K-project pszichológus szemmel – Krízishelyzet és depresszió Mikoto példáján

Nagyon régóta szerettem volna külön írni valamit a karakterekről ebben az animében, mert azon túl, hogy nekem egy nagy személyes kedvencemről van szó, úgy érzem, maguk a szereplők által bemutatott témák is olyan súlyúak, és olyan folyamatos aktualitással bírnak, hogy egyszerűen nem lehet nem beszélni róluk. Én pedig kifejezetten szeretem mélységében, részletesen lebontani a történeteket, akár több cikket is írva egyről, vagyis a K-project esetén kezdettől ott volt a fülem mögött, hogy szimbolika, beszélőnevek és nagyelemzés ide vagy oda, kéne valami, ami ténylegesen a pszichológiáról szól: jelen esetben Souh Mikotóról, az ő depressziójáról, krízishelyzetéről, és végső soron öngyilkosságáról.

Ezzel kapcsolatban viszont előállt egy ismerős helyzet, ami az anime MBTI esetén is: vagyis, hogy egyszerűen nem éreztem elégnek magam. Nekem nincs pszichológus végzettségem, és bár a téma érdekel, és mélyen próbálom beleásni magam, egy ennyire súlyos témánál akkora felelősségnek éreztem csak egy feldolgozó cikk megírását is, hogy ismét megkerestem Akisét, aki, bár még nem végezte el az egyetemet, de tanult a kérdésről, és maga is mélyen benne van a K-project világában… ő pedig vállalta, hogy megint beugrik egy beszélgetésre, és megírja velem ezt az elemzést.

A figurák ezúttal is egy karakterkészítő játékkal készültek, nem saját rajzok

Valószínűleg, az Anime MBTI-hoz hasonlóan ez a bejegyzés is két részből fog majd állni – csak a női-férfi lista helyett ezúttal egy másik karaktert fogunk még elővenni, Fushimi Saruhikót, és rajta keresztül a bántalmazó szülőket, és a családon belüli erőszak hatásait a gyerek pszichéjére. Ezt a bejegyzést biztosra nem ígérem, mert rendkívül nehéz lesz megírni, viszont nagyon remélem, hogy fel tudunk rá megfelelően készülni, mert ismételten egy nagyon súlyos, és nagyon ritkán tényleg jól feldolgozott kérdésről van szó.

Szintén szeretném kiemelni, hogy ez most egy súlyos bejegyzés lesz, nekem is rengeteg energia volt egyszerűen csak átírni a felvételt, mert megviselt lelkileg, szóval aki nem szeretne a depresszióról, az öngyilkos gondolatokról beszélni, egy fiktív történet lencséjén keresztül sem, az vigyázzon.

Szeretném megköszönni, hogy megint csatlakoztál hozzám, és részt veszel ennek a bejegyzésnek az elkészítésében.

Mindig egy öröm.

Remek. Akkor én azt mondanám, először fektessük le kicsit az alapokat. Az elemzéshez igazából a K-project első évadán kívül még a Seven Stories két epizódját használtuk, a Memory of Red-et, illetve a BLAZE-t. Ezt a kettőt érdemes megnézni, mielőtt folytatjátok, egyrészt, mert borzalmasan spoileres lesz az egész, másrészt pedig azért is, mert bár el fogjuk mondani mi történt és miből következtetünk…

Viszont látni kell az ábrázolását. Kifejezetten jól ábrázolja például a testbeszédet is az anime.

Én a szinkronszínészeket is megemlíteném. Mind a japán Tsuda Kenjirou, mind az angol Keith Silverstein kitesz magáért.

Mielőtt a bejegyzés sötetébb hangulatú részeihez érnénk, mindketten felsóhajtunk egy pillanatra – Keith Silverstein és Tsuda Kenjirou hangjáért is odáig vagyunk, nem csak ebben a szerepben. Akise például nagy Genshin Impact játékos is, így az angol szinkront volt alkalmunk meghallgatni Zhongli-ként is.

Szóval mindenképp nézzétek meg a BLAZE-t és a Memory of Red-et, mert rendkívül szép munkát végeznek. Most viszont vágjunk bele, és nézzük meg, hogy ábrázolják Mikotót a BLAZE-ben, illetve a Memory of Red elején, mielőtt lejátszódna az a fő konfliktus, ami neki tulajdonképpen a teljes zuhanását eredményezi.

Akise ebben a pillanatban rádöbben, hogy elfelejtette megnyitni a jegyzeteit, szóval tartunk egy gyors kényszerszünetet.

Igazából a visszautalások alapján ő egy kifejezetten életvidám fiú lehetett. Láttuk, hogy focizott, tudjuk, hogy társasági ember volt. Valószínűleg, ahogy most is, akkor is vonzotta maga köré az embereket, eléggé a személyiségével jár.

Mikoto a klánja körében az első évadban

Meg neki van egy fajta jellegzetes szemtelenség is a stílusában.

