Úttalan út elemzés

...avagy országút másokon át önmagunkhoz

El sem tudom mondani, milyen régóta szeretnék már írni erről a filmről, de valahogy mindig elfelejtkeztem róla: és azt hiszem, bátorságom sem igazán volt hozzá, mert meg merem kockáztatni, hogy az egyik legnehezebb darab, ami előkerült ezen a blogon – annak ellenére is, hogy a felszínen könnyed, bár kicsit furcsa vígjátéknak hat. Még kiskamaszként láttam először, akkor csak részleteket felfogva az egészből, és azóta pár évente újranézem… részben azért, mert még mindig újabb és újabb rétegeire bukkanok, részben pedig azért is, mert mindig más-más szakasz ragad meg. Azt hiszem, azért is, mert magam is máshol tartok a Hatvanas úton.

A történet szerint Neal Oliver fiatal festőművész. A családja gazdag, az apja neves ügyvéd, aki minden áron jogi pályára szánja, csinos, de kissé maximalista barátnője minduntalan anyáskodik felette, és látszólag az ölébe hullik, amit csak ennyi idős fiú várhat. Ő azonban nem elégedett az életével, kérdések kínozzák, és álmok kísértik egy titokzatos lányról is. A huszonkettedik születésnapján egy furcsa pincér bíztatására elárulja a kívánságát – egy választ kér az életére.

A kívánság után minden a feje tetejére áll: balesetet szenved, majd megismerkedik egy alakkal, aki csomagot bíz rá: azt mondja, juttassa el a térképen nem jegyzett Danver városába, a térképen ugyancsak nem jegyzett Hatvanas úton – ahogy Neal megkezdi az utazását, egyre szokatlanabb alakokkal találkozik, szürreális városokban fordul meg, és egyre többet tud meg saját magáról is…

Az elemzés természetesen spoileres, és mindenképp ajánlom előtte a film megnézését, mert van annyira bonyolult, hogy szükség legyen rá. Zenének igazából elsőként road-movie számok jutnának az ember eszébe, de mivel van egy mélyebb, filozofikusabb oldala a filmnek, én az elemzés írása közben inkább Enyát hallgattam: a Long, long journey határozottan témába vágó döntés.

Az alaphelyzet

„A nevem Neal Oliver, és ez a lepratelep a Saint louis-i lakásom, ahol e pillanatban épp egy fontos döntést hoztam… pont com…” – Neal a film elején

A történet elején kapunk egy kis betekintést a főhősünk – és narrátorunk – mindennapi életébe. Neal huszonkét éves fiú, gazdag jogászcsaládban, művészi vénával. A festészetben tehetséges, van egy csinos barátnője, és látszólag nagyon kényelmes életet él, de az első pillanattól nyilvánvaló, hogy bőven akadnak problémái.

Neal első feltűnésétől látható, hogy végtelenül döntésképtelen: bizonytalan abban, hogy mit akar az életben, nincs elég önbizalma, hogy kiálljon magáért és az álmaiért, és legfőképp ahhoz, hogy szembe szálljon a családja elvárásaival. Kifejező pillanat, mikor internetes programmal próbálja eldönteni még azt is, vegyen-e nyakkendőt a családi vacsorájára. Az önbizalomhiányára jól rámutat, mikor az ösztöndíjról szóló levelet ki sem nyitja, csak félrerakja a fiókba, közölve, hogy „már a súlya is elutasító”.

Neal (James Marsden) és Sally (Melyssa Ade)

Az apjáról annyit tudunk, hogy ő a „jogász”, jómódú, sikeres ember, aki ennek megfelelő elvárásokat támaszt a gyerekeivel, és főleg a fiával szemben: elvárja, hogy Neal pontosan azt az életutat kövesse, amit ő kijelölt, és vérig sértődik, ha nem hallgat rá (a fiú egy ponton meg is jegyzi, hogy ha szembefordulna vele, akkor kiborulna, és „arról papolna, hogy cserben hagyta”, ezért inkább „sodródik az árral”). Ennek egyik jelképe a fiú születésnapjára adott vörös BMW: noha nagy értékű ajándék, de arról árulkodik, hogy egyáltalán nem ismeri őt, és nem érdekli, mi okozna neki örömet, a saját ízlése szerint választott. A családját teljesen uralma alatt tartja – Neal az anyjáról csak annyit mond, hogy ő a „jogász felesége”, még az sem derül ki, mit kapott tőle a születésnapjára, a nő olyannyira az apa árnyékába szorul. A főhős álmait leszólja (újra és újra közli, hogy a festés egy hobbi, amit „igazán abbahagyhatna már”, sőt, a végén azt is közli, hogy szerinte a művei középszerűek – abszolút nem áll távol tőle a fia önbizalmába gázolni, ha az kell, hogy engedelmességre bírja), a saját kijelentéseit abszolút igazságnak tekinti (rendszeresen visszatérő megjegyzése, hogy amit mond „el lehet vinni a bankba”). Neal ugyan egy szinten megpróbál önállósodni (saját munkát keres, elköltözik otthonról), de nem tud teljesen elszabadulni tőle, az apja befolyása mindenütt ott van, a férfi minden döntéséről tud, és minden döntését kommentálja.

Sally, Neal barátnője nem szerelmi kapcsolat, ugyanúgy az elvárásokból született, mint ahogy szinte minden döntése: a fiú kijelenti, hogy a szülei jobban rajonganak a lányért, mint ő maga, később, a raktárban egy munkatársával azt is közli, hogy „állandóan elemzi a lelkét” és biztos benne, hogy „nem ő az igazi”. Egy visszatérő motívum a filmben a „rokonszenvteszt”, amivel eldönthető, hogy két ember mennyire kompatibilis. Ennek elemeit látjuk Neal életében (hámozza és kikaparja a grapefruitot, Pókember poszter van a szobája falán): Sally ezen elemeket általában kritizálja, úgy véli, hogy a fiú érdeklődési körei furcsák. A harmadik típusú találkozásoknál hangsúlyozza, hogy „ő biztos nem szállna fel az űrhajóra”, miközben Neal kalandkereső és érdeklődő ember. Amikor a fiú elkezd furcsa jelenségeket tapasztalni az életében, megpróbál megnyílni a lány felé, a segítségét és támogatását kérni, de Sally ekkor sem veszi igazán komolyan: egyértelmű, hogy a kapcsolatuk hosszú távon nem működne.

