K-project pszichológus szemmel – Krízishelyzet és depresszió Mikoto példáján
Nagyon régóta szerettem volna külön írni valamit a karakterekről ebben az animében, mert azon túl, hogy nekem egy nagy személyes kedvencemről van szó, úgy érzem, maguk a szereplők által bemutatott témák is olyan súlyúak, és olyan folyamatos aktualitással bírnak, hogy egyszerűen nem lehet nem beszélni róluk. Én pedig kifejezetten szeretem mélységében, részletesen lebontani a történeteket, akár több cikket is írva egyről, vagyis a K-project esetén kezdettől ott volt a fülem mögött, hogy szimbolika, beszélőnevek és nagyelemzés ide vagy oda, kéne valami, ami ténylegesen a pszichológiáról szól: jelen esetben Souh Mikotóról, az ő depressziójáról, krízishelyzetéről, és végső soron öngyilkosságáról.
Ezzel kapcsolatban viszont előállt egy ismerős helyzet, ami
az anime MBTI esetén is: vagyis, hogy egyszerűen nem éreztem elégnek magam.
Nekem nincs pszichológus végzettségem, és bár a téma érdekel, és mélyen
próbálom beleásni magam, egy ennyire súlyos témánál akkora felelősségnek
éreztem csak egy feldolgozó cikk megírását is, hogy ismét megkerestem Akisét,
aki, bár még nem végezte el az egyetemet, de tanult a kérdésről, és maga is
mélyen benne van a K-project világában… ő pedig vállalta, hogy megint beugrik
egy beszélgetésre, és megírja velem ezt az elemzést.
![]() |
A figurák ezúttal is egy karakterkészítő játékkal készültek, nem saját rajzok |
Valószínűleg, az Anime MBTI-hoz hasonlóan ez a bejegyzés is két részből fog majd állni – csak a női-férfi lista helyett ezúttal egy másik karaktert fogunk még elővenni, Fushimi Saruhikót, és rajta keresztül a bántalmazó szülőket, és a családon belüli erőszak hatásait a gyerek pszichéjére. Ezt a bejegyzést biztosra nem ígérem, mert rendkívül nehéz lesz megírni, viszont nagyon remélem, hogy fel tudunk rá megfelelően készülni, mert ismételten egy nagyon súlyos, és nagyon ritkán tényleg jól feldolgozott kérdésről van szó.
Szintén szeretném kiemelni, hogy ez most egy súlyos
bejegyzés lesz, nekem is rengeteg energia volt egyszerűen csak átírni a
felvételt, mert megviselt lelkileg, szóval aki nem szeretne a depresszióról, az
öngyilkos gondolatokról beszélni, egy fiktív történet lencséjén keresztül sem,
az vigyázzon.
Szeretném
megköszönni, hogy megint csatlakoztál hozzám, és részt veszel ennek a
bejegyzésnek az elkészítésében.
Mindig egy öröm.
Remek.
Akkor én azt mondanám, először fektessük le kicsit az alapokat. Az elemzéshez igazából
a K-project első évadán kívül még a Seven Stories két epizódját használtuk, a
Memory of Red-et, illetve a BLAZE-t. Ezt a kettőt érdemes megnézni, mielőtt
folytatjátok, egyrészt, mert borzalmasan spoileres lesz az egész, másrészt
pedig azért is, mert bár el fogjuk mondani mi történt és miből következtetünk…
Viszont látni kell az ábrázolását.
Kifejezetten jól ábrázolja például a testbeszédet is az anime.
Én a
szinkronszínészeket is megemlíteném. Mind a japán Tsuda Kenjirou, mind az angol
Keith Silverstein kitesz magáért.
Mielőtt a bejegyzés sötetébb hangulatú részeihez érnénk,
mindketten felsóhajtunk egy pillanatra – Keith Silverstein és Tsuda Kenjirou
hangjáért is odáig vagyunk, nem csak ebben a szerepben. Akise például nagy Genshin Impact játékos is, így az angol szinkront volt alkalmunk meghallgatni Zhongli-ként is.
Szóval
mindenképp nézzétek meg a BLAZE-t és a Memory of Red-et, mert rendkívül szép
munkát végeznek. Most viszont vágjunk bele, és nézzük meg, hogy ábrázolják
Mikotót a BLAZE-ben, illetve a Memory of Red elején, mielőtt lejátszódna az a
fő konfliktus, ami neki tulajdonképpen a teljes zuhanását eredményezi.
Akise ebben a pillanatban rádöbben, hogy elfelejtette
megnyitni a jegyzeteit, szóval tartunk egy gyors kényszerszünetet.
Igazából a visszautalások alapján ő
egy kifejezetten életvidám fiú lehetett. Láttuk, hogy focizott, tudjuk, hogy
társasági ember volt. Valószínűleg, ahogy most is, akkor is vonzotta maga köré
az embereket, eléggé a személyiségével jár.
![]() |
Mikoto a klánja körében az első évadban |
Meg neki
van egy fajta jellegzetes szemtelenség is a stílusában.
