra. Kapunk egy kis társadalmat, amiben mindenkinek megvan a szerepe, és ahol vagy megoldódnak a problémák, vagy előbb-utóbb elszabadul a pokol.

Ez így leírva is csúnyán hangzik, de Jules Verne és William Golding két sok ponton eltérő sziget laborban lejátszottak két különböző végkifejletet, a közelmúltban pedig csatlakozott hozzájuk James Dashner is, saját Útvesztőjével. Én Jules Verne szigetét most elengedem, mert bár a Kétévi vakáció kedves olvasmányom volt, Dashner egyértelműen Golding sötét világából merített többet, mikor igen sok ponton megcsavarva ő is feldolgozta ezt a toposzt.

Az alapszituációt már a bevezetőben leírtam, és látható, sok az átfedés. Ezen kívül a Legyek Urából még négy karaktert kölcsönzött az Útvesztő széria, a főhős Ralphot, akit Thomasként láthatunk viszont, az agresszív, harcias Jack-et, aki Gally-ként jelenik meg, a hű barát Röfit, akivel Chuck-ként találkozunk, és az intuitív, beteges Simont, akit Newt személyesít meg. Velük egyenként foglalkozom, majd, mikor áttérek a többiekre és ezzel párhuzamosan kicsit kritikusabb felhangot üt majd meg az írásom, összefoglaló néven LOTF (Lord of the Flies – Legyek Ura) négyesként fogom emlegetni őket, mert hosszú lenne kiírni, de sokat fogok beszélni róluk.

Ralph és Thomas

A naivitás, és a pillanat, amikor elveszítjük

„A szőke fiú leereszkedett a sziklafok néhány utolsó méterén, s elindult a lagúna felé. Noha levetette iskolai szvetterét, s a fél kezével maga után húzta a földön, átizzadt, szürke inge a testéhez ragadt, haja is homlokára tapadt. Körülötte a dzsungelbe benyúló hosszú nyiladék forró volt, mint a gőzfürdő. Nehézkesen botladozott a kúszónövények és a ledőlt fatörzsek között, amikor boszorkánysivításszerű hangot hallatva hirtelen egy madár vágódott fel előtte, mint egy vörössárga látomás; a sivításra egy másik hang felelt.” – William Golding: A Legyek Ura, első mondatok

„Új életét egy hideg, sötét, áporodott levegőjű fülkében állva kezdte. Fém ütközött fémmel, a lökéstől kiszaladt a lába alól a talaj. Térdre esett, és négykézláb hátrálni kezdett, homlokán a hideg ellenére is gyöngyözött az izzadság. Hátával nekiütközött a kemény fémfalnak, és tapogatózva eljutott a fülke sarkáig. Ott térdét felhúzva összekuporodott, és reménykedett, hogy a szeme hamarosan hozzászokik a sötétséghez.” – James Dashner: Az Útvesztő, első mondatok

Ralph (James Aubrey) az 1963-as Legyek Ura film elején

Talán a legegyértelműbb párhuzam. Thomas és Ralph a főhősök… őket ismerjük meg először, az ő szemszögükbe csöppenünk bele az in medias res kezdések során. Mindkettejükről hamar kiderül néhány alap jellemvonás is: Kíváncsiak, az izolált, rémisztő helyzetet is sok szempontból izgalmasnak találják. Thomas persze fél, de már az első éjszakáján lelkesen tervezgeti, hogy ő bizony Futár lesz, és az sem tántorítja el, mikor látja a Siratót. Többször még reflektál is arra, nem érzi normálisnak, hogy bizonyos helyzetekben, mikor a logikus reakció a félelem vagy a bizonytalanság lenne, ő inkább izgalmat, lelkesedést érez. Thomas és Ralph is alapvetően nyíltak és barátságosak, könnyen formálnak kapcsolatokat. Előítéletesnek előítéletesek (Röfivel és Chuck-kal, a duci, esetlenebb fiúkkal kapcsolatban azonnal megvan a negatív véleményük, hiába kapnak csak baráti közeledést tőlük), de idővel megtanulják elengedni ezeket, tisztelni, és elfogadni a társakat, akik méltók rá.

Thomas az Útvesztő film elején

Mind Thomas, mind Ralph kimondottan jó kondícióban vannak. Thomas az első Útvesztőben töltött éjszakája után döbben rá, hogy valóban nem csak a szája jár, hanem éles helyzetben is tud futni, tud mászni, és tudja menteni a saját és mások életét, azt is megállapítja, egyetlen nap alatt az elviselhetetlennek érzett izomláza gyakorlatilag nyomtalanul eltűnt. Ralphot már az első oldalakon úgy írják le, mint akinek széles, erős válla van, ami jó bokszolóvá tehetné, és hozzáteszik azt is, hogy „a gyerekkorra jellemző kidudorodó has már leapadt róla, de a kamaszos esetlenségnek nyoma sem volt még benne”. Ez azért lényeges, mert mindkettejüknek tekintélyt szerez a fizikai ereje. Thomast, miután visszatér az Útvesztőből, eltérő véleményekkel fogadják, de egyértelmű többségbe kerülnek azok, akik csodálják azért, amit véghezvitt, Minho egyenesen odáig megy el, hogy a Futárok Elöljárójává akarja kineveztetni (ezzel komolyan felbőszítve Gally-t). Ralphot is leírják később úgy, mint akinek a sikeréhez, a népszerűségéhez egyértelműen hozzájárult, hogy magas termetű, erős, jóképű fiú.

Thomas és Ralph számára is az abszolút prioritás a megmenekülés. Gally-vel és Jack-kel szemben, akik élvezik, vagy legalábbis fenntarthatónak, és a kinti világnál jobbnak találják a szigetet/Tisztást, addig a főhősök számára első pillanattól az utolsóig a hazajutás a cél. Ezt a film Thomasnál kicsit jobban ki is élezte, mint a regény (egyszer neki is támad Gally-nek, amikor a fiú azzal védekezik, hogy három éve élnek odabent, és minden rendben. Thomas dühösen közli, hogy „de még mindig itt vagy”.), Ralph esetén pedig egyértelmű, dühös, amikor Jack hanyagsága miatt kialszik a tűz, és így elvesztik az első lehetőségüket, hogy egy hajó észrevegye őket.