Az egyetlen valóban pozitív és támogató kapcsolat, amit Neal életében látunk, az a húgával, Nancy-vel való: a lány támogatja, bíztatja, hogy álljon ki magáért, támaszt nyújt neki az apjával való konfliktusban, és behatóan ismeri (az ajándékozásnál Neal ecseteket kap tőle – később Neal pont ezt említi az apjának is, mint a számára ideális ajándékot). A fiú említi is, hogy a húga „azért jött a földre, hogy megóvja őt a tébolytól”, utalva a kapcsolatuk erejére.

Neal életében ebbe látszólag boldog, de valójában rendkívül stagnáló állapotba lép be O.W. Grant és a kívánság.

Kicsoda O.W. Grant és Ray?

„Egy kívánságra jó vagyok. […] A magáé érdekes volt. Gondolkodás, kapzsiság helyett. Pedig többnyire ezt kapom: adjál, adjál, adjál ezt, adjál azt. Többnyire pénzt, szexet, szerencsét… hogy hogy szállítok, az a hangulatomtól függ.” – O.W.Grant Nealnek

A történet bár Nealről szól, de O.W.Grant alakjával kezdődik. Egy férfi egy bárban mesél róla, mint a félig csejen, félig kobold varázslóról, akivel egyszer a Hatvanas úton találkozott. Nem derül ki, az itt hallott háttértörténetből mennyi igaz, de Gary Oldman karaktere az egyik legmeghatározóbb a történetben.

O.W. Grant (Gary Oldman)

A megjelenése rögtön jellegzetes: visszatérő elem a vörös szín. Élénkvörös haja van, piros csokornyakkendőt hord, legtöbbször a mellénye is vörös: erre azért érdemes figyelni, mert az Úttalan útban láthatóan nagyon fontos szerepe van a karakterekhez asszociált színeknek. Neal maga általában kékben jelenik meg: a kezdetektől hangsúlyozza, hogy ez a kedvenc színe, kék inget kap Sally-től, kék pólót, kék nyakkendőt visel. Nincs olyan pillanat, mikor a kék eltűnik a megjelenéséből. A kék az intellektus színeként utalhat Neal út és válaszkeresésére, rámutat arra, hogy alapvetően hiába rendkívül átlagos karakter, helyén van az esze. A kék ráadásul az ég és a tenger, a szabadság és az álmodozás színe is, ami kicsit összeköti a művészi vonallal (hasonlóan jelent meg például Az emlékek őre tetralógiában is). Ezzel szemben O.W. Grant vöröse egy éles kontraszt: a vörös kontroverzális szín, ami jelentheti mondjuk az érzelmeket, a szeretetet és haragot, vagy az életet is (például így jelenik meg a K-projectben), de lehet egy jóval sötétebb szín is, amit inkább antagonistákhoz kötnek (mint a Star Warsban).

O.W. Grant határozottan nem negatív karakter: játékos, gúnyos, sokszor átveri az embereket, de nem gonosz. Amikor felajánlja valakinek a kívánság lehetőségét, az ajánlat valódi: de meghatározza a reakcióját az is, hogy milyennek ítéli az „áldozat” karakterét. Neal töprengésről, elveszettségről árulkodó kívánságára valódi segítőkészséggel reagál (bár a fiú ezt nem mindig így érzi, valójában pontosan azt kapja, amire vágyott), és tisztességes Lynnel is, aki tiszta érzelmekre és igazi szerelemre vágyik, akkor is, ha nehéz. Elbánik ellenben az anyagias emberekkel, akik értéktelen apróságokra pazarolnák a felkínált lehetőséget, és nem hajlandóak tanulni a hibákból: aki kellően óvatlan, az esetenként túl sem éli a vele való találkozást. O.W. Grant azt is gyakran hangsúlyozza, nagyon élvezi a munkáját, és művészetnek tartja, amit az emberekkel tesz – hiába nagyon sötétek néha a következmények, minden felelősséget hárít, az tehet a sorsáról, aki kívánt („Akad művész, aki rá sem tud nézni az elkészült műre, de én a legnagyobb rajongóm vagyok.”). A hatalma látszólag korlátlan: megjósolja a jövőt, alternatív idővonalakat lát, visszaforgatja az időt, tökéletesen át tudja formálni a környezetét és az embereket, és minden arra utal, hogy halhatatlan.

Egy apróbb, de látványos szimbólum esetében a majomfejes pipa, amit rendszeresen szív – amikor megismerjük, ezt el is töri, mert elesik egy biciklivel. A majom a játékosság, a gyerekesség, a humor szimbóluma is, egyben viszont tudjuk, hogy nagyon intelligens, és az emberhez közel álló állat. A kínai mitológiában az egyik legnagyobb csínytevő karakter (és egyben talán az egész mitológiájuk legismertebb figurája) Sun Wukong, a majomkirály. A keresztény szimbolikában, a legtöbb állathoz hasonlóan a majom is sokkal sötétebb jelentést kap, a gonoszságot, és akár az ördögöt is szimbolizálhatja: bár én a film kontextusában semmiképp nem tartom sötét szimbólumnak, de azért ezt is érdemes megjegyezni a továbbiakra.

Tudjuk még róla, hogy unokatestvére Ray-nek, a másik hasonló figuránknak. Ray maga nem teljesít kívánságokat, O.W. Grant után lép Neal életébe, ő adja neki a csomagot, amit célba kell juttatnia. Az ő karakterének visszatérő eleme a játék: billiárdasztal van az irodájában, kártyázik a kórházban, még az irodája szőnyegét is káróminta díszíti. A játékaiban általában van valami csalás: a kártyáin például fekete a kőr és piros a pikk, ezáltal tanítja meg Nealt arra, hogy ne dőljön be a megszokásnak, és legyen nyitott a szokatlan és új dolgokra. A nyakkendőjén is billiárdgolyókat láthatunk, a színkódja pedig a zöld: amikor megjelenik, zöld köpenyt hord, és erre visszautalások is történnek. O.W. Granthez hasonlóan a hatalma korlátlannak tűnik. Egy épület nem létező emeletén van az irodája – a tizenharmadik emelet Amerikában rendszeresen kimarad, mert szerencsétlen számnak tartják. Előre tudja, Neal mit fog mondani, olyan üzeneteket hagy neki, amiket rajta kívül senki nem lát, és tisztában van az egész életével.