Igen, az azért elmondható, hogy ő
tipikusan egy „fenegyerek”. Kicsit arrogánsnak érzed, de mégis vonzó, sőt, néha
az arrogáns megjegyzésekben is van egyfajta kedvesség. Klasszikusan az ilyen
srácok mindig a társaság középpontjává válnak. Nem véletlen, hogy az egész
HOMRA ennyire hűséges hozzá: nem csak azért, mert ő a királyuk, hanem azért is,
mert természetesen rendelkezik egy karizmával.
Ez
Misakin például nagyon látszik, ő gyakorlatilag bálványozza a srácot.
Igen, de amúgy mindenki is.
Viszonzás elvárása nélkül ragaszkodnak hozzá.
Egyébként,
ha az alapszemélyiségről még szeretnétek többet olvasni, akkor ITT
megtaláljátok az anime MBTI bejegyzésünk első részét, ahol ez a karakter kapott
egy blokkot, hogy miért tartjuk ESFP-nek, annak ellenére, hogy magában a
sorozatban egy elég passzív és befordult figurának tűnik.
A körülmények elég rendesen
rájátszanak a viselkedésére.
Igen. És
ha továbbmegyünk az alapszemélyiségtől, elérünk oda, hogy Mikotónak van egy
nagy traumája.
![]() |
Mikoto ébredése az egyik, Kagutsu kráterről látott rémálomból az első évadban |
Lényegében egy többszörös traumája
van. Csak az első az, ami az egész helyzet forrása.
Ez pedig
az, hogy ő király lett. Ráadásul valószínűleg nagyon fiatalon.
És az ébredésének körülményei sem
voltak éppen rózsásak. Ugye, nem tudjuk pontosan, hogy ő a Kagutsu kráterkor
ébredt-e, de valószínű. Amikor mutatják az ébredését, csak annyit látunk, hogy
egy lángtenger veszi körbe, és nem tudjuk, hogy ez magának az ébredésnek
következménye, vagy a Kagutsu kráter velejárója.
Viszont
van egy olyan flashback jelenetünk, az említett focizós, mikor a focipályán
áll, és jön a tűz.
Ez pedig elég erősen enged
következtetni arra, hogy ott ő is áldozat lett volna, és úgy ébredt fel,
azonnal az előző király halála után. Ez azért egy kifejezetten traumatikus
élmény. Valószínűleg körülötte mindenki meghalt, ő maga egy iszonyatos tűztömeg
közepén állt, valószínűleg komoly fájdalommal is járt. Elveszthetett barátokat,
akár családtagokat.
Nem
tudunk róla, hogy lenne egyáltalán családja.
Tehát valószínűleg elvesztett ott
mindenkit. Ez már alapból egy kifejezetten erős trauma.
Aztán ott
a sejtetés, hogy ennek idővel következménye lehetett, hogy kibukott az
iskolából, ugye az iskolás nyakkendő a nyakában.
Ebből rengeteg másodlagos
következmény jön. Amellett, hogy említetted a kiesést a suliból, fél saját
magától, a saját erejétől. Többször is említik abban amit az előbb újráztunk…
A
BLAZE-ben.
A BLAZE-ben, hogy még mindig nem
tudja igazán irányítani az erejét, tehát valószínűleg kezdetben nincs igazi
önkontrollja. Ez ad a mindennapoknak is egy folyamatos félelemérzetet.
Különösen
egy ennyire destruktív erőnél. Mert a Vörös Klán ereje rendkívül offenzív.
![]() |
"A király, aki hetvenezer embert vitt magával a sírba... és mégis valahogy boldognak tűnt, amikor meghalt" - Mikoto Kagutsuról |
Igen. És vannak rémálmai is, rendszeresen, hogy úgy végzi, mint Kagutsu, elveszíti az önkontrollját, és elpusztít mindent maga körül. Emellett pedig kialakul egy iszonyatos izoláció érzete, mert senki másnak nem kell ettől a hatalomtól szenvednie. Annak ellenére, hogy körül van véve barátokkal, egy teljes izolációs élménye van onnantól kezdve, hogy őt kiemelik, és kinevezik királynak. Innentől kezdve nem igazán tudják megérteni a helyzetét.
Erre
pedig az egyik legerősebb metaforája…
Az a ketrec.
Ami visszatérő
motívum, a címekben is megjelenik azon túl, hogy konkrétan látjuk a Memory of
Redben. Pl. Fushimi epizódjának címe ugye az Outside the Cage, ami egyértelműen
arra utal, hogy ő nem találja a helyét a Vörös Klánban. És a ketrec metaforának
valahol pont az a lényege, hogy a barátok belül vannak a rácsokon…
De ő rabnak érzi magát, és nem tud
kimenni.
Én azért
itt megemlíteném azt is, hogy neki évekig nem volt ember, aki effektíven ki
tudta volna ellensúlyozni az erejét.
Mivel az a Kék Király feladata
lenne, Reisi viszont kicsit váratott magára. Dramatikus késéssel érkezett.