Thomas Ava Paige-dzsel (Patricia Clarkson) az emlékeiben

Thomas és Ralph történetében is nagyon fontos szerepet kap a Deus Ex Machina, vagyis a felsőbb, külső hatalom. Ralph helyzetében ez mindig az írótól jön, lévén, hogy az ő szigete a történet világán belül nem kísérlet, pusztán gondolatkísérlet. Pont akkor érkezik az angol tiszt, mikor a fiú az életéért menekül, pont ő találja meg a kagylót… az útján folyamatosan sodorják a véletlenek, szerencsés, vagy szerencsétlen helyzetbe hozva, nagyon ritkán uralja ténylegesen az eseményeket. Thomas esetén a VESZETT tölti be a Deus Ex Machina szerepét, de ugyanúgy kapja a külső nyomást. Vezér mivoltának hivatalossá tétele (a Tűzpróba c. kötetben), egy tábla a falon, ami kinyilatkoztatja, hogy ő az igazi vezér: nem kevésbé hirtelen, mint a kagyló megtalálása. Az éjszakánként érkező Siratók, az elszürkülő ég, mind szerepből szerepbe sodorja Thomast, tehát egyértelmű kapcsolat a két karakter között a külső, „isteni” beavatkozástól való függés.

Ralph (Balthazar Getty) megfújja a kagylót az 1990-es Legyek
Ura filmben

És ha már említésre került, talán a legfontosabb, hogy mindkét karakter vezér. Mindketten naiv figurák, akik szeretnének hősökké válni, és számukra a vezér szerepe egyfajta lehetőség erre. Thomas többször megállapítja magában, hogy nem akar vezér lenni, mikor Minho veszi át Newttól a vezetést, megkönnyebbül, hogy vállalta, sőt annak is örül, mikor a fiú javaslata ellenére nem nevezik ki Elöljárónak… de rejtélyes módon, nagy öröm ide vagy oda, folyamatosan az élre áll, szembefordul az aktuális vezetővel, és a saját javaslatait tolja előtérbe. Annak ellenére, hogy állítása szerint nem akar vezető lenni, nyilvánvalóan elemében érzi magát a szerepben. A társai ebben egyetértenek. Különösen Newt fogadja el nagyon hamar vezetőként (már az első kötetben is megteszi a megjegyzést, hogy szíve szerint Thomasra bízná az egészet, csak azért nem teszi, mert tart attól, mit szólnának a többiek egy Zöldfül irányításához), de már említett módon Minho is azonnal Elöljáróvá nevezné ki. Chuck gondolkodás nélkül az életét adja érte, sőt, Ava Paige a VESZETT-nél már az Útvesztőben is tesz egy megjegyzést, miszerint „számára csak egyetlen lehetséges vezető van”, ezzel nyilvánvalóan Thomasra utal. Később, a Tűzpróba során a már említett táblák nevezik meg vezetőként, és Brendáékkal találkozva a lány is, Jorge is kihangsúlyozzák, hogy hiába a tetoválások, a hierarchia mégis másnak hat, a Halálkúrában pedig már egyértelműen a fiú koordinálja a döntéseket, nem a társai. A film itt is kiélezte a párhuzamokat, ellentétben a könyvvel, ahol csak szeretné, az adaptációban Newt valóban Thomas kezébe ad mindent, amikor elindulnak a Sirató-odú felé. A második rész törölt jelenetében kihangsúlyozza, hogy a csapatnak hiába vannak meg a kétségei, követnék őt bárhová, sőt, a Halálkúrában írt levelében is kifejti ezt, rá is hagyja a csapatot Thomasra, kéri, hogy vigyázzon rájuk. Ralph vezető szerepe a Legyek Urában gyorsabban alakul ki, hiszen az első pillanatban megválasztják, Röfi és Simon ki is állnak mellette (illetve egy ikerpár Samseric tart még vele elég sokáig, nekik nincs Útvesztős analógjuk, Minho-t lehetne mondani, de nem igazán erős a párhuzam) de Thomashoz hasonlóan megvan az állandó rivalizálás. Ralph hiába élvezi a vezér szerepét, mégis felmerül benne, hogy lemond a konfliktuskerülés okán. Vezérszerepe mindkét karaktert folyamatos célkeresztbe helyezi, akárki is legyen az aktuális ellenfél, Ralph például úgy válik Jack gyűlöletének tárgyává ezáltal, hogy egy rossz szót sem szól hozzá.

Thomas Newt levelét olvassa a Halálkúra filmben

És végül, de nem utolsósorban megemlítendő, mint Thomas, mind Ralph elvesztik a hőseszményt is, a naivitást is, és erősen megtörve kerülnek ki saját kalandjukból. Mindkettejük esetén nagy fordulópont Simon/Newt halála (mindketten a saját barátjuk gyilkosává válnak, amit egyikük sem tud kiheverni, annak ellenére, hogy közvetlen felelősségük egyik esetben sincs. Ralph tömegben, kábultan, extázisban ártott Simonnak, Thomas pedig azért húzza meg a ravaszt, mert Newt kéri rá.), illetve Röfi/Chuck elvesztése (Ralph Röfi zuhanására emlékszik a tisztek érkezésekor is, Thomas pedig képtelen mosolyogni, teljes mértékben képtelen örülni, miután Chuck meghalt). Rádöbbennek, hogy csak az elhatározás, csak a megtett ígéretek, és idealizált hőstörténetek nem mentik meg az embert, ha ők maguk túl is élnek, végig kell nézni mások halálát, meg kell hozni olyan döntéseket, amik adott esetben erkölcsileg mélyre taszítják őket. Mindkettejük története reménnyel zárul ugyan (Thomas eljut a többi immunissal együtt a menedékbe, ahol újrakezdhetnek mindent, Ralph pedig megmenekül a szigetről), de nyilvánvaló, sosem lesznek képesek felépülni abból, amit átéltek.

Simon és Newt

Nézzünk szembe az Állattal!