Ray (Christopher Lloyd) Neallel, mikor orvosnak adja ki magát

Ami viszont szerintem a legkifejezőbb jelenet és a megfejtés ehhez a két karakterhez, az az, amikor Neal elvállalja a munkát, hogy végigmegy a Hatvanas úton a csomaggal. Ekkor Ray semmitmondó szerződést vesz elő, és arra kéri, hogy pecsételje le vérrel. Neal visszakérdez, hogy miért, mire Ray azt válaszolja, hogy ő az ördög. Ezt később felülírja („vicceltem”), de mégis, rengeteg előre- és visszautalás történik rá. A történet elején, a kocsmai társaság szájából is elhangzik, hogy „az ördög alkukat köt”, ami szépen illeszkedik ahhoz, hogy míg Grant kívánságot ajánl, Ray szerződést kötött. A Hatvanas úton Neal eltöpreng azon, hogy mi van akkor, ha már meghalt, és úgy került az útra, és ebben az esetben miért ne kísérthetné a sorsot: ekkor Grant azt is megjegyzi, hogy „ebben az esetben vérrel pecsételt alkut kötött egy pasassal, aki azelőtt tudta, mit fog mondani, hogy belépett volna az ajtón. Mit gondol, vajon ki lehet az a pasas, és vajon valóban jó ötlet bosszantani?” A zöld maga is lehet egy Luciferrel asszociált szín az Édenkertben megjelenő kígyó miatt. Egy apró elem, ami szintén alátámaszthatja a teóriát, hogy a játékokra utaló részleteken kívül Ray irodájában látunk egy földgömböt is: utalhat rá, hogy az egész világon van valamilyen szintű hatalma.

Amennyiben Ray-t tényleg az ördögnek tekintjük, akkor O.W. Grant, mint az egyik rokona, lényegében egy Mefisztó figura lesz. Már kezdettől látjuk, hogy a két figura között nagyon erős a szimbolikus kapcsolat: Ray viseletében, apró részletekben (például a nadrágtartójában) megjelenik a vörös szín, Grant pipájából pedig zöld füst száll fel. Grant nyolcas billiárdgolyóra emlékeztető igen-nem játékot ajándékoz Nealnek, Ray a nyolcas golyót lövi be a billiárdasztalon, mikor találkozik a fiúval. Grant ráadásul hivatkozik Ray-re, és a beszélgetésre közte és Neal között, pedig nem is volt jelen. Emellett a viselkedése igazából tökéletesen meg is felel ennek az archetípusnak. Annyit viszont érdemes hozzátenni, ez alapján az Úttalan út Lucifer/Mefisztó ábrázolása nem igazán negatív, kicsit inkább az Ember tragédiájához hasonlít. Olyan figurákról van szó, akik akadályt gördítenek az útba, keményen tanítanak, és ha nem tudsz tanulni, akkor lehet, hogy tönkre is tesznek: de ha kiállod a próbáikat és jó ember vagy, azt tisztelik.

A kívánság és a Hatvanas út

„Ezen az úton a múlt, a jelen, a jövő, a ha, a talán és a fantázia világa mind összefut” – O.W. Grant a Hatvanas útról

O.W. Grant odaadja Nealnek az utolsó gyertya csonkját

Mikor Neal kíván a születésnapi vacsoráján, az élete azonnal megváltozik. Először a fejére esik egy vödör (a néző látja, hogy O.W. Grant intézi el, hogy ellenőrizze, a fiúnál volt-e az utolsó gyertya csonkja – pincérnek álcázva arra kérte, vigye magával, ha fontos a kívánsága), kórházba kerül, megismerkedik Ray-el, utána pedig mindenütt jeleket vél felfedezni. A szerencsesüti mintha pont neki szólna (rákérdez, hogy biztosan el akar-e menni az állásinterjúra, amit az apja elintézett neki), és üres táblákon feltűnni látja a lányt, aki korábban az álmaiban is megjelent. Lynnről ekkor még nem tud semmit, nem is igazán szerelmes belé: ki is mondja, hogy inkább az ideálját látja benne, azt, akiről saját, boldogtalan kapcsolatában álmodozik. A családjában, a barátaiban nem talál támaszt (egyedül Nancy-vel nem látjuk az interakcióit), de az egyik munkatársa bíztatja rá, hogy menjen utána a jeleknek, mert meg fogja bánni, ha nem teszi – egyúttal ő az egyetlen, aki Neal-hez hasonlóan meglátja a lányt a táblán. Ez alapján úgy tűnik, akik számára a fiú tényleg fontos, és tényleg támogatják a haladásban, azok sokkal inkább megértik és érzékelik a történéseket.

Ebben az időszakban több szám is felvillan a történetben: Már említett módon a 13. emeletre kell mennie, hogy találkozzon Ray-jel (illetve az 1300-as szobát kell keresnie), ami sokak szerint balszerencsés szám, máshol viszont pont a misztikum számának, és pozitívnak tartják. A 13-ason kívül az 5-ös is feltűnik – mind a telefonszámban, mind az irodaház címében (Olive Street 555). Az ötös az öntudat száma, Kínában a kötöttségeket nehezen tűrő, szabadságra vágyó ember szimbóluma, ami nagyon jól illeszkedik Neal aktuális lekötöttségéhez, az attól való szabadulás vágyához, és ahhoz, ahogy keresi önmagát.

Maga a Hatvanas út is tekinthető egy szimbólumnak, azon túl, hogy egy olyan útról van szó, ami a valóságban nem létezik (ami nyilván limitálta kicsit a filmkészítők lehetőségeit, amikor ki kellett választani a számot). A hatos a régi és az új hármasság szimbóluma, az ellentétek összekapcsolása – mivel hatvanasról beszélünk, ezért lényegében ezt a jelentést „tízszerezzük” meg. Ez egyrészt utalhat arra, hogy Nealnek át kell mennie egy változáson az út alatt, másrészt pedig a filmben gyakori vendégek az ellentétek: az állomásokon is, sokszor szembekerül egymással két szemlélet, Neal válaszutak elé kerül, sőt, igazából az úton az ő két jövője is párhuzamosan zajlik – ezt még később előveszem, de végső soron tanulnia kell az alternatív, sötét végkifejletből is, hogy igazán képes legyen érvényesíteni önmagát. A hatos egyben életútszámként gyakran a döntésképtelen emberre utal – ez megint jól összecseng Neal problémáival.