Tehát benne az volt, hogy ha ő elveszti a kontrollt, akkor minden elveszett,
senki nincs, aki meg tudja állítani. És még Kagutsut sem sikerült megállítani,
pedig akkor volt Kék Király – tehát még az egyensúly sem biztos, hogy elég
stabilitást adott volna. De látszik, hogy ennek ellenére, Reisi mégiscsak egy
biztonsági öv, nem véletlen, hogy akkor a legboldogabb, mikor vele harcol.
Kusanagi
szájából hangzik el, szintén a BLAZE-ben, hogy Mikoto az utóbbi időben „nem
tudta kiereszteni a gőzt”. Ezt ugye akkor jelenti ki, mikor Mikoto éppen nagyon
rossz állapotban van – utána önti nyakon egy adag hideg vízzel is, hogy kicsit
visszahozza a földre.
Ott tényleg nagyon el is volt
szállva szegény.
Nagyon.
És ott Kusanagi ki is emelte, hogy Mikotónak nincs, amivel menekülhet, amivel
ellazulhat…
Hát igen. Csak képzeld el a
helyzetet. Egy konstans félelem saját magadtól, miközben az elmédet felemészti
egy veszteségérzet, ráadásul a félelmet okozó erő önmagában egy folyamatos
emlékeztető a traumára, azon túl, hogy veszélyforrás rá és a környezetére.
Én az
alapozáshoz még meg szeretném említeni, hogy neki van két elég komoly függőségi
problémája is. Amiről biztosan tudjuk, hogy függője, az a cigaretta.
Szerintem az alkohol is elég
nyilvánvalóan az. Elég gyakran látjuk inni. Nem véletlen, hogy Totsuka amint
teheti, epres limonádét rendel neki. Ott van egy dráma CD is (ITT tudjátok meghallgatni), ahol Kusanagi konkrétan elküldi a bárból, hogy már nem ad
neki inni.
![]() |
"Mi a poklot rendeltél te nekem?" "Epres limonádét. Gondoltam, illik hozzád a színe. Azt mondtad, rendeljek amit jónak látok" - Mikoto és Totsuka |
És egy másik bárban fut össze Reisivel, ahová piáért megy.
És ha már a legközelebbi barátai nem
hajlandóak neki alkoholt adni, akkor az már egy komoly alkoholprobléma. És a
depresszióval nagyon gyakran járnak a különböző szerhasználatok és függőségek.
Igen. A
láncdohányosság meg egyértelmű, látjuk, hogy felkel, gyújtja a cigit. Letesz
egyet, gyújtja a következőt.
Pontosan. És Totsuka temetésénél is,
ha visszaemlékezünk, azzal a tűzzel gyújtotta meg a cigijét, amivel az ő testét
égette el. Ez valahol lehet egy öndestruktív szimbólum, adott egy ilyen „utolsó
szög a koporsóban” érzést.
Az ennek
lehet egy érdekes ellenpontja, ha felidézzük a BLAZE-ben az első harcát
Reisivel. Ott van egy jelenet, amikor Reisi megérkezik, és közli, hogy kiáll
ellene. Akkor Mikoto ugye kiereszti a tüzet, és tövig leég a cigije,
gyakorlatilag már nincs a szájában, mikor elkezdődik.
Igen, ott egy pillanatra teljesen
elszabadult. Elengedte, ami nyomasztotta, és csak az volt a lényeg, hogy
sértegetik egymást. A cigi eléggé tükrözi a lelkiállapotát.
Kicsit
hasonlóan ahhoz, ahogy Reisinek a szemüveg (ha szeretnétek kicsit jobban
megérteni ezeket a szimbólumokat, mindkettőt kifejtettem a K-project nagyelemzésben)
Bár tegyük hozzá, hogy Mikotónak a
halála előtt ugye Reisi is rágyújt, és átveszi ezt a szimbólumot.
Egyébként
van egy ilyen tendencia a K-projectben – erre én is most jövök rá – hogy
rendszeresen történik egyfajta „szimbólumátvétel”, amikor valaki lehúz valaki
mást. Totsuka halálára mindjárt kitérünk, de ott már előkerül, hogy az
elvesztésével Mikoto felveszi a fülbevalót. Mikoto halála, Reisi felveszi a
cigit. Megvan az, hogy amikor valaki átmegy ebbe az öndestruktív állapotba,
átvesz valamit.
Ezzel
szerintem nagyjából az alapokat lefestettük, hogy milyen Mikoto a történet
elején, amikor megismerjük. Most térjünk át kicsit magára a krízishelyzetre, és
hogy ez a történetszál miért az.
Először is, én elmondanám, mi maga a
krízishelyzet. A lélektani krízis akkor lép fel, amikor az ember olyan helyzetbe
kerül, ami egy feszült pszichés állapotot eredményez, és ahol az eddig tanult
megküzdési stratégiák és próbálkozások csődöt mondanak. Tehát az ember
lényegében ott marad tehetetlenül egy kiszolgáltatott, elveszett helyzetben. Ha
nincsen jól lekezelve, ez egy traumához vezet.
És
normális körülmények között erre nagyon fontos lenne gyorsan reagálni és
kezelni, ami ugyebár a K-projectben nem történt meg.