Igen, az azért elmondható, hogy ő tipikusan egy „fenegyerek”. Kicsit arrogánsnak érzed, de mégis vonzó, sőt, néha az arrogáns megjegyzésekben is van egyfajta kedvesség. Klasszikusan az ilyen srácok mindig a társaság középpontjává válnak. Nem véletlen, hogy az egész HOMRA ennyire hűséges hozzá: nem csak azért, mert ő a királyuk, hanem azért is, mert természetesen rendelkezik egy karizmával.

Ez Misakin például nagyon látszik, ő gyakorlatilag bálványozza a srácot.

Igen, de amúgy mindenki is. Viszonzás elvárása nélkül ragaszkodnak hozzá.

Egyébként, ha az alapszemélyiségről még szeretnétek többet olvasni, akkor ITT megtaláljátok az anime MBTI bejegyzésünk első részét, ahol ez a karakter kapott egy blokkot, hogy miért tartjuk ESFP-nek, annak ellenére, hogy magában a sorozatban egy elég passzív és befordult figurának tűnik.

A körülmények elég rendesen rájátszanak a viselkedésére.

Igen. És ha továbbmegyünk az alapszemélyiségtől, elérünk oda, hogy Mikotónak van egy nagy traumája.

Mikoto ébredése az egyik, Kagutsu kráterről látott rémálomból az első évadban

Lényegében egy többszörös traumája van. Csak az első az, ami az egész helyzet forrása.

Ez pedig az, hogy ő király lett. Ráadásul valószínűleg nagyon fiatalon.

És az ébredésének körülményei sem voltak éppen rózsásak. Ugye, nem tudjuk pontosan, hogy ő a Kagutsu kráterkor ébredt-e, de valószínű. Amikor mutatják az ébredését, csak annyit látunk, hogy egy lángtenger veszi körbe, és nem tudjuk, hogy ez magának az ébredésnek következménye, vagy a Kagutsu kráter velejárója.

Viszont van egy olyan flashback jelenetünk, az említett focizós, mikor a focipályán áll, és jön a tűz.

Ez pedig elég erősen enged következtetni arra, hogy ott ő is áldozat lett volna, és úgy ébredt fel, azonnal az előző király halála után. Ez azért egy kifejezetten traumatikus élmény. Valószínűleg körülötte mindenki meghalt, ő maga egy iszonyatos tűztömeg közepén állt, valószínűleg komoly fájdalommal is járt. Elveszthetett barátokat, akár családtagokat.

Nem tudunk róla, hogy lenne egyáltalán családja.

Tehát valószínűleg elvesztett ott mindenkit. Ez már alapból egy kifejezetten erős trauma.

Aztán ott a sejtetés, hogy ennek idővel következménye lehetett, hogy kibukott az iskolából, ugye az iskolás nyakkendő a nyakában.

Ebből rengeteg másodlagos következmény jön. Amellett, hogy említetted a kiesést a suliból, fél saját magától, a saját erejétől. Többször is említik abban amit az előbb újráztunk…

A BLAZE-ben.

A BLAZE-ben, hogy még mindig nem tudja igazán irányítani az erejét, tehát valószínűleg kezdetben nincs igazi önkontrollja. Ez ad a mindennapoknak is egy folyamatos félelemérzetet.

Különösen egy ennyire destruktív erőnél. Mert a Vörös Klán ereje rendkívül offenzív.

"A király, aki hetvenezer embert vitt magával a sírba... és mégis valahogy boldognak tűnt, amikor meghalt" - Mikoto Kagutsuról

Igen. És vannak rémálmai is, rendszeresen, hogy úgy végzi, mint Kagutsu, elveszíti az önkontrollját, és elpusztít mindent maga körül. Emellett pedig kialakul egy iszonyatos izoláció érzete, mert senki másnak nem kell ettől a hatalomtól szenvednie. Annak ellenére, hogy körül van véve barátokkal, egy teljes izolációs élménye van onnantól kezdve, hogy őt kiemelik, és kinevezik királynak. Innentől kezdve nem igazán tudják megérteni a helyzetét.

Erre pedig az egyik legerősebb metaforája…

Az a ketrec.

Ami visszatérő motívum, a címekben is megjelenik azon túl, hogy konkrétan látjuk a Memory of Redben. Pl. Fushimi epizódjának címe ugye az Outside the Cage, ami egyértelműen arra utal, hogy ő nem találja a helyét a Vörös Klánban. És a ketrec metaforának valahol pont az a lényege, hogy a barátok belül vannak a rácsokon…

De ő rabnak érzi magát, és nem tud kimenni.

Én azért itt megemlíteném azt is, hogy neki évekig nem volt ember, aki effektíven ki tudta volna ellensúlyozni az erejét.

Mivel az a Kék Király feladata lenne, Reisi viszont kicsit váratott magára. Dramatikus késéssel érkezett. Tehát benne az volt, hogy ha ő elveszti a kontrollt, akkor minden elveszett, senki nincs, aki meg tudja állítani. És még Kagutsut sem sikerült megállítani, pedig akkor volt Kék Király – tehát még az egyensúly sem biztos, hogy elég stabilitást adott volna. De látszik, hogy ennek ellenére, Reisi mégiscsak egy biztonsági öv, nem véletlen, hogy akkor a legboldogabb, mikor vele harcol.