A kezdetektől látjuk, hogy a Hatvanas út mentén a városok neve sokszor emlékeztet valódi településekére (Fonburg, Glarston, Morlaw), esetenként konkrétan össze is cseng egyel (Danver). Olyan, mintha a Hatvanas út egyfajta szürreális letükrözése lenne a való világnak – hasonlít rá, de egyben összekeveredik benne a tényleges élményekkel az ember személyes útja, lelkivilága, lehetséges jövői és dilemmái, ahogy a kiemelt idézetben is elhangzott. Az úton Nealnek egy csomagot kell végigvinnie, és kézbesítenie egy bizonyos Robin Fieldsnek – a csomagban nem tudja, mi van, nem nyithatja ki, és semmilyen információt nem kap a címzettről sem. Az út ezzel kap még egy réteget: az adott szó és az akaraterő próbája. Neal itt még nem tudja, de a történet során újra és újra jön a kísértés, hogy bontsa ki a csomagot, mert potenciálisan olyan tartalma van, ami veszélybe sodorhatja. Érdemes megemlíteni, mert nagyon sokat elmond Neal karakteréről, hogy bár Ray kezdetben említi neki, hogy ha a csomag épségben célba ér, „az út végén megjutalmazzák”, ez az egyetlen részlet, amire a fiú sosem gondol motivációs erőként. Említi, hogy a szerződése és az adott szava kötelezi, hogy ne tegyen semmit, de nem hivatkozik rá, hogy elesik bármilyen jutalomtól miatta.

Fontos még megemlíteni, hogy Ray ekkor figyelmezteti egy gyilkosra, aki a Hatvanas úton jár – a gyilkos a film nagy részében nem kap fontos szerepet, de igazi Csehov-pisztoly, tudjuk, hogy elő fog még kerülni.

A Hatvanas út állomásai – életünk nagy kérdései és ellentétei

1. állomás: Az étkezde és a mohóság

„- Elnézést uram. Csak egy kérdés. Szeret még enni?
- Nem. Már csak nyűg.”

O.W. Grant és Neal az étkezdében

Amikor Neal elindul a Hatvanas út keresésére, rövid úton összefut O.W. Granttel, aki az út mentén stoppol, és ugyancsak a Hatvanas útra igyekszik. Egyúttal átadja Nealnek a születésnapi ajándékát, látszólag a választ a kívánságára: egy igen-nem játékot, ami minden kérdésére felel. A játék a való világban is kapható változattal ellentétben komplex válaszokat és útmutatásokat ad: Neal kezdetben csak játszik vele, ahogy azonban kezd rádöbbenni O.W. Grant hatalmára, feltűnően egyre többet veszi elő. Amíg a férfi mellette van, inkább vele beszélget és filozofál, mikor viszont az étkezde után magára hagyja, rendszeresen felkapja a golyót, hogy megerősítést nyerjen, és nem kérdőjelezi meg a válaszokat, nem megy szembe a javaslatokkal. Érdekes megállapítani, hogy bár Neal függetlenedni akar, és önmagát keresi, amint belép egy nagyhatalmú férfi karakter az életébe, és útmutatást ajánl, azonnal, ösztönösen kap utána és bízik benne – az apja befolyása alól ugyan kicsúszik az út alatt, de arra még nem áll készen, hogy teljesen a saját lábára álljon.

A nyolcas golyó önmagában is lehet szimbólum. Egy időben valóban kiadtak egy ilyen típusú igen-nem játékot, illetve A dilis trió nevű humoristacsapat egyik rövidfilmjében is megjelent, mint a jövő megjóslásával kapcsolatos eszköz. A billiárdban a nyolcas golyó az utolsó, amit be kell lőni egy meghatározott lyukba: ha sikerül, és egyetlen más golyót sem érint, akkor nyertél, egyúttal azonban mindent elbukhatsz rajta. Ezért a jó és balszerencse, valamint a válaszutak és a döntések jelképévé is vált.

Grant az első pillanattól őszinte Neallel, de sosem mond teljesen konkrét válaszokat. Filozofálnak magáról az útról, az életről és halálról, hogy hol vannak, és hogy lehetséges, hogy egy elvileg nem létező helyre kerültek. Grant itt teszi a már említett utalásokat Ray-re is. Hamarosan betérnek egy étkezőbe, ahol pedig megismerik a férfi egyik korábbi áldozatát, egy embert, aki azt kérte, hogy bármennyit ehessen, sose rontsa el a gyomrát. A téma egyértelmű: a férfi a mohóságának áldozata lett, és ennek megfelelően Grant nem is jól reagált rá. Bár megkapta a képességet, hogy bármennyit ehet, egyben azonban állandóan éhes, emberek átverésével és fogadásokkal tudja csak elérni, hogy naponta hatszor-hétszer teletömhesse a gyomrát, és teljesen elveszítette az étel élvezetét. Mivel az életének meghatározó részévé az evést tette, Grant által annak rabjává vált. Egyúttal azonban megemlíthető, bár láthatóan fájdalmat okoz neki az állapota, a férfi nem neheztel rá – ellenkezőleg, felismerhetjük, hogy a film elején, a kocsmában is ő mesélt róla, a kívánságára pedig a saját döntéseként reflektál.

Maga a találkozás Nealnek legalább annyira egy lehetőség, hogy ténylegesen felismerje Grant hatalmát, és azt, hogy milyen játékba keveredett a kívánságával, mint tényleges tanulság, mert az itt megjelenő kérdés az első és utolsó, ami neki nem személyes. Neal maga ugyan küzd az anyagiakkal (már említett módon raktárban dolgozik, kis lakásban él, miközben otthonról jön a nyomás, hogy jobban jövedelmező állás, sikeres karrier kéne), de igazából nem kötik le. Azért hajtana fejet, mert nem mer szembeszállni az apjával, nem azért, mert félti a megélhetését. Ugyanakkor az étkezdéből üres zsebbel távozik egy rosszul elsült fogadás után, vagyis az út próbára teszi. Innentől napról-napra kell élnie, rá van kényszerítve, hogy kapcsolatba lépjen másokkal, dolgozzon, és mint később kiderül, erkölcsileg is kerül nehéz helyzetekbe, ahol választania kell, hogy a pénzt akarja inkább, vagy morálisan szeretne stabil maradni.

2. állomás: A prostituált és a szexualitás

„- Nem vagy elég férfi? […] Félsz, hogy nem felelsz meg?
- Sose fogod megtudni. Mert ha nem csinálom, nem én leszek a kétezerakárhányadik. Csak az az egy, akire életed végéig emlékezni fogsz.”