Igen. Igazából, ha tovább
pontosítjuk a helyzetet, amit itt látunk, az egy akcidentális krízis. Ez ugye a
külső tényezők hatására, hirtelen bekövetkező esemény hatására kialakuló
krízis. Ez esetében a Kagutsu kráter volt.
Nála
szerintem a krízis első szakaszát igazából nem is látjuk: ez ugye a készenléti
állapot.
Nem is tudom, mennyire térjünk ki
erre… azért elmondom a szakaszait. Ugye van a készenléti állapot, a beszűkülés,
a moratórium, és a pszichés összeomlás. Mikoto esetén már elég nyilvánvalóan a
beszűkülésnél tartunk. Magas szinten leköti minden energiáját a trauma, amivel
próbál megküzdeni, de sem módot, semmit nem kap rá. Nyilván Kusanagi és Totsuka
próbálják támogatni, amennyire tudják, de ebben a fájdalomban nem tudnak
osztozni, ahogy említettük, az izoláltsági érzés miatt. Mikoto igazából egy
szinten kartávolságra tartja magától a barátait is.
Ugyan ide
később érünk majd el, de Awashima meg is jegyzi a fő sorozat végén, hogy
„királyt csak király érthet meg igazán”, vagy hasonló. Ez teszi idővel
kulcsfigurává Reisi karakterét. Ez rámutat arra, hogy szegény Kusanagi és
Totsuka hiába küzdöttek, nem sok esélyük volt.
Igen, hosszú távon egyértelmű, hogy
Reisi volt az egyetlen, aki megoldást nyújthatott volna, mert ő volt az
ellensúly, aki ugyanabban a pozícióban volt – tehát nem volt tőle izolációs
érzet – mellette pedig egy rendkívül stabil személy is. Sajnos nála az EQ volt
az, ami hiányzott. De erre még ki is térünk, mikor odaérünk egy jelenethez.
Visszatérve
tulajdonképpen amit alaphelyzetként lefestettünk, az maga a beszűkülés.
Igazából még a moratórium szakaszt
is megfigyelhetjük.
Én kicsit
a BLAZE és a Memory of Red közé helyezném a moratóriumot.
![]() |
Mikoto Totsuka halálhíre után |
Én Totsuka halálát tartom magának a
pszichés összeomlásnak. Ott jön el az a pont, hogy feladja. Van az a jelenet a
Memory of Red végén, mikor Anna megkérdezi tőle, hogy most „bosszút akar-e
állni”, és azt válaszolja, hogy nem, csak…
„Csak azt
akarja tenni, amire vágyik.”
És ez már egyértelműen az
öngyilkosság terve. Ez a pszichés összeomlás kezdete, ahonnan folytatódik a
teljes első évadban, és kicsúcsosodik az utolsó cigizős jelenetben.
Akkor a
moratórium végeredményben a Memory of Red elejéig tart? Mert ott látjuk, hogy
azért aktívan dolgozik, sőt, a BLAZE második felében meg is jelenik a remény.
Igen. Csak aztán teljes mértékben
összeomlik az is.
Én most beszélnék egy kicsit arról,
hogy honnan látszik, hogy ő krízisben van. Ugye mondtam, hogy nála már
érzékelhető a beszűkülés minden szinten: gondolkodási, érzelmi és viselkedési
szempontból is. Konkrétan semmit nem csinál, csak cigizik, iszik…
És
alszik.
…és alszik. Pontosan. Ugye fontos az
is, hogy a negatív sémák dominálnak az önértékelésben.
Ez
például a testbeszédéből is árad. Egy magas, jóképű fiatal férfi, de
folyamatosan beejtett vállal, behúzott nyakkal, zsebretett kézzel jár.
Ezekből a jelekből következtetni
lehet az önvádra és a bűntudatra is, meg ugye tudjuk, hogy a saját magától való
félelemre.
És aztán ott van maga a szuicid
krízis, ami teljes mértékben az ő helyzete. Azt amúgy tudjuk, hogy ők Japánban
élnek, ami már amúgy is egy erősítő faktor a szuicid krízis számára, tekintve,
hogy az a kultúra abszolút piedesztálra emeli az öngyilkosságot. Ezért sokkal
nagyobb eséllyel választja az ember megoldásként, amikor az tűnik az egyetlen
kiútnak.
A szuicid
krízis esetén megvan a speciális kommunikáció is nála: szintén Totsuka
temetésén hangzik el, Kusanagi felé, hogy „ő úgy gondolja, hogy Totsuka úgy
élt, hogy a végén nem bánt meg semmit, és ő is így fog tenni”. Az meg már egy
erős jelzés, hogy ő már nagyon szeretne az egészből kimenni.
![]() |
"Úgy tűnik, már nincs, aki visszatartson. [...] Azt hiszem, Totsuka tényleg úgy élt, hogy végül nem bánt meg semmit. Én is így fogok tenni." - Mikoto Kusanaginak Totsuka temetésén |
Igen, itt már megfigyelhető a „cry for help” jelenség, illetve a „cry for pain”, ahol már nem azt keresi, hogy hogy oldja meg a helyzetet, hanem hogy hogy jusson ki belőle. A baj az, hogy az ő helyzetéből tényleg nem nagyon látszik már kiút, mint a halál, mert nem adhatja vissza a hatalmát. Legalábbis akkor még nem jött be a második évados helyzet.