Kusanagi szájából hangzik el, szintén a BLAZE-ben, hogy Mikoto az utóbbi időben „nem tudta kiereszteni a gőzt”. Ezt ugye akkor jelenti ki, mikor Mikoto éppen nagyon rossz állapotban van – utána önti nyakon egy adag hideg vízzel is, hogy kicsit visszahozza a földre.

Ott tényleg nagyon el is volt szállva szegény.

Nagyon. És ott Kusanagi ki is emelte, hogy Mikotónak nincs, amivel menekülhet, amivel ellazulhat…

Hát igen. Csak képzeld el a helyzetet. Egy konstans félelem saját magadtól, miközben az elmédet felemészti egy veszteségérzet, ráadásul a félelmet okozó erő önmagában egy folyamatos emlékeztető a traumára, azon túl, hogy veszélyforrás rá és a környezetére.

Én az alapozáshoz még meg szeretném említeni, hogy neki van két elég komoly függőségi problémája is. Amiről biztosan tudjuk, hogy függője, az a cigaretta.

Szerintem az alkohol is elég nyilvánvalóan az. Elég gyakran látjuk inni. Nem véletlen, hogy Totsuka amint teheti, epres limonádét rendel neki. Ott van egy dráma CD is (ITT tudjátok meghallgatni), ahol Kusanagi konkrétan elküldi a bárból, hogy már nem ad neki inni.

"Mi a poklot rendeltél te nekem?"
"Epres limonádét. Gondoltam, illik hozzád a színe. Azt mondtad, rendeljek amit jónak látok"
- Mikoto és Totsuka

És egy másik bárban fut össze Reisivel, ahová piáért megy.

És ha már a legközelebbi barátai nem hajlandóak neki alkoholt adni, akkor az már egy komoly alkoholprobléma. És a depresszióval nagyon gyakran járnak a különböző szerhasználatok és függőségek.

Igen. A láncdohányosság meg egyértelmű, látjuk, hogy felkel, gyújtja a cigit. Letesz egyet, gyújtja a következőt.

Pontosan. És Totsuka temetésénél is, ha visszaemlékezünk, azzal a tűzzel gyújtotta meg a cigijét, amivel az ő testét égette el. Ez valahol lehet egy öndestruktív szimbólum, adott egy ilyen „utolsó szög a koporsóban” érzést.

Az ennek lehet egy érdekes ellenpontja, ha felidézzük a BLAZE-ben az első harcát Reisivel. Ott van egy jelenet, amikor Reisi megérkezik, és közli, hogy kiáll ellene. Akkor Mikoto ugye kiereszti a tüzet, és tövig leég a cigije, gyakorlatilag már nincs a szájában, mikor elkezdődik.

Igen, ott egy pillanatra teljesen elszabadult. Elengedte, ami nyomasztotta, és csak az volt a lényeg, hogy sértegetik egymást. A cigi eléggé tükrözi a lelkiállapotát.

Kicsit hasonlóan ahhoz, ahogy Reisinek a szemüveg (ha szeretnétek kicsit jobban megérteni ezeket a szimbólumokat, mindkettőt kifejtettem a K-project nagyelemzésben)

Bár tegyük hozzá, hogy Mikotónak a halála előtt ugye Reisi is rágyújt, és átveszi ezt a szimbólumot.

Egyébként van egy ilyen tendencia a K-projectben – erre én is most jövök rá – hogy rendszeresen történik egyfajta „szimbólumátvétel”, amikor valaki lehúz valaki mást. Totsuka halálára mindjárt kitérünk, de ott már előkerül, hogy az elvesztésével Mikoto felveszi a fülbevalót. Mikoto halála, Reisi felveszi a cigit. Megvan az, hogy amikor valaki átmegy ebbe az öndestruktív állapotba, átvesz valamit.

Ezzel szerintem nagyjából az alapokat lefestettük, hogy milyen Mikoto a történet elején, amikor megismerjük. Most térjünk át kicsit magára a krízishelyzetre, és hogy ez a történetszál miért az.

Először is, én elmondanám, mi maga a krízishelyzet. A lélektani krízis akkor lép fel, amikor az ember olyan helyzetbe kerül, ami egy feszült pszichés állapotot eredményez, és ahol az eddig tanult megküzdési stratégiák és próbálkozások csődöt mondanak. Tehát az ember lényegében ott marad tehetetlenül egy kiszolgáltatott, elveszett helyzetben. Ha nincsen jól lekezelve, ez egy traumához vezet.

És normális körülmények között erre nagyon fontos lenne gyorsan reagálni és kezelni, ami ugyebár a K-projectben nem történt meg.