„Lehet… lehet, hogy azért mégis él itt egy állat. Tudniillik úgy értem, hogy… hogy talán bennünk van az… Mert megtörténhetik velünk… Mi a legpiszkosabb dolog a világon?” – William Golding: A Legyek Ura, Simon beszél az Állatról

„Ember, ez hullámokban jön és megy. Nem tudom megmagyarázni. Néha képes vagyok az irányításra, máskor meg alig tudom, mit csinálok. De általában csak olyan érzés, mint valami viszkető pont az agyamban, ami épp eléggé felbolygat ott bent mindent ahhoz, hogy zavarjon… és feldühítsen.” – James Dashner: Halálkúra, Newt a Kitörésről

Newt és Simon a főhős leghűségesebb és legelső barátai közé tartoznak. Mindkét figurának nagyon szembetűnő a betegessége: Mikor Simont először látjuk, nemes egyszerűséggel kiájul az énekkarosok sorából, Newt pedig sántít. Simon ezen kívül rendszeresen vérzik (az orra, a homloka, mindig valahol elkezd vérezni), Newt a történet folyamán az egyetlen nem immunis, akit megismerünk, tehát a Kitörést is elkapja. Simonról magáról a tünetei alapján feltételezhetjük, hogy egyébként epilepsziás, és nem tudni, mennyire szándékos, de Sir Isaac Newton, akiről az Útvesztőbeli karakter a nevét kapta, ugyanebben a betegségben szenvedett.

Newt (Thomas Brodie-Sangster) és Thomas a tűznél a 
Tűzpróba film törölt jelenetében

A beteges megjelenés ellenére azonban mindkét karakterrel azonnal szimpatizálni kezd a főhős. Ralph szemében Simon mozgékony, inas fiúnak tűnik, aki utólag jót derül a saját ájulásán is. Thomas első benyomása Newtról annyi, hogy rokonszenves, majd hozzáteszi, hogy sokkal szimpatikusabb, mint Alby. Később mindkét karakterről kiderül, hogy sokkal melankolikusabb, mint az első benyomás mutatja. A Golding regényben az első jelenetben, ahol Simon a szempontkarakter azonnal módosítanak a leírásán is: „szeme eleven ragyogásából Ralph tévesen arra következtetett, hogy csintalan, vidám fickóval van dolga”, Dashnernél pedig a Halálkúrában tudjuk meg, hogy Newt barátságossága mögött még egy múltbéli öngyilkossági kísérlet is elbújt. Az alapvető szimpátiára azonban mindkét esetben nagyon hamar épül bizalom. Ralph már az első felderítőútra is Simont választja harmadiknak, Thomasról pedig az első néhány fejezetben leírják, hogy bízik Newtban. Az pedig, annak ellenére, hogy a főhős egyik esetben sem ismeri fel a karakterek melankóliáját, mindkét fiúról bebizonyosodik, hogy tényleg kedvesek és megbízhatóak. Simon segít a kunyhóépítésben, mikor mindenki ott hagyja Ralphot, a fiú ki is hangsúlyozza, hogy ő folyamatosan mellette volt, és utána is, mikor Ralph biztosra veszi, hogy elfáradt, és fürdeni ment, gyümölcsöt szed a kisebbeknek, majd elvonul a dzsungel egyik rejtett területére (feltehetően, hogy elrejtse a rohamait a társai elől). Newt a tanácsban, akár Gally-vel is szembefordulva, többször megvédi Thomast, még becenevet is aggat rá (Tommy), és teljes mértékben egyenlőként kezeli a Tisztás minden lakóját. A mondhatni, lúzernek számító Chuckról is jóindulattal beszél („Chuckkal jól kijössz majd. Pufók kis bökött, de jó arc”). Mindkét karakternek vannak biztató párbeszédei a főhőssel… Newt főként a Tűzpróbában próbálja megnyugtatni Thomast, hisz abban, hogy valamerre csak mozdulnak, valahogy csak boldogulnak majd (a Tűzpróba film egyik törölt jelenetében a tábortűz mellett arról beszél, hogy „tudja, hogy van számukra egy hely valahol”), Simon pedig ehhez nagyon hasonlóan győzködi Ralphot, hogy „hazajutsz, meglásd”. Newt és Simon is mondhatni a hierarchia tetején vannak, Simon énekkaros, az útvesztős analógja pedig másodvezér, de mindketten, ennek dacára is kiállnak a főhős mellett, kockáztatva a pozíciót és az elismertséget. Az egyetlenek, akik korábban sem adnak nekik szinte semmi tiszteletet az adott helyzetben, Gally és Jack, illetve általában, szinte mindenkitől állandó megjegyzéseket kapnak a betegességre (Simont többször piszkálják azzal, hogy lépten-nyomon elájul, noha nem igazán tehet róla, és nem tehet ellene sem, Newt pedig még Albytől is megkapja a megjegyzést, hogy a rossz lábával akarná követni Thomast az Útvesztőbe. Ezt látványosan megaláztatásként fogja fel). Szintén a jellemükhöz kapcsolódóan meg kell említeni, hogy mindkét karakter nagyon érzékeny. Mikor Minho és Alby hosszú időre kint ragadnak az Útvesztőben, Thomas úgy írja le, hogy Newt meg se próbálja rejteni, mennyire kétségbeesett. Később, a Sirató-odúnál az összes tisztárs kész lenne indulni, kezdeni valamit a helyzettel, mikor Alby a Siratók közé lép, Newt azonban összeroppan, és azt kérdezgeti, hogy „hogy lehetnek ilyen szívtelenek?”. Ez folytatódik a Tűzpróbában is, ahol Newt minden halált nagyon a szívére vesz, és a Halálkúrában, ahol, mikor kezd rádöbbenni, hogy néha elveszti az önkontrollját, Thomas úgy írja le, mint aki mindjárt elsírja magát. Simont először mélyen érinti, különösen az, mikor Ralph nem figyel rá, de rosszul viseli az elutasítottságot, és az egymással szemben gyakorolt kegyetlenség minden formáját (nem csoda, hogy ő jelenti ki: az állat/szörny talán bennük magukban van). 