Miután távoznak az étkezdéből, Grant és Neal között rövid úton a szexualitásra terelődik a téma – ezt is Grant veti fel (a lehetséges karriermódosításai között, viccelődve jegyzi meg, hogy „lehetne férfiprosti”), de bizonyos szempontból jó folytatása az előző, mohóságról szóló állomásnak. Még mindig a földi élvezetekről van szó: Neal vitába száll Granttel, aki erősen elutasítja és kritizálja a szexualitást (egy visszatérő poén, hogy „szűz és szűz is marad”, mert a péniszét levágták egy „fura baleset során”), viszont a vitát követően egy komolyabb próbával is találkozik.

Laura (Amy Jo Johnson)

Granttel felvesznek egy stoppoló nőt, Laurát, aki rövid úton közli, hogy a tökéletes szexet keresi, és megpróbálja elcsábítani a fiút. Neal kezdettől látványosan kényelmetlenül érzi magát a helyzetben – Laura képe a szexualitásról teljesen torz, és teljesen elüt a sajátjától. A nő füzetben számolgatja, hogy hány férfivel feküdt már le (a szám kétezer felett van), egymáshoz hasonlítgatja őket, senkivel nem próbál érzelmi kapcsolatot kialakítani, és a fiúra is két módon próbál hatni – egyrészt elcsábítani akarja, másrészt pedig, mikor úgy érzi nem járt sikerrel, sértegetni kezdi („Nem vagy elég férfi?”) Neal egyértelműen nemet mond neki, nem hajlandó felvenni a sértéseket, és igazából pont ezzel tudja leszerelni. O.W. Grant teljes kritikáját nem igazolja: később a Lynnel való kapcsolatában is megjelenik a szexualitás, de ott már egészségesen, egy szellemi közelség mellett, ami éles ellentétet képez az itt látottakkal.

3. állomás: Benton, „a drogos város” – a céltalan nihil és a szabad akarat

„Nézze! Nyomorultaknak látszanak? Egyszerű, boldog élet. Nincs választás. Nincs felelősség.” – Ives százados Nealnek

Nem sokkal a Laurával való találkozás után Grant és Neal útjai elválnak, a fiú pedig pénz híján felvesz egy újabb stoppost: ezúttal egy nőt, aki a Benton nevű városba igyekszik, mivel a tizenhat éves fia oda szökött a barátaival. Bentonban legális egy erős, szintetikus drog, az eufória, ami egyetlen szippantással függővé teszi az embert.

Benton lényegében a lótuszevők szigete, ha az egyik legősibb utazós fejlődéstörténethez, az Odüsszeiához hasonlítjuk a filmet. A város ott akar tartani, gondtalan, boldog életet ígér, ahol mindent elfelejtesz, összefolynak a napok, és nem kell többet küzdeni. A film erős tónust is vált erre a szakaszra – míg eddig könnyed, vígjátékos hangulata volt, a Benton szakasz végig éjszaka játszódik, őrült bulik, és hátborzongató rádiójelentések kísérik az egészet, ahogy Neal és Susan (a nő akit felvett) egyedüli józan emberekként lépnek be az önkívületbe esettek közé. A fiatalok kezére vonalkódot tetováltak, azzal tudnak belépni a bulikba, azokon kívül pedig vörös munkásoverallban látjuk őket, amint takarítanak, utcát sepernek és a rosszabbul megfizetett, kellemetlen munkákat végzik. Amikor valaki füttyent, és drogot dob nekik, úgy ugranak, mint a kutyák, nincs semmi akaraterejük. Az első pillanattól olyan, mintha egyéniségüket vesztett, „sorozatgyártott” emberekkel ismerkednénk meg, és ez csak erősödik, mikor találkozunk Susan fiával – az általa kedvesnek, és a „szeme fényének” leírt fiú a legkevésbé sem kíváncsi rá, rosszindulatú, nagyhangú, Nealt is kigúnyolja, és láthatóan semmi nem érdekli már a drogon kívül.

Ives százados (Kurt Russel)

Végül Benton legfontosabb jelenete a rendőrőrsön zajlik, ahol Neal és Susan találkoznak Ives századossal, a város egyik vezetőjével. Neal kezdetben erősen konfrontálódik vele, számonkéri a drog legalitását, de a férfi két oldalról is támadja az érveit – egyrészt hárítja a felelősséget, és közli, hogy az emberek maguk vágynak a mámoros, tudattalan boldog életre, amin nem változtat a tiltás, másrészt pedig már megmutatja az arcát manipulátorként. Közli, hogy a drogkereskedelem jövedelmező, pénzt hoz a városnak, és aki szív egyet, az nem csak a drog, de az ő rabjuk is lesz. Arra is rámutat, hogy a Neal által korábban meglátott kísértéseknél erősebb az, amit ő kínál – külön kiemeli, hogy akik elérték ezt az egyszerű boldogságot, már a szexualitásra sem vágynak. A fiú azt is kijelenti, hogy a függők is emberi lények, jogokkal, akik nem tudták, miről mondanak le, de az ellenérv megint egyszerű – Ives szembeállítja a szabad akaratot a boldogsággal, és mind Susan, mind Neal szembesül vele, hogy a kettő között valóban van némi ellentét.

Susan végül feladja, az attól való félelemben, hogy végleg elveszíti a fiát, inkább elfogadja a felkínált drogot, maga is függő lesz – noha ránézésre tökéletes boldogságot érez, gyönyörűnek látja magát, és nevet, Neal nemet mond, és iszonyodik az öntudata elvesztésétől (kijelenti, hogy a függők „úgy viselkednek, mint az állatok” – a korábbi kijelentésével együtt ez egy egyértelmű utalás arra, hogy a szabad akaratot az emberi lét alappillérének tartja). Ekkor kerül ismét szóba a pénz is: Ives százados „fejpénzt” ajánl a fiúnak, amiért elhozta hozzájuk a nőt. Neal, noha pénz szűkében van, kijelenti, hogy nem bírná elfogadni – még azt is hozzáteszi, hogy „ennek ellenére sem aludt jól” a történtek után, így ismét látunk egy példát a lelkiismeretének erősségére.