Igen. Igazából, ha tovább pontosítjuk a helyzetet, amit itt látunk, az egy akcidentális krízis. Ez ugye a külső tényezők hatására, hirtelen bekövetkező esemény hatására kialakuló krízis. Ez esetében a Kagutsu kráter volt.

Nála szerintem a krízis első szakaszát igazából nem is látjuk: ez ugye a készenléti állapot.

Nem is tudom, mennyire térjünk ki erre… azért elmondom a szakaszait. Ugye van a készenléti állapot, a beszűkülés, a moratórium, és a pszichés összeomlás. Mikoto esetén már elég nyilvánvalóan a beszűkülésnél tartunk. Magas szinten leköti minden energiáját a trauma, amivel próbál megküzdeni, de sem módot, semmit nem kap rá. Nyilván Kusanagi és Totsuka próbálják támogatni, amennyire tudják, de ebben a fájdalomban nem tudnak osztozni, ahogy említettük, az izoláltsági érzés miatt. Mikoto igazából egy szinten kartávolságra tartja magától a barátait is.

Ugyan ide később érünk majd el, de Awashima meg is jegyzi a fő sorozat végén, hogy „királyt csak király érthet meg igazán”, vagy hasonló. Ez teszi idővel kulcsfigurává Reisi karakterét. Ez rámutat arra, hogy szegény Kusanagi és Totsuka hiába küzdöttek, nem sok esélyük volt.

Igen, hosszú távon egyértelmű, hogy Reisi volt az egyetlen, aki megoldást nyújthatott volna, mert ő volt az ellensúly, aki ugyanabban a pozícióban volt – tehát nem volt tőle izolációs érzet – mellette pedig egy rendkívül stabil személy is. Sajnos nála az EQ volt az, ami hiányzott. De erre még ki is térünk, mikor odaérünk egy jelenethez.

Visszatérve tulajdonképpen amit alaphelyzetként lefestettünk, az maga a beszűkülés.

Igazából még a moratórium szakaszt is megfigyelhetjük.

Én kicsit a BLAZE és a Memory of Red közé helyezném a moratóriumot.

Mikoto Totsuka halálhíre után

Én Totsuka halálát tartom magának a pszichés összeomlásnak. Ott jön el az a pont, hogy feladja. Van az a jelenet a Memory of Red végén, mikor Anna megkérdezi tőle, hogy most „bosszút akar-e állni”, és azt válaszolja, hogy nem, csak…

„Csak azt akarja tenni, amire vágyik.”

És ez már egyértelműen az öngyilkosság terve. Ez a pszichés összeomlás kezdete, ahonnan folytatódik a teljes első évadban, és kicsúcsosodik az utolsó cigizős jelenetben.

Akkor a moratórium végeredményben a Memory of Red elejéig tart? Mert ott látjuk, hogy azért aktívan dolgozik, sőt, a BLAZE második felében meg is jelenik a remény.

Igen. Csak aztán teljes mértékben összeomlik az is.

Én most beszélnék egy kicsit arról, hogy honnan látszik, hogy ő krízisben van. Ugye mondtam, hogy nála már érzékelhető a beszűkülés minden szinten: gondolkodási, érzelmi és viselkedési szempontból is. Konkrétan semmit nem csinál, csak cigizik, iszik…

És alszik.

…és alszik. Pontosan. Ugye fontos az is, hogy a negatív sémák dominálnak az önértékelésben.

Ez például a testbeszédéből is árad. Egy magas, jóképű fiatal férfi, de folyamatosan beejtett vállal, behúzott nyakkal, zsebretett kézzel jár.

Ezekből a jelekből következtetni lehet az önvádra és a bűntudatra is, meg ugye tudjuk, hogy a saját magától való félelemre.

És aztán ott van maga a szuicid krízis, ami teljes mértékben az ő helyzete. Azt amúgy tudjuk, hogy ők Japánban élnek, ami már amúgy is egy erősítő faktor a szuicid krízis számára, tekintve, hogy az a kultúra abszolút piedesztálra emeli az öngyilkosságot. Ezért sokkal nagyobb eséllyel választja az ember megoldásként, amikor az tűnik az egyetlen kiútnak.

A szuicid krízis esetén megvan a speciális kommunikáció is nála: szintén Totsuka temetésén hangzik el, Kusanagi felé, hogy „ő úgy gondolja, hogy Totsuka úgy élt, hogy a végén nem bánt meg semmit, és ő is így fog tenni”. Az meg már egy erős jelzés, hogy ő már nagyon szeretne az egészből kimenni.

"Úgy tűnik, már nincs, aki visszatartson. [...] Azt hiszem, Totsuka tényleg úgy élt, hogy végül nem bánt meg semmit. Én is így fogok tenni."
- Mikoto Kusanaginak Totsuka temetésén

Igen, itt már megfigyelhető a „cry for help” jelenség, illetve a „cry for pain”, ahol már nem azt keresi, hogy hogy oldja meg a helyzetet, hanem hogy hogy jusson ki belőle. A baj az, hogy az ő helyzetéből tényleg nem nagyon látszik már kiút, mint a halál, mert nem adhatja vissza a hatalmát. Legalábbis akkor még nem jött be a második évados helyzet.