Simon (Tom Gaman) a "Legyek Urával" az 1963-as filmben

És itt is van egy fő motívum, ami véglegesen összeköti Newt és Simon alakját, ez pedig maga a szembenézés az ösztönlénnyel, az „Állattal”, annak legyőzése, és az ebből fakadó tragédia. Simon, amikor Ralph sem hallgat rá, meghozza a döntést, egyedül megy fel a hegyre, és egy szürreális jelenetben beszél a Legyek Urával (a karóra tűzött disznófejjel), majd megkeresi, és felismeri a „szörnyet” is (az ejtőernyős holttestét). Newt nem kevésbé szürreális helyzetbe kerül, amit azonban nem nézünk végig, csak kiragadott jeleneteket kapunk (révén, hogy Az Útvesztő sorozat egyetlen szempontkaraktere Thomas, így sosem tudjuk, mi jár igazán a társai fejében). Esetében az Állat a Kitörés illetve az, amivé a fertőzés teheti az embert. Először is fontos megemlíteni, mindkét karakter önként, komoly bátorsággal vállalja a harcot: Simon már említett módon, egyedül is felmegy a hegyre, hogy kiderítse az igazat, Newt pedig, mikor ott a remény, hogy a VESZETT talán tényleg tud segíteni, kategorikusan elutasítja, tudva, hogy a barátait használnák fel érte. Itt még ki is hangsúlyozza, hogy a döntés esetében azért nagyon súlyos, mert tényleg komolyan kockáztat: az ép elméjével fizethet a bátorságáért. Később Simon és Newt is teljesen magányos helyzetbe kerülnek. A Legyek Urában a fiú egyedül marad a dzsungelben, míg a Halálkúrában Newtot elviszik a Buggyant Palotába. A valós „konfrontáció” előtt mindkettejükre rásüti még a tisztelt és szeretett barát is a „bolond” jelzőt… mikor Simon elindul, Ralph megjegyzi, hogy tényleg képes felmászni, amilyen bolond, mikor pedig Thomas felkeresi társát a Palotában és Newt dühösen válaszol neki („Ami pedig téged  illet, Tommy… Van képed idejönni, és arra kérni, hogy menjek veletek? Nem mondom, ehhez is jó nagy arc kell. Rád nézek, és hánynom kell.”), a jelenet utolsó mondatában kijelenti, hogy távolabb kerül a barátjától és „a bomlott agyától”. Itt igazából kihasználásra is kerül, hogy Newt, Simonnal ellentétben nem válik szempontkarakterré, mert mi, olvasók is csak akkor döbbenünk rá, hogy valószínűleg a dühös szavakat teljesen tiszta fejjel mondta, mikor Thomas kinyitja a borítékot, és megtudja, hogy a fiú azt várta volna, végezzen vele. 

Newt Buggyantként

Maga a tényleges szembefordulás az állati énnel valószínűleg ekkortájt történik meg, ezt Simonnál végignézhetjük (Legyek Ura jelenet), Newtnál viszont, pont azért, mert magányos harcról van szó, lemaradunk róla, legalábbis a nagy részéről. Mindkét karaktert a haláljelenetben látjuk viszont, ami azonban erős eltérést mutat: Mire elkezdődik, Simon már legyőzte az Állatot. A hírt hozza a többieknek, hogy a szörny csak a képzelet szüleménye, ám az extázisba esett fiúk (Ralph is), vadállatnak nézik, agyonverik és összeszurkálják. Newt a haláljelenetére még nem győzött. Ahogy beszél is a Kitörésről, nem tudja, mikor képes kontroll alatt maradni, és mikor érzi úgy, hogy elvesztette az irányítást. Dühös Thomasra, de egyben ebben a jelenetben a legőszintébb vele: itt mesél a múltjáról, a valódi érzéseiről az Útvesztővel kapcsolatban. Végül a homlokának fordítja a fiú pisztolyát, többször ráparancsol, végül pedig „lágy” hangon, kitisztult szemekkel egyszerűen kéri, hogy ölje meg (internet berkein belül gyakran mindenhol rommá idézett „Please, Tommy, please…” vagyis „Kérlek, Tommy, kérlek…” mondat). Newt ilyen módon gyakorlatilag a halálával győz az Állat felett: az emberséget, a társába vetett bizalmat választja a szörnyetegként való túlélés helyett. Ezzel a karakterívük Simonnal beteljesült, mindketten megkapták a saját történetüket, szerepüket is a főhős útjában, és mondhatjuk, a Legyek Ura sémára épülő történetek egyik legfontosabb tanulságát pont ez a típus adja át a leghatékonyabban.

Newt Thomas csapatában az Útvesztő film végén

Az egyetlen erősebb különbség a két karakter között a karizma, amit azért fontosnak találok megemlíteni. Simon ugyan kezébe veszi a kagylót, és beszél, ha arra kerül a sor, de a beszéde szigorúan arra szolgál, hogy felnyissa a társai szemét, ráadásul nem is jár sikerrel. Jack pillanatokon belül lehurrogja, és annyiszor szakítják félbe, hogy végül belezavarodik a mondandójába. Newt hasonló beszédei, például a Gyűlésvezetés alkalmával ugyanúgy megkapja a félbeszakítást Gally-től, de Simonnal ellentétben van akkora jelenléte és olyan erős stílusa, hogy boldoguljon velük. Ráadásul Newt beszédei nem szigorúan a csapat felébresztésére szolgálnak, hanem az is előfordul, hogy egyszerűen lelkesíteni próbál, és jó benne. Azonban a különbség mellett analógia az, hogy Newt hiába jó szónok, és hiába tud kiállni, már Thomasnál említett módon, mindig átadja a vezetést (a már korábban leírt törölt jelenetben, a Tűzpróba filmben még azt is közli barátjával, hogy az „ő esete más, hiszen mindannyiuknak megvan a szerepük, amit el kell játszaniuk), ezáltal pedig mindkét karakter folyamatosan a támogató szerepben marad meg.