4. állomás: Bob Cody, az őszinteség és a hazugság

„Aki A-t mond, mondjon B-t is. Ha ezt a szabályt követnénk, kevesebb lenne a gond.” – Bob Cody Nealnek

A Bentonból való távozás után Neal felvesz egy férfit, aki az eddigiekkel ellentétben nem stoppol, hanem szerződést ajánl – elsőre nyers modorú, határozott figura, aki nem tűr vitát, de rövidesen kiderül, hogy az egész karaktere az igazság és a hazugság kérdésköre köré épül. Kritizálja a reklámokat, és feljegyzi a füzetébe az összes hamis információt, ami elhangzik (egy ponton kazettát rak be, hogy ne kelljen hallgatnia őket), és erősen reflektál a saját döntéseire is. Az is kiderül, hogy tüdőrákja van, de nem keres kifogásokat, nem dühös az univerzumra sem, amiért ez történt vele, egyértelműen kimondja, mivel sokat cigarettázott, tönkretette vele a tüdejét: „aki A-t mond, mondjon B-t is”, vállalja a következményeket.

Bob Cody (Chris Cooper) és Neal a benzinkútnál

Neal vele egy benzinkútnál áll meg, ahol találkoznak egy koldussal, aki azt állítja, dolgozni fog az ételért: Bob Cody felajánl neki egy almát, azzal, hogy megkapja, ha lemossa Neal autóját. A koldus hevesen tiltakozik, mire a férfi közli vele, hogy vallja be, hogy csak alamizsnát kér piára – még azt is felajánlja, hogy fizet neki egyet az igazságért. Mikor továbbra sem ér célt, sőt, sőt, a koldus elveszi és összetöri az almát (tehát elfogadja a felajánlott ételt), kibontja a zakóját, és kiderül, hogy a teste köré dinamitot kötözött – mivel nincs sok neki hátra, ezért ezzel fenyegeti azokat, akiket hazugságon ér. A koldus végül lemossa az autót – a felelősséget továbbra sem vállalja (közli a benzinkút tulajdonosával, hogy jelentse be a férfit, mert őrült), de a következményt ő szenvedi el, a tábláját, amin hazudott, összetörik.

Neal ugyan fogalmaz meg kritikát Bob Cody-val szemben (többször jelzi, hogy furcsa figura, és nem tudja eldönteni, épelméjű-e: illetve, hogy a dinamittal kapcsolatban igazat mond-e vagy sem), de egyértelmű köztük a kölcsönös szimpátia. A férfi többször tesz fel neki kérdéseket, és értékeli, ha a fiú korrekt (az egyik ponton azt is megjegyzi, hogy „csodás a friss levegő” – a magyar változat kicsit esetlen, de angolban egyértelmű, hogy a megjegyzéssel arra utal, hogy örül, hogy végre valaki az igazat mondja neki). Elmeséli a múltját és a motivációit, és végül egy névjegykártyát is hagy nála, ha valaha szüksége lenne rá – ez még egy fontos elem a történet egy következő állomásán.

5. állomás: A hamisítványok múzeuma, avagy mit tekintünk művészetnek?

„Néhai férjem arra vágyott, hogy a képei olyasvalakihez kerüljenek, akinek örömet okoznak. Ne mániákusokhoz.”

Az ötödik állomáson Neal egy múzeumhoz érkezik, amit az „Átverések Múzeumának” neveznek, és állítólag kizárólag mesteri hamisítványokat mutat be. Azonban nincs sok lehetősége nézelődni, a múzeum tulajdonosnője azonnal bevonja a játékba: arra kéri, játssza el az unokaöccsét, aki replikákat fest a műértő közönség előtt. Valójában azonban nem másolatokat kínál eladásra, hanem öt eredeti képet helyez az állványokra. A kritikusok szidják a képeket, amiket hamisnak gondolnak, állítják, hogy az eredeti művészek forognának a sírjukban, majd távoznak. Mint megtudjuk, a hamisítványok múzeumában minden eredeti – a legnagyobb átverés, hogy miután tökéletesen lemásolták a képeket, hamisítványokat küldtek vissza a galériáknak. A múzeum tulajdonosa azonban (Oscar Warren James – később megtudjuk, hogy O.W. Grant egyik alteregója) azt akarta, hogy csak olyan kaphassa meg a képeket, akinek valóban örömet okoznak, és nem olyanok, akik puszta sznobizmusból gyűjtik őket – ezen a próbán pedig korábban senki nem ment át.

Az Átverések Múzeuma

Ez az állomás Nealnek több okból is fontos: egyrészt, mert ő maga is festőművész, másrészt mert az itt látott problémával már szembesült az apjánál. A férfi drága pénzért vett kifejezetten középszerű munkákat, csak azért, mert elismert festők művei voltak, a fia tehetségét azonban lebecsülte. Nem valódi értője, és nem élvezője a művészetnek – az érzelmi oldalát fel sem képes ismerni. A kritikája ezért éppen olyan értéktelen, mint azoké, akiket Neal a múzeumban lát. Hangsúlyozásra kerül, hogy legyen akár egy eredeti mű, akár egy replika, a művészet célja, hogy örömet okozzon, művésznek, tulajdonosnak egyaránt – amennyiben Neal elfordul a saját álmaitól, és nem folytatja a festést, pont attól fordul el, ami boldoggá tenné.

A múzeum hatása is egyértelmű – mikor Neal távozik a városból, kijelenti, hogy remekül érzi magát, tele van ihlettel, és csak festeni akar, ha végre kézbesíti a küldeményt. Ekkor visszautal a versenyre is, amire a film elején nem adott be festményt, attól tartva, hogy nem elég jó rá: ekkor már sajnálkozik, hogy lekéste a határidőt, és láthatóan sokkal biztosabb abban, mint akar, mint induláskor.

6. állomás: Morlaw, a hazugok városa – Bob Cody visszatér

„Egy pillanat, Miss. Tehát ez egy koholt vád, és mindannyian benne vannak?”

Morlaw kicsit kakukktojás az úton, mert egyrészt lezárja Bob Cody szálát, és a hazugság kérdését, másrészt viszont bevezeti Lynnt, és ezáltal a szerelmet – valamint annak hátrahagyásának nehézségét. Neal egy ponton keresztúthoz érkezik, ahol ismét Lynnt kezdi látni a táblákon – a lány jelzi számára, hogy nem Danverben van, hanem Morlaw-ban, a másik irányban. A fiú kezdetben nem tudja, hová forduljon, de végül arra jut, csak egy kis kitérőt kell tennie, és időben célba érhet, ezért lekanyarodik az útról, és Morlaw-t választja.