Egyébként ezzel kapcsolatban – nem akarom ezt a második évad kritikájává tenni, mert nem arról szól – viszont mérges vagyok. Mert a második évad adott egy olyan elemet, ami teljes mértékben megoldotta volna Mikoto helyzetét. Én pedig nem tudom elhinni, hogy akár Reisi, akár az Arany Király, ha látják ezt az állapotot, akkor hagyták volna idáig fajulni, miközben van megoldás. És ha a második évadot vesszük alapul, akkor az Arany Király tudta. És mivel nála van a Dresden Tábla, ezért elméletileg ő tud minden Damoklész kard állapotáról.

Pontosan. A másik a Kagutsu kráter incidens. Az Arany és az Ezüst Király túlélték az összes többit, ők voltak az elsők. Ha tudták volna, hogy ott zuhan egy kard, akkor valószínűleg elpusztították volna a Táblát, mielőtt földet érne, ha ez egy létező opció lett volna.

Mindenesetre igen, a második évad esetén az is problémás volt, hogy megszűntette a körülményt, ami miatt Mikoto ebbe a kilátástalan helyzetbe került.

Mindeközben tartunk egy komoly szünetet – mert jegyzetelés és készülés ide vagy oda, én képtelennek bizonyulok arra, hogy megtaláljam a szükséges témákat egy word dokumentumban.

Én még egy kicsit most beszélnék magáról a depresszióról. Konkrétan, hogy a DSM-5 szerint mivel diagnosztizáljuk a major depressziót.

(A DSM-5 a „Diagnostic and Statistical Manual of Mental Disorders”, azaz „A Mentális rendellenességek diagnosztikai és statisztikai kézikönyve, ötödik kiadás” rövidítése. Ez az Amerikai Pszichiátriai Egyesület gondozásában jelent meg, és az Egyesült Államokban a diagnosztikában használt egyik legalapvetőbb szakirodalom)

Ugye a felsorolt tünetek közül legalább ötnek, legalább kéthetes periódusban fenn kell állnia.

És legalább egy tünetnek vagy a depressziós hangulatnak, vagy az érdeklődés és öröm elvesztésének kell lennie – Mikotónál mindkettő nyilvánvalóan fennállt, és jóval több, mint két héten keresztül.

A BLAZE ugyebár a K-project előtt nagyjából két évvel játszódik – és neki nem ott kezdődött a probléma.

Egyértelműen nem ott kezdődött. És nem tudjuk, hogy az elején mennyire volt egyedül, vagy mennyire voltak ott Kusanagiék, hogy támogassák. Nem tudjuk, hogy az ő barátságuk pontosan mikor alakult ki.

Csak az fix, hogy ők voltak az első klántagjai.

Pontosan. A további tünetek között van ugye a testsúlycsökkenés vagy gyarapodás…

Ugyan ezt nem látjuk direktben, de azt tudjuk a karakterről, hogy nem eszik.

Valóban, mindig csak inni és dohányozni látjuk.

A Memory of Redben van egy jelenet, ahol Kusanagiékkal elmennek vacsorázni, és Mikoto hozzá sem nyúl az ételhez.

Szintén tünet még az alvászavar, ami egyértelműen ott van nála, ő túlalszik. A pszichomotoros agitáció vagy gátoltság annyira nem jellemző. Fáradtság megint, elég nyilvánvaló: konstans fekete karikák vannak a szeme alatt, és nyilván azért is alszik állandóan, mert fáradt.

Illetve ezzel kapcsolatban a beszédstílusa is kifejező: ezért mondtam, hogy nézzétek meg az epizódot, és figyeljétek Tsuda Kenjirou és Keith Silverstein játékát. Mert azon túl, hogy borzalmasan kellemes hangja van mindkét színésznek, megvan a jellegzetes motyogás, morgás, nem nyitják ki a szájukat. Ilyen beszédet általában akkor hallasz valakitől, ha álmos.

Ott van az értéktelenség érzése és a bűntudat: ezt már mondtuk, folyamatos. Csökkent koncentrációs és gondolkodási készség, döntésképtelenség…

Folyamatosan hárítja a döntést.

Hagyja a csapattagjait, hogy azt csináljanak, amit akarnak. Hogyha odavisznek elé új embereket, hogy tagok akarnak lenni, rábólint, hogy jó, legyen. Nem válogat, nem dönt, csak sodródik.

Viszont, ha elkövetnek valamit, azt rögtön a vállára veszi. Ugye a BLAZE elején a maffiával van egy ellentétük, mert az egyik tag drogot akart venni…

Magára veszi a felelősséget, miközben a döntéseket hárítja, ami kb. a legrosszabb állapot. Emellett viszont kiáll mindenki mellett, felvesz egy erőteljes védelmező szerepet, például a drogos srácnál is.