Egyébként
ezzel kapcsolatban – nem akarom ezt a második évad kritikájává tenni, mert nem
arról szól – viszont mérges vagyok. Mert a második évad adott egy olyan elemet,
ami teljes mértékben megoldotta volna Mikoto helyzetét. Én pedig nem tudom
elhinni, hogy akár Reisi, akár az Arany Király, ha látják ezt az állapotot,
akkor hagyták volna idáig fajulni, miközben van megoldás. És ha a második
évadot vesszük alapul, akkor az Arany Király tudta. És mivel nála van a Dresden
Tábla, ezért elméletileg ő tud minden Damoklész kard állapotáról.
Pontosan. A másik a Kagutsu kráter
incidens. Az Arany és az Ezüst Király túlélték az összes többit, ők voltak az
elsők. Ha tudták volna, hogy ott zuhan egy kard, akkor valószínűleg
elpusztították volna a Táblát, mielőtt földet érne, ha ez egy létező opció lett
volna.
Mindenesetre
igen, a második évad esetén az is problémás volt, hogy megszűntette a
körülményt, ami miatt Mikoto ebbe a kilátástalan helyzetbe került.
Mindeközben tartunk egy komoly szünetet – mert jegyzetelés
és készülés ide vagy oda, én képtelennek bizonyulok arra, hogy megtaláljam a
szükséges témákat egy word dokumentumban.
Én még egy kicsit most beszélnék
magáról a depresszióról. Konkrétan, hogy a DSM-5 szerint mivel diagnosztizáljuk
a major depressziót.
(A DSM-5 a „Diagnostic and Statistical Manual of
Mental Disorders”, azaz „A Mentális rendellenességek diagnosztikai és
statisztikai kézikönyve, ötödik kiadás” rövidítése. Ez az Amerikai
Pszichiátriai Egyesület gondozásában jelent meg, és az Egyesült Államokban a
diagnosztikában használt egyik legalapvetőbb szakirodalom)
Ugye a
felsorolt tünetek közül legalább ötnek, legalább kéthetes periódusban fenn kell
állnia.
És legalább egy tünetnek vagy a
depressziós hangulatnak, vagy az érdeklődés és öröm elvesztésének kell lennie –
Mikotónál mindkettő nyilvánvalóan fennállt, és jóval több, mint két héten
keresztül.
A BLAZE
ugyebár a K-project előtt nagyjából két évvel játszódik – és neki nem ott
kezdődött a probléma.
Egyértelműen nem ott kezdődött. És
nem tudjuk, hogy az elején mennyire volt egyedül, vagy mennyire voltak ott
Kusanagiék, hogy támogassák. Nem tudjuk, hogy az ő barátságuk pontosan mikor
alakult ki.
Csak az
fix, hogy ők voltak az első klántagjai.
Pontosan. A további tünetek között
van ugye a testsúlycsökkenés vagy gyarapodás…
Ugyan ezt
nem látjuk direktben, de azt tudjuk a karakterről, hogy nem eszik.
Valóban, mindig csak inni és
dohányozni látjuk.
A Memory
of Redben van egy jelenet, ahol Kusanagiékkal elmennek vacsorázni, és Mikoto
hozzá sem nyúl az ételhez.
Szintén tünet még az alvászavar, ami egyértelműen ott van nála, ő túlalszik. A pszichomotoros agitáció vagy gátoltság annyira nem jellemző. Fáradtság megint, elég nyilvánvaló: konstans fekete karikák vannak a szeme alatt, és nyilván azért is alszik állandóan, mert fáradt.
Illetve
ezzel kapcsolatban a beszédstílusa is kifejező: ezért mondtam, hogy nézzétek
meg az epizódot, és figyeljétek Tsuda Kenjirou és Keith Silverstein játékát.
Mert azon túl, hogy borzalmasan kellemes hangja van mindkét színésznek, megvan
a jellegzetes motyogás, morgás, nem nyitják ki a szájukat. Ilyen beszédet
általában akkor hallasz valakitől, ha álmos.
Ott van az értéktelenség érzése és a
bűntudat: ezt már mondtuk, folyamatos. Csökkent koncentrációs és gondolkodási
készség, döntésképtelenség…
Folyamatosan
hárítja a döntést.
Hagyja a csapattagjait, hogy azt
csináljanak, amit akarnak. Hogyha odavisznek elé új embereket, hogy tagok
akarnak lenni, rábólint, hogy jó, legyen. Nem válogat, nem dönt, csak sodródik.
Viszont,
ha elkövetnek valamit, azt rögtön a vállára veszi. Ugye a BLAZE elején a
maffiával van egy ellentétük, mert az egyik tag drogot akart venni…
Magára veszi a felelősséget,
miközben a döntéseket hárítja, ami kb. a legrosszabb állapot. Emellett viszont
kiáll mindenki mellett, felvesz egy erőteljes védelmező szerepet, például a
drogos srácnál is.