Röfi és Chuck

Az első barátok

 „És Ralph mosdatlan, piszkos kis testével, összegubancolódott hajával, taknyos orrával hangosan siratta ártatlanságának elvesztését, az emberi szív sötétségét és Röfi nevezetű igaz, bölcs barátjának halálos zuhanását a sziklafennsíkról.” – William Golding: A Legyek Ura, Ralph Röfire emlékszik a megmenekülése után

„Thomas a mellkasához szorította Chuckot. Teljes erejével magához ölelte, mintha ez valahogy visszahozhatná, mintha ezzel megköszönhetné neki, hogy megmentette az életét, és azt, hogy a barátja maradt akkor is, amikor erre senki más nem volt hajlandó.” – James Dashner: Az Útvesztő, Thomas Chuckot siratja

Thomas és Chuck (Blake Cooper) az Útvesztő filmben

Sokáig úgy gondoltam, ez az analógia áll a legingatagabb lábakon, de a vicces az, hogy egyúttal talán a legkönnyebben kiszúrhatók közé is tartozik. Röfi a Legyek Urában nagyon hamar feltűnik, Ralph nyomában jár, de a fiú nem igazán foglalkozik vele. Kövérkés, ügyetlen, gyenge, mindenki kívülállóként tekint rá: beleértve a főhőst is, aki kezdetben kineveti, akár gúnyolja is. Thomas és Chuck esetén hasonlóan indulunk. A fiatalabbik fiú hirtelen tűnik fel (bár Newt már emlegeti), és hamar kiderül, hogy Lögybölő (a leglenézettebb munka a Tisztáson), túl sokat fecseg, hasonlóan Legyek Urás analógjához, Thomas többször megállapítja, hogy iszonyúan idegesíti, és az alkata is megegyezik Röfivel, duci, alacsony fiú. Félős és gyenge, tart Gally-től, az Útvesztőtől, és állítása szerint nehezen viselte a bekerülését a tisztársak közé is (megjegyzi, hogy az első hónapján végig sírt). Röfi viszonya Jack-hez nagyon hasonló Chuck-éhoz és Gallyéhez, legalábbis Chuck szemszögéből nézve (Gally maga a Halálkúrában megjegyzi, hogy eredetileg nem akarta bántani). Röfinek már a neve is gúnynév, a háta mögött beszélik ki, valahányszor fontos esemény történik, el akarják küldeni, és Útvesztős társa is hasonló cipőben jár, még Thomas körbevezetésénél sem lehet jelen, Alby azonnal kijelenti, hogy „nem kéne lögybölnöd?”. Talán az egyetlen, Thomast és Ralphot is beleszámolva, aki nem viselkedik lekezelően velük, az a Simon-Newt analóg páros. Chuck kívülálló mivoltát jól mutatja az is, hogy a többiekhez képest pocsékul használja a Tisztás-szlenget is: Thomas három nap alatt beleszokik, és már káromkodik mint a vízfolyás a „bökött”, „plotty” és hasonló kifejezések használatával (bár Minho szerint hülyén hangzik, mikor kimondja őket), Chuck szájából azonban még neki, az újoncnak is természetellenesnek hatnak.

Röfi az elutasítottság dacára azonban nélkülözhetetlen figura. Nagyon hamar bebizonyosodik róla, hogy hű barát, és végletekig ragaszkodik a főszereplőhöz, a nyomában jár mikor senki más, őszinte vele, és többször ki is hangsúlyozza, hogy mellette volt, mielőtt bárki más csatlakozott volna hozzá. Chuck hasonlóan hű társa Thomasnak, és Röfihez hasonlóan nagyon fontosnak tartja barátságuk hangsúlyozását… külön elvárja, hogy a fiú havernek szólítsa, a barátjaként kezelje, és ő is mindig megnyomja a kifejezéseket, amelyek erre utalnak a mondanivalójában.

Ralph és Röfi (Hugh Edwards) az 1963-as filmben

Röfi és Chuck esetén is nagyon fontos az izolált helyzetből való kitörés reménye, a civilizációba való visszatérés gondolata. Röfi az egész Legyek Urában rengetegszer emlegeti a nénikéjét, felidézve, hogy miket mondott, miket csinált bizonyos helyzetekben, és hasonló emlékezésekbe sodorja Ralphot is. Ehhez hasonlóan Chuck ugyan nem emlékszik az anyukájára, mégis sokat gondol rá, és Thomas számára is erőt és reményt ad ezzel. Később, mikor a fiú a saját anyjára kezd visszaemlékezni, fel is idézi Chuckot, és az Útvesztő végén megállapítja, hogy onnantól, hogy kis barátja meghalt, már nem is igazán hisz abban, hogy létezik egy jobb világ, ahová visszatérhetnek.

Röfi egyik legfontosabb tulajdonsága a Legyek Urában az esze. A szemüveges fiú talán a legintelligensebb figura az egész történetben, tisztán lát ott is, ahol nagyon kevesen (ő sem hisz a szörnyben, bár nem ugyanazért nem, amiért Simon: egyszerűen úgy tartja, ha léteznének szellemek és szörnyek, semminek nem lenne értelme). Chuck-ra ez első elgondolásra nem igaz. Ugyan az Útvesztőbe került minden fiatal kiemelkedően intelligens, inkább Thomas esetén hangsúlyozzák is, hogy nagyon okos. Azonban részletesebben megnézve a regényt, a kisfiútól hiába nem várnak semmit, újra és újra rátapint a lényegre. Elsők között állapítja meg, hogy az Útvesztő felett mesterséges az ég, olyan, mint egy plafon, a menekülésnél pedig nélkülözhetetlenné válik, hiszen egyedüliként ismeri fel, a kód utolsó darabja a gombra utal, amit meg kell nyomniuk. Noha nincs olyan önszembesülése, mint Newt-nak, mégis meglehetősen őszinte az érzéseit illetően, akkor is, ha azok helytelenek. Hasonlóan ahhoz, ahogy Röfi bírálja, de gyakran mégis elfogadja a saját viselkedésüket, Chuck is elismeri például az indulásuk előtt, hogy „megnyugtató, hogy valószínűleg csak egyikük fog meghalni”. Newt-tal ellentétben, aki teljesen összeomlik a kegyetlenségtől, ő igenis tudatosítja és elfogadja az embertelen gondolatot is.