És ugye ott vannak még a halállal kapcsolatos visszatérő gondolatok: a BLAZE-ben direktben elhangzik az is, hogy „nem hangzik olyan rosszul a pusztítás”.

Az első évad során pedig konkrétan a halálára készül, szóval ott nem is meglepő, hogy ezek jelen vannak.

Reisivel ugye két nagyjelenete van az egészben, a börtönjelenet és a cigizős jelenet. És a börtönjelenetben is…

Reisi behozza, hogy „te, figyelj, meg fogsz halni, ha ezt csinálod”. Ő pedig úgy van vele, hogy „igen, tudom”.

Mikoto és Reisi a börtönjelenet végén

Semmi aktív reakció, vagy averzió nincs már a dologgal kapcsolatban.

Ugye mondtam, hogy érzelmileg is nagyon be van szűkülve – például Totsuka halálánál is, ő nem sírt. Nem is reagál semmit, csak fáradt faarccal él túl mindent. Látszik rajta, hogy egyszerűen belefáradt a saját érzéseibe, még egy csepp a tengerben nem oszt, nem szoroz. Csak Totsuka halálánál mondhatni, túlcsordult a pohár.

Totsuka halálánál az is egy nagyon erős pillanat, mikor nézi a telefont, hogy kit hívjon segítségért, mikor még nem halt meg, de éppen elvérzik. Először ugye Mikotónál áll meg a keze, aztán továbbpörgeti Kusanagira, mert tudja, hogy ha Mikotót hívja, akkor baj lesz.

Csak ezen a ponton ezt már nem tudta meggátolni.

És Kusanaginak is ott van, hogy amikor felhívja a hírrel, azt mondja Mikotónak, hogy „kérlek ne csinálj semmit” meg „kérlek ne menj sehová”. Tehát ott látszik, hogy Kusanagi is fél, hogy most vagy magában, vagy másban fog kárt tenni, de valami hülyeséget biztos csinál.

Ó, basszus, olyan rossz kedvem lett…

Igazából egyikünk sem egészen készült fel arra, hogy mennyire leterhelő is lesz ez az elemzés, szóval ismét tartunk egy kisebb szünetet.

Egyébként egy tipikus viselkedési tünet depressziós emberek esetén a naphosszat ágyban heverészés: ugyan nem ágyban, hanem kanapén, de Mikoto ezt konkrétan csinálta. Szóval tényleg szenved az általános energiahiányban.

Erre rájátszik nála ugye a „haldokló nap” szimbólum is, amit szintén említettem a fő elemzésben.

Meg ugye vannak még a kognitív tünetek, hogy gonosznak érzik magukat, nagyon alacsony az önértékelés. Ez Mikotónál nem teljesen jellemző, ő azért látványosan tudta magáról, hogy jól néz ki, meg hogy kedvelhető ember, mert látta is, hogy mennyien szeretik, ugye sejthetően a trauma előtt is így volt. Viszont az önmagától való félelem miatt egy pont után, ismét, ahogy mondtuk, ő kezdte eltaszítani az embereket.

Jellemző lehet még a pesszimista jövőkép. Ezt annyira nem fejtegetik, csak tényleg abban, hogy nem lát kilépést a helyzetből a halálon kívül.

És ha már ideértünk, már emlegettük párszor, de szerintem itt az ideje rendesen elővenni a cigijelenetet.

Ó, igen.

A K-project első felében ugye Mikotónak alapból elég kevés képernyőidő jut, mivel börtönben ül, és ott alszik, egyszer beszél Reisivel, de amúgy vár. Amikor meg kiderül, hogy hol van a Színtelen Király, akkor indul meg, akkor akarja elkapni, és kezdjük a finálét. Addig pedig ő kiemelődik a cselekményből – ennek valószínűleg van egy technikai oka is, ha ő végig ott mozogna a cselekményben, a főszereplő triónak nem lenne esélye megúszni a dolgot.

Reisi is majdnem elkapta őket, pedig ő egyértelműen nem vérre ment. Mégis fel tudta pofozni Kurou-t.

Viszont amikor megvan a lélekjelenete, ugye kiűzi magából a Színtelen Királyt és kitör a börtönből, elkezdődik ugye maga a finálé. Gyakorlatilag itt a Klán elmegy Shiro sulijába, mondhatni „megszállják” a helyet – de Mikoto itt végig rendkívül passzív, itt is igaz, hogy szinte azonnal elvonul aludni. Kusanagival beszél egyedül, de az is elég egyoldalú, Kusanagi felhívja rá a figyelmet, hogy Totsuka hogy látta az erejét, és neki magának mit jelentett, ugye Totsuka értelmezte védelmezőnek ő pedig veszélyesnek…

Mikoto a finálé elején

Igen. És igazság szerint Mikoto tényleg inkább a védelmező, empatikus karakter volt – az egyik legjószívűbb figura a történetben.

Viszont ő ezt már nem reagálja le. Sőt, Kusanaginak azt válaszolja, hogy „neked volt igazad”, vagyis elveti Totsuka szemléletét.