Bob Cody tanúként

A város hasonlóan az eddigi megállókhoz szürreális: minden felnőtt lakosa ügyvéd, a templomukból is bíróság lett (ez is tekinthető szimbólumnak: Morlaw-ban lényegében már a hazugságot imádják istenként), és mivel már senkinek nem lenne elég munkája, egymást perelik, egymást bérlik fel, és szegény átutazók nyakába is pereket akasztanak, hogy legyen, aki árul a kisboltban. Morlaw egész rendszere a hazugságokra épül, mindenki csal, mindenki megvezeti a másikat, és Neal egyenesen bele is sétál a csapdába. Egyúttal azonban kiderül, Lynn is itt ragadt le, a vele szemben lévő cellában (az álmait idéző jelenetben) meglátja, és tud jelezni neki, hogy ki fogja hozni. Jobb lehetőség híján felbérel egy helyi ügyvédnőt, Valerie-t is, aki viszont egyértelműen csak kihasználja, nem tényleges segítséget kínál. Az utolsó pillanatban viszont eszébe jut Bob Cody névjegykártyája, és beidézi tanúnak a bíróságra.

Morlaw-ban maguk a tárgyalások is mások, mint a valóságban: a bizonyítékok senkit nem érdekelnek, minden döntést kizárólag a vádlott jelleme alapján hoznak, az ügyvédek is csak ezzel kapcsolatban kérdezhetnek. Ez is bizonyítja, mennyire nem érdekel senkit az igazság: a bíróságon lényegében egy szimpátiaszavazást látunk. Bob Cody kezdettől gyanakvó, de Neal végül arra kéri az ügyvédjét, hogy kérdezzen rá a férfinél, tudja-e, hogy a vád koholt, és erről a városban mindenki tud. Ezzel természetesen elszabadítja a káoszt, ismét előkerül a dinamit, a férfi megzsarolja és kínos helyzetbe hozza a bírót is, végül pedig lényegében be is dönti Morlaw rendszerét: Neal-lel együtt kiadatnak egy rendeletet, ami minden, városon kívüli lakosra kivetett ítéletet semmissé tesz. Morlaw egyrészt nagyon jópofa szatíra, ami kicsit az igazságszolgáltatást és az ügyvédeket is gúnyolja, viszont Neal számára megint egy helyzet, ahol ki kell állnia és küzdenie magáért – az igazat mondani, amit sokszor a való életben sem mer.

„- Valami gáz van a sóderommal?
- Nem, nem, nem, nem… úgy értem, de! Mike Tysont kevered egy tahó bumburnyákkal!”

A tárgyalás után viszont Lynn is megszabadul – a lány az első találkozásukkor trágárul beszél, rágón csámcsog, és teljes ellentétének mutatkozik, mint amit Neal elképzelt, mikor álmában meglátta a „tökéletes nőt”. Először szabadkozni kezd, utána viszont közli a lánnyal a véleményét, mire kiderül, hogy ez volt Lynn próbája – amelyik srác annyira meg akarja kapni, hogy nem mondja meg neki az igazat, azt automatikusan elutasítja.

Neal és Lynn (Amy Smart)

Lynn és Neal kapcsolata innentől rövid, de nagyon pozitív – tökéletesen kiegészítik egymást (Neal rokonszenvtesztje is teljes mértékben igazolja őket – érdemes megjegyezni, jellemzően Lynn is kékben van, tehát a színkódjuk is azonos), azonnal megtalálják a közös hangot, viccelődnek, kezdettől nem titkolják egymás előtt a hibáikat sem. Lynn elárulja, hogy úgy talált a fiúra, hogy „igaz szerelmet kért, akkor is, ha előtte egy évet kell lehúzni a sitten”, de amikor Neal elmondja, hogy az ő kívánsága teljesen másról szólt, a lány egyáltalán nem érzi problémásnak. Eltöltenek egy éjszakát a motelben a válaszúton és a fiú azonnal ihletet kap, még éjszaka fest egy képet a helyről: Lynn imádja a munkáját, összetett, lelkes véleményt mond róla (éles ellentétben minden korábbi műkritikával neki tényleg örömet okoz, amit alkotott). A lány az első, aki kiveszi Neal kezéből a golyót, amikor egy döntésben segítséget akarna kérni, és kijelenti, hogy bízik benne és támogatja – ad egy újabb löketet, hogy a fiú képes legyen tényleg a sarkára állni.

Neal azonban még nem ért az út végére, hátra van Danver, Lynn pedig kap egy borítékot Granttől, ami egyértelművé teszi számára, hogy nem tarthat vele. A fiú ismét válaszút elé kényszerül, el kell engednie a lányt, akire egész eddig várt, ha meg akarja tartani a szavát – az üzenet ráadásul baljóslatú, és sejteti, hogy nem fog visszatérni érte. Végül meghozza a döntést, és elindul az utolsó szakaszon.

7. Danver – az öntudat és az egzisztenciális megsemmisülés

„Csodálatos egy út!” – Neal a Hatvanas útról

Az út végéhez közeledve Neal egyre félelmetesebb helyzetbe kerül. Az utat egy szakaszon lezárják, arra a gyilkosra hivatkozva, akire annak idején Ray utalt. Neal ugyan az út során többször megkérdezi a golyótól, nem fenyegeti-e őt (a golyó minden alkalommal igennel felel, de sosem hajlandó többet mondani), eddig azonban egyszer sem keresztezte az útját. A golyó válaszai ráadásul egészen ködössé és értelmezhetetlenné válnak, Neal magára marad a döntéseivel. Nincs térerő, nem tud megerősítést nyerni a külvilágtól sem. Még rémisztőbb, amikor egy bejelentésben elhangzik, hogy a gyilkos pont ugyanolyan vörös autóban utazik, mint ő, csak egy fehér folt van a csomagtartóján – egy benzinkútnál megállva pedig egy csapat fiú összefesti az autóját, így már tökéletesen azonos lesz a leírttal. A rádióban az is elhangzik, hogy a fegyver egy barna papírba csomagolt, négyszög alakú dobozban van: ez pontosan olyan, mint az, amit Nealnek kell kézbesítenie. Megint ott a kísértés, hogy megszegje a szavát, és kibontsa a csomagot, de végül nem teszi meg.