És ugye
ott vannak még a halállal kapcsolatos visszatérő gondolatok: a BLAZE-ben
direktben elhangzik az is, hogy „nem hangzik olyan rosszul a pusztítás”.
Az első évad során pedig konkrétan a
halálára készül, szóval ott nem is meglepő, hogy ezek jelen vannak.
Reisivel
ugye két nagyjelenete van az egészben, a börtönjelenet és a cigizős jelenet. És
a börtönjelenetben is…
Reisi behozza, hogy „te, figyelj,
meg fogsz halni, ha ezt csinálod”. Ő pedig úgy van vele, hogy „igen, tudom”.
![]() |
Mikoto és Reisi a börtönjelenet végén |
Semmi
aktív reakció, vagy averzió nincs már a dologgal kapcsolatban.
Ugye mondtam, hogy érzelmileg is
nagyon be van szűkülve – például Totsuka halálánál is, ő nem sírt. Nem is
reagál semmit, csak fáradt faarccal él túl mindent. Látszik rajta, hogy
egyszerűen belefáradt a saját érzéseibe, még egy csepp a tengerben nem
oszt, nem szoroz. Csak Totsuka halálánál mondhatni, túlcsordult a pohár.
Totsuka
halálánál az is egy nagyon erős pillanat, mikor nézi a telefont, hogy kit
hívjon segítségért, mikor még nem halt meg, de éppen elvérzik. Először ugye
Mikotónál áll meg a keze, aztán továbbpörgeti Kusanagira, mert tudja, hogy ha
Mikotót hívja, akkor baj lesz.
Csak ezen a ponton ezt már nem tudta
meggátolni.
És
Kusanaginak is ott van, hogy amikor felhívja a hírrel, azt mondja Mikotónak, hogy
„kérlek ne csinálj semmit” meg „kérlek ne menj sehová”. Tehát ott látszik, hogy
Kusanagi is fél, hogy most vagy magában, vagy másban fog kárt tenni, de valami
hülyeséget biztos csinál.
Ó, basszus, olyan rossz kedvem lett…
Igazából
egyikünk sem egészen készült fel arra, hogy mennyire leterhelő is lesz ez az
elemzés, szóval ismét tartunk egy kisebb szünetet.
Egyébként egy tipikus viselkedési
tünet depressziós emberek esetén a naphosszat ágyban heverészés: ugyan nem
ágyban, hanem kanapén, de Mikoto ezt konkrétan csinálta. Szóval tényleg szenved
az általános energiahiányban.
Erre
rájátszik nála ugye a „haldokló nap” szimbólum is, amit szintén említettem a fő
elemzésben.
Meg ugye vannak még a kognitív
tünetek, hogy gonosznak érzik magukat, nagyon alacsony az önértékelés. Ez
Mikotónál nem teljesen jellemző, ő azért látványosan tudta magáról, hogy jól
néz ki, meg hogy kedvelhető ember, mert látta is, hogy mennyien szeretik, ugye
sejthetően a trauma előtt is így volt. Viszont az önmagától való félelem miatt
egy pont után, ismét, ahogy mondtuk, ő kezdte eltaszítani az embereket.
Jellemző lehet még a pesszimista
jövőkép. Ezt annyira nem fejtegetik, csak tényleg abban, hogy nem lát kilépést
a helyzetből a halálon kívül.
És ha már
ideértünk, már emlegettük párszor, de szerintem itt az ideje rendesen elővenni
a cigijelenetet.
Ó, igen.
A
K-project első felében ugye Mikotónak alapból elég kevés képernyőidő jut, mivel
börtönben ül, és ott alszik, egyszer beszél Reisivel, de amúgy vár. Amikor meg
kiderül, hogy hol van a Színtelen Király, akkor indul meg, akkor akarja
elkapni, és kezdjük a finálét. Addig pedig ő kiemelődik a cselekményből – ennek
valószínűleg van egy technikai oka is, ha ő végig ott mozogna a cselekményben,
a főszereplő triónak nem lenne esélye megúszni a dolgot.
Reisi is majdnem elkapta őket, pedig
ő egyértelműen nem vérre ment. Mégis fel tudta pofozni Kurou-t.
Viszont
amikor megvan a lélekjelenete, ugye kiűzi magából a Színtelen Királyt és kitör
a börtönből, elkezdődik ugye maga a finálé. Gyakorlatilag itt a Klán elmegy
Shiro sulijába, mondhatni „megszállják” a helyet – de Mikoto itt végig
rendkívül passzív, itt is igaz, hogy szinte azonnal elvonul aludni. Kusanagival
beszél egyedül, de az is elég egyoldalú, Kusanagi felhívja rá a figyelmet, hogy
Totsuka hogy látta az erejét, és neki magának mit jelentett, ugye Totsuka
értelmezte védelmezőnek ő pedig veszélyesnek…
![]() |
Mikoto a finálé elején |
Igen. És igazság szerint Mikoto
tényleg inkább a védelmező, empatikus karakter volt – az egyik legjószívűbb
figura a történetben.
Viszont ő
ezt már nem reagálja le. Sőt, Kusanaginak azt válaszolja, hogy „neked volt
igazad”, vagyis elveti Totsuka szemléletét.