Itt megint bejön a bűntudat érzése és a rossz önértékelés. Gonosznak látja magát, pedig rosszat nem tett, a bosszúvágy érzése pedig természetes dolog egy barát elvesztése után.

Ez a jelenet pedig ugye azzal zárul, hogy Kusanagi elmondja, hogy Reisi eljött a kékektől, hogy beszéljen vele. Ez az első dolog, amire Mikoto tényleg reagál, és hajlandó is odamenni. Az előzetes felkészülés során azt mondtuk, hogy ezt tekinthetjük talán a legfőbb „cry for help” pillanatnak, mert Reisinek nagyon tisztán kommunikálja, hogy mi a helyzet.

És a helyzet az, hogy Reisi nagyon nem tudja lekezelni. Azon a ponton igazság szerint rendkívül nehéz is lett volna, nem is vagyok benne biztos… a helyzet az, hogy ha az ember felismeri és jól kezeli a cry for helpet ilyenkor az egy menthető helyzet. Az az utolsó menthető helyzet. Itt Mikoto már annyira mélyen volt, hogy csak akkor lett volna esély, ha Reisi tényleg tökéletesen reagál.

A félelmetes pedig, hogy ha ez sikerrel jár, akkor is, egy ilyen mély depresszióból az ember nem jön ki egy-két nap alatt, csak maga az öngyilkosság gondolata tolódik. A probléma attól még fennáll, mert a fő forrása a szenvedésének nem tűnt el.

Igazából egyszer említettük, egy beszélgetésünk során, hogy Reisinek egy jó – most úgy mondom, hogy jó, de valójában elég csúnya – opció lett volna, ha elárulja, hogy ő nem tudna megbirkózni a helyzettel. Miután Mikotónál elég egyértelmű, hogy ő számolt Reisi stabilitására, nem véletlenül választotta ki, hogy tőle várja majd a végső szúrást (hiszen nem azt tervezte, hogy lehullik a kardja, hanem, hogy Reisi ott lesz, amikor eljön az idő), ezért valószínűleg visszakozott volna, ha felismeri, hogy magával rántja általa. Ami tulajdonképpen igaz is, a SIDE:BLUE, még a második évad és a Missing Kings is nagy hangsúlyt helyez rá, hogy Reisi nem tudja feldolgozni a helyzetet.

Kicsit az egész történet ugye úgy van felépítve, hogy Vörös nem létezhet Kék nélkül, Kék nem létezhet Vörös nélkül. Ők egymás ellensúlypontjai voltak, Mikoto addig szenvedett igazán, amíg Reisi nem volt ott, Reisi pedig akkor zuhant szét, mikor Mikoto eltűnt.

De igen, Reisi pont ezért valószínűleg elnapolhatta volna a dolgot, ha elmondja, hogy ő ezt nem tudja megtenni. Sőt, ez már csak az én fejemben van, de én azért azt vallom, hogy ha nekiálltak volna a témán komolyan dolgozni – ne adj isten, nem promózni akarom a szakmát, de egy pszichológust is bevonnak, valami tényleges segítséget, akkor hosszú távon ki lehetett volna hozni Mikotót az egészből. Nem akarok gonosz lenni, de Reisi a racionalitás, EQ-ja nem sok van.

Mikoto egy utolsó cry for helppel ment oda hozzá. Megpróbálta átadni a szemléletét, az érzéseit, Reisi meg ledominálta a beszélgetést. Nem hagyta szóhoz jutni.

Ő lényegében egy ultimátumot ajánlott, közölte, hogy „ezt csináljuk”. Mikoto meg innentől kizárta, mert Reisi is azt mutatta neki, hogy ő sem érti meg igazán.

Pontosan. Az az ember, akitől várta, és akitől elfogadta volna a segítséget, fel sem fogta, mi a baj. Utólag aztán valószínűleg leesett neki, kicsit lassú a gyerek.

Az a pont talán a végső csata volt. Mert ott volt először, hogy Reisi felemelte a hangját, amikor nem tudott egyben végigmondani egy mondatot. Ott nem volt szemüvege, és ott mutatott először, tényleg direktben érzelmeket. Ez alapján én azt mondanám, hogy az utolsó pillanatban jó eséllyel leesett neki, hogy ezt ő is szúrta el. Amire rátesz egy lapáttal, hogy ott Mikotót kéri számon, de egyúttal elég látványosan hárítja a felelősséget magáról. Ami meg egy normális emberi mechanizmus, hogy nem szeretünk felelősséget vállalni.

Ez Reisire különösen igaz.

Mert ő egészen addig azt hitte, hogy nem tud hibázni.