Az első pillanat, ahol Neal változása nagyon nyilvánvalóvá válik, amikor már meggyőződése, hogy üldözik a rendőrök, és sarokba szorult – ekkor kijelenti, hogy az út két irányba megy, és „bármerről jönnek, a másikat kell választania”. Felteszi a kérdést a golyónak, hogy ez a két választása van-e, mire az apja gyakori mondását kapja válaszul, hogy „elviheti a bankba”. Ezúttal pont ez ébreszti rá, hogy nem tehet fel mindig eldöntendő kérdéseket, néha ki kell játszania a rendszert és a saját feje után menni. Letér az útról, szakadékba tolja az autót, és csak egy távcsövet, a csomagot, és a golyót viszi magával. Nemsokára azonban elszáll a feje felett egy helikopter, és a távcsővel látja, ahogy a lezárt úton végighajt egy az övére megszólalásig hasonlító kocsi, majd a sofőrje a rendőrökkel együtt felrobbantja magát.

Neal később odasiet a helyszínre, és megpróbálja megnézni a gyilkos arcát, mert eszébe jut Grant kijelentése, hogy „a múlt és a jövő, a lehet és a talán összefonódik az úton”: nem jár sikerrel, mert a holttest felismerhetetlenségig összeégett. Azonban az egyik rendőrnél érdeklődve megtudja, hogy a gyilkos egy „Saint louis-i joghallgató” aki „kinyírta az öregét”. Az utalás egyértelmű – a gyilkos Neal alternatív jövője, ahol nem tanul meg kiállni az apja ellen, feladja az álmait és ügyvédnek áll, a boldogtalansága pedig odáig hajszolja, hogy önmagát és másokat is elpusztítson. A fiú a rendőrök megdöbbenésére mosolyogva távozik, és csodálatosnak nevezi az utat – az eset után elhajítja a golyót is, a fejlődése a tetőfokára ért.

Danverben egy Rainbow Club nevű bárban (ahol egyébként mindent a kártyamotívumok díszítenek, az irodához hasonlóan), Ray, majd O.W. Grant várja – mint kiderül Robin Fields is az utóbbi egyik álneve. A jelenet lényegében a tanulságok levonása, ahogy Grant készül kibontani a csomagot („A tény, hogy elvették a pénzét és lecsukták, ott hagyott egy lányt és egy kocsit, hogy elhozza nekem, növeli az értékét.” „Érdekelt [mi van benne], de már nincs jelentősége. Bármi is az, a történetek jobbak.”), egyértelmű, hogy mindkét „megbízó” úgy látja, a fiú megtanulta a leckét. A dobozban végül Grant új pipája van, amiből zölden száll fel a füst, és Neal rövidesen el is veszíti az eszméletét tőle.

Finálé

„Semmi de, Apa. A te életeddel azt csinálsz, amit akarsz, én is így járok el. És sajnálom, ha nem tetszik, de akkor elviheted a bankba.” – Neal az apjának

Neal és Lynn újra találkoznak a film végén

Amikor Neal felébred, úgy tűnik, nem csak a Hatvanas úton töltött idő fordult vissza, de semmi nem történt meg azután, hogy a születésnapi vacsorát követően a fejére esett a vödör. Az egyetlen, ami igazolja a történteket egy piros pikk hetes kártyalap, ami a Rainbow Club-ból származik. Az ébredése után azonnal megkeresi az apját – először számonkéri a születésnapjára kapott autóért („A jövőben olyan ajándékot vegyél, amilyet én szeretnék, és nem te.” „Mit szólnál, ha ecseteket kapnál szülinapodra?”), majd közli vele, hogy nem megy ügyvédnek. Az apja nekitámad, kijelenti, hogy a művei közepesek, Nealt azonban ekkor már nem lehet megingatni – ráadásul hamarosan megjelenik a húga, azzal, hogy a „versenyre beadott festménye iránt egy nagyon különleges vevő érdeklődik”. A fiú bár nem emlékszik rá, hogy leadott volna bármit, de elégedetten távozik (az ajtóból megfordulva még megjegyzi az apja által vásárolt, méregdrága nonfiguratív festményre, hogy „fordítva lóg”, kicsit rámutatva arra, hogy a férfi mennyire nem ért a művészethez).

A kiállításon azt a képét látja meg, amit a motelben festett, a Lynnel töltött éjszakáján – hamarosan pedig megszólítja O.W. Grant, aki ezúttal Conradként, a verseny szervezőjeként mutatkozik be. A különleges vevőről hamarosan kiderül, hogy Lynn maga. A lány bár látszólag nem emlékszik az útra, de ugyanazokkal a szavakkal festi le a képet, mint korábban, és ismét azonnal beszélgetésbe is elegyedik a fiúval. O.W. Grant végül Nancy-vel együtt figyeli a párost, kijelentve, hogy mindkettejükre fényes jövő vár – végül pedig megjegyzi a lánynak, hogy az ő szülinapja is közeledik, és „ne felejtsen kívánni”, utalva arra, hogy Nancy-nek is, sőt, minden embernek megvan a saját kívánsága és a saját útja.

Konklúzió

„Egy elmélet szerint, ha végtelen az idő, és végtelen a tér, bármi megtörténhet, még a lehetetlen is. Ez is van olyan jó magyarázat, mint a többi.”

Az Úttalan út zseniális fejlődéstörténet, izgalmas szimbolikával: bár sokszor bevett elemekkel dolgozik, mint a fiatalember és a kívánságokat teljesítő, csaló szellem (Faust) vagy az utazás egy célért, közben rengeteg fejlődési állomással (Odüsszeia), de ezeket modern és nagyon emberközeli módon fogja meg, szerethető humorral, többdimenziós karakterekkel, hogy tényleg elgondolkodj azon is, te magad hol jársz ezen az úton. Mit kívánnál, ha odalépne hozzád O.W. Grant? Melyik állomással küzdenél meg a legnehezebben, milyen akadályokkal szembesülnél, milyen alternatív utak tárulnának fel előtted, ha végighajtanál a Hatvanas úton? Nehéz válaszokat találni ezekre a kérdésekre, de ahogy Neal esetén is, lépésről lépésre kellett haladni és fejlődni, úgy ugyanez a saját életünkre is igaz. Ezt a filmet pedig merem ajánlani, egyedül vagy barátokkal, először vagy újranézésre, ha igényeltek egy kis töprengést.

Hamarosan újra jelentkezem:

Valentine Wiggin