Itt megint bejön a bűntudat érzése
és a rossz önértékelés. Gonosznak látja magát, pedig rosszat nem tett, a
bosszúvágy érzése pedig természetes dolog egy barát elvesztése után.
Ez a
jelenet pedig ugye azzal zárul, hogy Kusanagi elmondja, hogy Reisi eljött a
kékektől, hogy beszéljen vele. Ez az első dolog, amire Mikoto tényleg reagál,
és hajlandó is odamenni. Az előzetes felkészülés során azt mondtuk, hogy ezt
tekinthetjük talán a legfőbb „cry for help” pillanatnak, mert Reisinek nagyon
tisztán kommunikálja, hogy mi a helyzet.
És a helyzet az, hogy Reisi nagyon
nem tudja lekezelni. Azon a ponton igazság szerint rendkívül nehéz is lett
volna, nem is vagyok benne biztos… a helyzet az, hogy ha az ember felismeri és
jól kezeli a cry for helpet ilyenkor az egy menthető helyzet. Az az utolsó
menthető helyzet. Itt Mikoto már annyira mélyen volt, hogy csak akkor lett
volna esély, ha Reisi tényleg tökéletesen reagál.
A félelmetes pedig, hogy ha ez
sikerrel jár, akkor is, egy ilyen mély depresszióból az ember nem jön ki
egy-két nap alatt, csak maga az öngyilkosság gondolata tolódik. A probléma attól
még fennáll, mert a fő forrása a szenvedésének nem tűnt el.
Igazából
egyszer említettük, egy beszélgetésünk során, hogy Reisinek egy jó – most úgy
mondom, hogy jó, de valójában elég csúnya – opció lett volna, ha elárulja, hogy
ő nem tudna megbirkózni a helyzettel. Miután Mikotónál elég egyértelmű, hogy ő
számolt Reisi stabilitására, nem véletlenül választotta ki, hogy tőle várja
majd a végső szúrást (hiszen nem azt tervezte, hogy lehullik a kardja, hanem, hogy
Reisi ott lesz, amikor eljön az idő), ezért valószínűleg visszakozott volna, ha
felismeri, hogy magával rántja általa. Ami tulajdonképpen igaz is, a SIDE:BLUE,
még a második évad és a Missing Kings is nagy hangsúlyt helyez rá, hogy Reisi
nem tudja feldolgozni a helyzetet.
Kicsit az egész történet ugye úgy
van felépítve, hogy Vörös nem létezhet Kék nélkül, Kék nem létezhet Vörös
nélkül. Ők egymás ellensúlypontjai voltak, Mikoto addig szenvedett igazán, amíg
Reisi nem volt ott, Reisi pedig akkor zuhant szét, mikor Mikoto eltűnt.
De igen, Reisi pont ezért
valószínűleg elnapolhatta volna a dolgot, ha elmondja, hogy ő ezt nem tudja
megtenni. Sőt, ez már csak az én fejemben van, de én azért azt vallom, hogy ha
nekiálltak volna a témán komolyan dolgozni – ne adj isten, nem promózni akarom
a szakmát, de egy pszichológust is bevonnak, valami tényleges segítséget, akkor
hosszú távon ki lehetett volna hozni Mikotót az egészből. Nem akarok gonosz lenni,
de Reisi a racionalitás, EQ-ja nem sok van.
Mikoto egy utolsó cry for helppel ment
oda hozzá. Megpróbálta átadni a szemléletét, az érzéseit, Reisi meg ledominálta
a beszélgetést. Nem hagyta szóhoz jutni.
Ő
lényegében egy ultimátumot ajánlott, közölte, hogy „ezt csináljuk”. Mikoto meg
innentől kizárta, mert Reisi is azt mutatta neki, hogy ő sem érti meg igazán.
Pontosan. Az az ember, akitől várta,
és akitől elfogadta volna a segítséget, fel sem fogta, mi a baj. Utólag aztán
valószínűleg leesett neki, kicsit lassú a gyerek.
Az a pont
talán a végső csata volt. Mert ott volt először, hogy Reisi felemelte a
hangját, amikor nem tudott egyben végigmondani egy mondatot. Ott nem volt
szemüvege, és ott mutatott először, tényleg direktben érzelmeket. Ez alapján én
azt mondanám, hogy az utolsó pillanatban jó eséllyel leesett neki, hogy ezt ő is
szúrta el. Amire rátesz egy lapáttal, hogy ott Mikotót kéri számon, de egyúttal
elég látványosan hárítja a felelősséget magáról. Ami meg egy normális emberi
mechanizmus, hogy nem szeretünk felelősséget vállalni.
Ez Reisire különösen igaz.
Mert ő
egészen addig azt hitte, hogy nem tud hibázni.
![]() |
"Nem fogsz változtatni a döntéseden?" "Nem." "Ostoba." - Reisi és Mikoto a cigijelenet végén |
Egyébként,
ha megnézzük a cigijelenet kompozícióját, azt is láthatjuk, hogy a karakterek
között erősen változik a távolság. Az egész jelenet során, végig nagyon közel
vannak egymáshoz… hol jobban, hol egy kicsit kevésbé, de azért mindig közel. A
jelenet vége viszont, mikor Reisi is elfordul, Mikoto is elfordul és a képernyő
két oldalán állnak, elnyomott cigivel, és tudják, hogy a csatában találkoznak
legközelebb. Szépen megmutatja, hogy köztük is kialakult a szakadék, Mikoto
teljesen egyedül maradt.