Thomas Chuckot gyászolja

Érdemes megemlíteni azt is, hogy mindkét karaktert hasonlítják valamilyen szülőhöz. Röfi viselkedésének leírásában nagyon gyakran szerepel, hogy „atyaian” dorgálja például Ralphot… hiába bír nála sokkal nagyobb tekintéllyel, mégis úgy viselkedik vele, mintha az apja lenne. Thomas esetén Chuck fiatalabb is, mégis ott az analógia: A kisfiú gondoskodása miatt még azt is kijelenti, olyan, mintha az anyukája lenne. Ilyen szempontból Röfi és Ralph illetve Thomas és Chuck kapcsolata tényleg elképesztően hasonló; a duci fiú mindkét esetben egyfajta gondoskodó, segítő szerepet vállal a vezető, védelmező alak mellett.

És persze itt is meg kell említeni, hogy mindkét karakter meghal, és ezért a Jack-Gally analóg páros a felelős. Jack ugyan nem közvetlenül végez Röfivel, de a zuhanása közvetetten az ő hibája, Gally pedig Thomast célozza a késével (noha ezt is kényszer alatt teszi, később bevallja, tényleg meg akarta ölni a fiút), de végül Chuckot találja el. Mindkét karakter halála komoly hatást gyakorol a főszereplőre, Ralph és Thomas szemléletét is, a Simon-Newt páros mellett ez az eset változtatja legerősebben. Mindkét fiú utólag, mikor elveszti Röfit és Chuckot, akkor döbben rá igazán, milyen hűséges barátja is volt.

Jack és Gally

A konfliktus

„Én félek tőle – mondta Röfi –, s ezért ismerem. Ha az ember fél valakitől, akkor meggyűlöli, de folyton muszáj rágondolnia. Elhiteti magával, hogy nincs is vele semmi baj..... hogy rendes gyerek..... s ha aztán újra meglátja, hát az olyan, mint az asztma, az ember nem kap lélegzetet. De mondok neked valamit, Ralph. Téged is gyűlöl.” – William Golding: A Legyek Ura, Röfi Jackről

„Be akarja bizonyítani, hogy mindent utánam tud csinálni. A srác gyűlöl engem. – Szünetet tartott. – Gyűlölt engem.” – James Dashner: Az Útvesztő, Thomas Gallyről

Gally (Will Poulter) áldozatot akar bemutatni a Siratóknak az
Útvesztő filmben

Jack és Gally a történet legelejétől Ralph és Thomas ellenpontjai. Mindketten meglehetősen agresszívek, Gally ugyan betartja a szabályokat, de gondolkodás nélkül valaki torkának ugrik, ha felbosszantja, Jack pedig az első pillanattól a vadászattal törődik, a kórusát szinte már zsarnokian irányítja, és még játékaik is agresszívek, sérülés lesz a végük. A filmben hasonló játékot is megjelenítettek: Gally az Újonc ünneplésekor ki is hívja Thomast, hogy egy körben verekedjen meg vele, a fiú komolyan be is veri a fejét (ekkor jut eszébe a neve). Jack általában szem elől téveszti a célokat, nem is igazán észlény. Gally a regényben a kísérlet többi résztvevőjéhez hasonlóan átlagon felüli intelligenciával rendelkezik, de a filmben, ahol kicsit jobban kihangsúlyozták a Legyek Urával való párhuzamokat, Newt megjegyzi, hogy az Építők (Gally csapata) „Ügyes ezermesterek, de itt fent üres a raktár”.

Jack (Chris Furrh) az 1990-es filmben

Talán a legfontosabb alapja a Thomasszal való konfliktusnak a tény, hogy Gally nem akarja elhagyni az Útvesztőt. Jack esetén hasonló a szituáció: a fiú élvezi a szigeti életet, a felnőttektől való függetlenedést, nem érzi fontosnak, hogy megszabaduljanak. Ez helyezi ellentétbe Ralph-fal, hiszen míg a fiú számára a prioritás a hazajutás, Jack a szigeti életet szeretné élvezhetőbbé tenni, véleménye szerint a hús szerzése sokkal fontosabb, mint a tűz életben tartása. Ralph ráadásul elköveti a hibát, hogy ahelyett, hogy nem a fiú értékrendjéhez alkalmazkodva érvel (ahogy Röfi tanácsolja neki), hanem saját álláspontját védve sokszor meg is sérti. Gally ehhez hasonlóan úgy véli a Tisztáson az életük kellemes, megfelelő, nem kell törekedni a kiszabadulásra, Thomas érkezése pedig felforgatja a dolgokat. Ebben erős szerepe van annak, hogy ő kapott egyfajta képet a külvilágról, ahová nem akar visszatérni, de maga az ellentét létrejön miatta. Thomas a regényben nem is érdeklődik a zsigeri gyűlölet okáról, hanem Ralph-hoz hasonlóan azonnal felveszi a kesztyűt, lehetetlenné téve a megbékélést. A film bizonyos szempontból megint ráerősít a párhuzamra, itt Gally emlékek nélkül is ragaszkodik a maradáshoz.

Fontos megemlíteni, hogy Gally szemlélete sokáig teljes elutasításra talál (sőt, a regényben ez végig fennmarad), Minho, Newt és a tisztársak legnagyobb része egyértelműen Thomas pártjára áll, Gally pedig látványosan megsértődik, el is hagyja a csapatot, ez pedig nagyon hasonlít arra, amikor Jacket másodszor utasítják el a vezérválasztáson, Ralph mellé állva, ezért sírva fakad, és a sziget másik felére menekül. A Legyek Urában később visszatérve átveszi a hatalmat, ezt Útvesztős analógja nem teszi meg a regényben, a filmben azonban igen. Itt az egyik jelenet nagyon hasonlít a Legyek Ura egyik legfontosabb, a történet vége felé lejátszódó eseményére. A Golding regényben Jack előkészít egy két végén kihegyezett karót, amin korábban a disznófejet ajánlották fel a szörnynek, és Ralph tudja, hogy az áldozat ezúttal ő lesz. Gally Teresát és Thomast kötözi ki az egyik kapu elé, azzal a kijelentéssel, hogy feláldozzák őket a Siratóknak. Hasonlóan a szörny tiszteletéhez Golding szigetén, Gally a filmben kijelenti azt is, Thomas megjelenéséig békében éltek a Siratókkal.