"Nem fogsz változtatni a döntéseden?"
"Nem."
"Ostoba."
- Reisi és Mikoto a cigijelenet végén

Egyébként, ha megnézzük a cigijelenet kompozícióját, azt is láthatjuk, hogy a karakterek között erősen változik a távolság. Az egész jelenet során, végig nagyon közel vannak egymáshoz… hol jobban, hol egy kicsit kevésbé, de azért mindig közel. A jelenet vége viszont, mikor Reisi is elfordul, Mikoto is elfordul és a képernyő két oldalán állnak, elnyomott cigivel, és tudják, hogy a csatában találkoznak legközelebb. Szépen megmutatja, hogy köztük is kialakult a szakadék, Mikoto teljesen egyedül maradt.

Az utolsó csatában pedig már igazából nincs remény, mindegy, mit tettek volna. Reisi még próbálta erőszakkal visszatartani.

Ezt mondta is egyszer.

Viszont ott már nincs visszaút, már megszületett a döntés. Csak ez benne még nem tudatosult.

A záróképben pedig Mikoto egyértelműen boldog, ami valahol nagyon szomorú.

Ugye az erő, amitől rettegett, végre elhagyja – mikor zuhan a kard akkor nincs hozzá csatlakoztatva, azt hiszem, ott el is alszik a fény, egy pillanatra megszabadul. Az addigi nagyon zárt testtartás megváltozik, kihúzza magát, kitárja a karját, felemeli a fejét – ez nagyon kevés alkalommal fordul elő az egész történetben. Neki az ott nem egy szomorú pillanat, hanem egy megváltás. Reisit sajnálja, tőle bocsánatot kér, illetve az utolsó mozdulata ugye, hogy átöleli.

Mikoto és Reisi zárójelenete

De az is egyértelmű, hogy benne meg még akkor sem tudatosul, hogy annyira nem stabil, mint hitte, tehát valahol elindította őt is a lejtőn.

És ezzel végülis eljutottunk a krízishelyzet tárgyalásának végére. A krízishelyzet kimenetelei lehetnek a megoldás, a kompromisszum, az ineffektív megoldás, és végülis, ami a K-projectben történt, az a pszichés összeomlás volt.

Ami egy szuicid krízisen át egy tényleges öngyilkosságba fulladt.

Én még megemlíteném, hogy amúgy Mikoto gyakorlatilag az összes öngyilkossági rizikófaktort is kipipálta. Ugye az elsődleges az a pszichiátriai zavar, amibe a major depresszió erősen beletartozik. A másodlagos a korai negatív életesemények – ez maga a traumája, illetve az akut pszichoszociális stresszor.

Ez pedig az ereje.

Illetve az általa észlelt izoláció. Harmadlagos még a férfi nem – itt még lennének olyanok, mint az idős kor, a tavasz, reggel, de ezek jelen esetben nem igazak. A K-project télen játszódik, ő pedig ugye fiatal. De minden más stimmel.

Végső soron én, konklúziónak szeretném megemlíteni, hogy azért tartottam fontosnak ezt a bejegyzést, és ezt a beszélgetést, mert nagyon sok anime elemzésemnél hangsúlyozom: attól, mert valami egy populáris mű, foglalkozhat nagyon pontosan, és nagyon komolyan akár pszichológiai, akár társadalmi, akár szimbolikus elemekkel. Az öngyilkosság kérdése pedig egy olyan téma, ami…

Amiről beszélni kell, de iszonyatos körültekintéssel.

Egy nagyon jó negatív példa a „Tizenhárom okom volt” sorozat, minden rosszindulat nélkül.

Igen. Figyelni kell, hogy biztosan ne okozz kárt senkiben, aki öngyilkossági hajlamokkal rendelkezik, sem mondjuk olyan emberek családtagjaiban, akiknek rokona követett el öngyilkosságot.

A K-project pedig meg tudta csinálni, hogy fantasy-ba csomagolta a témát, de nem bagatellizálta el.

"Tudom, hogy Mikoto akarta így. Ezért nem gyűlöllek érte. De megköszönni sem fogom."
- Anna Reisinek Mikoto halála után

Ebben a sorozatban az öngyilkosság tragédia volt, nem dicsőséges, vagy jó dolog. Mikoto halála őt felmentette, de mindenki szenvedett körülötte miatta, és szörnyű események vezettek oda, hogy ennyire kétségbeesett.

Nem véletlen, hogy ennyire szeretjük elemezni ezt a szériát. A legtöbb karakter viselkedése, különösen az első évadban és a Seven Storiesban nagyon következetes, pszichológiailag korrekt, gyönyörűen átgondolt.

Igazából, még így utoljára kicsit előrevetítve a jövőt: én ezért is remélem, hogy képesek leszünk Fushimiről is írni egy hasonlót. Mert egyrészt az ő problémájának is egy nagyon erős kezelését láttuk, különösen a Lost Small World Stage Playben, de egyúttal ő egy pozitív példa is: ő az, aki még be tudott kerülni egy olyan közösségbe, ahol megtalálta a helyét, és megkapta a segítséget, mielőtt túl késő lett volna.

Köszönöm ezúttal is, hogy velem tartottál, az olvasóknak pedig megköszönöm, hogy végigkísérték ezt a párbeszédes elemzést.

Valentine Wiggin