Az utolsó csatában pedig már
igazából nincs remény, mindegy, mit tettek volna. Reisi még próbálta erőszakkal
visszatartani.
Ezt
mondta is egyszer.
Viszont ott már nincs visszaút, már
megszületett a döntés. Csak ez benne még nem tudatosult.
A záróképben
pedig Mikoto egyértelműen boldog, ami valahol nagyon szomorú.
Ugye az erő, amitől rettegett, végre
elhagyja – mikor zuhan a kard akkor nincs hozzá csatlakoztatva, azt hiszem, ott
el is alszik a fény, egy pillanatra megszabadul. Az addigi nagyon zárt testtartás
megváltozik, kihúzza magát, kitárja a karját, felemeli a fejét – ez nagyon
kevés alkalommal fordul elő az egész történetben. Neki az ott nem egy szomorú
pillanat, hanem egy megváltás. Reisit sajnálja, tőle bocsánatot kér, illetve az
utolsó mozdulata ugye, hogy átöleli.
![]() |
Mikoto és Reisi zárójelenete |
De az is egyértelmű, hogy benne meg még akkor sem tudatosul, hogy annyira nem stabil, mint hitte, tehát valahol elindította őt is a lejtőn.
És ezzel
végülis eljutottunk a krízishelyzet tárgyalásának végére. A krízishelyzet
kimenetelei lehetnek a megoldás, a kompromisszum, az ineffektív
megoldás, és végülis, ami a K-projectben történt, az a pszichés összeomlás
volt.
Ami egy szuicid krízisen át egy
tényleges öngyilkosságba fulladt.
Én még megemlíteném, hogy amúgy
Mikoto gyakorlatilag az összes öngyilkossági rizikófaktort is kipipálta. Ugye
az elsődleges az a pszichiátriai zavar, amibe a major depresszió erősen
beletartozik. A másodlagos a korai negatív életesemények – ez maga a
traumája, illetve az akut pszichoszociális stresszor.
Ez pedig
az ereje.
Illetve az általa észlelt izoláció.
Harmadlagos még a férfi nem – itt még lennének olyanok, mint az idős
kor, a tavasz, reggel, de ezek jelen esetben nem igazak. A K-project télen
játszódik, ő pedig ugye fiatal. De minden más stimmel.
Végső
soron én, konklúziónak szeretném megemlíteni, hogy azért tartottam fontosnak
ezt a bejegyzést, és ezt a beszélgetést, mert nagyon sok anime elemzésemnél
hangsúlyozom: attól, mert valami egy populáris mű, foglalkozhat nagyon
pontosan, és nagyon komolyan akár pszichológiai, akár társadalmi, akár szimbolikus
elemekkel. Az öngyilkosság kérdése pedig egy olyan téma, ami…
Amiről beszélni kell, de iszonyatos
körültekintéssel.
Egy
nagyon jó negatív példa a „Tizenhárom okom volt” sorozat, minden rosszindulat
nélkül.
Igen. Figyelni kell, hogy biztosan
ne okozz kárt senkiben, aki öngyilkossági hajlamokkal rendelkezik, sem mondjuk
olyan emberek családtagjaiban, akiknek rokona követett el öngyilkosságot.
A K-project
pedig meg tudta csinálni, hogy fantasy-ba csomagolta a témát, de nem
bagatellizálta el.
![]() |
"Tudom, hogy Mikoto akarta így. Ezért nem gyűlöllek érte. De megköszönni sem fogom." - Anna Reisinek Mikoto halála után |
Ebben a sorozatban az öngyilkosság
tragédia volt, nem dicsőséges, vagy jó dolog. Mikoto halála őt felmentette, de
mindenki szenvedett körülötte miatta, és szörnyű események vezettek oda, hogy
ennyire kétségbeesett.
Nem véletlen, hogy ennyire szeretjük
elemezni ezt a szériát. A legtöbb karakter viselkedése, különösen az első
évadban és a Seven Storiesban nagyon következetes, pszichológiailag korrekt, gyönyörűen
átgondolt.
Igazából,
még így utoljára kicsit előrevetítve a jövőt: én ezért is remélem, hogy képesek
leszünk Fushimiről is írni egy hasonlót. Mert egyrészt az ő problémájának is
egy nagyon erős kezelését láttuk, különösen a Lost Small World Stage Playben,
de egyúttal ő egy pozitív példa is: ő az, aki még be tudott kerülni egy olyan
közösségbe, ahol megtalálta a helyét, és megkapta a segítséget, mielőtt túl
késő lett volna.
Köszönöm
ezúttal is, hogy velem tartottál, az olvasóknak pedig megköszönöm, hogy
végigkísérték ezt a párbeszédes elemzést.
Valentine Wiggin
Megjegyzések
Megjegyzés küldése