Gally segítő karakterként tér vissza, és együttműködik a
csapattal a Halálkúra filmben

Hasonlóan Jack-hez, Gally gyűlölködik, Thomasról a Halálkúrában jelenti ki, jobban gyűlölte, mint bárkit (Röfi pedig elmondja Ralphnak a Legyek Urában, Jack mennyire gyűlöli őt), megfélemlíti és meg is öli Chuckot, lépten nyomon igyekszik megalázni Newtot. Ugyanakkor a két karakternek van egy nagy különbsége, ez pedig, hogy míg Jack végig antagonista marad a Legyek Urában (legalábbis nem látjuk, mi lett belőle a hazatérése után), Gally antihőssé válik, mikor elkezd fejlődni. Az Útvesztő végén azt hisszük, meghal, ám visszatér a Halálkúrában – és több döntését megbánta, reflektál a korábbi tetteire, mikor Thomas kér tőle bocsánatot, legyint, és nem is érti a fiú szabadkozását, amikor ő ölte meg Chuckot. Az ellentétük nem szűnik meg teljesen de megbékélnek egymással, és ez már a filmben is megjelenik, ahol Gally ugyanígy a segítségükre van, és jóvá teszi a múltbeli bűneit. Ezáltal mondhatni ő az a figura, akinek esetén Dashner a legnagyobbat csavart a Legyek Urából kölcsönzött karakteren.

És a többiek?

Minho és Teresa (Kaya Scodelario) a Halálkúra filmben

A LOTF négyesen túl az Útvesztő azért felvonultat még néhány karaktert. Talán a legfontosabb megemlíteni Minhot, aki Newttal és Thomasszal általában egy triót alkot. Esetében megemlíteném, hogy vannak kisebb kapcsolatai az egyként kezelt Legyek Urás ikerpárral, Samseric-kel, hiszen Thomas pártján áll, kitart mellette, ám messze nem beszélhetünk olyan szintű analógiáról, mint a négyes tagjainál. Minho esetén inkább olyan, mintha Samseric elvételével keletkezett volna egy üresjárat, és a helyére ahelyett, hogy egy analóg karaktert/ikerpárt helyeztek volna, bekerült Minho. Betölti mindazt a szerepet, ami a fiúké lett volna, de sokkal több egyéb szerepkört is magára vesz, hűségesebb barát, és szervesebb része a cselekménynek. Lobbanékony természete az első kötetben kiváló ellensúllyá teszi Gally mellett… hiába hirtelen haragú, kissé nagyképű is, és hiába fél a Siratóktól, mégsem válik agresszívvé, mégis kész küzdeni a kijutásért, van önreflexiója, és ha a felette álló kiérdemli a tiszteletét, alázatosan is képes viselkedni (Jorgéval szemben nagy a szája, de Thomas döntéseinek önként aláveti magát). Önmagában nem tud cselekedni (mikor őt jelölik meg vezetőként, több nagy hibát vét, ösztönösen, és nem racionálisan hozza a döntéseket, Brenda úgy véli, nem is igazán alkalmas a szerepére), de a főhős nyomában, az ő koordinálása alatt hasznos és megbízható társ. Nincs olyan szimbolikus szerepe, ami miatt áldozattá válik, és soha nem látjuk naiv figurának, veteránként sokkal felkészültebb a tragédiákra, mint Thomas (és a fiú például sosem osztja meg vele, hogy fejbe lőtte Newtot, így attól a tragédiától is el tud határolódni), nem is igazán érzékeny: mondhatni ő jelenti kicsit a reményt, ő kerül ki a legkevesebb lelki sérüléssel az egész történetből.

Teresa árulása a Tűzpróba filmben

Teresa és Aris karakterei talán a legzavarosabbak, a motivációik nem igazán eldönthetők, és innentől kezdődik a bejegyzés kritikus része. Mert amennyire jól kezelték a LOTF négyest, és még a Samseric helyére beugrott, nem analóg Minhót is, annyira szétcsúszott az egyéb karakterkezelés. Teresa is kap néhány elemet Samsericéktől (az ellenség mellett áll, de Thomasért adott esetben szembefordul velük, hasonlóan ahhoz, amikor Samseric figyelmezteti Ralphot a veszélyre), de ismét nagyon minimális mennyiségről van szó, és annál az egy említett analógiánál is kiemelhető, hogy míg a Legyek Ura ikerpárja kényszerből állt Jack mellé (aki ugyebár Gally, nem a VESZETT), addig Teresa sokáig önként szolgálja a szervezetet, és amikor teljes mértékben Thomas oldalára áll, ott is hagyja, tehát ez az egy párhuzam sem teljesedik ki. Részben emiatt a karakter miatt érzem azt, hogy ahol a regényben nincs Goldingtól kapott mankó, ott egy kicsit szétcsúsznak a dolgok. Teresa motivációi nem világosak, a döntései, a szemlélete pillanatról pillanatra változik, és ismét megjelenik problémaként, hogy Thomas az egyetlen szempontkarakter, mert a változások oka teljes mértékben követhetetlen. A főhős folyamatosan vívódik a vele való szerelmi szál miatt is, de a kapcsolatuk ismételten nem reálisan és követhetően alakul. Kezdetben úgy látjuk őket, mint legjobb barátokat, akik araszolnak a szerelem felé, majd eljutunk ahhoz is, ezt követően csúnyán szétszakítja őket egy csalódás, és innentől teljes a káosz. Thomas sem tudja eldönteni, mit gondoljon, és a végén, Teresa haláljelenete pedig elképesztően gyenge, a fiú gyakorlatilag meg se gyászolja, annak ellenére, hogy elméletileg az egyik legszorosabb kapcsolat volt köztük, és annak ellenére, hogy korábban végig néztünk két olyan halálesetet, ami személyiségformáló hatással volt rá, olyannyira összetörte. A film itt minden hibája dacára szépített egy kicsit, mert a Thomast sokkal jobban megrázza a lány halála, és a Menedékbe érve a hősök falába karcolja a nevét. Aris a B csoportos társ esetén közel ugyanaz a helyzet mint Teresánál, teljesen zavaros, mi van vele. Neki egyértelműen jót tett, hogy a filmben nyíltan pozitív karakterré tették, így legalább koherensek maradtak a tettei és a döntései, nem csúszott annyira szét, mint a regényekben, és végül, de nem utolsósorban, nem kerültünk egy olyan paradox helyzetbe, ahol a régi, szeretett barát, Teresa nem kapja meg azt a megbocsátást, amit az alig ismert, de ugyanannyira áruló Aris két fejezet után kiérdemel.

Brenda (Rosa Salazar) és Jorge (Giancarlo Esposito) a
Tűzpróba filmben

Említést még karakterek közül Brenda és Jorge érdemelnek, akiket én kedvelek, de ugyanúgy fennáll az a bizonyos szétcsúszás a Legyek Ura alapjának hiányában, mint Teresa és Aris esetén. Jorge karaktere mellékszereplő, de róla azért mondhatjuk, hogy általánosságban szerethető figura, Brenda épsége jelenti számára a prioritást, és eljátssza a rosszindulatúbb szerepet, ha kell, de kötődni kezd Thomasékhoz is, és alapjában véve jót akar.  Brenda esetén a Tűzpróba és a Halálkúra mintha két különböző személyiséget mutatna be. A Tűzpróbában a lány aktívan flörtöl, rámászik Thomasra, és engem személy szerint a világból kikergetett. A Halálkúrában egészen más, talpraesett, cselekvőkész és független figura, akire lehet számítani, és nem erőszakos, ha a fiú megszerzéséről van szó. A probléma ott kezdődik, hogy a harmadik könyvben kijelenti, a másodikban történtek nagyon kis százaléka volt színjáték. Ezt most vagy betudhatjuk hazugságnak, vagy elkönyvelhetjük, hogy itt is probléma van a koherens viselkedéssel. Tehát látható, amennyire brilliánsan kezeli ez a sorozat az eleve átvett karaktertípusokat, annyira nem tud mit kezdeni azzal, ha melléjük be kell illeszteni, és hagyni kell érvényesülni egy halom új figurát, ez pedig nagyon visszavesz a történet értékéből.

A Zombik

Példa egy Útvesztős zombira. Valljuk be, elég félelmetesre
sikerültek.

A zombiapokalipszis egy nagyon necces téma, ami általában a sci-fi zsáner határterületén táncol, mert gyakorlatilag lehetetlen úgy megírni, hogy tudományosan működjön. Az Útvesztőnek is itt tört bele a bicskája a dologba: a tudományos alapja a regénynek egyszerűen nem áll össze. Olyan logikai buktatók vannak benne, amiket sajnos még a google is ki tud szűrni. Egy napkitörés felperzseli a Földet: akkor már maradhattunk volna az emberiség megszokott akcióinál és hibáinál, mert ilyet napkitörés nem csinál. Egy erősebb fajta kiüt pár műholdat és áramkört, de nem teszi sivatagossá az Egyenlítő környékét. Az immunitásnál szintén vannak problémák, Thomasékról állítják, hogy mind hordoznak egy levegőben terjedő vírust, de közlik velük, hogy mivel immunisak, nem is terjesztik. Most vagy hordozók, vagy nem terjesztik, köztes út nincs. És még sorolhatnám, az Útvesztő sorozatosan hágja át a saját szabályait, és éppen ezért, mint sci-fi, rendesen elbukik. A zombiapokalipszis alapvetően pont a Legyek Ura párhuzamok miatt helyén lehetne, és néhány helyen mesterien kezelik (lásd Newt része), de alapvetően ez a történet is belesétál azokba a csapdákba, amikbe szinte minden zombifilm. Megjegyzem viszont, pozitívum, hogy egyszer sem ment el az agyatlan horror irányba, fent tudott tartani egy olyan határmezsgyét hangulat tekintetében, hogy élvezhető, és sokszor elgondolkodtató maradjon… talán ezért is van, hogy, ahogy a bejegyzés elején említettem, számomra ez a sorozat amolyan igazi guilty pleasure a YA kategórián belül.

Az Üzenet

Erre fontos kitérnem, mert ezzel indokolhatom, miben azonos és miben más a Legyek Ura és zombikkal feldíszített változata, illetve miért mondom konklúziónak minden kritikám és megjegyzésem ellenére: ha mindenáron YA-t akarsz olvasni, meleg szívvel ajánlom az Útvesztő trilógiát. Golding regényének végeredményben egy nagy, központi kérdése van: Tudunk-e emberek maradni, meg tudjuk-e őrizni önmagunkat a társadalomból kiszakítva, és ha igen, mennyire söpör el minket a csordaszellem. Szomorú konklúzió, hogy az ő sziget kísérletében Simon és Röfi is az életével fizet az emberségéért, Ralphot pedig csak a Deus Ex Machina, a szigetre érkező hajó menti meg, miközben mögötte minden lángokban áll, társai elvadultak. Jack számára nem tudjuk, van-e egyáltalán visszatérés, képes lesz-e beilleszkedni a társadalomba, azután, amiket tett, de nem látni rá sok esélyt, így az üzenet meglehetősen sötét.

Fanart a főszereplőkről
(Forrás)

Az Útvesztő viszont, annak ellenére, hogy azonos áldozatok megtörténnek, sokkal pozitívabb végkicsengést mutat. Míg a Legyek Urában az emberséget a rend határozza meg, ami teljes mértékben felborul, az Útvesztő a barátságot, a hűséget, a bizalmat helyezi mindenek fölé, mint legfőbb emberi jellemző. A főszereplők azért maradnak emberek és emberségesek, mert véd és dacszövetséget alakítanak ki, amit nem tör meg a világ, és nem törnek meg a tragédiák. Chuck (bár befolyásolják) Thomas elé ugrik, és megmenti az életét, Newt végül úgy győzi le az „Állatot”, hogy a főhősbe vetett bizalma, a vele való barátsága erősebb a dühénél, Gally visszatér az agresszivitás, a gyűlölet és a gyilkosság szakadékából, megbocsátást nyer, és becsülendő döntéseket hoz, Thomas maga pedig legalább a reményt megkapja, hogy nincs minden veszve, és nem is marad egyedül. Ezáltal a Tisztás kísérletének csapata győz az ösztönei felett ott, ahol a Legyek Ura szigetének lakói elbuktak, keserédes végkifejletű gondolatkísérletünk pedig ismét lezárult.

Valentine Wiggin